Hálapénz: orvosnak 30, nővérnek 7 ezer forint a tarifa
Tavaly 56 milliárd forint hálapénzt fizettek a magyarok. Tízből négy beteg ad pénzt, ajándékot háziorvosának, míg a kórházba kerülők 80–90 százaléka tesz hasonlóan - írja a A Délmagyar hírportálra hivatkozva a HVG.
A páciensek szerint ez nem korrupció. A háziorvosok, illetve a rezidensek szegedi képviselője egyaránt megalázónak tartja a paraszolvenciát, inkább a béreket emelné - olvasható a cikkben. Többször is cél volt, de egyszer sem sikerült megszüntetni a paraszolvenciát - írja a Délmagyar hírportál.
A KSH szerint 13, a Tárki szerint 81, a Patika Egészségpénztár szerint pedig 74 milliárd forint hálapénzt fizettünk tavaly.
– A napi 10–12 órát dolgozó, havonta 4–6 alkalommal ügyelő szakorvosok közalkalmazotti fizetést kapnak, a három műszakban dolgozó nővérek bére még a kezdő szakmunkásokénál is alacsonyabb, s akkor még nem szóltunk az ennél is kisebb fizetésért dolgozó műtősökről, beteghordókról. Nincs 13. havi juttatás, a pótlék is kevés.
Ez az oka annak, hogy az amúgy is alulfinanszírozott egészségügy egyes területein maradt a szokás: hálájukat anyagilag is kifejezik a betegek. A fiatalok azonban már nem a baksis légkörében szocializálódnak – magyarázza a Délmagyar hírportálnak Hajnal Ferenc, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának elnökhelyettese, a Családorvosi Intézet és Rendelő tanszékvezető egyetemi tanára.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Tisztelt öszike13!
Én sajnos rendszeres látogatója vagyok a pesti,szolnoki,debreceni kórházaknak,így saját tapasztalat mondatja velem,hogy igenis elláttak anélkül,hogy bármiféle pénzt is adtam volna az orvosnak.
Amikor a térdműtétem volt,nem volt olyan óra,hogy ne jött volna be a nővér,vagy az orvos,hogy van-e panaszom,és nincs e szükségem fájdalomcsillapítóra.Vidéki kórház,nem pesti.De volt olyan is,hogy hiába adott a hozzátartozó pénzt az orvosnak,sajnos a beteget nem tudták megmenteni,de a doki nem adta vissza pénzt.Feküdtem már olyan beteggel,aki megmondta,hogy konkrétan mennyit adott az orvosnak a zsebébe,de amikor vizitre jöttek a doki rá sem hederített.Itt nemcsak a betegség,hanem a súlyossága is meghatározója lehet egy vizsgálatnak,így hiába adott a doktornak pénzt egy beteg,ha előtte például behoznak egy súlyosabbat,akkor a Hippokratészi eskü szerint ( és nem anyagi javak szerint )a betegebbet kell ellátni,és a kevésbé beteg várhat.Én meg fogadtam,amíg élek nem adok pénzt a gyógyításomért vagyok olyan gerinces,hogyha menni kell,akkor menjek méltósággal.....nem előre megfizetve.
T. acka74!
Ne haragudj, de kénytelen vagyok ellentmondani a véleményednek, ugyanis aki kénytelen a rendszeres eü ellátást igénybe venni, annak bizony borítékoznia kell, különben megnézheti milyen ellátásban részesül..., még fájdalom csillapítót sem kap, komolyabb vizsgálatokra nem is gondolhat....,viszomt aki pénzes az mehet soron kivül minden vizsgálatra.....
Volt idö amikor, nem volt legális a hála pénz...aztán a nemzet orvosa legalizálta....
Sajnos ez is egy olyan dolog,amit csak akkor lehet megszüntetni,ha agymosást végeznénk a sok pénzes marhán,aki megengedheti magának,hogy adjon annak az orvosnak akinek kötelessége lenne ellátni!!!
Én például soha,de soha nem adtam pénzt egyik orvosnak sem,de becsülettel elláttak akár hová mentem!
Az is tény,hogy nem kértem külön szobát,és szobapincért.......
Azokat meg igenis fizessék meg,de ne zsebbe,hanem az egészségügyi ellátó intézménynek!!!!!!
Hivatalosan számlára!!!!!
Az a baj,hogy csak cél maradt,nem feladat!Ha valóban lenne rá kényszer,meg akarat, meglehetne szüntetni!
Ez ugyanolyan korrupció,mint amit büntetni kell!A pénz ellenőrizhetetlen módon vándorol,mint némely politikus,vállalkozó esetében!
De miért is várok politikusoktól változást?