Orbán hangja: „Az én hangomon megy egy szavazásra való felhívás, amiért engem majd elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt' jónapot!"
„Az én hangomon megy egy szavazásra való felhívás, amiért engem majd elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt' jónapot! De az ellenfél is ezt fogja csinálni, és nem tudok mást tenni, minthogy az ellenfél ezt megcsinálja, nekem is meg kell csinálni. De ez kicsiben is igaz... Önökre nézve is igaz." – mondta egy hangfelvétel tanúsága szerint Orbán Viktor a 2006-os országgyűlési választás második fordulója előtt három nappal a Komárom-Esztergom megyei Tatán, ahol egy zártkörű rendezvényen aktivistákat buzdított.
Kommunikációs szempontból tanulságos, hogy a fideszes vezérnek a helyi párttagokat és aktivistákat buzdító beszédéből a közvélemény számára csupán az „oszt' jónapot!” maradt meg. Holott Orbán maga elismeri a helyi fanklubja előtt, hogy a szavazásra szóló telefonos felhívásai miatt az OVB el fogja marasztalni.
„Sokan vannak ma Magyarországon olyanok, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek. Ezért azt ajánlom nekik: vegyenek egy kalapácsot, egy szöget és egy kötelet, menjenek le az alagsorba, és egy szögre, vagy ha találnak egy jó gerendát, akkor arra kössék fel magukat.” (...) „Lehet, hogy egy kicsit messzire mentem. Akkor azt javaslom nekik, maradjanak életben, az lesz a legnagyobb büntetésük, hogy látják megvalósulni céljainkat, legfeljebb koloncként magunkkal cipeljük őket” – mondta Kövér László a 2002-es kampányban Békéscsabán.
Mindezt Tóth Károly, a békési megyeszékhelyen élő szocialista országgyűlési képviselő hozta nyilvánosságra egy sajtótájékoztatón – a viharsarki fideszes kampánygyűlés után néhány nappal. Az ügyben jó hírneve megsértése miatt pert kezdeményezett a Fidesz választmányi elnöke Tóth ellen, amit azonban elbukott.
A bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy bár nem került elő a békéscsabai eseményről szóló hangfelvétel, és egyetlen újság sem számolt be az elhangzottakról, de a bírósági más, hasonló tartalmú beszédekre támaszkodva bizonyítottnak látta, hogy Tóth Károly (MSZP) országgyűlési képviselő nem sértette meg Kövér László (Fidesz - MPP) választmányi elnök személyiségi jogait, amikor 2002 tavaszi békéscsabai, az ifjúsági házban rendezett Fidesz-gyűlés után tartott sajtótájékoztatón Kövér László ott elhangzott szavait idézte.
Így aligha volt csupán egy meg nem gondolt gondolat Kövér László békéscsabai kijelentése, mert előtte, némi túlzással, a fél országot ezzel haknizta végig. Csak épp a békési megyeszékhelyen volt valaki, aki ezt a kampánygyűlés után szóvá tette. Történetesen egy szocialista képviselő, Tóth Károly, aki ugyanúgy a nemzetbiztonsági bizottságban ténykedik, mint Kövér.
Különös kampánytechnikának tekinthető, hogy a Fidesz azt az Arnóth Sándort indítja a 2010-es országgyűlési választáson Hajdú-Bihar megye 6. számú, Püspökladány központú választókerületében, aki egy durva 2008-as őszi parlamenti bekiabálása lemondott mandátumáról. Mint emlékezetes egy interpellációra adott válasz közben hangosan, jól érthetően azt kiáltotta Arnóth Iváncsik Imre honvédelmi államtitkárnak, hogy:„Lógni fogsz!”
Az pedig a mostani kampány része, ami Dzsudzsák Balázs kampányarca körül történt. Volt erről egy bejelentés, majd ennek a visszavonása, de legalábbis elmosása. Közben a holland PSV Eindhovenben futballozó és a politikával nem foglalkozó Dzsudzsák kijelentette: „Szívesen szerepel a Fidesz plakátjain, ha ezzel ráirányíthatja a figyelmet a sport, a labdarúgás jelentőségére.” Hozzáfűzte: „Nekem mindegy, ki van hatalmon, ha végre épül Debrecenben vagy Budapesten stadion, amiben a Loki vagy a válogatott európai körülmények között szerepelhet.” Megjegyezte, nem szeretné, ha mindenütt az ő arca szerepelne, de úgy gondolja, ezzel példát tudna mutatni.

2009 szeptemberében nagy visszhangot keltő nyilatkozatot tett a svédek ellen elvesztett világbajnoki selejtező után Dzsudzsák. Azt mondta: „Másfél éves munka eredményét vette el most tőlünk a sors; aki most azt mondja, hogy jogosan kaptunk ki, az nem magyar és hazudik” – mondta. Azt ezt követő erőteljes felháborodás miatt a válogatott labdarúgó bocsánatot kért a szavaiért.
A fenti mondatok és a Fidesz utóbbi években tett kirekesztő kijelentései nincsenek egészen távol egymástól. Így talán érthető, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kampányszervezői miért keresték meg Dzsudzsákot.
„Itt az idő!” – szól most a Fidesz kampányszlogenje.
HozzászólásokÖsszesen: 32 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Bizony kedves hegyaljai barátom,az abizonyos gátlástalan tolvaj,mind a mai napig megúszta a számon kérést,mert ez a balfék MSZP törvényes úton akarta számon kérni a 98-2002 közötti szabad rablást,na de ami késik nem múlik,mert jönnek a fijjug,és mit nekik demokrácia,törvények ,még azt is el fogják ítéltetni aki olyan ártatlan,mint a ma született bárányka,csak azért,mert nem az ő fajtájukhoz tartozik.
Bizony ez lesz,és ti boldogan fogtok,tapsikolni a koncepciós pereknek,az előre lepacsizott ítéletekne,már,ha a bírák belemennek ebbe az aljas antidemokratikus eljárásba!!
Diktatúrát drága uram egyik párt sem ígért.Egyébként-ha már felvette a fonalat-némaságba borult eszmetársa helyett, válaszolhatna a kérdéseimre.A kapca egyébként nem szorul.Ami szorulhat,az a hurok.Alig várják,hogy annak a nyakába dobhassák,aki nem üvölt együtt a farkasokkal.
Azt pedig hogy ki a rongyember sokféleképpen látjuk.Mint ahogy azt is,hogy jogállamban mi a módi.
Örülök hogy tudja mi a burkolt ÁVH-s szöveg.Mert ami nem tetszik,amire kínos lenne egyértelműen válaszolni,az mind gyalázatos provokáció.Igaz?Pedig a válasz megkerülhetetlen.És ennek a népnek ki is kell kínlódnia-ha tetszik,ha nem.
Kitől kell engedélyt kérni hogy milyen cikkeket lehet írni és kiadni?Milyen formában juttatják el a véleményezőkhöz hogy mit írhatnak le?Kik azok az emberek akik egyedüli letéteményesei az igazságnak?Milyen formában fogják az igazságszolgáltatás kezére adni a renitenseket?Az ítéletet előre borítékolva adják a bíráknak,vagy helyben történő fenyegetőzésekkel kényszerítik ki?Azt hiszem egy pártot az is minősít,hogy milyen szellemiségű embereket vonz.Hát minimum elgondolkodtató némelyik hívük megnyilatkozása.És most lehet fenyegetőzni.Hajrá!
Ki ez a "benquick"?Micsoda lázálmai lehetnek.
Aztán arra ébredtek, hogy bilibe lóg a fejetek...
Teljesen.És a többi igazságotok is ilyen erős alapokon áll.
Ha azt vesszük, hogy az Orbán-kormányban több volt a komcsi, mint a szépemlékű pufajkáséban, akkor igazán nem tudom, hogy miért lelkesedik most úgy a nemes magyar nép.Finoman szólva....
Ilyen hangvételű vitákba nem szokásom beírni. Ezért, most kivételesen kérem"anzsuhus becs" beírót, ha nem egészsége miatt teszi, ne menjen ilyen mélyre. Két okot is említenék. Egyrészt ezt a nyelvezetet sajnos Ők jobban értik, mint mi, tehát ebben vitaképesek, másrészt a vélemény leírásának annyi egyéb ironikus lehetősége van, hogy megéri erre néhány percet szánni. Anélkül, hogy bárkit szeretnék kiemelni, de "Irogattyú, nicolas, Janus” és még sokan, értjük, amit mondani akar, de ha nem okoz gondot, inkább álljon közéjük, meglátja még jó érzések is, hatalmukba kerítik.
Kedves irogattyu ! az tud a legjobban bosszantani ha masnak is igaza van sajna beköll vallanom tartok töle hogy Neked most igazad van
Ezt a szegény, jóravaló Balázs gyereket ebbe a politikai latrinába akarják bemeríten! Drukkolok, hogy ne sikerüljön!!!!!
Micsoda felemelkedett,magas szintű vita?
Nesze neked hegyaljai.Itt a szalonképes,baloldali vélemény formálás,feszólító módban.
draga hegyaljai !
A legfontosabbat elfelejtettem meg irni a Fideszben nem eleg am es föleg az odukörül sertepertelöknek nem elg az hogy gusztustalannak latszik tenyleg güsztustalannak is kell lenni ugy zsigerileg belüröl is
Draga Hegy es föleg aljai!
Ne legyel ilyen türelmetlen. Szepen vard meg amig a föfö fidesznyik szepen letolja a nadragjat es egyertelmüen kinyilvanitja hogy nyalatkozni akar (lehet hogy csak üritkezni) es aztan kezdj hozza a nyalashoz mar ha a nyalingradi veteranok (Lovas, Bencsik, Bajer, Kondor,Vamos, stb) oda engednek az oduhoz.
Ezzel a türelmetlenseggel csak tönkreteszed a fö fenek Hugo Boss vagy Armani öltönyet, Vard ki szepen a sorodat különben nagyobba kar mint a haszon es magadra haragitod a Kondorlegiot nekik berelt helyük van a luk körül. Ezzel együtt kelemes nyalatkozast
hegyaljai:
Nem! Ez szarkazmus.
Aminek a megértéséhez nyílván több IQ kell,mint 100.:)
És ebből kifolyólag nehezen érti meg,amit írok.:)
hegyaljai:
Már megint túl sokat ivott!:)
Egy szóval se mondtam,hogy ezeket OV mondta.
De akkor egy kis segítség: ezek a gyöngyszemek Mikola,a kalapácsos polgármester, Medgyessy és Fletó termései.
Milyen következtetést lehet levonni abból, amit davidoff90 mond?
Kicsi országunk "legnagyobbjai" is kicsik. Vagy másképpen mondva, kis ország, kis nagy emberek.
Amerikában van egy kimondatlan követelmény-ahogy egy proff előadásából megtudtam-hogy 185 cm alatt nem lehet senkit elnöknek jelölni,mert a népnek fel,-és nem le kell néznie az első emberére.De mielőtt Orbánt cikiznénk,talán Horn is az eszünkbe juthatna.Pestről jöttem-évekkel ezelőtt- hazafelé,a zsúfolt buszon egy fiatalember mesélte a másiknak,hogy a kormányőrök azon élcelődtek,hogy a kinyújtott karjuk alatt elsétálhat a "Gyulus."Szóval,ha az ítélet alapja a magasság,akkor nem árt ha nem szelektív az emlékezet.
sss, hibásan írod a neved, egy s-t el kell hagyni! Látom kedvenc szavad a bolsi, ugye a fideszre meg a jobbikra gondolsz. Ha valamennyire tanult ember vagy és képes vagy összehasonlítani a bolsevisták és az előbb említettek törekvéseit, levonhatod a következtetést, ki a bolsi. Persze az is lehet, hogy ezért fizetnek, hogy ilyen gyűlőlködő marhaságokkal mérgezd a levegőt. Egy pár vagytok hegyaljaival.
apropo, hova szamuztek Mikola mestert? Oda, ahova Varga Mihalyt? Sziberia?