Helyreállt a rend Sajóbábonyban
- Helyreállt vasárnap estére Sajóbábonyban a közrend a településen bevezetett határozott rendőri intézkedéseknek köszönhetően - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t vasárnap késő este.
A szombat esti lakossági fórumot követően vasárnap "garázda jellegű cselekmények történtek" Sajóbábonyban, ahol - a rendőrség közlése szerint - egy parlamenten kívüli párt tartott lakossági fórumot. Az MTI korábbi információja szerint szombaton a Jobbik rendezte a fórumot, és vasárnap a feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselők és a roma lakosság között történt összetűzés.
Mintegy két óra elteltével - az intézkedéseknek köszönhetően - helyreállt a közrend, ezután a rendőrség az elrendelt útlezárást feloldotta.
Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy az erőszakos cselekmények miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság "közösség tagja elleni erőszak bűntett", továbbá a miskolci rendőrkapitányság testi sértés, valamint zaklatás bűncselekményének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Egy személyt a rendőrség őrizetbe vett.
A rendőrségi szóvivő az előzmények kapcsán elmondta: szombaton este Sajóbábonyban egy parlamenten kívüli párt tartott lakossági fórumot. "A fórumra érkezőkön felül mintegy 15-20 főnyi ellenérdekű fél is megjelent a fórumnak otthont adó általános iskola előtt. A helyszínen lévő nagyobb rendőri erőt látva az ellenérdekű csoport a rendezvény kezdete előtt a helyszínt elhagyta" - tette hozzá.
A szóvivő úgy fogalmazott, hogy a fórum másnapján - vasárnap - délelőtt (a felmerült gyanú szerint) négy helyi lakos megjelent egy helyi boltban, és kérdőre vonta a boltvezető asszonyt, hogy ő szervezte-e a városban a lakossági fórumot. "A gyanú szerint az eset után egy, a lakossági fórumot megszervező férfit helyi lakosok életveszélyesen megfenyegettek" - részletezte.
Arról is beszámolt, hogy az eseményeket követően Sajóbábony határában a fórumot szervező párt szimpatizánsai, valamint a fórum ellenzői 30-40 főnyi csoportban kezdtek gyülekezni az úttesten egymással szemben. "Ennek során a fórummal szimpatizálók egyik gépjárművét az ellenérdekű csoportból néhányan karókkal, botokkal megrongálták". A támadás során az autóban ülő személyek nem sérültek meg - ismertette Gaskó Bertalan.
Hozzátette: a helyszínre érkező rendőröknek sikerült megakadályozniuk, hogy további atrocitások történjenek. A helyszínre kiérkező nagy létszámú rendőri erők a település és a megye teljes területén fokozott ellenőrzést vezettek be. A Sajóbábonyra bevezető útszakaszt - biztonsági intézkedésként - vasárnap délután teljes egészében lezárták.
Közölte: Sajóbábonyban az ott lakók biztonságának garantálása és a köznyugalom megőrzése érdekében folyamatos a rendőri jelenlét. Az eset kapcsán - megelőző intézkedésként - Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Rendőr-főkapitánya a megye egész területére fokozott rendőri ellenőrzést rendelt el.
A Minap.hu szerint a helyiek rettegtek, nagyon féltek a feldühödött romáktól, akik megvadulva járták a főutcát, és azt üvöltözték: holnapra megölünk minden magyart! Egyed Zsolt, a Jobbik megyei elnöke a portálnak azt nyilatkozta, állóháború alakult ki, a gárdisták legalább egy hétig Sajóbábonyban maradnak.
HozzászólásokÖsszesen: 11 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nem vagyok véleményformáló, nekem önáló véleményem van.
Amenyiben tagtoborzót tartott, vagy lakógyülést a Jobbik, miért nem mehetett be oda cigány ember?
Mi a rákot keresett ott az állitólagos fövajda?
Mit segitett eddig a fövajda, és a miskolc-i vajda is a cigányok sorsán, vagy csak diszcigányok?
Vona véleményét kifejezte a nagyon képletesen a magyar cigányokról, nem fog kezet.....ugy látszik ez a nem kézfogás ragályos.
Az MSZP-és bótos asszony, igen egyetértésben beszélgetett Vonával..
Vona milyen alapon rendezkedik bárhol az országban, se nem belügyminiszter, se nem rendör kapitány.
Polgár mester kijelentette, hogy békés település volt eddig...2,3 jobbikos gondosan megszervezte, hogy már nem az...persze véletlenül lett megszervezve, hogy ajobbos csendörök riadóláncba voltak.
Határozott rendöri intézkedé??
Hány tettre kész volt a soraikban?
Vona Gábor a Jobbik elnöke munkatársaival, köztük Szilágyi György elnöki kabinetvezetővel jelenleg is a borsodi Sajóbábonyban tájékozódik a sajtó által polgárháborúsnak beállított helyzetről.
A Barikád helyszíni jelentése szerint a települést szinte teljes egészében lezárták a rendőrök. Vona Gábor mozgását nem akadályozzák, így a pártelnök és a Jobbikosok először ellátogattak ahhoz a boltos hölgyhöz, akit korábban helyi cigányok bántalmaztak. Később Vona kamerák kereszttüzében a helyi cigányok egy csoportjával is beszélgetett, akik elmondták: munkára és biztonságra vágynak. A pártelnök kérdésére, miszerint ismerik-e a Jobbik programját és a Gárdát, valamint annak a céljait, nemmel feleltek. A vasárnapi eseményekről azt mondták a cigányok "Valakik azt mondták, hogy idejönnek ezek a gárdisták megölni minket".
Rengeteg szimpatizáns is érkezett a településre, ám ők a rendőrök kérésére a helyi tornateremben maradtak, az elnök és a küldöttség a tájékozódó körút végén velük fogja tölteni az időt.
12.15: Vona elismételte: a rendőri munka erkölcsi és anyagi becsületének a visszaállítása mellett vidéken a Csendőrségre is szükség van. A magyar-cigány együttélésről kijelentette: a magyar nép toleráns és befogadó, ahogy mindig is az volt történelme során. Hozzátette: a cigányságot az eddigi kormányok csak szavazógépnek tekintették és érdemi intézkedések helyett soraik közé ültettek 1-1 cigányt, a valódi megoldásokra tekintettel érdemi befolyás nélkül.
12.10: Vona kifejtette: A cigányságnak az érdekképviseletét újjá kell szervezi, mert a jelenlegi önkormányzati rendszer teljesen megbukott. az új képviseleti rendszer lehet éppenséggel a vajdaság intézménye is, de ezt a Jobbik a cigányságra bízza, elvégre ez az ő belső ügyük. Elismételte: a szociális rendszert át kell alakítani, de a cigányság becsületes részének a világon semmi félnivalója a Jobbiktól. Vona beszédét megtapsolták a teremben helyet foglaló cigányok.
12.04:: Vona Gábor ismertette a Jobbik programjának a cigányságra és a rendőrségre vonatkozó részeit. Mint elmondta, a Jobbik kormányra kerülésének első percétől kezdve a vezetés átvilágítására fog törekedni. Távoznia kell minden olyan rendőrnek, akik Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon véderejeként működtek közre.
11.59: A rögtönzött sajtótájékoztató a Himnusz eléneklésével kezdődött, amit a teremben helyet foglaló cigányok is végigénekeltek. Vona Gábor beszédét a helyi vajda és a megjelent cigányok csendben hallgatják.
11.39: Vona Gábor a helyi sportcsarnokban több száz érdeklődő előtt rögtönzött lakossági fórumot tart. A rendezvényen jelen van Kállai Csaba országos cigányvajda és kísérete is. Az első sorokat cigányok foglalták el.
barikád.hu
Előző hozzászólásaimban pontosan ezt taglaltam, hogy mi kell ahhoz hogy végre történjen valami a cigánykérdés megoldásában. Azt viszont már tényleg elítélem hogy csak a segélyeket osztogatják ész nélkül mondván hogy így be van fogva a szájuk. Ahelyett hogy felzároznának igen csak vérszemet kaptak a potyára sőt most már nagyon durván villongnak is. Abban nagyon igaza van Káli úrnak, hogy nem bizottságok kellenek, mert attól csak a mellédumálás nő,hanem valós cselekedetek addig, amíg az Olaszliszkai események minden naposak nem lesznek. A cigányság szerint több segély a balták és a terror az ami a megoldás lehet. Kérdezem és nekünk.??????? Ha nincs megélhetése akkor se azon aggodnak hogy hol kellene dolgozni hanem a rablás és a lopás az ami az ö élet vitelüknek megfelel. Szívesen megkérdezném a rendőri vezetést, hogy a tegnap este megjelent vidéki cigányok autóját miért nem vizsgálták át.????? Ha az utca embere észrevette a különböző eszközöket, akkor a rend emberei miért nem.??Azért mert kiló szám volt az arany rajtuk és fenyegetőztek. Szomorú a tekintély ezen a téren is.
Én csak egy dolgot nem értek.
Ha zavarta a romákat a szombati rendezvényen elhangzottak, akkor miért nem jelezték hogy egy romákat képviselő ember is szeretne beszélni a rendezvényen.
A jobbik rendezvényszervezők biztos megengedték volna.
Ja hogy rongálni és verekedni könnyebb, mint beszélgetni ember módjára.
Ez is csak a cigányokat jellemzi.
„gárdisták kötekedtek a romákkal” na ez az amit úgy hívnak hogy csúsztatás azaz valótlan állítás.
Oka : jobb színben feltüntetni a cigányokat mint a valóság.
Ezu az állandó elakarták gázolni duma meg nagyon ismerős kamu duma
Csaba
Én csak egy dolgot nem értek.
Ha zavarta a romákat a szombati rendezvényen elhangzottak, akkor miért nem jelezték hogy egy romákat képviselő ember is szeretne beszéli a rendezvényen.
A jobbik rendezvényszervezők biztos megengedték volna.
Ja hogy rongálni és verekedni könnyebb, mint beszélgetni ember módjára.
Ez is csak a cigányokat jellemzi.
„gárdisták kötekedtek a romákkal” na ez az amit úgy hívnak hogy csúsztatás azaz valótlan állítás.
Oka : jobb színben feltüntetni a cigányokat mint a valóság.
Ez az állandó elakarták gázolni duma meg már nagyon unalmas.
Csaba
Előre jegyzem pártsemleges független véleményformáló vagyok, minden preferáltságtól mentesen, de a jobbik ez évi programjában meglehetősen világosan /3 rész/ megvilágítja a romákra vonatkozó, nyilván megvitatást képező javaslatait. Tessék végre a roma vezetőknek is venni a fáradságot, s elolvasni! Netán önkritikusan, elfogulatlanul elemezni, s megtenni a kellő lépéseket.Tudniillik az ő tradicióikat, történelmüket, mentalitásukat ismerve, ez egy igenis figyelemre méltó összeállítás. Nem kívánom vitatni az esetleges csiszolását!
A másik - hasonló témájú topikba - már betettem az alábbi részletet az Index-ből, a kép árnyalására:
"Egy helyszínen tartózkodó miskolci lakos, aki rokonait jött kimenekíteni Sajóbábonyból, ugyanakkor azt mondta: a jobbikos gyűlés helyszíne körül cirkáló gárdisták kötekedtek a romákkal, ez torkollott heves szócsatába szombaton."
Forrás linkje:
http://index.hu/bulvar/2009/11/15/romak_es_jobbik_szimpatizansok_csaptak_ossze_sajobabonyban/?rnd=460
Javaslom, várjuk meg a vizsgálat végeredményét. Csak az ismeri konkrétan a történteket, aki a helyszínen volt.
A helyszínre érkeztek különböző cigányvezetők, vajdák stb. Jelenleg a polgármesterrel egyeztetnek.
Az egyeztetésre sem a Gárda, sem a Jobbik részéről nem kapott senki meghívást!
Miért nem hívták meg őket erre a megbeszélésre?
Egyes fórumokban és egyes oldalakon az olvasható hogy tömegverekedés tört, ki ez egy valótlan állítás hiszen egy békés párt rendezvényt támadott meg Olaszliszkához hasonlóan egy beilleszkedni nem tudó és önbíráskodó roma kisebbség egy csoportja.
Kállai Csaba a médián keresztül azt üzente a gárdistáknak, hogy ne vonulgassanak, ne masírozzanak, hanem ismertessék meg programjukat a cigánysággal, és ha megfelelő programot tudnak lerakni a romák majd mellé állnak. A Jobbik már számos alkalommal ismertette a cigánykérdéssel kapcsolatos elképzeléseit. Szombaton is épp ezért érkeztek Sajóbábonyba, de a cigányok nem voltak rá kíváncsiak, hanem rájuk támadtak, és fenyegették őket
A mai események ugyanakkor egy kérdést biztosan felvetnek: ki szervezte meg a cigányok lázadását? Mert azt, hogy ez egy spontán akció volt a részükről, még a gyerekek sem hiszik el.
Ez a példa is ékesen bizonyítja, hogy már csak a jelentős létszámú rendőri erővel lehet megoldani egy kis időre a problémát. Vagyis csak akkor hatásos a cigánykérdés megoldás, amikor fenyegetve érzik magukat a bevetési rendőrök láttán. Most nem történt nagyobb balhé csak egy autó látta a kárát és az emberek félelme. De ez megint csak időhúzás és nem a probléma felszámolása. Kérdezem én, hogy akkor mit fognak az elvtársak mondani, ha az emberek a kezükbe veszik a dolgot és egy fordított Olaszliszkai esettel válaszolnak. Mivel már volt bőven mellébeszélés, de az emberek eredményeket várnak.!!! Ők nem a rendőr sorfal mögött élnek egy két órát, hanem sajnos köztük. A cigány terrorból már nagyon elég volt.!!!!!!!
Ide vezet, hogy nagyjaink akkora lovat adtak a cigányok alá. Ők ezt gátlástalanul ki is használják - tisztelet a kevés kivételnek - megfélemlített rendőreink meg nem mernek semmit tenni. A sok nagyszájú nyilatkozót kellene levezényelni rendcsinálásra az ilyen helyekre!!! Kíváncsi lennék mit csinálnának.
Ilyenkor (is) jut eszembe: milyen az a törvény, amely a bűnöst, a bűnözőket védi? Ha védem a tulajdonom, a családom, az életem s közben olyan szituba kerülök, hogy nem tudom kontrolálni a tetteimet, annak következményét, én kerülök börtönbe. Hol itt az igazság, hol vannak az én jogaim?!!
"...megvadulva járták a főutcát, és azt üvöltözték: holnapra megölünk minden magyart!...."
Kedves jogvédők, lehet jelentkezni ki legyen az első.
Szép szál rendőreink?
Sebességet mértek a 26-os úton? Na az is egy csapás.
Sólyom úr mit szól ehhez az alkotmány? (Mármintki.kit öl meg)
Ilyenkor miért nem írjuk, RASSZIZMUS, megkülönböztetés?
Mi van ha valakit sért, hogy magyaroznak?