Fidesz: a cigányok által elkövetett bűncselekmények száma aggasztóan növekszik
A Magyar Demokratikus Charta szerint a Fidesz elnöksége a Veszprémben történt szörnyű gyilkosságnak etnikai színezetet kívánt adni, és a roma kisebbséggel hozza összefüggésbe a történteket - írta a szervezet az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Úgy fogalmaznak: "hazugság", hogy az elmúlt években drámaian emelkedett volna a brutális bűncselekmények száma, és alaptalan a vád, hogy a kormány nem akarja garantálni az emberek életének, családjának és vagyonának biztonságát. Szerintük "nemtelen" politikai hisztériakeltés azt állítani, hogy itt bárki is etnikai alapon próbálja mentegetni az elkövetőket, hiszen senki ilyesmivel nem próbálkozott.
Közleményükben hangsúlyozták, hogy nem tehető felelőssé egy egyébként is kiszolgáltatott kisebbség néhány elvetemült bűnöző tetteiért. Abbéli meggyőződésüknek adtak hangot, hogy "jóérzésű honfitársaink" elutasítják a kisebbségellenes indulatkeltést - zárul a Magyar Demokratikus Charta közleménye.
Fidesz: kerítsék kézre őket!
A Fidesz elnöksége még kedden közleményében azt követelte, hogy a kormány "a bűnelkövetők származás alapján való mentegetése helyett kerítse kézre az elkövetőket, és biztosítsa az áldozatok jog- és érdekvédelmét".
Úgy fogalmaztak: "Itt az ideje az őszinte egyenes beszédnek. Ki kell mondani: a cigány származású emberek által elkövetett súlyos bűncselekmények száma aggasztó módon növekszik. Követeljük, hogy a kormány a bűnelkövetők származás alapján való mentegetése helyett kerítse kézre az elkövetőket, és biztosítsa az áldozatok jog- és érdekvédelmét".
Leszúrták
Veszprémben vasárnap hajnalban a Skorpió bárban (nevezik Patrióta bárnak is) szóváltásba keveredett egy nagyobb társaság az ott szórakozó veszprémi kézilabda csapat néhány tagjával, s a vita, veszekedés során Marian Cozmát, a csapat tagját, román válogatott játékost halálos mellkasi szúrás érte. Hátulról vesén szúrták a segítségére siető Ivan Pesic kapust, horvát válogatottat, Zarko Sesum, a csapat irányító játékosa, szerb válogatott pedig súlyos fej- és szemsérülést szenvedett.
A rendőrség három személyt gyanúsít az elkövetéssel, közülük kettőt - a sárbogárdi Raffael Sándort és a budapesti Németh Győzőt - Ausztriában elfogtak. Az ügy harmadik gyanúsítottját, Sztojka Iván enyingi lakost még körözik, elfogására külön nyomozócsoport alakult.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Úgy látszik mostanában mindenki a Jobbik javaslatait, beszédeit próbálja ellopni, lemásolni... csak nem félnek, hogy népszerűek leszünk az emberek körében?
Az MDC pedig költözzön Borsod vagy Heves megyébe, esetleg Hajdúhadházra. De most már javaslom Enyinget is.