Fodor Gábor szívesen beszállna egy új liberális pártba
Fodor Gábor esélyt lát arra, hogy Magyarországon megalakuljon egy új liberális párt. A SZDSZ frakcióból kilépett egykori politikus mindemellett úgy véli, hogy ebben az új pártban – ha annak értékrendje közel állna az övéhez –, szerepet is vállalna – írta a Heol.hu Heves megyei hírportál.
Fodor Gábor a hírportálnak elmondta: szerinte már akkor is lehetetlen helyzetben volt az SZDSZ, amikor ő vette át az elnöki tisztséget. Véleménye szerint a pártban már legalább tíz éve elkezdődtek a problémák.
Fodor szerint nem kizárólag az SZDSZ hibája, hogy manapság sokaknak averziójuk van a liberális politikával, a liberalizmussal kapcsolatban. Azzal együtt, hogy elismeri: talán jobban kellett, lehetett volna politizálni.
- Nyilván sokan vannak olyanok, akik liberális érzelműek, akik lassan szétszóródnak, és majd különböző pártokra szavaznak - jegyezte meg mindezek kapcsán. Azt is hozzátette: szerinte van esély egy új liberális párt létrehozására, de az kérdés, hogy ez megtörténik-e még a választások előtt. Mindenesetre Fodor - akár a választások előtt, akár utána lesz új liberális párt - örömmel vállal benne szerepet, amennyiben a a leendő párt értékrendje közel áll az övéhez – írta a Heol.hu
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
És mi lenne,ha a kikopott nagyok békén hagynák az esetleg megalakulni képes új szervezeteket?Hogy ők mit tudnak,azt már bizonyították.Én elhiszem és elismerem,hogy sok munka,erőfeszítés,eredmény is van amit befektettek ill.elértek,de jó lenne másokat is levegőhöz juttatni.Közkatonának a nagy harcosok ritkán mennek el.Néhány hónap és ismét belső ellenzékké válnak,hatalomra törnek.Jó pihenést Fodor úr!Találja meg a helyét a civil életben.
Na akkor én abból a pártból kilépnék.Mit nem akkar eza fószer.