Hiteltelenné vált Orbán samesza
Az MSZP arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy mentse fel Budai Gyulát kormánybiztosi megbízatása alól és "érdemei elismerése mellett találjon neki más fontos megbízást".
Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Budai Gyula hiteltelenné vált a választópolgárok előtt, mint elszámoltatási biztos. Felidézte, hogy Budai Gyula is kedvezménnyel, harmadáron vette meg volt szolgálati lakását a kilencvenes évek elején - írta az MTI.
Mindez törvényes volt, minthogy törvényes volt tízezer honvédségi alkalmazott esetében, akiknek erre lehetőséget biztosítottak, vagy azon 800 ezer magyar család esetében, akik önkormányzati lakásokat vehettek meg kedvezményesen - mondta. Hozzátette: nem is lenne semmi baj, de Budai Gyula másokat ugyanezen szabályok alkalmazása miatt támadott, holott rá is ezek a szabályok vonatkoztak.
Török Zsolt kitért arra is, hogy Budai Gyula szerdán azt mondta, hogy 2,9 millió forintért vette meg a lakást, majd az Országgyűlés honlapjára feltett honvédelmi miniszteri válaszból az derült ki, hogy kevesebb 900 ezer forintos áron jutott hozzá az ingatlanhoz. Az ellenzéki politikus szerint hiteltelenné vált amiatt is, mert ő az egyik Szijjártó Péter mellett, aki 2,7 millió forintos fizetésével még mindig jóval többet keresett, mint a 2 millió forintos bérplafon.
Budai Gyula mások szemében a szálkát, saját szemében a gerendát sem veszi észre - fogalmazott Török Zsolt, aki szerint a jelenlegi a kormányzat a cirkuszt és kenyeret római mondásból csak a cirkuszt tanulta meg, holott kenyérre és munkára volna szüksége mindenkinek.
Török Zsolt szerint arról kellene beszélni, hogy mi lesz a munkanélküli ellátással, valóban 90 napra akarják-e csökkenteni, valóban igaz-e, hogy a gyógyszerkasszából annak egyharmadát, 120 milliárdot, el akarnak vonni, vagy, hogy a tömegközlekedés állami támogatását meg akarják kurtítani.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szegény embert ne bántsátok! Megdolgozott azért a lakásért, nagyon szegény volt akkor is, gondolom most is!? A Fideszben az iGAZSÁG bajnokai vannak, nekik eszükbe sem jut, lopni, csalni! Őket nem kell vizsgálni, ártatlan bárányok. Ha meg nem is egészen így van, Polt úr majd rendezi a dolgokat. Így igazságos ez. A szavazóik szerint is és itt van a legnagyobb baj! Aki lop, csal, hazudik, akár melyik oldal tagjai is, börtönbe vele... Álom, édes álom...
Ha Budai a Fidesz környékén kezdene vzsgálódni, hamar véget érne a megbízatása: az ott kész maffia!
Az ám a szép, amikor gengszterek vezetik az országot!
Budai a politikai ellenfelekkel való leszámolással van megbízva.Nyilván nem fog saját farkába harapni.Bár néhány elvbarátja farkába azért beleharaphatna.
A minap Borókai Gábor megkezdte a szerecsenmosdatást
a Heti Válasz lapjain.
Budai Gyula legnagyobb bűne talán nem is a fillérekért kiutalt szolgálati lakás (amelyről az átlagember álmodni sem
merhetett sem 1990 előtt, sem azután), hanem a kettős mérce alkalmazása. Papcsák viselt dolgai ügyében Budai semmit se csinál, Esztergom (Meggyes) bűnügyében szintén hallgat; holott a korrupció az korrupció legyen Fapál vagy "fakanál", vörös vagy fekete vagy "fehér"...