Hagyjanak fel uszító jellegű híradásaikkal!
Átfogó javaslattervet készít az ország közbiztonságának és társadalmi békéjének megerősítése érdekében jövő csütörtökig az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t. Az Országos Rendőr-főkapitányságnak, valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak készítik a tervezetet, amely reményeik szerint "az ország társadalmi megbékélésének alapja lehet".
A munkálatokban számítanak a politikai pártokra, a cigány kisebbségi önkormányzatokra, a civil szervezetekre, a települési önkormányzatokra, a történelmi egyházakra, valamint "a felelősen gondolkodó, tenni akaró honfitársakra".
Az OCÖ közleményében mély részvétét fejezte ki a vasárnap hajnalban Veszprémben meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma családjának - írta az MTI.
A kisebbségi önkormányzat kiemelte: közgyűlése elutasít minden erőszakos cselekedetet, függetlenül attól, hogy azt kik követik el. "A bűncselekmények elkövetésekor nem a bőrszín, hanem az elkövető személye számít. Egy ember cselekedetei, tettei nem kérhetőek számon egy egész közösségen vagy népcsoporton" - mutatott rá.
Az OCÖ visszautasította a magyarországi cigányságot kollektív bűnösként feltüntető megállapításokat, hozzátéve: "ez az eszme és ideológia a náci ideológia alapja, amelynek többmillió áldozata volt, köztük zsidók, cigányok, nők és gyermekek, idős emberek".
A szervezet arra kérte a médiumokat: "hagyjanak fel uszító jellegű híradásaikkal, amellyel szélesítik és mélyítik a roma kisebbség és többségi társadalom közötti előítéleteket".
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!