Ezek lesznek Orbán Viktorék első intézkedései
Orbán Viktor szerint a válságból való kilábalás első lépését az embereknek kell megtenniük azzal, hogy elmennek választani, a leendő kormányé csak a második lépés lesz. A Fidesz elnöke erről országjáró körútjának kaposvári állomásán beszélt újságíróknak szombaton - közölte az MTI-vel Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. A nemzeti ügyek kormányának első intézkedéseiről Orbán Viktor elmondta: azok az elszámoltatás, az adócsökkentés, az adórendszer egyszerűsítése, a bürokrácia leépítése, a korrupció visszaszorítása, valamint a rend megteremtése lesznek.
A Fidesz-kormány meg fogja vizsgálni a közszolgáltatási szerződéseket, és a magyar emberek érdekeit fogja érvényesíteni - vetítette előre Orbán Viktor, hozzátéve: tarthatatlan, hogy a fizetések 80-85 százalékát a rezsiköltségek viszik el. Orbán Viktor kitért arra is, hogy Magyarországon a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatások árai indokolatlanul magasak, ezért a Fidesz készen áll arra, hogy megvédje az embereket a rezsiköltségek emelkedésétől.
Veres Zoltán, a kaposvári Fidesz-szervezet sajtókapcsolatokért felelős munkatársa az MTI érdeklődésére elmondta: Orbán Viktor a Somogy Televízióban találkozott helyi médiumok, így a házigazda mellett a Kapos Televízió, a Somogyi Hírlap és a Kapos Extra meghívott munkatársaival.
Az MTI értesülése szerint Orbán Viktor kaposvári látogatásán találkozott Gelencsér Attilával, a megyei közgyűlés elnökével, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjével, Szita Károllyal Kaposvár fideszes polgármesterével és Heintz Tamás országgyűlési képviselővel, képviselőjelölttel.
Az ellenzéki párt elnöke mielőtt országjáró körútjának következő, dombóvári állomására indult volna, a délutáni meccs előtt még kilátogatott a futballpályára, és rövid sétát tett a belvárosban.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Egy lényeges orbáni kiszólás kimaradt.
Mindenkinek magába kell néznie,mert egy jó kormányzás sem elég a változáshoz,ha ez nem történik meg.
Jó nem?Sajnálom ez a buta nép nem akar változni,e nélkül pedig nem megy!!