Példátlan kampány folyik és részt vesz benne az összes magyar párt és médium
Magyar kollégájával tervezett találkozója után a szlovák miniszterelnök Révkomáromban is kész találkozni magyar politikusokkal - közölte Robert Fico vasárnap a szlovák televízióban. A kormányfő azt javasolta Révkomárom polgármesterének, Bastrnák Tibornak, hogy találjon "méltó helyet" Cirill és Metód hittérítők szobrának, és akkor majd annak lábánál "találkozhatunk magyar illetékesekkel". Ebben az esetben - tette hozzá Fico - hajlandó volna fölkeresni I. István magyar király augusztus 21-én felavatott révkomáromi szobrát is. A műsorban Fico arról beszélt, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény kapcsán "példátlan politikai kampány folyik Szlovákia ellen, és abban részt vesz az összes magyar párt és médium".
A kormányfő szükségesnek látja, hogy majdani találkozójukon föltegye a kérdést magyar kollégájának, Bajnai Gordonnak: vajon azok a témák, amelyeket a magyarok oly lényegesnek tartanak a szlovák-magyar viszonyban, csakugyan olyan fontosak-e. Egyúttal úgy vélte, hogy Pozsony sem a nyelvtörvénnyel, sem a magyar államfő, Sólyom László meghiúsult révkomáromi látogatásával kapcsolatban nem tehet engedményeket – írta az MTI.
Magyarországnak nem csak a szlovákokkal, de a románokkal, szerbekkel és szlovénekkel is együttélési problémái vannak - hangoztatta a műsor vendégeként Jaroslav Paska, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) európai parlamenti képviselője. Állítása szerint Európát aggasztja, hogy "a magyarok nem férnek el saját országuk területén". Szlovákiának egyetlen szomszédjával sincsenek problémái, csak Magyarországgal, míg utóbbinak minden szomszédjával vannak, kivéve talán Ausztriát - fogalmazott Paska.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Sajnos élnek a régi beidegződések, hogy MI vagyunk a Valaki, ők pedig CSAKL tótok, nuscsuk, szőröstalpuak. És ez igaz teljes környezetünkre. Nekünk szabad megsérteni Őket, ők viszont kussoljanak.
Ha Valaki elmegy valahova, tudomásul veszi, hogy be kell tartania az ott szokásos szabályokat, törvényeket.
Akasztott ember házában nem beszélünk kötélről.
Mi még fonjuk is, verjük is, és fel vagyunk háborodva, hogy megsértődnek.
Mindez a politikusok mocskos kis játszótere. De a szívás nálunk történik.
Tényleg nem férünk a határokon belül. Számukra félelemkeltő a kettős állampolgárság, a tereületi autonómia. Mintha elfeledtük volna, hogy ezen az alapon ismertük el Koszovót!!!!
Van példa arra, hogy tartsanak tőlünk. És ehhez jön Sólymunk butasága, bunkósága, túlérzékenzsége, amire néhányan még rájátszanak. A sylovákok érzékenzségét sértve.
Kiváló példa erre Ronin hozzászólása
Igen,csak az ilyen kőkorszaki barbár népekkel nehéz kijönni,akik eltapossák a kisebbséget.Hajrá,Euro-Balkán Unió!