Azt állítja
Kövér László,
a Fidesz választmányának elnöke a Demokrata című hetilapnak, hogy „nem mi választottuk ellenfélül a Jobbikot, hanem a Jobbik választott bennünket”.
Ezzel szemben nem tudok semmit felhozni.
Ez ugyanis nagyon igaz, és pontosan kifejezi a lényeget: azt, hogy a Fidesznek semmi baja sincs a Jobbikkal, kivéve azt, hogy a Jobbik ellene fordult. Ami több mint bűn: hiba. Bűnre utaló jeleket pedig a Fideszben nem láttak, és ma sem látnak.
HozzászólásokÖsszesen: 27 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Műsorváltozás!A Vezér brüsszeli nyilatkozata szerint a Jobbik az MSZP szétrobbanása és csalódott szavazóinak átállása miatt erősödött-sőt!erősödik-s a középpárti státusért közöttük dúló harc kerül napirendre.A Fidesznek ehhez nem volt és nem is lesz semmi köze.Nem is akar foglalkozni a Jobbikkal.Nyugodtan kijelenthette mindezeket.A báva és erőtlen-nem most vált azzá-MSZP kommunikáció ütős válaszra képtelen.A zemberek többségének? ájult tisztelete miatt Orbán bármit,de BÁRMIT mond,azt gondolkodás nélkül elhiszik és igazságként szajkózzák.Beérett a 7 év politikai látványvilág- karmesterének produkciója.Úgy kell nekünk.
Lehet, hogy nem, a Fidesz választotta,/bár kétlem, erössen/ de megkapta, erössen.
Ja, gyógyitják..
A baj csak az, hogy nálunk ugylátszik elgurult a gyógyszer...:-{{
öszike13!
"Megaztán ki döntötte el s hogyan, hogy kik a normálisak."
A hangok mindig megmondták nekik!!!
De ezt már gyógyítják.
„nem mi választottuk ellenfélül a Jobbikot, hanem a Jobbik választott bennünket”.
Mondja Kövér!
Ahoz képpest, hogy ellenfelek minden FIDESZ-es megmozduláson ott lengedezik az árpádsávos zászló!
Vagy ezek az ellenfelek egymásnak szurkolnak?
Esetleg ez az eszement nemtudja mit jelent az "ellenfél"?
Hmm..."amikor még csak a normális embereknek voltak jogai"...
Kik voltak azok a csak normális emberek.
Megaztán ki döntötte el s hogyan, hogy kik a normálisak.
VillonG!
Tudod, mit vettem észre? Az első hosszabb, gyurinak szóló válaszodat nem bírtam felfogni, mert nem is akartam igazán azok után, h lepöcsözted. A másodikat pedig rendesen el tudtam olvasni, és befogadtam. Bár rendszeresen egyet szoktam érteni Bolgárral, és bár Kövért hiteltelen embernek tartom, és bár sok hozzászólásoddal nem értek egyet, el kell ismernem, hogy ez most egy szövegkörnyezetből kiragadott értelmezés és (aktuálisan) félremagyarázás. Ezen nincs mit szépíteni. (A világ tágabb környezetének értelmezésében viszont nem zavar.)
Leír valaki egy igazságot, majd jönnek a hozzászólok és annyi durva marhaságot hordanak össze, hogy egyáltalán nem lehet csodálkozni a jobbik eszeveszett ötletein.
Bolgár "úr", már nagyon témaszegény lehet, hogy egy mondatot így kiforgat! Mint erőteljes baloldali újságíró, elemezgethetné az MSZP és az SZDSZ vergődését.
Mitöl müködne jobban a csendörség??
Micsoda naiv kérdés.
Hát a Gáárda készen áll, nem csak a parlagfü irtására...
szerintem meg, kamu ez az egész , úgy, mint a Kisgazdákkal soha..
aztán meg mégis.
Kövér nagyon tudatosan nyilatkozta amit nyilatkozott.Magyarul:a jelenle
gi helyzezben nincs szembefordulás a JOBBIK-kal.A FIDESZ teszi a dolgát
a JOBBIK józanabb emberei--szavazói--visszatalálhatnak a FIDESZ-hez.A
FIDESZ nem mondja ki,hogy ezzel a párttal a jövőben...........A nyiéat-
kozat teljesen nyitva hagyjaaz ajtót.Ez a nyilatkozat az Orbáni uutmu-
tatás alapján készült.Ez a hivatalos FIDESZ válsz a JOBBIK felé.Ezt a
kétnapos Alcsuti táborozáson szülték meg.Persze ügyes,de amugy szembe
megy Európával ami a szélsőséges pártokhoz való viszonyulást illeti.
Csendorperturol hallottal mar Tibike?No es arol,hogy az altalad igen nagyon visszasirt csendorseg igencsak aktivan mukodott kozre 400000 zsido honfitarsunk osszegyujteseben?Egyebkent pedig napjaink csendorsegerol csak annyit:ha a rendorseg nem ugy mukodik,ahogy azt a tarsadalom negyobbik fele elvarna,mitol mukodne ugy a csendorseg???
Sokkal szebb formában is írhattam volna, gyuri, ne haragudj! :)
Azt állítja
Bolgár György, a 168 Óra hetilapban, Kövér László nyilatkozatára („nem mi választottuk ellenfélül a Jobbikot, hanem a Jobbik választott bennünket”), hogy: "Ezzel szemben nem tudok semmit felhozni. Ez ugyanis nagyon igaz, és pontosan kifejezi a lényeget: azt, hogy a Fidesznek semmi baja sincs a Jobbikkal, kivéve azt, hogy a Jobbik ellene fordult. Ami több mint bűn: hiba. Bűnre utaló jeleket pedig a Fideszben nem láttak, és ma sem látnak."
Ezzel szemben a valóság az, hogy az idézett interjúban Kövér a következőpket állítja:
"Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján jó, ha őszintén kimondjuk: attól, hogy valaki ugyanúgy nem kedveli Gyurcsány Ferencet vagy a szocialistákat, mint mi, még nem feltétlenül a barátunk. A Jobbik meglehetősen hézagosan fellelhető programjában vannak kifejezett ostobaságok, vannak olyan célok, amelyek egy demokráciában nem kivitelezhetőek, és vannak fontos témák, amelyekkel foglalkozni kell, ám ahogyan ezt a Jobbik teszi, az a gondok megoldásának jövőbeli esélyeit rontja, mert már magát a problémafelvetést is diszkreditálhatóvá teszi. Ilyen például a cigányság helyzetének megoldása, illetve a cigányok és a nem cigányok közötti konfliktushelyzet kezelése, a még súlyosabb problémák elkerülése."
illetve,
"A csendőrség valóban jó példa arra, hogy a hangzatos jelszavak mögött nincs valódi tartalom. Ez egy hívószó, arra építenek, hogy vannak olyanok, főleg az idősebb generáció tagjai között, akiknek az jut eszébe a csendőrségről, hogy amikor az működött, rend és biztonság volt. De a megoldás, a közbiztonság helyzetének javítása nem az elnevezésben rejlik, hanem a tartalomban. Az a fontos, hogy milyen a közbiztonság fenntartásáért működtetett állami szervezet."
Amennyiben valaki végigolvasva az interjút, arra a véleményre jut, hogy a Fidesz szerint, nincs baj a Jobbikkal, és ami van, az egyedül a szembefordulás, majd ezt a véleményét meg is írja, akkor két eset lehetséges:
1. Rossz a szövegértése, és pályát tévesztett (ettől kezdve a felelősség a szerkesztőé, aki a cikket a lapba, internetes felületre engedte)
2. Kiragadva a környezetéből egy mondatot, hamis látszatot akar kelteni, aljas módon.
Nos, ki-ki döntse el, hogy Bolgár úrra melyik állítás illik. (Ha vicces szseretnék lenni, azt mondanám, hogy mind a kettő. De Bolgártól ez már nem vicc.Ez szánalmas...)
Nem az volt a szép világ. Hanem amikor a csendőr befordult az utcára vagy a kocsmába, és mindenki kussba vágta magát. Amikor még csak a normális embereknek voltak jogaik.
jakabaa(#4:) a "gügyögő" Jobbik... Bájos.
Jobbikos Tibi(7): az volt a szép világ, amikor a rendőrök berángatták a hosszú hajú srácokat a kapu alá, és jól felpofozták, igaz-e? Akkor REND volt, ugye? Valami olyasféle kellene most is, csendőrökkel?
gyuri! Ne haragudj meg azért, amit mondani fogok, de egész egyszerűen olyan pöcs vagy, mint a Bolgár. Íme az inkriminált interjú azon részlete, mely ide tartozik. Böffentsd el, hogy természetesen te már olvastad, és markáns véleményedet ennek alapján mondtad el. Esetleg a Fidesz más prominenseinek a véleménye alapján (mely véleményeket, gondolom rögvest idecitálsz)...Ha mégsem, akkor fenttartom, hogy egy pöcs vagy... :(
"Nem mi választottuk ellenfélül a Jobbikot, a Jobbik választott bennünket. A Fidesz a polgári-nemzeti oldal szavazóinak egyre nagyobb hányadát állította maga mellé az elmúlt években, és most azt a célt tűzte ki maga elé, hogy azok szimpátiáját is elnyerje, akik korábban nem ránk, adott esetben pont ellenünk szavaztak. A pécsi időközi választás megmutatta, hogy jó úton járunk. A Jobbiknak viszont szavazatokra van szüksége, ezt pedig tőlünk akarja elvenni. Ez önmagában még érthető is lenne, ha nem olyan eszközökkel próbálnák, mint például a januári, ferencvárosi választáson, ahol folyamatosan rágalmazták a Fideszt és a Fidesz jelöltjét. És ezt teszik azóta is országszerte. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján jó, ha őszintén kimondjuk: attól, hogy valaki ugyanúgy nem kedveli Gyurcsány Ferencet vagy a szocialistákat, mint mi, még nem feltétlenül a barátunk. A Jobbik meglehetősen hézagosan fellelhető programjában vannak kifejezett ostobaságok, vannak olyan célok, amelyek egy demokráciában nem kivitelezhetőek, és vannak fontos témák, amelyekkel foglalkozni kell, ám ahogyan ezt a Jobbik teszi, az a gondok megoldásának jövőbeli esélyeit rontja, mert már magát a problémafelvetést is diszkreditálhatóvá teszi. Ilyen például a cigányság helyzetének megoldása, illetve a cigányok és a nem cigányok közötti konfliktushelyzet kezelése, a még súlyosabb problémák elkerülése.
- A Jobbik ezt leginkább a Magyar Gárda felvonulásaival, illetve a csendőrség felállításának ötletével kezelné.
- A csendőrség valóban jó példa arra, hogy a hangzatos jelszavak mögött nincs valódi tartalom. Ez egy hívószó, arra építenek, hogy vannak olyanok, főleg az idősebb generáció tagjai között, akiknek az jut eszébe a csendőrségről, hogy amikor az működött, rend és biztonság volt. De a megoldás, a közbiztonság helyzetének javítása nem az elnevezésben rejlik, hanem a tartalomban. Az a fontos, hogy milyen a közbiztonság fenntartásáért működtetett állami szervezet. E tekintetben a Fidesz már bizonyított, hiszen az 1998-ban milliárdos adósságállománnyal küszködő, morális, szakmai és technikai értelemben legyengített rendőrségből egy erősödő, a bűnözési hullámmal szemben sikeresen
fellépő testületet sikerült faragnunk négy esztendő alatt. Tettük mindezt úgy, hogy ezért folyamatos támadásoknak voltunk kitéve a balliberális oldal és a sajtó egy része irányából. A rendőrség megerősítése mellett persze a büntetőjog szigorításán is el kell gondolkodni a közbiztonság javítása érdekében, hogy a szankcióknak legyen elrettentő erejük. S természetesen tegyük hozzá: a közbiztonság erősítésének legjobb eszköze a jó társadalompolitika."
Ki az a Kövér?
Valami köteles ember?
Kit érdekel egy bohóc véleménye?
Még a fideszen bellül is a csőrgősipkás szerepében van...
Talán a gyengébbek kedvéért: Kövér szerint a Fidesznek semmi baja a Jobbikkal, a maga résézéről úgy tartja, hogy minden rendben van (!) velük, kár, hogy a Jobbik ellenségeskedik, mert így nehéz lesz együttműködni a jövőben!
Kedves VillonG! Önnek tetszene egy Fidesz-Jobbik szoros együttműködés? Ha igen, akkor érthető a felháborodása.
1. Gurmai Zita örömmel dolgozna együtt Morvaival az EP-ben
2. Szili Katalint Pécsen még egy Jobbikos is támogatta
3. Kövér mondandójának lényege: a sas (Fidesz) nem kapkod legyek után (az, hogy a légyből bögöly lett, köszönhető a hisztériának, amit a Jobbik körül az ilyen "sz.r, szemét, sz.r " (- idézet Kapától) alakok folytattak a médiában, mint kedvesdrágaboldárúr!!!)