Most már tudjuk, mi és mennyire fog fájni. Hogy a beavatkozás szükséges, és a terápia alapvetően jó, azt a Fideszen és holdudvarán kívül minden hozzáértő elismeri. De hogy a Bajnai-csomag mire lesz elegendő, még nem tudható. Hatékonysága függ a törékeny parlamenti többség állhatatosságától, a társadalom belátásától, valamint a világgazdaság alakulásától. Krug Emilia írása.
„Komoly ember nem vállalja” – nyilatkozta lapunknak március végén, a kormányfő-keresgélés nyitányakor Békesi László volt pénzügyminiszter.
Bajnai Gordon mégis vállalta. Először szignókat gyűjtött a terveihez, majd kormánya szakértő tagjaitól nyilatkozatot: nem indulnak a következő választásokon. Önfeláldozást kért, és az első kormányülést követően bejelentette: 15 százalékkal csökkentik a miniszterek fizetését. És sem ők, sem az államtitkárok nem kaphatnak jubileumi jutalmat.
(A kormányfő sem, persze.)
– Szimpatikus döntések, gesztusértékűek. Ebben a politikai helyzetben szükség is volt rájuk, bár nagy megtakarítást nem jelentenek – mondja Petschnig Mária Zita közgazdász.
Pedig arra van szükség. A Reformszövetség február végén még 3,5 százalékos visszaeséshez szabta javaslatait, a Bajnai-kormány legújabb tervezete már 6 százalékos recesszióval számol. Miközben nem kíván módosítani a 2,9 százalékos hiánycélon. Érthető okból: az IMF-fel és az unióval kötött megállapodás szerint ettől függ, hogy lehívhatjuk-e hitelünk harmadik részletét. Vagyis a mozgástér egyre szűkül.
A múlt hét közepén épp csak kezdett kiszivárogni a Bajnai-program (benne egyebek közt a közszféra bérköltségeinek két évre való befagyasztása, a 13. havi juttatás, illetve nyugdíj eltörlése, a nyugdíjkorrekció elmaradása, a szocpol felfüggesztése), amikor érkezett a következő vázlatterv, újabb 140-160 milliárdos megszorítással.
Így a most végsőnek tűnő, a parlament elé terjesztendő változat szerint az eredetileg tervezett három helyett öt százalékkal nőne az áfa. Új, vélhetően szociális elemként 18 százalékos, csökkentett kulccsal adózna a kenyér, a tej, a pékáruk, a tejtermékek és a távhő is. Helybenhagyják ugyanakkor a Gyurcsány-kormány szja-elképzeléseit: év elejéig visszamenően 1,7 millióról évi 1,9-re emelnék az alsó, 18 százalékos szja-sávhatárt, júliustól pedig a minimálbér duplájáig öt százalékkal csökkentenék a munkáltatók által fizetendő járulékot.
Tavaly ősz óta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány összesen mintegy 1100 milliárdos megszorítást jelentett be. A jelenlegi csomag a Gyurcsány-féle, februárban bejelentett döntésekkel együtt 350-400 milliárd forinttal apasztja a költségvetési kiadásokat. Jövőre pedig 900 milliárdos csökkentést jelent.
Hiszen a növekvő recesszió miatt nemcsak az idei deficitcéllal akad gond. Igaz, mivel az eddig tervezett intézkedések a jövő évre is áthúzódnának, és akkor már a teljes esztendőben hatnának, vélhetően nem lenne szükség újabbakra.
– Bajnai lépései valamire mindenképpen alkalmasak lesznek – mondja Petschnig. – Szükségesek, de nem biztos, hogy elégségesek. A világgazdaság, amelytől erősen függünk, nagyon bizonytalan. Bár a pénzügyi szférában már megjelentek halvány reménysugarak, a reálszféra sokkal nehezebben és később áll helyre. Egyedül Indiában és Kínában van növekedés, ahol nagy belső piacra támaszkodhatnak. Mi azonban nem tudunk. És főbb exportpiacainkról is egyre rosszabb hírek érkeznek. A német ipari termelés a legutóbbi adatok szerint 23 százalékkal csökkent. Erre senki sem számított.
Így aztán még a régóta emlegetett s most végre eldöntött járulékcsökkentés sem oldja meg varázsütésre a gondjainkat. A közgazdász szerint legfeljebb arra lehet alkalmas, hogy a foglalkoztatás szintje a lehetségesnél kisebb mértékben romoljon.
– Irreális volna azt remélni, hogy ettől majd hirtelen javul a foglalkoztatottság, amikor piachiányban szenvedünk. Most olyanok is elveszítik az állásukat, akiknek korábban az exportra termelő multiknál biztos munkájuk volt.
– Több értelme lett volna egy alacsonyabb, két-három százalékpontos általános járulékcsökkentésnek, mint a mostaninak – véli Palócz Éva, a Kopint Tárki igazgatója. – Így megint az átlagkereső jár rosszul, s tovább torzul a minimálbérre bejelentettek miatt amúgy is szerencsétlen bérstruktúra.
Palócz az utalványok megszüntetését is kifogásolja, mondván: abból csupán mintegy húszmilliárd folyik be, és számos éttermet is a bezárás réme fenyeget.
Azt persze Bajnai is belátja: minél inkább csökkentjük a kiadásainkat, az rövid távon annál mélyebbre viheti a gazdaságot.
„Azt szokták mondani, a közgazdaságtan a legkisebb rossz választásának a művészete – nyilatkozta a kormányfő A szólás szabadságának. – Nekünk most nem kicsi, hanem nagy rosszak között kell választanunk.”
Választottak. Például 18 százalékos, közbülső áfakulcsot. Palócz Éva támogatja az ötletet.
– Szolidaritást kell tanúsítani azokkal a csoportokkal, amelyek önhibájukon kívül kerülnek lehetetlen helyzetbe. Ezért a nyugdíjkorrekciót folytatni kellene, s fontos gesztus, hogy az alapvető élelmiszerek alacsonyabb adókulccsal adóznak.
– Ha egy liter tej – mondjuk – 200 forint, és nem 20, hanem 18 százalékkal adózik, akkor négy forintot lehet spórolni – kontráz Vértes András, a Gazdaságkutató Intézet vezetője. – Ez piti összeg. Látszatsegítség. Főképp, mivel tudjuk, hogy a magasabb jövedelműek jóval több élelmiszert fogyasztanak, vagyis egyáltalán nem a rászorulókon segítünk. Ha már szociális érzékenységről beszélünk, akkor inkább a lakástámogatások felfüggesztését kellene átgondolni.
Vértes szerint amikor a lakosság hitelfelvételi és a bankok hiteladási képessége egyaránt csökken, a lakáspiac pedig zsugorodik, nem indokolt ez a lépés. Inkább azt kellene elérni, hogy a valóban rászorulók kapják meg a támogatást. Ami persze jóval macerásabb. Ráadásul a nagy kiadásokat, az utóbbi kilenc-tíz évben adott szocpolt tovább görgetjük majd.
De talán felfogjuk: újabb terheket nem érdemes a vállunkra venni.
– Be kell látni: ha várhatóan több száz milliárd forinttal kevesebb jövedelmet termelünk idén a tavalyihoz képest, akkor nem lehet többet osztani. És az eddig odaígértekből is vissza kell venni, hiszen a deficitcsökkentő pályát muszáj tartanunk, ez az ország fenntartható finanszírozásának záloga. Ahhoz képest, hogy mekkora termelés-visszaesés várható, a megszorítás nem túl nagy – mondja Petschnig Mária Zita. – A közszférában – a versenyszektorbeli nagy elbocsátásokhoz képest – örülni kell annak, hogy van állás, még ha négynapos munkahetet jelent is. A családi pótlékot csak befagyasztják, a nyugdíjas is megkapja a pénzét. Egyedül a 13. haviak szűnnek meg, de azokra nincs és nem is volt fedezet.
Petschnig Mária Zita állítja: legfőbb feladatunk a bizalom erősítése. Ha a befektetői bizalom elillanna, az ország finanszírozhatósága kerülne veszélybe. Úgy pedig a társadalmi stabilitást sem tudnánk megőrizni.
– Lehet tüntetni, de azt érteni kell: aki a mostani megszorítások miatt pár ezer forintot veszít, tízezrekkel fizetne többet a devizahiteléért, ha a forint megint romlik, mert a befektetők bizonytalannak látnak bennünket – summáz Palócz Éva.
A legutóbbi közvélemény-kutatások azért biztatóbbak. A három héttel ezelőttihez képest a múlt héten 28 helyett már a megkérdezettek 35 százaléka gondolta úgy, hogy a Bajnai-kormány tevékenysége javítani fog az ország helyzetén, és 25-ről 18 százalékra csökkent azok aránya, akik az ellenkezőjét várják. Méghozzá a tervek ismeretében. A megkérdezettek 79 százaléka gondolja, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükség van megszorításokra, és 84 százalékuk véli úgy, hogy kormányon a Fidesz is ilyen eszközökhöz nyúlna.
– A társadalmi ellenállás nem lesz vészes – jósol Vértes András. – A fogyasztás körülbelül 4-5 százalékkal fog csökkenni, a reáljövedelem enynyivel sem. Hol van ez a Bokros-csomag idején, 1995-ben és ’96-ban elszenvedett majd 15 százalékos reálbér-visszaeséshez képest? Még a 2006-os megszorítás is jóval nagyobb csökkenést eredményezett. Igaz, azt a nyugdíjasok nem érezték meg. Most ők is bekerültek a körbe.
Vértes jobban tart a világgazdaság alakulásától.
– Egy hirtelen bekövetkező romlás bármikor megfúrhatja a terveinket. Sosem szabad hátradőlni. A kormányzás folyamatos aknakerülgetés. Bár most úgy látom, legalább a szocialisták és a liberálisok biztosabbak. Az előrehozott választások réme miatt nem áll érdekükben, hogy pitiáner ügyek miatt borítsák a bilit.
Merthogy Bajnai jelezte: ha a támogatás borul, ő odébbáll. Bár a szakértői kormányt mégis bevették az MSZP erős emberei. Régi-új miniszterként vagy államtitkárként, a komplett szocialista vezérkar közelről figyeli, s úgy fest: támogatja az új kormányfőt.
Valamennyi szakértő egyetért abban: a kormány végre a piaci elvárásoknak megfelelően cselekszik, a Fidesz azonban meggyőzhetetlen. „Brutális”, „halottnak a csók”, „bűvészkedés” – jelzőzik a kormány terveit, miközben gazdasági ex-miniszterük, Matolcsy György már 10 százalékos visszaeséssel riogat.
Mégis:
„A Fidesz részéről egy nagy nemet fog kapni a csomag” – ha lettek volna kétségeink, Varga Mihály az MTV-ben már biztosított minket efelől.
S hogy így miképp tervezhetők az elkövetkezendő egy éven túlnyúló lépések?
„Az az ő felelősségük – nyilatkozta a kormányfő. – A miénk és az enyém, hogy ezt az egy évet úgy használjuk ki, hogy Magyarországon újra elinduljon a növekedés.”
– A Bajnai-kormány hivatalba lépésével fölültünk egy vonatra, amely jó irányban indult el – összegez Chikán Attila, a közgazdaság-tudományi egyetem professzora. – Hogy ők miképp fűtik a mozdonyt, rajtuk múlik. Hogy milyen pályán haladnak, már nem egészen. Kérdéses a politikai támogatottság. A kormány igen furcsa összetételű. Nem tudom, hogy ezek a nagyon különböző hátterű emberek miképpen dolgoznak majd együtt. Hogyan érvényesülnek, csatáznak a tisztán gazdasági, politikai és szociális megfontolások? Mindegyik területen vannak megfontolandó elemek.
Chikán szerint Orbánéknak is az az érdekük, hogy a Bajnai-kormány minél előrébb jusson az egyensúly helyreállításában.
– Egy új kormány számára kedvezőbb, ha nem neki kell bejelentenie – mondjuk – a 13. havi nyugdíj eltörlését.
Ezt, úgy fest, megúszták.
A Bajnai-program célja az államadósság csökkentése, a költségvetési hiány három százalék alatt tartása, a munkahelyek megőrzése és az uniós források felhasználásának megkönnyítése.
A közszférában a nominális bruttó kifizetéseket két évre befagyasztják, a 13. havi juttatást megszüntetik. Az idei 2. félévi keresetkiegészítéseket felülvizsgálják. Csökkentenék az önkormányzatok támogatásait is.
2012-től – fokozatosan, évente 6 hónappal – elkezdik 62-ről 65 évre emelni a nyugdíjkorhatárt. A 2009. évi nyugdíjkorrekciót átütemezik 2010. január elsejére, a 2010-es pedig elmarad. Az idei 13. havi nyugdíj 2. részét nem fizetik ki, jövőre pedig teljesen eltörlik. Bevezetik a GDP-hez kötött nyugdíjprémiumot. A korai nyugdíjazás feltételeit szigorítják.
A táppénzt a fizetés hetven százalékáról hatvanra csökkentik.
A családi pótlék jogosultságának korhatárát 23-ról 20 évre változtatják, összegét két évre befagyasztják.
Júliustól felfüggesztik a lakástámogatásokat (szocpol), a gáz- és távhő-kompenzációt fokozatosan kivezetik a rendszerből.
A gyes és a gyed legfeljebb 2 évig lenne igénybe vehető.
Csökkennek a közösségi közlekedéshez kapcsolódó, a közmédiának és a mezőgazdaságnak jutó támogatások.
A minimálbér kétszereséig ötszázalékos járulékcsökkentést vezetnek be, és ötszázalékos áfaemelést. Csökkentenék az szja-kedvezményeket, az adómentes juttatásokat pedig adó alá vonnák, és megszüntetnék a vállalkozási különadót.
Az üzemanyagok, az alkoholtermékek, a cigaretta jövedéki adója 5-6 százalékkal emelkedik.
Januártól megszüntetik a tételes egészségügyi hozzájárulást, eltörlik a céges, 4 százalékos különadót, és jövedelemhatártól függetlenül meglépik az 5 százalékpontos járulékcsökkentést. Bevezetik az szja-ban a szuperbruttósítást, az alsó adókulcs viszont 18-ról 15-17 százalékra csökken, a felső 36 százalékos helyett pedig 33-35 százalékos kulcs jön. Az alsó kulcs sávhatárát 4-5 millióra emelik.
2010-től bevezetik az általános értékalapú ingatlanadót.
Kapcsolódó cikkeink:
http://www.168ora.hu/itthon/megis-marad-az-otnapos-munkahet-34524.html
http://www.168ora.hu/itthon/volt-van-nem-lesz-szocpol-34569.html
http://www.168ora.hu/buxa/van-akinek-tetszik-a-bajnai-program-34520.html
http://www.168ora.hu/itthon/bajnai-a-cselekvesi-program-lemondast-ker-mindenkitol-34470.html
http://www.168ora.hu/buxa/hat-hete-ralliznak-a-tozsdek-ez-mar-a-fordulat-34488.html
http://www.168ora.hu/itthon/akikre-a-bajnai-csomag-nehezedik-nyugdijasok-33832.html
http://www.168ora.hu/itthon/nyilvanossagra-kerultek-a-bajnai-program-reszletei-34549.html
http://www.168ora.hu/buxa/ne-zarjak-ki-a-gyerekek-egy-reszet-a-csaladi-potlekbol-34498.html
http://www.168ora.hu/itthon/bajnai-mentokotelet-dobna-a-devizahiteleseknek-34472.html
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt "bugyuri"
Akár hiszi, akár nem megértem a felháborodást, bár indokait nem osztom. Ahogy Békesi mondta "normális ember nem vállal ma kormányfői feladatokat", tehát az új miniszterelnöknél más okokat is kell keresni. Tételezzük fel, hogy a politikában is van olyan, mint a szexben a "szado-mazo", ezért vannak olyan politikusok, akik imádják ha lejáratják, családját becsmérlik, szüleit emlegetik , komcsizzák, zsidózzák, ovodai korszakából feltárják az ügynöki mivoltát. Nos ez az ember ilyenkor boldog, "jól érzi magát", (hogy más félreérthető szót ne használjak), és mivel sem a Monika show-ba sem a "celeb vagyok.." cimű müsorba nem fért bele, elvállalja a miniszterelnökséget.Eközben persze megismerhet sok külföldi politikust, sőt végre Audiba is ülhet, és a parlamentbe közelről élvezheti az ellenzék finom, udvarias stilusát.Nem csoda, hogy ezért még pénzt sem kér? Ami a meggazdagodást illeti ott egy brossurával mi már elöbb járunk, mert ezt a szemináriumokon adták még elő, hogy a kapitalisták , hogyan szerezték(már amelyik a baloldalon maradt) vagyonukat.Ami a legvalószinütlenebb változat, hogy miután kormányzati szinten ugyan nem kis felelőséggel próbálta elosztani az uniós pénzeket,(amit szerintem jól soha senki nem tudná, az ok megfejtését Önre bizom, biztos volt a családban is ilyen eset), úgy érezhette a kormányzásban eddig a népszerübb oldal a pénzosztás volt az Övé, most hogy nagyon kérték, a patthelyzetben vállalt egy évet.Ezt persze mai politikus nem tenné, de Ö tagadta is a politikai karrierépítést.Ha nem sikerül, akkor még mindig elegánsan leléphet, hacsak addig be nem bizonyítják róla, hogy a libákat Ö hozta a Kossuth térre a tüntetéskor, mert akkor állatkinzásért biztos perbe fogja az ellenzék.Hát kérem, szerintem ilyen egyszerű lehet a helyzet, ha az ember a dolog irónikus oldalát próbálja meg kiemelni
Kik azok a "mások"? Netán azok, akik a rendszerváltáskor nem eléggé körültekintően jártak el Antall miniszterelnök úrral vezérelve? Sajnos bugyuri, itt ütközik ki a hozzánemértés ill. a szélhámosság antagonisztikus ellentéte.
Senki nem tudta, hogyan kell egy akadozó diktatúrát úgy lebontani, hogy közben megtartsuk vímányait és viszonylag problémamentesen haladjunk az "áhított" kapitalizmus felé.Viszont annál többen tudták, hogyan lehet szétlopni a népi tulajdont.
Úgy gondolom, hogy az ébredő magyarokkal együtt bugyuri is elkésett a számonkéréssel.
Mielőtt a kommunisták számlájára tolnánk az egész szart, közlöm, hogy ők is pont olyan magyar emberek, mint azok, akik két világháborút elvesztettek és durván egy-, másfél millió embert a halálba küldtek.
Persze értem én,hogy a legfontosabb ebben a helyzetben az ország stabilitásának megszerzése,meg egyáltalán a túlélés,amit továbbra sem pusztán a megszorításokban látok,de ami nekem a leg ellenszenvesebb,hogy Bajnai úr úgy viselkedik,mintha ejtőernyősként,most érkezett volna erre a Holdbéli tájra,amit "mások",eléggé el nem ítélhető módon tönkretettek,és most,tágranyílt,ámuló szemekkel konstatálja,hogy neki jutott az a megtisztelő feladat,sőt,camicaze sors,hogy mindezt rendbehozza.Ez számomra mosolyogtató,sőt,gusztustalan.Pl. most döbben rá,hogy neki is vannak offsor cégei,/nem biztos hogy helyesen írtam a szót/amik bizony nem az országnak adóznak,mi több,lényegesen kevesebbet adóznak mint itthon kellene,ugyanis ezért voltak kitelepítve.Tehát erre most,úgy hirtelen megvilágosodva rácsodálkozik és hoz törvényeket ennek megszorítására,miután évtizedeken át jól megszedte magát társaival egyetemben.Ilyen pozícióból,tehát ilyen nem egészen etikus módon megszerzett vagyonok mögül,én sem aggódnék annyira a megszorítások miatt.Hát ezeket a gesztusokat tartom én finoman szólva hiteltelennek,gusztustalannak. Ugyanis,ha nem lesz miniszterelnök,esze ágában sem lenne arra gondolni,hogy ez a gazdasági attitűd, a többi magyar emberrel szemben tisztességtelen.