2010. március 16. kedd - Henrietta. Holnapi névnap: Gertrúd, Patrik
Kedd, 2010. február 2. 15:23 Utolsó frissítés: 15:23
Herskovits Eszter írása

A korai szexualitás ára

Terhes tinédzserek

Egyre több az olyan kiskorú, tizenhárom-tizennégy éves, akinek volt már szexuális kapcsolata. Növekszik a várandós tinédzserek száma is. Hiányzik az időben elkezdett, hatékony felvilágosítás. E téren az iskola nem képes pótolni az intimebb szülői odafigyelést. HERSKOVITS ESZTER írása.
A Péterfy Sándor Utcai Kórház gyermeknőgyógyásza, Dikó Mariann egyre több fiatal páciensétől hallja: első szexuális élményük tizenhárom-tizennégy évesen esett meg. De az is rendre kiderül róluk, hogy elővigyázatlanok, a nemiség, a fogamzás legalapvetőbb kérdéseivel sincsenek tisztában.
– Megdöbbentő a tinédzserek felkészületlensége. Sokszor eszükbe sem jut, hogy védekezzenek. Akár néhány órás ismeretség után is szexuális kapcsolatba lépnek. Mivel egyre ifjabban kezdik a szexuális életet, egyre fiatalabb várandós tinik érkeznek hozzánk.

Kettős élet

Egyes felmérések szerint Magyarországon 2008-ban több mint 40 ezer terhességmegszakítást végeztek, ennek tíz százalékát tizennyolc év alatti lányokon. Dikó Mariann több éve saját nyilvántartást vezet. Míg 2004-ben a 16-17 évesek voltak többségben a terhes tinik listáján, 2008-ban akadt 13 éves állapotos lány is, a 14 éves kori terhesség pedig gyakorivá vált. Java részük abortusszal végződik, amelyhez persze szülői engedély szükséges.
– Csakhogy sok tinédzser kettős életet él. A szülők nem tudnak lányuk szexuális kapcsolatáról. Megesik, a gyerek megígéri a rendelőben, hogy visszajön a mamájával, aztán eltűnik. Fél a szülői reakciótól. Ilyenkor kötelezően védőnővel kerestetjük – említi Dikó Mariann.

Egyik páciense öngyilkosságot kísérelt meg, miután kiderült, terhes
. Megmentették. Szülei nem sejtették, mi motiválta a
tettét. Később megjelent a családnál a terhes tinit kereső védőnő. A szülők akkor szembesültek azzal, hogy a lányuk állapotos.
Dikó Mariann szerint a tinédzserlányok legtöbbször azért mennek bele szexuális kapcsolatba – akár néhány nap ismeretség után is –, mert nem akarnak „lemaradni” az osztálytársaiktól.
– Nemegyszer az anya hozza el hozzám a tinilányát: az osztályban már mindenkinek van szexuális kapcsolata, írjak fel gyógyszert az ő gyerekének is, biztos, ami biztos. A gyerek ezt joggal értelmezheti úgy: zöld utat kapott szüleitől a szexuális életre.
Szlobodnyik Csaba klinikai szakpszichológus úgy véli, a tinédzser a fogyasztói kultúra által megszabott magatartásmintát követi, a szexualitást afféle árucikként kezeli.
– A tinik pszichésen éretlenek a nemi életre, de a modern kor félreértelmezett „versenyszelleme” azt diktálja: ha már a környezetükben mindenki elveszítette a szüzességét, ők sem maradhatnak ki.
A pszichológus tapasztalata szerint a kamaszokból sokszor teljesen hiányzik az önbecsülés. Értéktelennek tartják a testüket is.
– Egy üveg kóláért képes volt lefeküdni valakivel egy jó családban szocializálódott lány. Több ehhez hasonló esetem is volt.

A másik nem

Amúgy a pszichológia az „abúzus”, vagyis a visszaélés, jogtalanság formái között tartja számon a tinédzserkori szexualitást. Még akkor is, ha – mondjuk – tényleges erőszak nem történt.
– A korai nemi élet – magyarázza Szlobodnyik – szinte minden esetben személyiségproblémákhoz vezet. Érzelmi és fizikai
A Lea Anyaotthon olyan várandósokat fogad be tizennyolc éves kortól, akiknek nincs hová menniük. Azok a várandós tinédzserek, akiket szüleik kitagadnak, állami gondozásba kerülnek. Ha megszülik a gyereket, őt is az állam neveli fel. A Lea vezetője, Horváth Valéria tapasztalata alapján mondja: a tinédzserek sokkal jobban hallgatnak a korban közelebb állókra. Szerinte a felvilágosításban olyan alapítványok nyújthatnának leginkább segítséget, amelyek kortárs, legfeljebb 18-20 éves segítőket alkalmaznak.

Dikó Mariann gyereknőgyógyász dolgozott olyan alapítványnál, amelynek célja a fiatalok egészségügyi felvilágosítása volt. Alig akadt jelentkező a tanfolyamaikra. Másrészt: az efféle alapítványok leginkább drogmegelőzésre kapnak állami támogatást, szexuális felvilágosításra alig.

Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi szakállamtitkára azt mondja: a civilszervezetek finanszírozási rendszere összetett, a szervezetek több forrásból – egyebek mellett – az illetékes minisztériumoktól, pályázatokból is támogatáshoz juthatnak. Ezenkívül a Nemzeti Civil Alapprogram is rendszeresen hirdet pályázatokat.

„Az igaz, hogy a drogprevenció, a HIV-megelőzés és a szexuális felvilágosítás többnyire egymástól elválaszthatatlan témakörök, és az ezzel kapcsolatos civil társaságok támogatási rendszere is e szerint alakul” – jegyzi meg a szakállamtitkár. Hozzáteszi: a szexuális felvilágosítás egyébként az egészségügy – ezen belül is főként a védőnői hálózat –, illetve a közoktatás feladatai közé tartozik.
károsodással jár.
A szexuális abúzust átélt lányoknak később nehéz normális kapcsolatot kialakítaniuk. Az egyik leggyakoribb következmény, hogy elrontják viszonyukat a másik nemmel. Egyik pillanatban szabályosan „ráfolynak” a másikra, tőle teszik függővé magukat. Aztán a heves lángolás hirtelen átcsap gyűlöletbe. Sokszor nem tudják eldönteni: párkapcsolatuk valós érzelmeken alapul-e, vagy a férfiak csak kihasználják őket szexuálisan.

Abban egyetértenek a szakértők:
a tiniterhességek megelőzésének legjobb módszere az időben elkezdett felvilágosítás.
Ugyanakkor ezen a téren az iskola nem veheti át a szülő szerepét. A diákok ugyanis egy kalap alá veszik a tanárok által tartott felvilágosító órát a kötelező tantárgyakkal. Magyarán: nem veszik komolyan.
– Semmi sem pótolhatja a szülői figyelmet. A tinédzserkori terhességek – néhány kivételtől eltekintve – olyan családokban fordulnak elő, ahol a szülő-gyerek kapcsolat nem tökéletes. Sem kellő odafigyelést, sem elegendő információt nem kap a tini. Eleve vesztes pozíció, ha a szülő nem tudja, hogy a gyereke nemi életet él. Ilyen helyzetet pedig nem könnyű kezelni. A teljes tiltás nyilvánvalóan semmit sem ér, hiszen addig sem kapott kapcsolatához beleegyezést a gyerek – jelenti ki Szlobodnyik Csaba.

Kényes helyzetek


Más kérdés, de lényeges: a szülőket senki sem világosítja fel. Ők még másként szocializálódtak, más problémákkal kellett szembenézniük. Őket gyerekkorukban még az alkoholfogyasztástól féltették.

Márpedig a gyerek nyelvén érteni kell. És ha a szülő nem tud őszintén beszélni a gyerekével akár a szexualitásról, akkor az eltávolodás bajosan kerülhető el. Egyébként „kényes helyzetekben” a legtöbb szülő önvizsgálatot tart. Megpróbál több időt tölteni gyerekével, s helyreállítani a megbillent kapcsolatukat.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) tájékoztatása szerint a kerettantervek követelményként határozzák meg, hogy az iskolák építsék be tantervükbe az egészség megőrzésével, az egészséges életre és a családi életre neveléssel kapcsolatos témákat. Ezen ismeretekre vissza kell térni, mindig a gyerekek életkorához és élethelyzetéhez alkalmazkodva.

A kerettantervi szabályozás azt is javasolja: célszerű minden évben legalább tíz osztályfőnöki órát az egészséges életre nevelést szolgáló foglalkozásokra fordítani. A családdal összefüggő kérdések valamilyen formában szinte minden évfolyamon megjelennek ebben az ajánlásban. A feladathoz az OKM módszertani füzetet dolgozott ki.

Mindezeken túl az OKM a fogamzásgátlással, párválasztással és a szexuális felvilágosítással kapcsolatos videofilmet készíttetett, s azt minden iskolába eljuttatta. Hasonló célt szolgált a Szerelem, szex és amit még tudni kell! című CD-ROM, amelyet az oktatási és az egészségügyi tárca, valamint a Nemzeti AIDS Bizottság támogatott.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

asi63mow
2010-02-02 20:19:49   #5

Nyugiiiiii!
Majd áprilistól lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség!
Abortuszt pedig csak a politikusok lotykáinak lehet igénybe venni.

macskazat
2010-02-02 20:10:21   #4

Ha a gyerek drogozik, és ez kiderül az iskolában, erről az iskola nem tájékoztathatja a szülőket, TILOS, mert sérül a gyerek személyiségi joga. Ha a gyerek terhes lesz, akkor szintén sérül a személyiségi joga, ha köteles tájékoztatni a szüleit, sőt engedélyt is kell kérnie az orvosi beavatkozáshoz. Az iskolában a tanár pedig jobb, ha nem avatkozik bele a gyerek szexuális dolgaiba, mert könnyen a Misi bácsi mellé ülhet a vádlottak padjára. - Akár nyolc évet is kaphat, aki megpróbálja. Kíváncsi vagyok, mit szól erre az Ombutsman. Szerintem a nem kívánt kiskorú terhességek költségeit a törvényhozókkal kellene megfizettetni.

hazafiu
2010-02-02 18:30:48   #3

Elfelejtettem!!:)Nem csoda,hogy szexelnek mar gyerek kent,hiszen meg mese sincs csokok,es testi kapcsolatok nelkul!!:)

hazafiu
2010-02-02 18:28:42   #2

20-evvel ezelott,mar mi is eltunk szexualis eletet 5-dik osztajban,az az 12-evesen,es nem igazan vedekeztunk.Az en meglatasaim szerint,lehetne az orvosoknak szuloi felugyelet nelkul is abortuszt vegezniuk a fiatalkoru lanyokon,hogy a szuloktol felve,ne menjenek el,es ne tegyenek kart sajat magukban.Az abortusz amugy is mar rutin mutetnek szamit,semmi karosodast nem okoz,mint regen!:)Felruhazni a fiatalkoru lanyokat is egy kis szabad dontessel,hatha kicsit nagyobbnak ereznek magukat,es jobban vigyaznanak a szexualis eletukre!:)

exLacus
2010-02-02 18:11:17   #1

hegyaljai

ne dölj be minden süketelésnek! Se annak, hogy mit mondanak a tinik (hazudnak) és annak se, hogy a korai szexualis életért a liberalizmus lenne a felelös.

Példák nem liberális korszakokból:
* Jokai par regényében a fiatal szeretö 16 éves.
* Julia 15 éves (volt) a 17 éves Romeo mellett.
* Orkney szigeten talal település (kb 5000 éves) csontvazai olyan 20 éves atlagéletkort mutatnak. hany évesen kezdték el a gyerekszülést, hoyg fel is neveljék valamennyire öket?
* a Kökeményen konzervative arab-iszlam orszagokban 13 évesen, az elsö menszesz utan férjhez adhato a lany. Es férjhez is adják. Korai szex konzervativ példaja

1

 

168 óra

Lapajánló

2010. március 11.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

A konok Köztársasági Elnök

Li Taj-po - 2010.03.16 01:33

Best of Communism !

Csikar - 2010.03.16 01:05

VÁLASZTÁS — 2010

dontworrybehappy - 2010.03.16 00:14

Miért jó a Fidesz kétharmada...

Csikar - 2010.03.15 23:25

SZDSZ

Skubi - 2010.03.15 22:59

Kulturális egypártrendszert akar bevezetni Orbán

oregbeatsuhanc - 2010.03.15 22:58

ORBÁN A MAGYARSÁG MEGOSZTÓJA

morzs - 2010.03.15 22:33

Hmmm....

kopertakop - 2010.03.15 22:32
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Meglesz-e a Fidesznek a kétharmad a parlamentben?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!