Gyurcsány sötét jövőt jósolt Orbán országának
Gyurcsány Ferenc teljes gazdasági fordulatot sürget Magyarországon. A volt kormányfő szerint el kell érni, hogy a kabinet belássa: a gazdasági háború, melyet ő maga indított, totális vereséggel fenyegeti az országot. Ezt csak gyors kormányátalakítással és teljes gazdasági fordulattal lehet megelőzni - hangoztatta a Demokratikus Koalíció elnöke. Mint közölte, a kormány gazdaságpolitikája körül elfogyott a levegő és "ma már nem az a kérdés, hogy merre tovább, hanem hogy miként történik meg a beismerés".
"Megértem, hogy nem könnyű neki bevallani, hogy amit másfél éve csinál, az zsákutca" - fogalmazott a politikus, aki emlékeztetett: az elmúlt 2 hónapban a forint 20 százalékot veszített értékéből és hétfőn az a "csúfság" is megesett, hogy 6 hetes lejáratú állampapírokat nem tudott eladni az ország. Ezzel párhuzamosan a magyar nemzeti valuta történelmi mélypontra zuhant - írta az MTI.
Ugyanakkor nálunk nem az a helyzet, mint Görögországban és Olaszországban, ahol a kormány készen állt egy átfogó reformpolitikára, csak nem volt hozzá kellő többsége. Itt megvan a többség, ám hiányzik a cselekvéshez szükséges politikai és szakmai bátorság - hangsúlyozta.
El kell érni, hogy a kabinet belássa: a gazdasági háború, melyet ő maga indított, totális vereséggel fenyegeti hazánkat. "Szomorú, ha egy országnak bóvli miniszterelnöke és kormánya van. Ennél már csak az szomorúbb, ha maga az ország is bóvlivá válik" - vélekedett.
A volt miniszterelnök hangsúlyozta: arra bíztatják a kormányt: nézzen szembe ezzel a helyzettel és józan politikával stabilizálja a magyar gazdaságot. A lengyel példához hasonlóan kössön készenléti hitelszerződést az IMF-fel, mely védőhálót jelentene hazánk számára. "Ez nem kerülne semmibe, legfeljebb Orbán Viktornak jelentene némi presztízsveszteséget" - állította Gyurcsány Ferenc.
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Itt már csak az a kérdés, hogy mi hajtja a fidesz vezető politikusait ?
1. - mindenáron ragaszkodnak a hatalomhoz ?
2. - az ország sorsát nézik elsődlegesen és nem a személyes kudarcot ?
Első esetben biztos a Görög út, második esetben már tegnap felvették a kapcsolatot az IMF-el.
Ez itt a nagy kérdés ????????
Békesi professzor úr szerint, a piacok ultimátumot adtak az országnak, november 29-ig drasztikusan emeljenek kamatot, különben elszáll a forint és nem 317 Ft-os szinten.A kamatemelés gazdasági kihatásairól a fidesz szak?embereit kellene felvilágosítani.
Magyarország fizetőképessége még a jövő év 3-4 hónapjáig biztosítva van, onnan nincs tovább, bármit is kommunikál a fidesz!
Ezt a háborút csúnyán elvesztette orbán, és ha csődbe viszi az országot az már a BTK-ra tartozik, és a főügyészünk vizsgálódhat !
sss: való igaz, hogy Gyurcsány hibázott, de ne feledd el 2008-ban hatalmas gazdasági káosz volt a világban. DE, amikor baj lett, azonnal átadta a vezetést egy szakértő kormánynak, akik nem is akárhogy navigálták ki az országot a válságból.
Orbán most mit tesz? 70 %-ban neki, egyedül neki köszönhetjük a jelenlegi állapotot, és nem látom, hogy a helyzet magaslatán lenne. Hadat üzent minden olyan szervnek, akik védőhálót nyújthatnának -a hihetetlenül dilettáns gazdaság politikájának köszönhetően - Magyarországnak !
sss
2011-11-17 09:17:16 #8
Valahogy fals a gondolkozásod.Igaz,hogy az értelmi képességeid 100%-osan kihasználod.Másképp meg sem találnád a billentyűzetet.Van aki még az 1,azaz egy %-át sem veszi igénybe,és mégis okosabb.
Jellemző a trollokra,hogy amitől félnek,hogy bekövetkezik hibás döntéseik alapján,már jóval előtte kiabálják:ők nem tehetnek semmiről!
Ugyan valaki világosítson már fel, milyen alapon osztja az észt egy bukott miniszterelnök, aki az adóemeléseken, az osztogatáson meg az ország eladósításán kívül semmit nem tett le az asztalra, nem tehetek róla, de ez nagyon idegesít. Ha valaki hiteles ember mondaná, az ok. de hogy ez a szerencsétlen, ez abszurdum. Most is ennyi a gazd. politikája, hogy vegyünk fel hitelt az IMF-től. Hát ez igen, ez aztán kiérlelt okosság. SZerencsére csaka következő választásig kell a hülyeségeit hallgatni, ott kapnak 2%-ot, kiesnek a parlamentből (ahol nincs semmi joguk lenne már most, mivel az emberek a komcsikra szavaztak, nem személy szerint a 10 szakadárra), persze ahhoznincs gerincük, hogy visszaadják ebül sezrzett mandátumukat, sőt, még hisztiznek, hogy nem alakíthatnak frakciót, nevetséges szarházi banda
sem orbán, sem a családja, sem a tettestársai NEM sétálhatnak el!
ha kell - amolyan vérturulos-magyaros módon - hetedíziglen visszamenőleg lesznek eltakarítva, hogy az ivadékai soha többé ne röhöghessenek a képünkbe, s élvezzék ennek az eszementnek a tettei gyümölcsét, míg a mi gyermekeink nyomorognak!
mindent, hangsúlyozom MINDENT el kell venni tőlük!
semmi sem maradhat nekik, belőlük!
vissza nem fogják adni, amit elraboltak, hát élvezni sem élvezhetik annak hasznát.
inkább jusson ebek harmincadjára,
DE
ők annak hasznát nem élvezhetik!
ez a véleményem.
Az "elmúlt 8 év"-re hivatkozni enyhén túlzás 1,5 év kormányon töltött idő után.Ami nem is volt 8 év.Bajnaiék megmutatták,hogy hogyan lehet kezelni a problémákat,lerakták az alapokat.Csak folytatni kellett volna.De azt nem!Nem fitymaszos kitaláció,akkor az nem jó!
Budai akár hogy is erőlködik,semmit nem tud bizonyítani,csak a feljelentéseket gyártja,legyen mivel foglalkoztatni a közvéleményt.Igaz,semmi nem úgy van,de az nem számít!
Sukoró ügyben is kilóg a lóláb.Nem kértek engedélyt a vezértől annak idején,nem kenték meg,tehát akkor semmis a szerződés.Pedig fel lett ajánlva a lehetőség,miután kormányra kerültek,mégsem élt a lehetőséggel a fránya!
NOKIÁS doboz ügyben sem tudtak semmit bizonyítani,MAL gy is fekszik,pedig vezér már tudta ki a bűnös,nyugdíjpénzek lenyúlva,eltüntetve.Gyerekek fáznak a fűtetlen iskolákban,MT változtatása a dolgozók kárára,..és így tovább.Össze ugrottak mindenkivel,harcolnak akit csak meglátnak.Aki mást akarna mint a vezér,az hazaáruló,kocsi bérenc?Kötve hiszem.
Sötét fényben szép fedésünk,az betömített élénk résünk?
Nem kell nékünk ténykedésünk,hisz tény elkésünk,ha időben nem hullatja fogait öreg fésűnk?
Nem fogja könnyen adni a kiváltságait.előbb jönnek majd a borzalmas megszorítások,adók,és aztán mikor teljesen kivérezteti az országot,elsétál nagyot röhögve.Neki már meglesz mindene.
Ajánlanám mindenki figyelmébe,érdemes elolvasni és meghallgatni a számot! Azt nem tudom,hogy erről a kisemberről írták é,de igencsak rá hajaz:-)))))
http://hvg.hu/w/20111102_kisember
Kis ember, hát itt a vége
Sötét jövőnket,sőt én azt mondom:gyengéd erőnket megvéd,megvédeni nem tudja az itteni jelenlegi politikai garnitúra.Kitúrna egyik a másik után újra meg újra konkurenciát,egyenes emberi eleganciát nem tisztelve,egymást emberszámba nem nézve?Kivéve ha nem politikáról van szó és nem hátsó szándékról?