Amikor a 2002-es választások előtt megkérdezték öntől, miért kell elmenni szavazni, azt felelte: azért, hogy leváltsuk az Orbán-kormányt. És most?

– A választásoknál nincs abszolút jó döntés. Mindig azt mérlegelem: mi a legkisebb rossz az ország számára. Ezért a politikai középre fogok voksolni.

De azt ki képviseli? Mert a Fidesz is centrumpártnak tartja magát.

– Nincs kétségem afelől, hogy náluk is vannak tisztességes politikusok. Csakhogy a közvélemény-kutatások azt is mutatják: a Fidesz szavazótáborában sokan rokonszenveznek a szélsőségekkel, még a kirekesztő, antidemokratikus elveket hirdető Morvai Krisztinával is. Ez a szavazói kör óhatatlanul jobbra tolja a Fideszt. Így nem lehetünk biztosak abban, hogy valóban középpártként kormányozna. De a szocialistákra sem szavaznék. Noha nem tartom az MSZP-t annyira rossznak, mint általában a közvélemény. Épültek utak, mostanában erősödött a forint. Vannak eredmények, ám nyolc év alatt sokkal többet kellett volna teljesíteni. Mert bár az osztogató politika eleinte népszerűséget hozott nekik, később súlyos gazdasági problémákhoz vezetett, s máig fizetjük az árát.

Egyes elemzők szerint a Fidesz kétharmados győzelmét csak úgy lehetne megakadályozni, ha az egyéni választókörzetekben közös MSZP–SZDSZ–MDF–LMP-jelöltek indulnának.

– Ehhez nem értek. De az biztos: Magyarországnak ártana, ha bármelyik párt kétharmadot szerezne. Mert akkor minden hatalom egyetlen párt és egyetlen ember, a kormányfő kezébe kerülne. Arra számíthatunk: kormányváltás után a portásig mindenkit lecserélnek a közintézményekben. A legproblémásabbnak a kultúrpolitikát tartom. Az ugyanis a totális rendszerek találmánya. Egy demokráciában az államnak egyetlen kulturális feladata van: a pénz biztosítása. Nálunk viszont minden párt a saját embereit akarja előretolni a médiában, a színházakban, kutatóintézetekben.



Már most, a választások előtt elkezdődött a jobboldali nemzeti „agymosás”. A Jobbik választási programjában is szerepel: alkotmányban védelmeznék a turult meg az árpádsávos zászlót. A Fidesznek is kedves jelképei ezek.

– A Fidesz korábbi kormányzása idején – például amikor a Szent Koronát áthurcolta a Parlamentbe – hódolt a szimbolikus politikának. Ami eltereli a figyelmet a valódi gazdasági, társadalmi gondokról. Ráadásul a Fidesznek az úgynevezett kultúrpolitikában különösen nehézséget okoz, hogy az értelmiség a világon mindenhol a liberalizmus felé hajlik. Vannak liberálisok, akik inkább a szociális elveket hangsúlyozzák, mások a konzervatív eszméket, alapvetően mégis szabadelvűek és szabadgondolkodók. Az igazán jó színvonalú értelmiség nálunk is liberális.

Ezt erősen vitatnák az ellenoldalon.

– Meg kell nézni, kik azok az íróink, társadalomtudósaink, akiket külföldön is jegyeznek, akiket a legtöbb nyelvre lefordítanak, akik nemzetközi díjakat kapnak. Ők alapozzák meg az ország szellemi presztízsét. Németországnak, Franciaországnak vagy Angliának van jó színvonalú konzervatív értelmisége. Nálunk csak csekély számban. A hazai jobboldal nem konzervatív, hanem populista, nacionalista – sok kádári „beütéssel”. Valódi konzervatív kormány amúgy nem a pártpropagandát támogatná a kultúrában, hanem a színvonalat.

A népnemzetiek szerint a turulmadaras, bocskais kultúra az igazán magyar.

– Ne tréfáljunk! Az persze megeshet, hogy a legközelebbi Széchenyi- és Kossuth-díj-átadásokon már ezeket az „alkotókat” fogják kitüntetni. De ez az ország szellemi szegénységének bizonyítéka lenne.

Most mégis a lakosság hatvan százaléka szavazna a jobbos eszmékre.

– Ez azért még nem dőlt el. És ha így lenne is a választásokon, az csupán annyit jelez: a tömegek nincsenek megelégedve a jelenlegi kormányzással. Változást akarnak. Aztán majd kiderül, meddig lesznek elégedettek az új hatalommal.

Ön nemrég a Spinozában előadást tartott a honi politikai életről. Arról is beszélt: helyesli az MDF és az SZDSZ összefogását.

– Én ma bennük látom a demokratikus közepet. Úgy vélem, az értelmiség egy része rájuk fog szavazni.

Az értelmiség másik része viszont csak „értékkatyvaszt” lát ebben a szövetségben. A jelenlegi SZDSZ egy szilánkosra tört liberális párt maradéka. És mit keresnek egy olyan párt mellett, amely a rendszerváltáskor politikai idoljai közé sorolta Horthy Miklóst?

– A politika nem a memória műfaja. Nem kell mindig azzal előhozakodni, ki mit mondott, képviselt tíz-húsz éve. Demokratikus határokon belül természetes, hogy egy párt irányvonala idővel változik, elmozdul. Attól még lehet liberális.

Csakhogy az MDF ma is Antall József szellemi örökösének vallja magát. A volt miniszterelnök pedig Horthyt is méltatta.

– Egykor a férjem egyetemi barátja volt Antall József. Bármit mondott is, sosem szimpatizált Horthyval. Az édesapja a második világháborúban zsidómentő volt, később emléktáblát is kapott a Jad Vasemben. Antall József igazából a 19. század végi nemzeti liberalizmus híve volt, példaképének Tisza Kálmánt tekintette.

Ha már a történelmi idoloknál tartunk: Orbán Viktort többen Gömbös Gyula „politikai reinkarnációjának” tartják.

– Marhaság! Hogyan lehet Orbánt egy olyan fasisztához hasonlítani, mint Gömbös? Tisztában vagyok a Fidesz-vezér hatalmi ambícióival, de antiszemita, rasszista szöveget még nem hallottam tőle.

Csak épp a Fidesz több önkormányzatban már most szövetséges a Jobbikkal.

– Komoly hiba, hogy taktikai okokból nem határolódnak el a szélsőjobbtól. Mégis óvatosan bánnék a minősítésekkel. Orbánt Gömböshöz hasonlítani éppolyan nonszensz, mint Gyurcsányt Rákosihoz. Különben én a Jobbikot sem nevezném nyilasnak. Inkább Imrédy Béla Magyar Megújulás Pártjának szellemi örököse. Az Imrédy-párt is részt vett az 1940-es országgyűlési választásokon, bejutott a parlamentbe, a kormány szélsőjobboldali ellenzéke lett. És őket is sok egyetemista támogatta, meg a keresztény középosztály tagjai.

Vagyis: ha most a Jobbik bejutna az Országgyűlésbe...

– Biztos bejut. Az öt százalékot nem lesz nehéz elérnie.

Akkor pedig a 2010-es választások után állítsuk vissza az óráinkat úgy hetven évvel?

– Miért? Egyrészt a rendszerváltás után már volt szélsőjobboldali párt – a MIÉP – az Országgyűlésben. De semmiképpen sem helyes azt sugallni, hogy a mai helyzet az 1940-eshez hasonló. Akkor volt egy fasiszta Olaszország, náci Németország, és Ausztria is radikalizálódott. Teljesen más a jelenlegi nemzetközi környezet.

Az unió megvéd majd minket belső poklainktól?

– Az unió senkit nem vált meg. Gyenge is ahhoz, hogy beavatkozzon tagállamainak belügyeibe. De az EU mégis demokratikus normákat állít fel, és ez visszatartja a pártokat attól, hogy olyan dolgokat kövessenek el, amelyek Európában elfogadhatatlanok.

Gondolja, hogy a Fidesz ezért inkább nem kötne koalíciót a Jobbikkal?

– Ha szövetségre lépnének is, a Fidesz esetleg ugyanúgy megpróbálná letarolni a Jobbikot, mint annak idején a kisgazdákat. Ha ez nem sikerülne nekik, akár bele is roppanhatnak: szétesne a még egyben tartott szavazóbázisuk. De az sem zárható ki, hogy a Fidesz hatalmi érdekből mással lép koalícióra. Most még elképzelhetetlen, hogy adott esetben az MDF-hez, az SZDSZ-hez vagy akár az MSZP-hez közeledne. Ám a politikában soha ne mondd, hogy soha. Ma sokan tartanak attól, hogy jobboldali váltás esetén antidemokratikus fordulat következik. Megtörténhet, de nem szabad prejudikálni. Nem tudhatjuk előre, ki hogyan fog cselekedni. Ha folyton azt sulykoljuk, hogy a Fidesz kirekesztő és diktatórikus lesz, akkor tényleg az lesz. A demokratáknak azt kell képviselniük: a jobboldaltól is demokratikus kormányzást várnak.