Magyarország nincs egyedül, de soha nem volt ilyen magányos, mint mostanában, soha nem nézett olyan ellenérzéssel a világra, mint most – mondta évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint messzebbre kell tekinteni, mint hogy mindenért Orbán Viktort hibáztassuk.
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor a rendszerváltás közmegegyezésével szembefordulva a köztársasági helyett mára olyan "ellen-Magyarországot" épített fel, amelynek egyik előképe Csurka István politikai programja és világlátása.A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök évértékelő beszédében kedden Budapesten azt mondta: bő húsz éve a politikai közösség osztozott a társadalom szabadságvágyában, abban, hogy nyugatos, polgári Magyarországot, demokratikus parlamentarizmust akar. De - folytatta az MTI szerint - a rendszerváltás tartópillérei összedőltek, és mára egy olyan "ellen-Magyarország" épült fel, amely bezárkózik, szabadság helyett rendet akar, fél a versenytől, Brüsszel helyett keleti autokratikus-despotikus rendszerekre tekintget, a szegénységet pedig nem átoknak, hanem bűnnek gondolja.

Mester Anett felvétele
Orbán Viktor rendszerváltást akart és ez mára megtörtént - jelentette ki, hozzátéve, hogy a köztársaságpártiak politikai és társadalmi kisebbségben vannak. Ezért véleménye szerint a demokratikus ellenzék feladata nem egyszerűen a kormányváltás, hanem a többség meggyőzése. "A republikánus közösségnek nem lehet más célja, mint visszaállítani a '89-es alkotmányosságra épülő viszonyokat" - jelentette ki. A köztársaságpártiak feladata az 1989-es eszmék felélesztése. Ezért le kell váltani mindazokat, akiket az új, egypárti alkotmány alapján neveztek ki. "Azért, mert a köztársaságra tett esküjük hamis, elfogadták, hogy nem a köztársaságot, hanem Orbán Viktor pártérdekeit fogják szolgálni" – mondta az
Index tudósítója szerint.
Nem az a baj a kormány gazdaságpolitikájával, hogy a gazdasági része gagyi. Az a baj, hogy Orbán nem kormányozni, hanem rendszert váltani akart, ami Gyurcsány szerint mostanra meg is történt. Mert politikája, amely mögött ott van a sokak támogatása, erővel és befolyással rendelkezik. Nem politikai vagy személyi alternatívák, hanem a hazáról vallott két különböző, és egymást kizáró világ áll egymással szemben.
Rosszkedvű barakk
Szerinte Orbán csökkentette az ország mozgásterét, létrehozott "egy rosszkedvű barakkot". Megveszekedett kormánya miatt lenézett az ország. Hibás nemzeti stratégiából következett a hibás külpolitikai stratégia, amely megbukott, mert befagytak Magyarország nyugati kapcsolatai, és nem lettek új barátai keleten. Magyarország két szék között a pad alá zuhant.
"Olyan világot szeretnénk, amelyben a vagyon kötelez, amiben több felelősség van fent és több lehetőség van fent. Így gondolták ezt a konzervatívok is" - mondta, és idézte Antallt, aki lélekben a határon túliak miniszterelnöke is volt. Szerinte sem Antall, sem az őt követő politikusi nemzedékek sem tettek engedményt a nacionalista felsőbbrendűség érzésének. Gyurcsány szerint a felsőbbrendűség eszményét magunk mögött is kell hagyni. "Ezek voltak a tartópillérei a köztársaságnak. Ezek a tartópillérek most összedőltek".
Az alkotmány, bár magán viselte az 1949-es évszámot, de egy demokratikus alkotmány volt, amit az első szabadon választott parlament valamennyi pártja legitimált. "Úgy gondoltuk, hogy szabadnak lenni jó, hogy Magyarországot a szabadság eszménye köré kell rendezni, hogy szabaddá kell tenni a polgári világot, a gazdaságot, a kultúrát, a nép vallását" - mondta. "Úgy gondoltuk, hogy a szabadság nem hoz gazdasági jólétet" - ismerte el, de azt is, hogy a szociális gondolat alapja az új országnak. "Hogy nincs jó és rossz magyar, hogy nincs magyar, akire nagyobb szükség van, mint a másikra".
"Magyarország bajban van"
"Nem akarok indulatokat korbácsolni, ellenkezőleg" - mondta Gyurcsány Ferenc évértékelőjében a
hvg.hu beszámolója szerint. Mint a Demokratikus Koalíció elnöke mondta, Magyarország bajban van, nagyobb bajban, mint az elmúlt húsz esztendőben. Szerinte nem elég azt mondani, hogy Orbán Viktor a hibás, túl egyszerű lenne.
HozzászólásokÖsszesen: 34 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szabadlábon illegitim, a börtönben meg majd intim..
Itt van a teljes beszéd.
Nem érdemes kiragadott mondatokon morfondírozni.
Érdemes végig hallgatni.
http://www.youtube.com/watch?v=1EdiBJkZsFI&feature=share
(Nem jegyzetből olvassa!!!)
Tisztelt DONJ!
A 'csalázata' gyalázata lenne, elgépeltem, mert nem néztem a billentyűzetre. Elnézést.
Az "Orbán dicsőségét" idézőjelben kellett volna írnom, hisz nem dicsőséget, hanem gyalázatot produkál az első pillanattól fogva.
Viszont fenntartom, a hozzászólása ebben a formában elkendőzi a lényeget, mert Gyurcsány, szerintem önkritikusan, az elmúlt évet elemezte! És itt Orbán a kirakatember, nem Gyurcsány.
Erröl az érettségi vizsga formátumu képröl egy másik villan fel bennem.
Országlása idején az egyik csúcstalálkozás alkalmával csoportkép készítéshez
gyülekeztek a nagyérdemüék. Egyenesbe mutatta a TV a Sárközyvel való meghitt
mosolyt és az összekacsintást. Házasemberek lévén inkább a magyar májaskacsa
lett elkacsintva, vagy meghívás egy sörre a sarkiban?
Vagy nem voltam elég irónikus?
Tisztelt tsz elnök!
Orbán Viktor tagadta ki az első két gyermekét megkeresztelő lelkészt.
Nyilván a keresztényi szeretet jegyében.
Ez a böszme nem az a böszme!
Ó gyerkek.. Népszaván van egy jó kis cikk.. Ez a Lead...
Egyfajta unortodox, mégis rendkívül sikeres üzleti modellt követhet a Fidesz egykori gazdasági igazgatója, mai napig legfontosabb háttérembere. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó kiterjedt cégcsoportban ugyanis több olyan vállalkozást is találni, melyeknek bevétele alig vagy egyáltalán nincs, mégis milliárdos osztalékot fizet tulajdonosainak.
Ez a fotó se semmi.
mera!
Lemaradtam valamirol?Ivanyit kitagadta a felcsuti boszme?Honnan?Mikor?
Egy kicsit más, bocs:
ATV-n Kovács Zoltán propagandaügyi álomtitkár. 1,2 Mrd Ft -ért fognak külföldön téríteni, kármentésszarság meg rendezvényszervezés, stb.
Éljen a Párt! Éljen a mAGYar NEMzett és a Kedves Vezető megbonthatatlan egysége.
Érdemes nézni...idézek:
- mesterien lett felépítve a magyarország elleni támadás
- Önök (mármint: Olga) teremti a körülményt, ülteti el a gyanút
- minden, és mindenki beteges, aki ellenünk van
- placebot Olgának
Elképesztő a pasas, teljes agymenés, ezek teljesen hülyének néznek minket!!!!!!
Naez, semmi sértő szándék nem volt irányomból irányodba, 'de' sem...csak Hofi emlékét idéztem.
Üdv, Igor
A cikk nem adja vissza az élő adást, biztos fogják ismételni.
A DK honlapján remélhetőleg.
Most már én is kiváncsi vagyok, hogy Iványi Gábor után ki lesz a következő, akit kitagad a kedves vezető.
Törleszt, mint egy vidéki másod - akadémiát végzett - futbalista.
A törlesztő nem más, mint az ország miniszterelnöke.
Brávó!
Ez olyan, mint a három kérdésre adott fideszes százoldalas válasz!
mapolg (12)
gratulálok, jól látod! Ez van :(
Tisztelt "step#16"
Igazán köszönöm, amit a stilisztikámról irt, de elég idős vagyok hozzá, hogy nem értékelem soha túl magam. Az viszont igazán érdekelne, (harag nélkül) amit ír:
"Gyurgyány mehet, feledhető, sőt felejtendő(!) a lényeg.
Azért ez bonyolultabb!
A kb. (nem sokat tévedtem!!!!) 30 sorból csak Gyurcsány csalázata süt, Orbán dicsősége egyszer sem!"
Nem értem a "csalázata " kifejezést, lehet, hogy nyelvújításnál lemaradtam. Nem azt állítom, hogy Gy. F. távozik a politikából , hanem azt, hogy első ember nem lesz. Ez azért nem ugyanaz. Ráadásul, ott sem értek vele egyet, hogy az Orán kormányt „illegitim", mert, ahogy az övéké sem volt az, ez sem igaz. Végezetül, Orbánról nem szolok, mer nekem az ország sorsa (benne családomé) sokkal fontosabb, mint egy ember politikai jövője.
Örömmel venném, ha kérdéseimre válaszolna.
Ne felejtsük, hogy diktátorokkal nem lehet tárgyalni, csak feltétel nélküli feladásra kényszeríteni őket. pl. Gaddafy, Assad, Hitler: Chamberlain tárgyalt, egyezkedett: háború lett belőle - Churchill megoldotta és hál' Istennek ezen tapasztalatok birtokában Barroso, "Steely" Neelie, Viviane Reding és Olli Rehn tudják hogy' kell bánni egy diktátorocskával - mondták neki szépszóval - aztán kapituláltatják....míg a Professzorok Batthyány Köre (egy már megszökött közűlük) hallgat mint Erdő Péter a fűben (a gyengelelküek vegyék nyuszinak...)
step! #16
"A kb. (nem sokat tévedtem!!!!) 30 sorból csak Gyurcsány csalázata süt, Orbán dicsősége egyszer sem!"
Mondj kérlek legalább egy dolgot az elmúlt 2 évből amiért Orbánt dicsérni lehetne!
A Demokratikus koalíció meglehetősen liberális irányzatként profilálódott, ezzel egyben tudatosan lemondtak a vezető szerepről. Viszont komoly erőt képviselhetnek, különösen azért, mert egy karizmatikus és sikeres miniszterelnök vezeti őket. Ha a világban elért személyes presztizst vesszük alapul, kétségtelenül minden idők legsikeresebb magyar politikusáról van szó. A körülményekhez és a társadalom állapotához képest itthon is derekasan helytálltak.
igor06! #17
Kösz, hogy megadtad a forrást, de látod, idéztem, nem schmitteltem.
Naez! K!
Már csak azért szóltam, mert ha Hofi élne, talán itt blogolna velünk....hiszen volt egyszer egy Mikrószkóp Színpad....
DONJ!
Szép, stilisztikailag felépített hozzászólás.
Gyurgyány mehet, feledhető, sőt felejtendő(!) a lényeg.
Azért ez bonyolultabb!
A kb. (nem sokat tévedtem!!!!) 30 sorból csak Gyurcsány csalázata süt, Orbán dicsősége egyszer sem!
(a #14 igor06-nak.)