Hetilap kereső

Hegedűs Eszter írása

A magyarság meghatározó problémái a romák és a környezetvédelem – mondta néhány éve lapunknak Frank Tibor. A Kanadai Urbanisztikai Intézet volt nemzetközi vezérigazgatója a világ több mint száz országában folytatott demokratikus felzárkóztatási és önkormányzási programokat. HEGEDŰS ESZTER a mai magyarországi helyzetről kérdezte.

- Kanadai jobboldaliként mi a véleménye a Fidesz kétharmados győzelméről?

– Ötvenhárom százalékkal kétharmadot szerezni érdekes, de nem újdonság, ilyen a törvény. Az viszont tipikusan kelet-európai, hogy ezt el lehet érni program nélküli, laza ígérgetésekkel. Az meg igazi hungarikum, hogy a győztes a választások után magyaráz bele olyan felhatalmazásokat, amelyekről a kampányban szó sem esett. Forradalom meg új gazdasági mechanizmus, bocsánat: rendszer. Ez a helyzet óriási felelősséget, nagy lehetőséget és persze rizikót jelent a magyar demokráciára. Bízom abban, hogy jól élnek vele. Most először hallottam Orbánt alázatról és szerénységről beszélni... Csak rajtuk múlik, hiszen bármit megtehetnek. Nem csupán egypárti, hanem egyszemélyi a hatalom. Ám ez valójában sokkal kisebb mozgásteret jelent, mint aminek látszik: már nem lehet kifogás, hogy az ellenzék keresztbe fekszik az úton. Orbán most igazi államférfivá válhat. Bízom abban, hogy ő is ezt akarja. Nem könnyű egy országot felemelni, a táborokra szakadt népet összebékíteni és összetartani, de történelmileg sokkal kifizetődőbb, mint Josip Tot, a kavicsbánya vagy a tokaji borvidék.

- Mekkora veszélyt jelenthet a demokráciára az ellenőrzés nélküli kormányzás?

– Nagyot. Bár az internet gondoskodik a nyilvánosságról még a totálisan médiaellenőrzött országokban is.
A net kíméletlen, a hír nyomul. Gondoljunk csak a katasztrofális Kósa-badarságokra. A belföldre szánt „információ” percek alatt világhír lett, és igen komoly károkat okozott. A magyarországi demokrácia helyzete abból is megítélhető, hogy mindössze harmincöt nő van a parlamentben. Mi itt Kanadában erősen szégyenkezünk a huszonkét százalékos arányuk miatt. Négy roma ül majd a magyar Országgyűlésben, vagyis a csaknem tízszázalékos népességet egy százalék képviseli. Bravó!

- Megérdemelte a baloldal a szégyenletes vereséget?

– A baloldal nem, de a képviselői igen. Erős és tisztességes baloldalra minden normális demokráciának szüksége van. Más kérdés, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája – a retorikájában legalábbis – sokkal baloldalibb, mint az előző kormányé volt. Ám tudjuk, hogy otthon nincs piaca a konzervatív gazdaságpolitikának.

- Hogyan, miből lesz egymillió új munkahely?

– Munkahelyeket köztudomásúlag a magánszféra teremt, s akkor ruház be, ha van kereslet és kedvező hitel. A bejelentett 29 pont összességében drágábbá teszi a hitelt, és szűkíti a keresletet. Jelenleg félmillió a munkanélküliek száma. Tehát igen jelentős társadalmi átalakulásra lenne szükség, hogy még újabb félmillió embert vonhassanak be a munkaerőpiacra. Százezrek nemcsak amiatt nem dolgoznak, mert nincs munkahely. Észak-Magyarországon nagyon súlyos a helyzet, aminek része a romakérdés is. Generációk nőttek fel anélkül, hogy tudnák: mit jelent munkába járni. A munkahelyteremtésen kívül át kell formálni a szociális rendszert is, fel kell készíteni a potenciális munkaerőt, hogy munkába álljon. Ehhez viszont az ő köreiben is elfogadhatatlanná kell tenni a bűnözést, megszüntetni generációk segélyen lébecolását és a „megélhetési szülők” intézményét.

- Néhány éve lapunknak azt mondta, hogy a magyarság meghatározó problémái: a romák és a környezetvédelem. A romakérdés rendezésének ügye a körmünkre égett...

– Az árvizek, a vulkáni ham- és a szélsőséges időjárás a bizonyítéka, hogy a környezetvédelem ügye is. Az ország csökkenő lélekszáma mellett a – főként romákból álló – legszegényebb népcsoport nagysága rohamosan növekszik. Ez alapeleme a politikának és a gazdaságnak is. Már Arisztotelész megmondta, hogy a forradalom és a bűnözés szülőanyja a szegénység.

- Az ön cége a világ minden részén folytatott felzárkóztatási programokat kisebbségeknek, leszakadt régióknak. Mi hát a megoldás?

– Számtalanszor elmondtam: nem a pénzosztás. Az csak újratermeli a problémát. Az összes érintett részvételével készítettünk stratégiát, amelyben mindnyájan megegyeztek. Konkrét célokkal, menetrenddel akciótervet dolgoztunk ki, amelynek megvalósításától függött a későbbi anyagi támogatás mértéke. Valós és tartós változás csak belülről jön. Ez a lényeg. Magyarországon a cigány vajdákkal és az egész közösséggel együtt kellene elérni, hogy tűzzenek ki célokat maguk elé. Ma a vak öregembert segítjük át az utca túloldalára, pedig nem is akar átmenni...

- Jó néhányszor elmondta, hogy az országnak nincs újabb elvesztegetni való négy éve. Sajnos volt... Mi jöhet ezután?

– A szükséges reformokból semmi nem valósult meg, és ebben igencsak ludas a mostani hatalom is. Még mindig ott tartunk, hogy tovább virágzik a szocialista intézményrendszer és az osztogató állam: az ingyenes – igaz, vacak minőségű – szolgáltatások a visszahozott hároméves gyestől az ingyenes felsőoktatáson, az üdülési csekken át az újra megnyitott (heti nyolc utassal vánszorgó) vasúti szárnyvonalakig. Egyik mentorom, Cardoso volt brazil elnök tanított meg arra, hogy a populizmus olyan útlerövidítés, amely nem járható. Csak remélhetem, hogy Orbánnak igenis reformokon jár az agya, és véghez is viszi őket. Persze az önmaga által keltett ellenszéllel harcolva ez elég furcsa lesz... A költségvetési hiánycélt tartani kell. Úgy kell ugyanazt csinálni, amit a Bajnai-kormány, hogy ne látszódjék ugyanannak. Igen nagy szükség van a bürokrácia drasztikus csökkentésére is. Az ígérgetéshalmaz a népesség nagy részében a csodavárás eufóriáját idézte elő, ez most könnyen visszaüthet: kiszámíthatatlan, hogy a kilábalás vagy a kiábrándulás jön-e el hamarabb. Tudjuk jól: minden hatalom mulandó. Ha nem lesz sikeres a kormányzás, a csalódott tömegek emlékezni fognak, hogyan kell elzavarni az álcsodatévőt. Ő tanította meg nekik, parlamenti kivonulással meg kordonbontással. Sajnos azt is tudjuk, ki fogja vezetni ezt a harcot: az a csapat, amelyiket előbb dédelgettek, azután elnézően megmosolyogtak, mígnem nagyra nőtt, és már nem eszik a tenyerükből, inkább beleharap. Három csapás sem lesz elég, nemhogy két pofon.