Hetilap kereső

Buják Attila írása

Boross Péter múlt héten azt mondta lapunknak: a tradicionális jobboldali elit alkatilag is visszafogott, józan volt, kiváló teljesítményt nyújtott. A 20. században „csúnyaságokat” csak külső kényszer hatására műveltünk. A jobboldali szélsőségesség kiváltó oka a nemzeti sérelmek iránti baloldali érzéketlenség. A volt miniszterelnök úgy látja, hazánk történelmi fordulathoz érkezett. Olyan, erős felhatalmazással bíró vezetőt választ, aki rendet teremt. De milyen lesz az új rend? Ungváry Rudolf írót BUJÁK ATTILA kérdezte.

„Most tél van és csend és hó és halál.” Sokan jósolják: fordulat előtt állunk. Új világ felé tartunk.

– Ahogy vesszük. Magyarország önmaga lehet. Olyan, többségében jobboldali politikai közösséggé formálódhat, amely évtizedes kitérők után végre magára találhat.

Miért? Eddig tán „akadályoztatva volt”? Létezik kiforrott magyar jobboldaliság?

– Sokféle jobboldaliság van. A konzervativizmus Magyarországon olyan világot jelent, amelyben a rend fontosabb a szabadságnál, s a tekintélytisztelet a polgárok belső igénye.

Miért szavaztak akkor háromszor is „balra”? Ott is a biztonságot, a „rendet” keresték?

– A Kádár-rendszer „csöndes többsége” („Kádár népe”) ugyanígy érzett.



„Rend, biztonság, méltányos szigor.” A jobboldali miniszterelnök-aspiráns is ilyesmit emleget. Ez a magyar konzervativizmus vezérelve?

– Kérdés, mit tekintünk „rendnek”. Ha a pluralista demokráciát jelenti, amelyben az ellenzéki fellépés, a független bíráskodás nem befolyásolható, a rendigény méltányolható.

A Kádár-rendszer ideológiája egyetlen mondatból állt. „1956 ellenforradalom volt.” A mai magyar jobboldal kulcsmondata: „Orbán majd rendet csinál.” Elég ez konzervativizmusnak?

– Nemhogy nem elég, kontraproduktív is.

Mégis sikeres.

– Az lenne, ha maga Orbán nem folytatna velejéig hazug praktikákat. Erre „egyenes ívű” gondolatkör is épült az „idegenszívűségtől” a „haza nem lehet ellenzékben” deklarációig. Ez nem konzervativizmus. Jóindulattal tekintélyelvű populizmusnak mondható.

A történészek vitatják: létezik-e magyar konzervatív hagyomány Prohászkától Bethlenig, Telekitől Horthyig. Ők jelen vannak a magyar köztudatban?

– Szellemi értelemben nagyon is. Prohászka, Teleki enyhén szólva kétes hivatkozási alap. Veretes rasszisták, vad, zsidózó „ősatyák” voltak. Ha Orbánék rájuk hivatkoznak, az félelmetesen karakterizálja őket. Elek István még miniszterelnöki tanácsadóként javasolta: vitassuk meg a magyar zsidókérdést. A társadalom tűrésküszöbe akkor még alacsonyabb lehetett, így szinte azonnal visszakoznia kellett. Egy történész fel is szólalt a Kossuth Klubban: „Mondja meg a főnökének:
a tűzzel játszik.”

’89-ben szebbnek tűnt a jövő. Valahol „utat tévesztettünk”?

– Nem. Ilyenek vagyunk. Egykori, a kommunistákkal szembeni „reakciósként” nekem ez nem újdonság. Persze rendhagyó esetnek számítok: anyám svájci, annak a társadalomnak az értékvilágát közvetítette. A magyar értelmiségi belvilágot azonban megismertem, beleértve a jobboldalit is. 1990 tavaszán jelentek meg a körúton az első „zsidesz” feliratok. Ma elég felmenni az internetre. Rasszista portálok tucatjaira klikkelhetünk. Ez önmagában nem baj, máshol is vannak ilyenek. Magyarországon azonban mindez összeolvad a jobboldali politika „szalonképes” elemeivel.

Mindez a jobboldal privilégiuma?

– Amilyen az ország jobboldala, olyan a baloldala is.

Múlt heti számunkban Boross Péter mondta: hazánk a történelmi lehetőség kapujában áll. Egy erős miniszterelnök végre rendet tehet.

– Valóban hosszú nyűglődés előtt állunk, mert Orbán elképesztő társadalmi támogatottsággal láthat munkához.

A népszerűség tünékeny.

– De ez a támogatás nem erodálódik olyan gyorsan, mint az MSZP bázisa.

Miért?

– A támogatók zöme potenciális jobboldali és rendpárti. Ez erős érzelmi kötődést jelent. Gyurcsány nem támaszkodhatott efféle szolidaritásra.

Ami annyit jelent...

– ...hogy a Fidesz több választási fordulót kibírhat, olyan társadalmi légkört teremthet, amelyben az ellenzék cselekvésképtelen.

Létezett már ilyen.

– A Horthy-korban. A végén meg is tanultunk kesztyűbe dudálni. Ahogy csekély volt a társadalmi ellenállás a Horthy-korszakban, kisebb lesz a nyílt ellenállás az Orbán-kormány fellépésével szemben is.

Boross Péter nemzeti apológiájának lényege: a magyar elit alkatilag józan volt. Csúnyaságot csak kényszerek hatására művelt.

– Mesebeszéd. A numerus clausust senki sem „verte ki” belőlünk. A korszak első antiszemita rendelkezése volt. A deportálás sem lett volna olyan kíméletlen, ha nincs rá tömeges magyar fogadókészség.

A baloldal jozefinista nekibuzdulása nem járult hozzá a Fidesz sikeréhez?

– A baloldaliságot az értékelte le, hogy nem volt elég baloldali. Nem volt sem politikus, sem ügyes, sem tisztességes. Amit az MSZP művelt, szatócskodás. Az ilyesmi gyorsan le is lepleződik. Ráadásul olyan hatalmas gyűlöletpotenciálú jobboldallal kellett megküzdenie, amelytől eleve megriadt.

A magyar sajtó fixa ideája: neonyilasok ellen „be vagyunk oltva”. Európa úgysem „engedi”. A Jobbik csak protestpárt lehet.

– A kérdés nem is az, hogy köttetik-e formális koalíció a Jobbik és a Fidesz között. A fő baj az, hogy a magyar társadalom húsz-harminc százaléka eredendően szélsőjobboldali, érzelmileg a Jobbik oldalán áll. De nem a húsz-harminc százalék számít. Annyit az MSZP is elérhet. A Jobbik tömegeiben hatalmas az energiatöltet. Akkor is masírozni fognak, ha a baloldal irányít, s akkor is, ha Orbán. Megtapasztalták: bizonyos szavakat „mégis ki lehet mondani”. Rákaptak az ízére.

Lélektani értelemben a jobboldal az ország kormányzását már át is vette?

– Ezzel kezdtük: Magyarország most majd „önmaga” lesz. A Bajnai-kormány egyesztendős működése ezért is bátor, demokratikus vállalás. 1989 méltó hattyúdala. Olyan munka, amelynek kizárólag a kérlelhetetlen ellenfél a haszonélvezője.

Mi jön ezután? Kentaurkormány? A fej a Fidesz, a test a Jobbik?

– A Fidesz-kormány tökéletesen összefonódik majd rasszista háttérbázisával. Megszületik a „valódi Fidesz”.

A kódolt beszéd eddig is érthető volt. Most letisztult és világos lesz.

A történelmi analógia megtévesztő. Mégis különös érzéseink vannak, amikor pártmilíciák masíroznak az utcán, csetepatékat látunk, s az állam tehetetlen. A végcél pedig a rendszer felszámolása parlamentáris úton.

– Mivel a kormányzat mögött nem áll valós társadalmi háttér, törvényszerű, hogy cselekvésképtelen. Már a Gyurcsány-kormány alatt is így volt.

A jobboldal azért lehetett kiugróan sikeres, mert az MSZP megbukott realitásérzékből s bátorságból is. Apokaliptikus víziók kelnek életre. Orbánék kétharmados többsége az alkotmányosság végét jelenti.

– Egy olyan országban, ahol a polgárok jelentős része rendpárti, legalább negyede nyíltan vagy burkoltan „konzervatív-antiszemita”, a tekintélyelvű putyinizmus kielégítő modellnek látszik.

Orbán mondta: az alkotmányban semmi tiszteletreméltóságot nem lát.

– Orbánnak igaza van. Az alkotmányt nem kell tisztelni. Elég betartani és betartatni. A baloldali kormány gyönge ehhez. Csupán a jobboldal praktikus érdeke tartja a hatalomban. Orbán megjegyzéséből pedig látszik: míg a magyar jobboldal „nevén nevezi a dolgokat”, a baloldal ebben is „szemérmes”.

A kör ezzel bezárult?

– A 2010-es fordulat legalább olyan változást hoz, mint az első világháború vége. 1919 után tanúi lehettünk annak, milyen útra lép Magyarország, ha szabadságában áll. Ott folytatjuk, ahol annak idején abbahagytuk. Azt tesszük, amire ez az ország a saját erejéből képes. Pillanatnyilag erre képes.