Gyárfás Tamás nagy bejelentésre készül!
Gyárfás Tamás az Origónak elmondta, hogy folyamatosan tárgyal a Nap-kelte újraindításáról, és már a héten meg is állapodhat egy csatornával, melyet csak a szerződés aláírása után nevez meg.
A hivatalos indoklás szerint takarékossági okokból vált meg az MTV a Nap-kelte műsorától szeptember 25-én, és indította helyén a Ma reggel-t. A műsor producere, Gyárfás Tamás szerint jogszerűtlen volt a döntés, novemberben pedig a gyártó cég, az St. Plusz Kft. beperelte az MTV-t a szerződésbontás miatt. A cég azt kéri, hogy a bíróság mondja ki, a csatorna és az St. Plusz közötti, 2010 végéig szóló szerződés jelenleg is érvényes, ennek alapján pedig kötelezze az MTV-t, hogy átvegye a Nap-kelte műsorait.
Gyárfás Tamás az Origónak elmondta, hogy nem szándékozik várni évekig, míg dönt a bíróság az ügyben, és addig is elindítja a műsort másik csatornán, melyet a napokban - a szerződés aláírása után - megnevez. A producer folyamatosan tárgyal, és már akár a héten is megszülethet a megállapodás egy másik tévétársasággal, mely átvenné a Nap-kelté-t, ebben az esetben pedig még novemberben, akár a jövő héten is elindulhatna a műsor. "Már tegnap is készen álltunk" - válaszolta a felkészüléshez szükséges időre vonatkozó kérdésre.
A Nap-kelte a legtöbb időt az MTV-n töltötte, de a Fidesz-kormány idején már egyszer lekerült a képernyőről, és a Magyar ATV-ről sugározták. Onnan a kormányváltás után, 2002 szeptemberében tért vissza az MTV-re. Korábban a Story tévé érdeklődéséről is lehetett hallani, de nem erősítették meg, hogy tárgyaltak volna.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem volt kétségem, hogy Gyárfás nem adja fel. Azért ha lehet nem ártana egy kicsit frissitenim a szerkezetet. Most talán ismét nem csak a mindenkit kritika nélkül kiszolgáló riporterek, hanem "profik " is be vagy visszakerülhetnének. Ami Medveczky urat illeti, ha az Ö bebizonyosodott jogszerütlen döntése az MTV-nek pénzbe kerülne, jó lenne, ha ennek anyagi vonzata érintené a vagyoni helyzetét.Mert ha magánemberként tenné biztosan behajtanák rajtaés nem az adófizetők lennének a kárvallottak.
Idézek a cikkből:....."A hivatalos indoklás szerint takarékossági okokból vált meg az MTV a Nap-kelte műsorától".......
És most idézek Meedveczky Balázs MTV alelnöknek Katona Béla Házelnökhöz írt leveléből:
....."a politika büntetőakciót hajt végre az évek óta nyereségesen gazdálkodó, tényszerűen, hitelesen tájékoztató a Magyar Televízió ellen".....
Szóval takarékossági okból megvált Medveczky Balázs egy műsortól, amely nyereséges volt valójában az MTV számára. És takarékosségi akciókat hajtott végre ott és abban, ahol és amiben éppen őszerinte nyereséges volt a tevékenység.