Illegális letöltés?
Ha letölti, majd kedvesen bekopognak magához a nyomozók
A magáncélú letöltésnél, másolásnál a jelenlegi szabályozás maradna hatályban a szerzői jogi törvényben - ezt javasolja Varga László és Hajdu Attila, az MSZP két országgyűlési képviselőjet.
Az Országgyűlés által tárgyalt szerző jogi törvénymódosítás mostani szövege szerint büntethető lenne az internetről való magáncélú letöltés is, ha bizonyítható, hogy a letöltő nem az általában elvárható gondosság szerint járt el a letöltött tartalom jogszerűségének megállapításakor. Ennek a rendelkezésnek az elhagyása érdekében Varga László és Hajdu Attila módosító indítványt nyújtott be.
Varga László kezdeményezésüket azzal indokolta, hogy ellentétes a szerzői jog logikájával az általában elvárható gondosság fogalma. Szerinte elegendőnek az üzletszerű másolás büntethetőségét.
A két politikus módosító indítványa szerint az eredeti javaslat túlságosan tág keretet adna a bírói jogértelmezésnek. Az információs társadalomban kétséges, hogy a felhasználónak vajon milyen esetekben kellene tudnia, jogellenes forrásból kíván másolni.
Varga László elmondta, a szocialista frakció hétfőn dönt módosító indítványuk támogatásáról, amely felé a kormány is nyitott, írta az MTI. Hajdu Attila hozzátette: erről a módosító indítványról azért még egyeztetnek a kabinettel.
Hajdu Attila beszámolt arról is, hogy kezdeményezi az üres hordózók, CD-k, DVD-k és mágneskártyák után fizetett jogdíj felső határa hat százalék legyen. Mint mondta, ez idáig a törvény ilyen felső korlátot nem állapított meg, ami a gyakorlatban azt eredményezte, hogy az egyes jogdíjtételek számos esetben már a gyártói kibocsátási ár 100 százalékát is meghaladták. Javaslatával megnövekedhet ezen adathordózok forgalma is.
A Magyarországon felhasznált mintegy 80 millió CD-ből 16 milliót vásárolnak a felhasználók az országban, a többit olyan országokból szerzik be, ahol kisebb a jogdíjtartalom.
A két képviselő egy további módosító indítványukban azt is kezdeményezi, hogy a nyilvános könyvtári kölcsönzések után az irodalmi és zeneművek szerzőit ne az eredeti előterjesztésben szereplő 2012-től, hanem már 2010-től illesse meg díj.
A szerzői jogról szóló törvény módosítását október 21-én kezdte tárgyalni az Országgyűlés. Az előterjesztés a haszonkölcsönzés, az árvaművek felhasználásának szabályai mellett a közös jogkezelő szervekkel kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nofene, nofene. Egy értelmes emeszpés módosító indítvány. Kár, hogy ez 6 évbe és tízezermilliárd HUF extra államadósságba került az országnak.