19
168 Óra Online írása - Forrás: Szelestey Lajos
2016. január 19.

A Fidesznek igazán ügyetlennek kell lennie, ha meg akar bukni a következő tíz évben

Egy amerikai professzor azt mondta: még soha nem tapasztalta, hogy az illiberális demokrácia olyan kiterjedt lenne és annyira tönkretenné a civil szférát, mint Orbán Viktor maffiaállamában. Jon Van Til, aki a Rutgers Egyetemen oktat, ám vendégtanárként az év nagy részét már jó ideje Budapesten tölti, könyvet is írt a tapasztalatairól A magyar beteg címmel.

Kapcsolódó írásaink

Úgy látja, hogy a kormányfő igencsak gyanakszik az amerikaiakra meg a zsidókra, a romákra, a nemzetközi üzletemberekre, az európaiakra, a migránsokra, a menekültekre, a dolgozó asszonyokra, a társadalomtudósokra, az újságírókra, és a felsorolást még bőven lehetne folytatni. Akik felszólalnak a rendszer ellen, azok megnézhetik magukat az elhelyezkedésnél, vagy jól megkapják a magukét az állami médiában.

A szakértő pontokba foglalta össze a helyzet legfőbb jellemzőit. Az első tétel az, hogy a Fidesz még hosszú ideig hatalmon marad. Ily módon az ellenzéki pártok három dolgot tehetnek: az első az, hogy továbbra is azért a pár parlamenti helyért vetélkednek. A második, hogy belátják: Magyarország ismét egypártrendszer lett, ezért csatlakoznak a fiatal demokratákhoz, és belülről próbálnak meg változást elérni. Végül pedig egy pártban egyesülnek a következő választásokra. A szerző ezek közül azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy összefognak, de megtartják önállóságukat, bár az ilyen koalíciók idáig nem voltak túlzottan stabilak.

A következő következtetés az, hogy a hatalmon lévő erő egyáltalán nem lesz képes ellenőrzése alá vonni az egész országot, mert a civil világ továbbra is virágzik és megszervezi magát. És a kormánynak jó oka van, hogy hallgasson ezekre a hangokra, hiszen fennáll a veszélye, hogy a túl nagy szegénység, illetve a képzett munkaerő hiánya miatt nem tud elegendő külföldi tőkét magához vonzani, illetve nem képes fenntartani a magánfogyasztást. A jelentős korrupció ugyancsak elriasztja az idegen befektetőket. Továbbá megvan az esélye, hogy körberöhögjék a világban, ha nem szabadul meg a protekciótól és a korrupciótól.

A professzor úgy látja, hogy a Fidesznek igazán ügyetlennek kell lennie, ha meg akar bukni a következő tíz évben. Ezért azt tanácsolja a polgároknak, hogy amennyire csak a gyomruk bírja, ne foglalkozzanak a választási eredményekkel, sőt akár bojkottálják a szavazást. Sokkal inkább törődjenek azzal, hogy legyen erős és aktív civil szféra, nehogy elkényelmesedjen a hatalom, illetve hogy ne nyúlkáljon bele a közpénzekbe. Az is lehet, hogy felbukkan egy új emberbarát, aki Soros Györggyel együtt szól a rezsimnek, hogy tessék komolyan venni a kormányzást. A civilek képesek pórázra venni a kormányt, bár az jelenleg szinte minden társadalmi ellenőrzés nélkül működik.

(The Huffington Post)

Hozzászólások
Összesen: 19 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
moslékzabáló
2016-01-20 05:51:31   #12

Szép példája ez az úr annak, hogy milyen intellektuális képességekkel, ismeretekkel bírnak azok, akikre a 168 Óra szakértőként szokott hivatkozni a diktatúra elleni, megalkuvást nem ismerő harcában.
Az ellenzék lehetséges lépéseit taglaló gyöngyszemet: "...belátják: Magyarország ismét egypártrendszer lett, ezért csatlakoznak a fiatal demokratákhoz, és belülről próbálnak meg változást elérni." külön ajánlom a komcsik és libernyákok figyelmébe. Szerencsés, akinek egy ilyen lángész gyarapítja az ismereteit!

diktator2010
2016-01-19 20:10:20   #11

Ekkora zagyvasagot ritkan lehet olvasni Ott ahol rohamtempóba épül ki ismét az egypartrendszer az uram-batyam vilag melyik civil szerveződésre vagy civil összefogastra gondolt amely viragzik de nincs tarsadalmi kontroll alatt s úgy hallatjak hangukat hogy azt csak a kormany hallja ?? tud valaki valaszolni ra ,hol vannak ezek a civilek ????
Az az érzésem ez egy titkos fidesznyik imadó

Nemetorszagi_magyar
2016-01-19 14:31:52   #10

Nem tudom, mi baj van a professzorral.

Senki a vilagon, legyen az liberalis, illiberalis , fasiszta vagy kommunista, allitana egy akkora hülyeseget, hogy Orban Viktor Magyarorszagon valaha is le lesz valtva.

Ezt tenyleg senki nem hiszi.

Hogy ez Orban erdeme vagy a magyar birka birkasaga, tenyleg nem jatszik szerepet.

freepatt
2016-01-20 16:10:23

Senki a világon, legyen az liberális, illiberális , fasiszta vagy kommunista, nem érti, egy akkora hülyeséget, hogy Angela Merkelt miért nem váltják le a németek.
Ezt tényleg senki nem érti.
Hogy ez Merkel érdeme vagy a német birka birkasága, tényleg nem játszik szerepet.

gyukovits
2016-01-19 12:19:15   #9

Újabb professzor lett a kormánypárti klienseknek, rokonoknak, haveroknak ellensége.

Újabb ember aki ellen szabadságharcot kell fojtatni. Akit meg kell semmisíteni, eltiporni, lejáratni.
Csakhogy ő nem függ sehogyan sem a NER-től, a CÖF-től, A CÖKA-tól.
Nem ezektől kapja
trafikját,
földjét,
újságát,
kisvasútját,
állami megrendeléseit, stb.

A kormánypárti híveknek őrá nem lesz hatásuk, szabadon elmondhatja véleményét, még akkor is ha nem a ФИДЕС véleményével egyezik

A kormánypárti híveket, klienseket éppen ezért borzasztóan idegesíti véleménye, ami egyébként helytálló.

Liberté, Égalité, Fraternité!

javito
2016-01-19 12:13:37   #8

#10

Ja és ja.

De jóóóó ,mondod !

Péter István
2016-01-19 11:56:44   #7

Hazudozó és rágalmazó professzor, aki hamar megtanulta a hatalmi tébolyban szenvedő magyar ellenzéki és ellenséges pártnyúlványok hamis propagandáját. Részéről, az is egy rendkívül visszataszító és alattomos megnyilvánulás, hogy a magyar választók meghatározó többségét is hülyének és becstelennek minősíti, mert úgymond maffiózókat választottak meg hatalomgyakorlóknak.

tengri00
2016-01-19 12:10:35

Igen, igen!

tokaji-ihto
2016-01-19 11:43:15   #6

Ha az ellenzéken múlik akkor még sokáig hatalmon marad. És akkor az ellenzék is a helyén marad.
Tehát megy minden jól lezsírozva.

javito
2016-01-19 11:42:24   #5

A Fidesznek igazán ügyetlennek kell lennie, ha meg akar bukni a következő tíz évben

Hat (1952-es évjáratos) Siker, akkor kevés.

Még kell tíz év csipet-csapat Rózsikáknak?

Ébredés-búúúú.

De ha kell ,hát kell.

Végül is.

Siker van.

Minden-Hun.

Béla333
2016-01-19 11:40:41   #4

Szerintem O.V. nagy taktikai hibát követett el azzal, hogy addig pávatáncolt az Uniós vezetőknek, amíg azok be nem sokalltak. 2017 körül akár meg is alakulhat az Unión belül a "belső" kör, mi meg a lengyel barátainkkal kívülről nézhetjük szomorú szemmel, hogy ezt hogy elcsesztük.
Szerintem legkésöbb ekkor fel fog ébredni kis országunk lakossága a személyes nyomorúsága miatt.
Akkor pedig nagyon igyekezni kell a Fideszes siserehadnak, hogy időben hagyják el az országot.

A belső-külső körröl egy legfrisebb:
http://vs.hu/kozelet/osszes/brusszelben-mar-a-datumot-is-tudni-velik-mikor-esik-szet-az-eu-0119?utm_source=hrstrt&utm_medium=rss&utm_campaign=main

Kata Racta
2016-01-19 13:05:01

Ezeket a nagyszabású "igazságokat" egyenesen, maga G. Fodor diktálta neked tollba ? Vagy a kurucinfón jelennek meg ilyen szakszerű, korszerű, nagyszerű elemzések ? ):

Béla333
2016-01-19 12:48:27

Bocs, de ez is csúsztatás, hazugság, pontosabban rész igazság:

"Az elköltött pénzek sorsát ezerszer is vizsgálhatják. Nincs még egy országa az uniónak, amelyet ennyiszer átröntgeneztek volna, mint minket."

Ugyanis az OLAF az Unió korrupcióellenes hivatala valóban vizsgálja a magyarországi pénzek felhasználását, de szabálytalanság esetén jelenleg csak azt teheti, hogy a tagország bűnüldöző szerveihez fordulhat: a Polt féle magyar igazságszolgáltatáshoz.
Polt pedig jó maffiataghoz méltóan hárítja ezeket az ügyeket, ahelyett hogy érdemben kivizsgálná.

Béla333
2016-01-19 12:43:44

Ezt előszeretettel írjátok, anélkül, hogy végiggondolnátok: (magyarán sulykoljátok!):

"Azok a pénzek az alapszerződéseink alapján a feladott vámbevételeink, a tönkretett könnyű és élelmiszeriparunk, és az ellopott külpiacaink kompenzálására hivatottak."
1./ A vámbevételeket nem csak mi adtuk fel, így tett a magyar árukkal szemben az összes többi Uniós állam is, így ez nem engedmény! Ez az alapja az Uniós tagságnak!
2./ Tönkretett könnyű és élelmiszeripar
Ezt mi magyarok tettük tönkre, pontosabban az a politikusi garnitúra, amelyik ezt nem akadályozta meg. Pl. a konzervipart vagy a cukoripart nem kellett volna külföldiek kezére játszani, a magyarok tudtán volna vinni az üzemeket tovább. Ámde néhány mohó, kapzsi politikus egy kis baksisért külföldiek kezére játszotta, így ezt is felesleges az Unió szemére vetni!
3./ Ha ezek az élelmiszeripari üzemek maradtak volna magyar kézben, akkor a hozzájuk a KGST-n keresztül kapcsolódó orosz, stb piacok is megmaradtak volna jó gazdálkodás mellett. Így ezeket a piacokat nem lopta el senki, mi magunk engedtük előzékenyen át.
Szerintem ez sem az Unió bűne.

Így azt állítani, hogy ezekért a privatizáció alatt a saját politikusaink által elkövetett kapitális hibákért jár most nekünk az Unió felzárkóztatási pénze szerintem nem igaz érv!

Összes válasz megtekintése
öszike13
2016-01-19 10:29:53   #3

Civileket is kikezdte már annnyitisérLázár......házkutatás,privát laptop elvitele is vizsgálatra,NAV,
TEK kivonulás, kormány mádiábab a lejárató sztorik garmada.....a nagy semmire, illetve sikeresen szérverték...
Bezzeg, Farkas Flóriánhoz senki nem szállt ki ezidáig,
Qwetorékhoz is jó késön sikeres sikerrel mentek ki....
viszon a CÖF-CÖFA az virágozhat...az a nagyon civil...

Civilek képesek lennének....IGEN ha TUDNÁNAK ERÖSÖDNI.

Emberbaráti új ember........Soros Györgyel.......Ezt a célzást én nem értem.

Most a taxisokkal járják a pávatáncosdit.....amit már eljártak a rezidensekkel, tanarakkal nemis egyszer, diákokkal, minden olyan tömörülést amely szemben áll, kritikát fogalmaz meg a reszimmel szemben, csirájában le amortizálják...
Bel, és kölföldön lefizetett "lobbisták" dicsöitik az Orbán rezsimet,

Sosem lehet leváltani Orbánékat.
Békés úton.

Hallgassa élőben! KLUBRÁDIÓ
Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Közösség
hu pi lilliput: …egymásra - hatások!...sokszor visszatérő... 13:04
...by hu pi lilliput!
Kérdőjel: ... 12:56
Magánynyugdíj
Béla333: Tudtam, mert már ma reggel olvastam ezt a hírt!... 12:29
Hát milyen országban élünk?
nonest: Szervusz,straca! Egészségedre! Tudod:Zsuzsának... 12:29
Társalgó, 2016. Július
A Propeller hírei