A magyar férfiak nem élnek sokáig, 64 százalékuk nem éri meg a 65 éves kort. A különbség megdöbbentő a nyugat-európai férfiak javára, hiszen a svédek 84, míg az osztrákok 80 százaléka megéri a 65 éves kort. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője szerint az első számú bűnös a stressz.
Életszínvonalban még mindig jelentős különbség van egy osztrák, német vagy francia és egy magyar család között. Ez viseli meg a magyar férfiakat?
A mi vizsgálataink szerint elsősorban a stressz a bűnös, a magyar férfiak nagyon nehezen élik meg a munkahelyük elvesztését, s már a bizonytalanság, hogy esetleg utcára kerülnek, megviseli őket. Ugyanakkor azok a férfiak, akik házasságban élnek, ötször jobban élik meg a kemény helyzeteket. És egy jó kapcsolat is háromszoros védettséget ad, kevésbé isznak, kevésbé dohányoznak. És amit a világon először mi mutattunk ki, hogy a középkorú férfiaknak a gyerekkel való kapcsolat, az apaság is komoly védőfaktor. Az egyik felmérésünkben nyilatkozó férfiak 70 százaléka állította, hogy egy férfi nem lehet boldog, ha nincs gyereke. Ez ugyan eddig nem kapott nyilvánosságot, de ezzel a 70 százalékkal a magyar férfiak világelsők…
Ugyanakkor lassan elfogyunk, vagyis kevés gyerek születik.
Az valóban megdöbbentő, hogy a születésszám csökken. Miközben a szomszédos országokban, a cseheknél, szlovákoknál, lengyeleknél nem fogy a népesség. Nagy ellentmondás, szeretnének gyereket, de azok mégsem születnek meg. És ez már a nőket is érinti, hiszen úgy tűnik, az állam nem támogatja eléggé a családokat, ha az merül fel, gyerek vagy karrier. Bár ez utóbbi szót nem szeretem, hiszen az még nem karrier, ha egy nő dolgozni szeretne.
Magyarországon is indult akció, „Mentsük meg a férfiakat” néven, amelynek persze nincs túl nagy hírverése, pedig a minta, a finn akció fölöttébb sikeres volt.
Valóban a hatvanas években a finn nők mozgalmat indítottak, mert ahogy mondták, „Nem akarunk özvegyek lenni”. Hihetetlen eredményeket értek el, mert minden településen odafigyeltek a lecsúszott, a munkanélküli, az alkoholista és a magányos férfiakra. Bár ők pénzt is beletettek, ez nemcsak anyagiakon múlik. Nálunk is sok civil szervezet van, amelyek a zászlójukra tűzhetnék ezt az akciót. Hajdan Selye János laborjában minden patkány elpusztult, mert nem bírták a krónikus stresszt.
A helyzet tehát jó, de nem reménytelen.
A vizsgálataink nem túl biztatóak. Hiányzik a bizalmi tőke, a megkérdezett magyar férfiak 80 százaléka úgy nyilatkozott, hogy senki sem törődik a másikkal. S ez az adat rosszabb, mint a korábbi, 2002-es felmérésünknél. A család szerepe nagyon felértékelődött, de akinek nincs, az kihez forduljon, hová meneküljön?
HozzászólásokÖsszesen: 24 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Attól meg a munkáltatónak lesz rövidebb az élete.
lényeglátó:
Na azért az "igaz magyaroktól" is volt mit koppintaniuk...
A szocreálban hivatalosan mindenkinek volt állása,de sportot űztek a lazsálásból és a közösből való lopásból.
Sok helyen még mindíg a lusta a menő a munkában...
A lopás meg virágkorát éli.
Egy önbevalláson alapuló,de anonim kutatás alapján a magyarok 70% lop a munkahelyén.És ez még önbevallás csak!
Akkor ki és kit akar itt a becsületes munkáról oktatni???
Kihatják belőlük, meg magukból a belet, mert a kisebbség várja ám a segélyt a kocsmában! Ami azért kevés mert nem dolgoznak a magyarok! De ha ők lesznek a többség ?ki fog dolgozni? Az Aranka gyom sorsa oldja meg a problémát! mert a politikus urak nem tudják, csak a segélyt megszavazni.
"A magyar férfiak nem élnek sokáig, 64 százalékuk nem éri meg a 65 éves kort."
Igen ezért kell a nyugdijjkorhatárt felemelni, hogy ne érjék meg és ne keljen nyugdíjat fizetni???????
De akkor miét is fizetünk nyudíjjárulékot?????
wideki,
Isten őrizzen, hogy feladjuk az anonimitásunkat, inkább hiszek és lemondok a fényképről.
A hegivnek adott válaszodban (# 19) szerintem igazolhattad azt, amit a cikkben a család és a társ fontosságáról megfogalmaztak: munkamegosztás, egy ügyes feleség, aki tudja, hogy ő miben jobb és a férj, aki ezt el is ismeri. Bizonyára fordítva is igaz: a nej is elismeri,hogy miben "jobb" a párja.Ez így valószínűsít egy olyan egyensúlyt, amely némi önismerettel és öniróniával jól egyben tud tartani két embert akár nagyon hosszú időn át is.
Szerintem a munkahely elvesztéséből adódó félelem a nőkben is okozhat stresszt, hiszen ők is elveszíthetik a munkahelyeiket, ez azonos veszély.Az, hogy ezt a férfiak kevésbé tudják feldolgozni, egy konzervatív szemlélet miatt van:sokan úgy gondolják, hogy a férfinak kell a "családfőnek" lenni.Vannak férfiak, akik a buta nőket szeretik, mert akkor fölényben érezhetik magukat.Ma a lányok jobban tanulnak, mint régebben és nem gondolom jellemzőnek, hogy a kisebb intellektusú férfiak vonzanák őket.(Bár ki tudja, lhet, hogy az "izomagy" tetszik nekik.)
A média pedig olyan ideálokat mutat, amelyek teljesen félreviszik az értékrendet: lásd VIVA TV, stb, illetve az a szemlélet, hogy csak a fiatalság az érték és emiatt a külsőért bármilyen ostobaságot megtegyenek az emberek a plasztikai sebészek (és pénztárcájuk) legnagyobb örömére és dicsőségére.
Szerintem ez a kutatás még kevés, kellene a nők és a média szerepét is nagyon alaposan elemezni.
hegiv 2009-08-13 09:11:53 #17
A feleségem ismer, és tudja, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.A közöttünk meglévő munkamegosztás azért alakult így, mert
A NEJEM ÜGYES, ÉS SZERINTE VAN AMIBEN Ő JOBB.
VITATKOZZAM VELE,
egyébként tudja a nick nevemet, és bármikor elolvashatja a beírásaimat.
nagynepappe
2009-08-13 18:44:33 #18
Az egész azért van, hogy anonimok legyünk.
Ha meg tudom őrizni az aninimitásomat. ok
Kedves Wideki!
Nagyon örülök pozitív érzelmeidnek :-) és ha már kérhetek, akkor egy olyan képet szeretnék, amely egész alakot mutat Rólad fürdőnadrágban, és legfeljebb 2-3 hete készült az unokák társaságában, kertben vagy strandon.
A képet természetesen ide kérném, ha technikailag lehetne, hogy "láthatóan" is közkinccsé tedd, hogyan kell igazi férfiként példát mutatni férfitársaidnak és nekünk, gyenge nőknek megjelenésben, unokázásban, stb.
Azért a 3. feleség "keresése" elgondolkodtató...
wideki #12:
Egyetértek zanzával. Amit írtam, azzal pedig úgy látom, Te is egyetértesz, hiszen hasonlóan írod, hogy "A bajom azzal van, hogy elfeledik, hogy nők. A férfiak elfeledik, hogy férfiak." A törzsfejlődést viszont ne keverd ide, annak ehhez semmi köze.
A feleséged (#12) tudja ezt? :)
"Lassan nem tudom honnan kiválasztani a harmadik asszonyt." (#4)
Kedves nagynepappe
2009-08-12 21:20:49 #15
Már most imádlak!
Hova küldjem?
Milyen legyen?
Kedves Wideki!
Kérünk egy fotót!
kedves Zanza
2009-08-12 19:21:00 #13
Az igazság, hogy mindig volt bennem egy kis hiúság, hogy jobban "legyek, mint" kortársai. Vigyáztam, és vigyázok magamra. És fogok is. Ez kell a hódításhoz. ami pedig férfi kötelesség, mert a nőket el kell varázsolni.
Nem gondolnám, mindenáron ragaszkodnunk kellene a hagyományokhoz. Hadd döntse el mindenki szabadon, akar-e tetszeni a másik nemnek avagy sem, ez egyéni döntés kell legyen. A férfiak halandósága mögött nagyon valószínű biológiai okok állnak, tudtommal a kutatások a mai napig folynak, nincs egyértelmű válasz. Az emancipáció egyébként sem magyarázza, miért élnek a svéd férfiak tovább a magyaroknál.
Kedves Zanza 2009-08-12 17:57:31 #11
Nincs közöttünk ellentmondás. Az arányokkal van bajom.
Én kifejezetten jól érzem magam a konyhában. Szeretek takarítani, a feleségem permetezni, foglalkozom az unokákkal, de a saját gyerekekkel is mindig megosztottam magam.
De! ezek beleférnek a hagyományos férfi és női szerepekbe.
A bajom azzal van, hogy elfeledik, hogy nők.
A férfiak elfeledik, hogy férfiak.
Számomra valóság a semleges nem. (tudod oroszból tanultuk)
Amikor már nem nő a nő, és nem férfi a férfi. Az kisugárzás vész el, ami a nőt nővé, a férfit férfivá teszi.
Folytassam?
Ja ige! Ezért sem pártunk és kormányunk felel.
És jövőre sem fog.
Az egyenlőség nem azt jelenti, hogy megyünk a bányába. Sajnos katonának mennek.
De ha Afganisztánban megfognak egy katona nőt, az isten mentse meg a megalázástól. Mert megkapja.
Szóval bocs, hogy hosszú lettem.
Nono Wideki, a törzsfejlődésben semmi nem indokolja a patriarchizmust. A feministák ott vetik el a sulykot, mikor be akarják bizonyítani, ők férfibbek a férfiaknál. A másik nagy tévedés, hogy a férfias tulajdonságok pozitívabbak a nőies tulajdonságoknál. Nem szeretem a sovinizmust, sem akkor, ha nemzetiségek, sem ha nemek felé irányul. Nekem nem kellene olyan nő, akit csak a tűzhely érdekel.
hegiv 2009-08-12 10:01:08 #6
Magyarországon ketten indulnak a nihilizmus felé.
A férfi, és a nő!
Segítik egymást a leépülésben.
De
A ffi és a nő között meglévő biológiai különbségeknek oka van, ami az evolúció során alakult ki.Az baj, hogy a nők átlépik azt határt, amit a törzsfejlődés rendelt nekik. De nem az a baj,hogy átlépik, hanem az, hogy szerepet tévesztenek.
És ez nem szexizmus.
Én kórházban dolgozom,szval van egy kis rálátásom erre a témára.
A férfiaknak ugye csak egy x kromoszómájuk van.Az x hordozza az összes létfontosságú kódot.Ha az elromlik,a nőknek van még egy,de a férfiaknak nincs,ami pótolná.Az y csak szinte haszontalan nemi kromoszóma.
Emiatt a férfiak sokkal gyorsabban hullanak el.
Kezdve onnan,hogy több fiumagzat halva születik,mint lány.És az első pár hónapban több csecsemő hal meg,mint lány.
Amúgy nagyon sok férfi hal meg 50-65 éves korban.Ha azt túlélik,akkor viszonylag sokáig élhetnek.De milyen életet??
Amúgy kűlföldön is sokat jártam.Pl.a szláv országokban sokkal többet adnak magukra a nők,mint nálunk.A koszos,poros piacra is úgy kiöltöznek,mint az itteniek csak kétszer az életükben.
És ki merem jelenteni,hogy a magyar férfiak klasszisokkal a leg igénytelenebbek Európa ezen részén.Főleg a 40-50-60as korosztály.
De sok nő is ilyen.
Isznak mint a gödény,dagadtak,igénytelenek stb.stb.Csoda,hogy ekkora a halálozás?
Ez is igaz nagy a hasa a MAGYAR férfiaknak a 40% de munkahelyen 10-24 órát dolgozik vagy naponta vagy minden másnap!
Nemrég Balatonfüreden pihentem pár napot. A strandon tíz férfi közül, nyolcnak kb. egy hektós hasa volt és 20percenként döntött magába egy sört. Nem arról van szó, hogy csak szexbombák és adoniszok járhatnak ki a strandra, de ennyi gusztustalan, zsírhegyektől rengő férfit még nem láttam együtt. Persze van aki valamilyen betegség miatt hízik meg, de ebből a típusból láthatóan kevesen voltak, mert ők többnyire nem zabálnának valamit folyamatosan az aktuális két sör között. Én megkockáztatom, hogy nem legalább annyi, hanem több a pókhasú, 250-es melltartóra jogosult hapsi, mint a hasonló felépítésű nö. A szomorú, hogy a tizenéves korosztály bőven kiveszi a részét a rossz statisztikából. A zsírsercegés nem a lángossütőből jön, hanem a napon alvó, 50m2-en elterülő nehézsúlyúakból. Természetesen nem akarok gúnyolódni senkin, főleg nem az önhibájukon kívül túlsúlyosokon. De a tapasztalatom sajnos ez. Lehet cáfolni...
wideki:
Az igaz, hogy sok a kövér, magára nem adó nő --- de legalább ugyanannyi a dagadt férfi! Sajnos általános jelenség ez, és nem nemfüggő.
Az meg egy abszolút szexista megnyilatkozás volt, hogy a nők nem tudják, mire születtek --- az a nőideál, ami 100 éve volt, házi rabszolga és kéjnő egy személyben?? Ugyan már, a nőnek is legyen állása, jobb esetben olyan, amelyben megmutathatja a képességeit és örömet szerez a munka, mert így független lehet, és nem lehet belekényszeríteni akármilyen kapcsolatba anyagi okból -- de maradjon meg nőnek, ettől ne férfiasodjon el (ez odafigyeléssel, megfelelő neveléssel elérhető).
A magasabb, koraibb halálozásban (a nőknél is rosszabbak a mutatók, de nem annyival, mint a férfiaknál -- és ebben tényleg lehet biológiai ok, az utódnevelés feladata miatt lehetnek talán genetikailag is strapabíróbbak a nők --- mert a fajfenntartás szempontjából a férfira csupán a nemzéskor volna szükség - de természetesen hol volnánk nélkülük, milyen sivár is lenne az élet a társunk nélkül? ) --- szóval a koraibb halálozásban a stressz mellett a roppant egészségtelen életmód, elsősorban a mozgáshiány és a dohányzás, azon kívül bizonyos esetekben a mértéktelen alkoholfogyasztás masszívan benne van, és a táplálkozási szokások sem jók (bár ezek az előbbiek nélkül nem okoznák ezt -- ld. dédapáinkat, a szabad levegőn dolgozva, fizikai munkával, dohányzás nélkül, ha szalonnáztak, pálinkáztak is, kutya bajuk sem volt...).
Én egyszer valahol azt olvastam, hogy a férfiak több betegséget szedhetnek össze mint a nők. Ezt az orvos azzal magyarázta, hogy a menstruáció, gyerek stb. Erősebb immunrendszert ad a hölgyeknek. Lehet, hogy így van, az is lehet, hogy kamu mindenki maga döntse el.
Amin viszont kibukok, amikor egy csaj nekem múltkor azt mondta fizikailag egyik pasi sem jobb nála (160-170 cm 50 kiló vasággyal), és ő simán bármilyen nehéz fizikai munkát (pl. favágás ezt ő mondta) el tudna végezni. Nah ilyenkor 10 évvel kerülök közelebb a sírhoz, ha valaki ennyire hülye.