15
2016. február 5.

Legyőzhető lesz a rák

Hidvégi Máté: Öt év múlva már nem kell félni

Biokémikus, ő fedezte fel a fermentált búzacsíra-kivonatot, az ő nevéhez kötődik a természetes alapú Avemar is, amely ma a világ egyik legnépszerűbb egészségmegőrző készítménye a daganatos betegek körében. Az Avemar Kutatási Program központja az elmúlt években a Nobel-díjas James Watson kutatóintézménye lett. Hidvégi Máté a 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorában azt is elmondta: szerinte öt éven belül megtalálhatják a rák ellenszerét. A beszélgetés szerkesztett változatát közöljük.

Kapcsolódó írásaink

– Barack Obama elnökségének utolsó évértékelőjében még új programot hirdetett a rákbetegség kezelésére. Azt mondta, olyan léptékű ez, mint amilyen egykor a Hold meghódítása volt. Az sikerült. De a rák vajon legyőzhető-e?

– Biztos vagyok benne. A rákgyógyítás új korszakát, amelyről Obama elnök is beszélt, precíziós orvoslásnak nevezik. 1971-ben már Nixon elnök is bejelentette, hogy Amerika hamarosan legyőzi a rákot, de akkor belebuktak, noha rengeteg pénzt költöttek rá.

– Persze a nagy felfedezésekhez tévutak is kellenek, nem?

– Ez igaz. A „Nixon-programban” mindent megpróbáltak, voltak például genetikai kutatások molekuláris biológia révén, de csak nem jött el a várt áttörés.

– Egyébként mi a precíziós orvoslás?

– Abból indul ki, hogy igyekezzünk mindinkább személyre szabottan végezni a rákterápiát és a gyógyító eljárások kutatását. Még nem tartunk ott, hogy egy adott daganatos betegnek készítünk személyre szabott gyógyszert. De a precíziós orvoslással már elérhető, hogy a betegek egy viszonylag jól definiált csoportjának adunk egyfajta kezelést, a másik csoportnak pedig másikfajtát.

– Többször nyilatkozta: a rákgyógyítás mesterségesen drága. Hogy érti ezt?

– Magába a rendszerbe van belekódolva a drágaság. Azaz: rendkívül sokba kerül a gyógyszer-engedélyeztetés.

– Indokolatlanul sokba?

– Abszolút. Valaki föltalál egy rákgyógyszert, amelyből egyszer engedélyezett gyógyszer lesz. A két időpont között 8-10 év is eltelhet, és rá kell költeni körülbelül 1-2 milliárd eurót. Ezt a világon csak néhány cég engedheti meg magának. A többi nem.

– Utóbbiak akkor mit tehetnek?

– A gyógyszerüket valameddig fejlesztik, utána pedig eladják egy nagy cégnek, amely – mivel ugye milliárdokat költ egy gyógyszerfejlesztésre az engedélyezésig – valahogy vissza akarja nyerni ezt a pénzt. Ezért drágán kell adnia. Az egész rendszer úgy rossz, ahogy van.

– Részt vett egy amerikai kutatóprogramban, ahova – az ön által kitalált, fejlesztett Avemar-készítmény kapcsán – a világhírű tudós, James Watson hívta meg. Ő a DNS egyik atyja: Francis Crickkel együtt 1962-ben orvosi Nobel-díjat kaptak a DNS szerkezetének felfedezéséért. Watson hogyan talált rá önre?

– Watson professzor cikket írt a The New York Timesba arról, ő miként képzeli el a jövő rákgyógyszerét, mi mindent kell tudnia annak a gyógyszernek, milyen hatásmechanizmusai lehetnek, miből áll. Egy ismerősöm az USA-ban olvasta ezt, és levelet írt Watsonnak, hogy amiről cikkezett, az a készítmény már megvan. Avemarnak hívják és Magyarországon találta fel Hidvégi Máté. Watson válaszolt, majd 2009. augusztus 20-án csöngött a telefonom, Amerikából hívtak, kérdezték, tudnék-e most beszélni doktor Watsonnal. Gyorsan kerestem egy széket. Fél órát beszéltünk az Avemarról, majd minden cikket elküldtem a professzornak, amit kért. Aztán meghívtak az intézetébe: ez a világon a legjobb a molekuláris biológia és a genetikatudomány terén. Ott kellett beszélnem rákkutatóknak szerény rákkutatási munkámról.

– Hároméves kutatóprogrammal folytatták az együttműködést.

– Mert megtetszett nekik az Avemar hatásmechanizmusa.

– Voltaképpen ott tovább kutatták az Avemart?

– Igen.

– De hát azt ön már felfedezte. Mit kutattak még?

– Az Avemar fermentált búzacsíra-kivonat. Komplex anyag, rengeteg alkotóeleme van, rengeteg fajta molekulából áll. Van, amelyiket ismerjük, akad, amelyiket nem. De mindig ugyanúgy készül az Avemar, mindig ugyanazt gyártjuk. James Watson intézetében viszont azt mondták: szedjük ki belőle a hatásért felelős molekulát vagy molekulákat, és azokból lehetne rákgyógyszer. A programba Magyarországról bekapcsolódott Kéri György és Őrfi László: mindketten világhírű professzorok.

– Jutottak valamire?

 

Találtak egy olyan molekulát, amelyet a világon még senki nem írt le, senki nem fedezett fel, és ami benne van az Avemarban. Ez áttörő hatású. A ráksejt életében egy olyan folyamatba szól bele, ami miatt az nem tud élni. De többet még nem mondhatok erről.

 

– Találtak egy olyan molekulát, amelyet a világon még senki nem írt le, senki nem fedezett fel és ami benne van az Avemarban. Ez áttörő hatású.

– Miért?

– A ráksejt életében egy olyan folyamatba szól bele, ami miatt az nem tud élni. De többet még nem mondhatok erről.

– Ez lehet az új rákgyógyszer?

– Nem „a” rák gyógyszere, de egy új rákgyógyszer.

– Miközben még azt sem tudjuk, valójában mitől alakul ki a rák. Sokat hallani egy-egy kisgyerek, újszülött daganatos betegségéről is. Más a daganatok természete kiskorban, mint a hatvan-hetven éveseknél?

– Igen, a gyerekkori daganatok mások. Orvosilag is más szakma a gyermekgyógyász onkológus, mint a felnőttekkel foglalkozó. Máskülönben a gyerekek sokkal többet kibírnak, mint a felnőttek.

– Úgy érti: jobban bírják a kezeléseket?

– Pontosan. Egy gyereket onkológiai gyógyszerekkel vagy sugárterápiával sokkal agresszívabban lehet kezelni, mint egy felnőttet. Ha az arányokat nézzük – akár testfelszínre vetítve –, ugyanolyan kezelés során egy felnőtt meghal a mellékhatásoktól, amelyeket egy gyerek túlél. Ezért is lehet komoly sikereket elérni a gyerekek kezelésében. Ebben Schuler Dezső gyermekonkológus professzor világszinten az úttörők közé tartozik. Azt is tudom: ha itthon egy daganatos gyerek bekerül például a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai Gyermekklinikájára, ott ugyanolyan kezelést fog kapni, mint ha Torontó legjobb gyerekklinikáján lenne. Persze azért a rák inkább az idősebbek betegsége, nem a gyermekekre jellemző.

– Kimondható: a rák az immunrendszer kudarca?

– Természetesen. És számít az életmód, a táplálkozás és így tovább. Ha valaki cigarettázik, konyakot iszik mellé, és jó sok feldolgozott húsárut is eszik, nem ússza meg a rákot. Másfelől: a véletlennek is szerepe van ebben, hiszen olyan sok mutáció történik a szervezetben. De ma már korábban felismerjük a rákot. Bár az emberek utálják, ha megmondják nekik az igazságot.

– Sokszor ezért sem mennek szűrővizsgálatra, orvoshoz sem.

– Elsősorban a férfiak nem mennek szűrővizsgálatra. A férfi ugyanis gyávább, mint a nő.

– Bátor állítás. Egyébként ön biokémikusként miért kezdett rákkutatással foglalkozni?

– Szondi Lipót pszichiáter egyszer azt mondta: az megy onkológusnak, aki fél a ráktól. Lehet ebben igazság. Én mindenesetre félek a ráktól. Kerülöm azokat az ételeket, amelyek rákot okozhatnak, mert tudom, ha azokkal etetném a laboratóriumi egeret, rákja lenne. Vagy ha azt az élelmiszert föloldanám egy kis alkoholos valamiben, és beinjektálnám az egér bőre alá, diónyi daganat nőne ott. Ha sütés, grillezés közben odakapott a hús, rákkeltő anyagok keletkezhetnek. De a WHO szerint rákot okozhatnak a nitrites pácokkal agyonkezelt füstölt húskészítmények is. Ne tömjük a gyerekeket virslivel sem.

– Sok vitamint fogyaszt? Vagy inkább gyümölcsöket, zöldségeket?

– Van, amit külön szedek, van, amit nem. D3 vitaminból 1500 nemzetközi egységgel szedek naponta. Meg C-vitamint, természetesen. Lehet multivitamint is szedni.

– De az áttörés mégiscsak az lenne, ha megtalálnák a rák ellenszerét.

– Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb gyógyítani tudjuk majd.

– De mikor? Húsz-harminc év múlva?

– Dehogy kell annyi idő!

– Komolyan mondja?

– Igen, komolyan. Azt mondom: öt év múlva a ráktól már nem fogunk félni.

Hozzászólások
Összesen: 15 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
cOLOMBUS
2016-02-07 01:25:32   #8

sgyuri, Istvá, németországi,

Távol áll tölem, hogy eljátszam a döntöbíró szerepét. Ne vegyétek annak. Szegény István kapott itt hideget, meleget.
Ami tudományos tény, hogy a medicina beavatkozik az ember evolúciós fejlödésébe. Ennek következtében olyan egyedek is szaporodnak, amelyek egyébként már akár gyerekkorban meghaltak volna. Ezzel tudományos cikkek tucatjai foglalkoznak, tanítjuk a medikusoknak és nem mondanám, hogy ezzel ingoványos talajra lépett volna a tudmány. Ingovány akkor lesz a talpunk alatt, ha idióta politikusok kreálnak ebböl hamis ideológiát. Igaza van Sgyurinak, volt már erre szomorú példa.
Kicsit hasonló a helyzet a rasszizmussal. Ha a piactéren hasonlítod össze a feketék és fehérek biológiai adottságait, akor ingoványos talajon jársz. Ha orvostudományi szempontokat veszel figyelembe akkor a tudomány betonján jársz. Nem hiszem, hogy rasszista vagyok, ha azt mondom, hogy a feketéknél több a magas vérnyomás, a kínaiaknál rossz az alkohol lebontás, a fehéreknél gyakoribb a prosztata rák. Ezzel csak azt akartam kérni, hogy mensük már fel szegény Istvánt a "náci" vád alól. :-)))

cOLOMBUS
2016-02-07 01:08:49   #7

sgyuri
""Sok tudós azt állítja, hogy élete folyamán minden ember átesik a rákbetegségen akár több tucatszor is , de a szervezet megfelelő immunrendszeri válaszokat adva megsemmisíti a hibás sejteket.""

Mennyi az annyi? Jó irányban tapogatsz de alábecsülöd a problémát. Nem, hogy több tucatszor életünk folyamán de naponta többször átesünk a nevezett problémán. Sejttipustól függöen 10 ezer és 1 millió közé esik a DNS meghibásodásának száma SEJTENKÉNT és NAPONTA. És nagyon sok sejtünk van.
Ez mind potenciális szikra a rák kialakulásához. Természetesen a DNS-nek van egy nagyszerü javító rendszere, ami nagyon jó hatásfokkal dolgozik de ennek ellenése minden nap van több olyan sejtünk ami elindul a rákosodás irányába és (ahogy említetted) az immun rendszer ezeket megsemmisíti. Persze semmi sem tökéletes és akkor gebasz van. Ahogy öregszünk úgy nö a DNA károsodás gyakorisága és romlik a javító rendszer (repear system) hatékonysága.

cOLOMBUS
2016-02-07 01:01:36   #6

István,
Én azért nem egyszerüsíteném le a tüdörákot a dohányzásra. Nálunk az USA-ban évente 2900 olyan tüdörákos van aki sohasem dohányzott, a családban sem dohányoznak és amely a levegöben jelen lévö radon gázzal hozható összefüggésbe. Ez a tüdörákosok kb 14%-a. A norvégoknál rosszab a helyzet. Ha kívánod a májra is hozok neked hasonló példát.
Gondolom te sem igy gondoltad.

sgyuri
2016-02-06 13:29:20   #5

Egyébbként a nagy gyógyszergyártók nem az engedélyeztetés költségeire hivatkoznak, hanem magára a kutatás fejlesztésre.

Az engedélyeztetési eljárást itt elolvashatja akit érdekel:
http://www.ogyei.gov.hu/uj_gyogyszer_torzskonyvezesi_kerelmenek_benyujtasahoz_szukseges_tudnivalok/

cOLOMBUS
2016-02-07 00:16:12

Megpróbálom nagyon röviden összefoglalni. Az a helyzet, hogy mi frankóul elbeszélünk egymás mellett.
Kezdjük azzal, hogy a magyar engedélyteztetési eljárást jól ismerem. Annak kidolgozásában a 80-as években magam is részt vettem. Mindemellett saját gyakorlatból ismerem az itteni FDA szabályozást is az USA-ban. Vagyis elég iskolázottnak érzem magam ahhoz, hogy a felajánlott website elolvasását kihagyjam. De azért köszönöm.
Erröl a AbeMa nevü izéröl még nem hallottam és láthatóan te többet tudsz róla. Ahogy látom ez a szépnevü micsoda egy füböl, fábó, darált kösziklából készült kivonat vagyis egy kotyvasz, ami akár ezer komponensböl is állhat. Ebböl feltehetöen 1 lehet hatékony. Ha egyáltalán....
Ilyen kotyvaszok szinte hetente érkeznek vizsgálatra a Cold Spring Harbor Laboratory-ba, ami jelenleg az egyik legeredményesebb rákkutató intézet a világon (néhány szerény Nobel-dijassal a campusán). A fenti cikkböl nem derül ki (el van maszatolva), hogy a tesztelt kotyvalék hatáosnak találtatott vagy sem. Legyünk nagyvonalúak és higgyük el, hogy müködött a CSHL-nél. Ebben az esetben (óra indul 0 $-ról) elkezdödik a gyógyszer (mondom a GYÓGYSZER) kifejlesztése, ami 1 miiliárd $ alatt nem fog megállni. A hatóanyag izolálása és azonosítása a kotyvalékból, esetleges molekuláris módosítása, farmakológiája, állatkísérletek tömege, acut és krónikus toxikológiája (3 állatfaj) és akkor még sehol a formázás, stabilitás és más gyógyszertechnológiai munkák, majd a klinikai kipróbálás. Szerintem a cikkben erröl esik szó és nem a kotyvalék jelenlegi alkalmazásáról, engedélyezéséröl (hiszen már forgalmazzák).
Neked is igazad lehet. Nálatok ezt már eszik a reménykedök, mint táplálék kiegészítöt. Annak forgalommazásához úgyhiszem elég egy FIDESZ-es politikus jövedelme is.
Remélem örömöt okoztam a dolgok átfésülésével :-)))

elsőistván
2016-02-06 08:06:11   #4

Két trákfajtát nem hívnék betegségnek, inkább ártalomnak, tüdő és máj. Az első dohányzás és eleve szennyezett levegő, a második a mértéktelen, máj által feldolgozhatatlan méreganyag bevitel, ebben az alkohol vezet.
A döbbenet az, hogy a dohányzás és az alkohol is az állam által érdekelt embert pusztító anyag, adót, jövedéket szed belőle. Ha ezen termékek és fogyasztásuk megszűnne, akkor bajban lenne az állami büdzsé. Mondhatjuk, az állam is érdekelt az emberek elrákosodásában?

Mondok mást, lehet sokakat megbotránkoztat.
Ha a ráknak van genetikai és örökletes kódoltsága, és ez gyerekkorban aktivizálódó fajta, akkor biztosan az a hosszútávú helyes eljárás, mindent megtesznek a gyermek kigyógyítása érdekében? Hidvégi prof is azt mondja, a gyerekek könnyebben gyógyíthatók rákból. De gyógyulásukkal a gén állományában továbbra is ott lapul a hajlam, amit majd a születendő gyermekeinek át fog adni. Persze van többféle génkódolt betegség hajlam, amik a szülőkor előtti betegségeket válthatnak ki, akkor a túlzott gyógyítással életben tartjuk a rossz/hibás génállományú egyedek tovább szaporodását. A középkori pusztító pestis éppen ezzel tudott drasztikusan eltűnni, hogy a genetikusan hajlamos emberek fiatal korban elhaltak milliószámra.

Nemetorszagi_magyar
2016-02-06 14:35:46

Meg annyit, mi köze ennek a pestishez?

A pestist a Yersinia pestis nevü bakterium okozta es a patkanyok, illetve a patkany-bolhak altal terjedt.

Nemetorszagi_magyar
2016-02-06 14:30:31

sgyuri

igazad van.
Ma, amikor , ha akarnak, mindenkiröl mar a születesekor kiderithetnek, mifele öröklödö betegseget hord magaban.

Mar a csecsemöket is kiszortirozhatnak. Rossz ragondolni.

Kina, ez egy-gyerekes politikajaval szinte normalissa tette, hogy 9 honapos "magzatokat" mert leany volt, elhajtottak. Ha mar csak egy, lehyen fiu.

Szo szerint a szemetre dobtak többmillionyi eletkepes kisbabat.

sgyuri
2016-02-06 13:18:31

Kedves István !

Ingoványos talajra tévedtél. Amiről beszélsz az bizony a náci ideológia egyik szörnyűsége. Amikor a sérült embereknek egységes sárga karszalagot kellett viselniük (három fekete pöttyel) és szigorúan tilos volt nekik szaporodni. Ezért tettek is . Sterilizálások tízezreit hajtották végre vagy egyenesen a gázkamrával védték az árja faj génállományát.

Egyébként a rák mint genetikailag kódolt betegség nem igazolt. Ha egy családon belül sok az ismétlődés akkor az inkább a közösen viselt környezeti ártalomnak és az életviteli szokások által meghatározott.

Én ismerek olyan egypetéjű ikerpárt amelynek az egyik tagja 10 évvel ezelőtt rákos lett miközben a testvére a mai napig nem érintett a kórtól. Az is igaz, hogy fiatalon más városba kerültek és élnek a mai napig.

Sok tudós azt állítja, hogy élete folyamán minden ember átesik a rákbetegségen akár több tucatszor is , de a szervezet megfelelő immunrendszeri válaszokat adva megsemmisíti a hibás sejteket.

Sőt olyan vélemények is vannak, hogy az evolúció hajtóereje a sejtek mutációs képessége. Ha tehát nem hibázhatnának a sejtek akkor még mindig az egészséges egysejtűek világa lenne a bolygónk.

Összes válasz megtekintése
Nemetorszagi_magyar
2016-02-05 22:54:12   #3

Nem vagyok en sem orvos, de ez igy nem lehet igaz.

Ha nem is mindig es minden rak gyogyithato, odaig mar reg eljutott az orvostudomany, hogy a rak egy elegge individualis dolog es nincs "rakellenes" gogyszer, amelyik mindig es minden ellen hatasos.

Tovabba az AVEMAR -(AVE MARIA) semmilyen orszagban nincsen mint gyogyszer deklaralva, ellenben az internetes vallalatok hirdetik, mint etkezes-kiegeszitöt rakbetegeknek .

Termeszetesen jo lenne, ha valoban valamifele aldasos hatasa lenne, de ha ez csak egyik a millio
dolog közül, amit ketsegbeesett emberekkel megvasaroltatnk, vasarolnak, naja.

Amugy az Avemart eredetileg Szentgyörgyi Albert nevevel kötik össze.

Tamas Gaal
2016-02-05 22:12:38   #2

Ossze vissza beszel, akaratlanul velemnyt mondott az AveMar-rol.

"Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb gyógyítani tudjuk majd.
– De mikor? Húsz-harminc év múlva?
– Dehogy kell annyi idő!
– Komolyan mondja?
– Igen, komolyan. Azt mondom: öt év múlva a ráktól már nem fogunk félni."

Hat nem azt mondta korabban, hogy mar megvan a gyogyszer, az Avemar?

"– Találtak egy olyan molekulát, amelyet a világon még senki nem írt le, senki nem fedezett fel és ami benne van az Avemarban. Ez áttörő hatású.
– Miért?
– A ráksejt életében egy olyan folyamatba szól bele, ami miatt az nem tud élni. De többet még nem mondhatok erről."

Tenyleg?

sgyuri
2016-02-05 19:50:52   #1

Sajnos kamu duma!

Hiányolom a termékmegjelenítésre vonatkozó tájékoztatást a cikk elejéről.
Mind az avemar sikere mind pedig a gyógyszerré nyilvánítás költségei. Nálunk 100 millió forintból törzskönyvezni lehet egy gyógyszert.
Az viszont biztos, hogy bűncselekmény egy táplálékkiegészítőt bármely betegség gyógyításával kapcsolatba hozni.
Nálunk minden szarból zseniális tudósok csodaszereket , rákgyógyszereket gyártanak.
De "gyógyítanak" rákot elektromágneses hullámokkal , homoterápiával.
Mindezek után nem lehet csodálkozni, hogy nálunk a legrosszabb a rákbetegek túlélési statisztikája.
A lelkiismeretlen reménykufárok maffiája uralja az egész 100 milliárdos úgynevezett rákbiznisz üzletágat.
Természetesen jogi következmények nélkül, néha nevetséges büntetésekkel álcázva az ellenőrző szervek bűnpártolását.

sgyuri
2016-02-06 13:05:40

Ez tévedés. Nézz utána. Ebben az esetben az állatkísérleteteket nyugodtan elfelejtheted, mert ezeket a szereket már emberek fogyasztják évek óta. Tehát klinikai tapasztalatok is vannak a használatáról. A magyar engedélyeztetési eljárások költségei pedig nyilvánosak. És igen nem 100 millió , mert én nagyvonalú voltam. Egy a klinikai teszteken vizsgázott szer akár 30-50 millából is törzskönyvezhető. Keress rá! Meg fogsz lepődni.
Nem a magas költségek miatt nem törzskönyveznek készítményeket, mert az olyan kurva drága, hanem akkor a klinikai tapasztalatoknak pozitív eredményeket kell mutatniuk.
Ezzel szemben a most táplálékkiegészítő szerként árult csodaszerekről csak azt kell bizonyítani, hogy emberi fogyasztásra alkalamas. Azaz nem mérgező.
Ez a milliárdos duma csak arról szól , hogy a gyártók meg tudják magyarázni az új gyógyszerek csillagászati árát.

cOLOMBUS
2016-02-05 22:42:53

Gyuri, az új gyógyszerek engedélyeztetései valóban 1 millárd dollár felett vannak. Már az 1990-es évek elején meghaladta az 1 milliárdot. Sokkal olcsóbb ha ezt (a már FDA által engedélyeztetett) Magyarországon engedélyeztetni akarod. Ekkor nem kell végigccsinálni a kutatást és rövidített a procedúra. Miért ennyi? Egy példa. Csak az állatvédök álltal kikényszerített (részben eltúlzott) állattartási körümények 11 %-al növelték meg a költségeket.
No és persze a perektöl való félelem (ez elviheti a teljes nyereséget) is arra ösztönöz, hogy a lehetö legbiztosabban ki lehessen mondani,..OK..mehet a klinikai kipróbálás.
Én mint szakmabéli elöször kicsit kételkedve kezdtem a hít olvasni. De rövid ideig dolgoztam a Cold Spring Harbor Laboratory-ban. Ismerem a helyet. Nekem ez garancia. http://www.cshl.edu
Az, hogy mi lesz 5 év múlva? Nem mennék bele. Olyan, hogy rák, olyan nincs. Sokféle van és nehezen hiszem, hogy egy gyógyszer minegyikre jó. Tény, hogy felgyorsult a kutatás és a NIH megnövelte a kutatásra szánt összeget. Engem speciel a Mars-proram (NASA) fel tud bosszantani, amikor látom, hogy nincs elegendö pénz virus-, rák-, autizmus kutatásra.

1

Hírfolyam
További cikkeink
Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Közösség
Európaimagyar: Soros már Lajcsinál is ....... 21:35
Magyarországon csak Lagzi Lajos az illegális...
nonest: Jó éjt kívánok mindenkinek! 21:31
Társalgó, 2016.május
Európaimagyar: Így csökkenti a maffiavezér a népeltartó rezsit.... 21:22
Orbán a király !
Kérdőjel: Szóval elővette a szokásos populizmusát. És... 20:33
Hát milyen országban élünk?

A Propeller hírei