2010. július 31. szombat - Oszkár. Holnapi névnap: Boglárka
Csütörtök, 2010. március 11. 05:12
168 Óra Online írása

Itt a hó, fehér Budapest!

Az éjjel megérkezett Budapestre a hó.
Hajnalban a fővárost már fehér takaró borította. A következő napokban várhatóan újabb és újabb hófelhők érkeznek abból a mediterrán ciklonból, amely a térség felett gomolyog.

Jelenleg erősen felhős vagy borult az ég az országban, de este délnyugaton, délen már felszakadozhat a felhőzet.

Az OMSZ szerint Ismétlődően sokfelé várható havazás. Kezdetben a déli és az északkeleti határ mentén élénk, néhol erős lehet a keleti szél, majd napközben mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között alakul. Késő este +1, -3 fok valószínű, délnyugaton lehet kissé hidegebb.

Távolabbi kilátások péntektől hétfőig:

Kezdetben sok lesz, majd felszakadozik, csökken a felhőzet, és az időszak nagy részén többórás napsütésre számíthatunk. Ugyanakkor az átmeneti felhőzet-növekedésből elsősorban északon szórványosan hózáporok is kialakulhatnak.

Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején és végén +1, -4, közepén -2, -7 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 0, +5, majd 4, 10 fok között várható.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

 

168 óra

Lapajánló

2010. július 28.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Nesze nektek kormányprogram

huttinger - 2010.07.31 23:04

BUDAPEST

Cave - 2010.07.31 22:40

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

giacinto - 2010.07.31 22:15

Társalgó 2010. Július

nonest - 2010.07.31 21:49

Orbán a király !

ebenezer - 2010.07.31 20:59

Álomcsőd

Cave - 2010.07.31 19:58

Hát milyen országban élünk?

zoja - 2010.07.31 19:09
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Életben marad-e a Magyar Gárda?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!