Zöldkeresztes mozgalmat indítana az egészségügyben a Magyar Rezidens Szövetség és az Egészségügyért Felelős Államtitkárság: dupla bért kapna az az orvos, aki vállalja, hogy nem fogad el hálapénzt. Míg a szövetség szerint ezzel elérhetnék a fiatal szakemberek itthon-tartását és a paraszolvencia visszaszorítását, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke ellenzi a javaslatot.
A múlt év novembertől a betegek a köpenyükön zöld keresztet viselő orvosokról tudhatnák: ők nem fogadnak el borítékot. A Magyar Rezidens Szövetség javaslata szerint cserébe viszont
megdupláznák a bérüket, ami a szövetség szerint a tapasztaltabb orvosok esetében havi 350 ezer forintos fizetést jelentene, a kezdőknél pedig 200 ezret. Ez pedig már elegendő lenne a fiatal orvosok itthon tartásához. Tavaly igencsak felgyorsult a fiatal orvosok kivándorlása: a meghirdetett 781 rezidensi helyből mindössze 377-et sikerült betölteni. Korábban ez a szám szinte mindig 700 körül mozgott.
A szövetség felmérése szerint azonban a fiatalok többsége a nyugat-európai bérek negyedével – körülbelül nettó 200 ezer forinttal - is beérné, ha itthon maradhatna. A megkérdezettek 93 százaléka vállalná, hogy szerződésben utasítja el a hálapénzt, ha a kezdő orvosi bér a jelenlegi kétszeresére, azaz nettó 95-100 százezer forintról a duplájára emelkedne.
Ám a zöldkeresztes ötletet a Magyar Orvosi Kamara elnöke nem támogatja. Éger István a Kossuth Rádióban elmondta: szerinte a javaslat részmegoldás, és a már eleve megosztott orvostársadalmat tovább bomlasztaná, valamint több okból sem indokolt.
Éger szerint egyrészt nem a rezidensi korban jellemző a hálapénz, másrészt pedig a megduplázott fizetés komoly bérfeszültséget eredményezne - egy kezdő orvos fizetése meghaladhatná a nyugdíjkorhatárhoz közelítő szakember bérét. Hozzátette, ettől függetlenül a szövetség által javasolt fizetést elfogadhatónak és jogosnak tartja, ám nemcsak a rezidensek bére vár rendezésre.
- A kamara elnökének alapvető tárgyi ismeretei hiányoznak az ügyben. A javaslat minden orvosra vonatkozna, nem csupán a rezidensekre – mondta el a168ora.hu-nak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke.
Ám azt ő sem tagadja, az első lépés lenne
a rezidensbérek duplázása, tűzoltásképp. Azért, hogy a 2011 őszén végzőket sikerüljön itthon tartani.
- Az ő megtartásuk fontosabb szempont ahhoz képest, hogy átmeneti időre esetleg bérfeszültség jön létre. Ha a fiatalokat nem sikerül maradásra bírni, akkor az itthon maradóknak kell többet dolgoznia, főorvosoknak, docenseknek többet ügyelnie. Ettől a javaslattól egyetlen tapasztaltabb kolléga sem fog kevesebbet keresni. Ez az első lépés, s szűklátókörűségre vall, ha valaki nem tud, vagy nem akar a kérdésben messzebbre látni.
Papp szerint kérdés, Éger István kiket képvisel: - Az orvostársadalom túlnyomó részét, amely számára a hálapénz megalázó, vagy azt a 10-20 százalékát, akik jól élnek belőle?
Egy hatástanulmányból kiderül, hogy például
a gyermekgyógyászok 90 százaléka azonnal kitűzné a zöld keresztet, a hálapénzes szakmák közül pedig a szülészek a legelutasítóbbak a mozgalommal szemben. Papp Magor szerint azonban az ő részükről is méltányolható az elvárás, hogy plusz szolgáltatásért (például ha a szülő asszony éjjel kettőkor is saját orvosához ragaszkodik), számla alapján plusz pénzt kapjanak.
A rezidens szövetség szerint a kitűzős módszer Nyugat-Európában már jól vizsgázott. A beteget is figyelmezteti, hogy ne adjon pénzt, hiszen azzal bajba sodorja az orvosát. De léteznek bevett ellenőrzési módszerek is, ilyen például a próbabetegek útra bocsátása. Papp szerint szankciókat több lépcsőben kell bevezetni.
Kérdés, mekkora garanciát jelentene
a kezdő fizetések megduplázása, hiszen a hazai nettó kétszázezerhez képest ennek négyszeresét is keresheti egy nyugati kezdő orvos.
- Biztosan lesz néhány százalék, aki így is elmegy. De a többség maradna. A kutatások szerint az orvosi pályaválasztás érzelmi alapú, nem pénzügyi döntés. Szerepet játszik benne a lakókörnyezethez, ismerősökhöz, tágabb értelemben az országhoz való viszony.
A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara másképp próbál maradásra bírni. Javaslatuk szerint vissza kellene fizetniük képzési költségeiknek egy részét vagy egészét azoknak az orvosoknak, akik a diploma megszerzése után azonnal vagy rövid idő után külföldre mennek dolgozni.
Papp szerint
ez a megoldás szerencsétlen.
- Amíg az orvosok ennyire keveset keresnek és rossz körülmények között dolgoznak, az ilyen szankció demoralizáló, azt éri el, hogy még az egyetemre se iratkoznak be majd a fiatalok. Ráadásul az ötlet diszkriminatív: miért csak az orvosokat akarja szankcionálni a többi felsőoktatásban végzettel szemben?
Talán mert az orvosok képzése drágább.
- Nem annyival. Egy orvos képzése tizenegynéhánymillió, egy átlag egyetemistáé hat-nyolc.
A zöldkeresztes mozgalom azonban még nem kapta áldását a minisztériumtól. Noha az egészségügyért felelős államtitkárnak tetszik az ötlet, s már többször konzultáltak róla, Papp Magor nem tudja, pénz is lesz-e rá. Számításaik szerint
néhány tízmilliárd elegendő lenne.
- Óvatosan bizakodó vagyok.
Ami viszont biztos, hogy a 2011-es egészségügyi költségvetésben rendszerszintű béremelésre nincs lehetőség.
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Én ugyanígy jártam a Merényiben, balesetből kifolyólag.
Ugyanígy tettem, mégis jól vagyok!
Köszönet a kórháznak, az operáló sebésznek és az egész csapatnak!
Gratulálok a vezetésnek, ott minden tiszta volt, a személyzet kedves, néhányan kiemelkedően gondoskodó módon láttak el bennünket!
Igazán megérdemelnének a folyamatos baleseti nagyüzem mellett némi erkölcsi elismerést, több publicitást, dicséretet!
Halapenz?Egyszeru a megoldas:nem kell adni!Es most ne jojjon nekem senki azzal,hogy ha en olyan helyzetben kerulnek,akkor biztosan adnek.Nem igaz.Pontosan egy eve "elveztem" a veszpremi korhaz vendegszeretet-haematologia- senkinek nem adtam egy vasat sem.Pedig vagyok olyan anyagi helyzetben,hogy minden tovabbi nelkul 30-40-50 ezer forinttal kitomott boritekot adjak at az orvosnak.De nem teszem/tettem.Azert nem,mert nekem sem ad senki extra penzt azert hogy elvegezzem a munkamat.A halapenz a mi-betegek-szolgalelkusegunknek a jele.Teny hogy gyalazatos fizetesek vannak az egeszsegugyben.De Mo-n a kozszferaban ki van megfizetve?A csokosokat leszamitva ugyebar.Senki.A tanarnak miert nem adunk halapenzt,hogy ugyan figyeljen mar jobban a gyerekunkre?
Ps. Amugy a veszpremi korhazban kitunoen ellattak,meggyogyitottak halapenz nelkul is.Koszonet erte.
Bármelyik szakmát, sőt "hivatást" nézzük itthon, a hazai bérek sokkal-sokkal alatta vannak a nyugati országokban elérhetőeknek.
Vajon miért csak az orvosokra van ekkora igény a "művelt és fejlett" nyugaton?
Mert az ottani fiatalok már nem akarják vállalni a strapát, és tíz-tizenöt éven át tanulni, és utána is képezni magukat.És az ottani makroközgazdák rájöttek, olcsóbb "barbáriából" a volt szocialista országokból elszipkázni az értelmiséget, mint saját erőből-pénzből képezni.
Ha ennyire szükségük van a keleti országok fiatal diplomásaira, miért nem jönnek ide, és ,már az egyetem első évfolyama után kötnek szerződést a leendő orvosokkal?
Mert akkor fizetniük kellene, ösztöndíjat, tandíjat!
Megértem én azt a fiatalt, aki látva a kilátástalan helyzetet menekül, és a jobb élet reményében nyugaton vállal munkát.
De az sem járja, hogy a mi adónkon tanul, diplomát szerez a fiatal, majd csapot-papot itt hagy, és kezdhetünk újra, egy újabb fiatal képzésére költeni, aki talán majd itthon marad!
Talán valóban járható út lenne a rezidensek javaslata,és változna a jelenlegi helyzet.
Rokonszenves javaslat s főleg azért, mert maguktól az orvosoktól jön. Valóban a társadalom többi rétegéhez képest méltatlanul keveset keresnek, megérdemlik a rendezést. Az Orvosi Kamara miért ellenzi? A válasz egyszerű: a vezetőségében az orvostársadalom azon igen vékony rétegének a képviselői vannak, akik a paraszolvencia fő haszonélvezői.
Rendbe kell tenni az orvosok fizetését. A rezidensek elképzelése kimondottan szimpatikus és jónak tünik még akkor is ha lesz átmeneti bérfeszültség, meg kell lépni mert el kell kezdeni a probléma megoldását. Valamikor huszonéve azt mondta egy jó orvos és nagy ember - Prof. Kulka Frigyes-, hogy a hálapénz megoldását hagyják az orvos társadalomra mert meg Ők fogják megoldani. Kezdem hinni hogy igaza volt. Ennyi pénzt pedig lehet találni a költségvetésben, ennyibe kerül pl. a debreceni stadion. Persze az orvostársadalom azon része akik visszaélnek a körülményekkel és kizsarolják a hálapénzt nem fog örülni,de legalább tisztul a rendszer. Azt soha nem értettem, hogy a szülészek miért vannak ilyen privilegizált helyzetben, illetve hogy miért van ez nekik megengedve: melyik mukakörben lehet bemenni a gyárba és fusízni?? Miért nem kifogásolja ezt pl. a Munkaügyi Felügyelőség aki egy kőművest és mukáltatóját elyen esetben agyon bírságol...?
Akkor én most a daru vagy épültszerkezet biztonsági tényezőjét megfelezzem, ha a béremet nem emelik a duplájára?
Ja, hogy engem a baj esetén felelősségre lehet vonni?
Az orvosok csak a teremtőnek vagy Hippokratesznek tartoznak felelősséggel?
És nem is tudjuk, hogy ők léteznek-e?
Miért nem lehet valamiféle teljesítmény értékelést megvalósítani, mint például a Nemzeti Minőségi Díjban részesült zalaegerszegi kórházban?
Miért nem lehet kötelezően előírni, hogy az egészségügyi szolgáltatást nyújtók évente névtelen paciensi elégedettség vizsgálatnak legyenek kitéve? Mitől félnek?
Miért nem lehet tudni pontosan, hogy milyen szolgáltatás, művelet, műtét, diagnosztikai eljárás mennyibe kerül és személy szerint hogyan állunk a befizetett (levont, elvont) mindenféle egészségügyi hozzájárulás és a tényleges felhasználás dolgában?
Persze akkor az ügyfél is és az orvos is tisztábban látna, nem homályosítaná el a tekintetet a felvillanó húszezres látványa. És akkor még hol vannak a (monopolista) gyógyszerészek, fogorvosok, természetgyógyászok?
És a sarlatánok?
Én amíg tudok,adok nekik,de még a népi demokráciában járta egy mondás:az orvost úgy kell(ene) megfizetni,hohy ne jusson eszébe pénzt keresni!
Azt gondolom, nem kell helyből duplázni, hanem egy megfelelő program alapján elindítani a jelentős, éveken keresztül megvalósuló bérfejlesztést a teljes gyógyító személyzetnek!
Az orvosokat tisztességesen meg kell fizetni,
azért fizetjük az EB,
és akinek privát kezelésre van pénze az kapjon számlát.
A mostani állapot a "hálapénz" miatt szörnyű és tarthatatlan
(mit mond pl. az APEH ?!) !
Az a beteg aki nem akar v. nem tud fizetni az dögöljön meg ????