Az ugyan igaz, hogy a rendszerváltás óta egyetlen párt sem kapta meg a leadott voksok 56,37 százalékát, mint most a Fidesz, ám ez a szavazásra jogosultaknak mindössze egyötödét teszi ki.
Azt állítja Orbán Viktor
(aki az európai választási eredmények közzététele után beszélt), hogy „Magyarországon az emberek olyan összefogást mutattak, amely eddig sem a politikai, sem a szellemi életben még nem volt tapasztalható. Mindenki egyszerre szólt, és mondta, hogy elég, más világot és új irányt akar”.
Ezzel szemben a tény az,
hogy az emberek nem mutattak soha nem tapasztalt összefogást. Ehhez az kellett volna, hogy elmenjenek szavazni, de nem tették. Lehet, hogy lélekben ott voltak a többiek mellett, de testben nem, vagyis nem fogtak velük össze. Az ugyan igaz, hogy a rendszerváltás óta egyetlen párt sem kapta meg a leadott voksok 56,37 százalékát, mint most a Fidesz, ám ez a szavazásra jogosultaknak mindössze egyötödét teszi ki. Ennyien mondták a Fidesz felszólítására és vele egybehangzóan, hogy elég. Ami ugyebár még egy érvényes népszavazási eredményhez sem volna elegendő. Vagyis nemhogy nem szólt mindenki egyszerre, de majdnem kétharmad nem szólt semmit. Hogy mit gondolt, és hogy egyáltalán gondolt-e valamit, azt pedig nem tudjuk. Mégis van, aki mondja.
HozzászólásokÖsszesen: 20 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Bele lehet magyarazni az alacsony reszvetelbe, hogy az emberek nagy resze nem ment el szavazni, ezert a FIDESZ tulajdonkeppen semmitmondo eredmenyt ert el, merthat ez megiscsak az emberek otode. Sot, a baLOLdali kommunikacionak kotelezoen ennek kell lennie,nem mondhatnak mast.
De ha belegondolunk: a korabbi baloldali szavazok vajon miert nem mentek el?
-Mert elore varhato volt, hogy a FIDESZ nyer? Hat akkor a baloldali szavazok igencsak nagy barmok lennenek, mert minel tobben mennek el szavazni, annal kevesbe nyer a FIDESZ, annal alacsonyabb lenne a Jobbik aranya is, aminek orulniuk kene.
-Mert mar nem biznak az altaluk preferalt partban? Nos, ezt nem csodalnam. De akkor mar nem is szamitanak baloldali szavazonak, merthat rajuk ugyan nem szavaztak.
-Mert lustak? Esett az eso es hat annyit nem er az egesz? Ez is egy lehetseges indok, de ha ugyanez lesz esetleg a parlamenti vlasztasokon, akkor tonkretennek az eletuket a lustasag miatt, vagy par csepp eso miatt? Hat, a fenti "akkor igencsak barmok lennenek" megallapitas itt is megallja a helyet.
-Mert nem erdekli tovabb oket a politikai csatarozas esugyis tokmindegy? Ez esetben szinten nem lehet azt mondani, hogy ok marpedig baloldali szavazok lennenek.
Esetleg ha korabban se szavaztak, netan meg sosem szavaztak, akkor miert nem?
-Mert nincs olyan part akivel teljesen egyetertene? Nem is lesz. En sem ertek egyet mindenben azzal akire szavaztam, de ebbol a felhozatalbol nalam ok kerultek ki gyoztesen.
-Mert nem erdekli oket, hogy mi lesz a sorsa? Mert neki mindegy? Nos, szeretnem az ilyeneket is lebarmozni. Sajnos sokan vannak. Sajnos sokaig nem volt valsztasuk, sodrodtak az arral, es megszoktak. Nem barmok, csak erdektelenek.
Szoval ki dontson az orszag iranyitasarol? Akinek van velemenye, vagy akinek nincs? A jelenlegi alkotmany szerint az dont, akinek van velemenye. Es ez igy van jol. Akinek van velemenye, az ott a szavazolapon ezt egy jellel elmondhatja. Ezek kozul ezen a valsztason a FIDESZ volt a preferalt. Tehat a gyozelem elsopro. Az esetleges orszaggyulesi valasztason remelem nem lesz meg nekik a 2/3-os tobbseg. De a baloldal nem tesz erofesziteseket ennek elkerulesere.
gazduram az SZDSZ megérdemli amit kapott erről ennyit:-))
gullwing masszírozhatod a semmit és egyben elnézést kérek,hogy nem pontosan írtam le a fideszre szavazók számát,de ez nem változtat azon a tényen,hogy a fidesz szavazók tábora 1,5-1,6 millióban huzható meg!!!
Tépheted a szádat ahogy akarod,de az tény,hogy az emberek 35%-a ment el szavazni,vagyis a fideszesek vették a fáradságot és elmentek,mig a baloldal és egyéb szavazók nem mentek el szavazni ennyi!!
A teljes választók számát nézve nem igaz az 56%-ék ez majd a 2010-es választásokon fog kiderülni,de van egy olyan érzésem,hogy akkor sem megy el a választók 50%-a szavazni!!!
Tessen picit gondolkodni és ha valamit nem vagy képes felfogni szólj bátran én felhomályosítlak:-))))
Nekem ,meg hiába írogatsz a baloldal vereségéről,mert én és családom az LMP+HP-re szavaztunk:-)))))))
Egyre jobban kezdem érteni Nostradamus/igy kell irni?/ próféciáit:-} amit magyarországról irt"...az ifju géniusz .."
Miközben kenyérrel a kezünkben ülünk a cirkuszban, csodáljuk a gladiátorok harcát,nemigen tetszik dícsérni a győztes arcát!
A többség bölcsen othonmaradt!
Már nem érdekli a cirkusz, kenyérre vágyik!
Koppintják őket már bevált nyugati demagógoktól.
Ezeket az "Új"irányokat,többségeket,stb.jelszavakat vajon kik és miért találják ki?Hol,hogyan,miképpen mérlegelve okosítják egymást az "udvari"nyelvzsenik/utóbbi csupán áthallás/az állandóan megújuló hitgyülibe tömörült nyalókák?
Nézem a tv müsorokat, de még nem halottam,hogy a FIDESZ-nek mia programja a válságkezelésre.Csak ez. is mondjon le meg az is.Inkább nekik kéne lemondani mivel az lutóbbi választás óta csak az adófizetök pénzéből munkanélkül élnek.Nem szavaznak kivonulnak, és csak hőbőrögnek. Amokor ök voltak hatalmon egyetlen ellenzéki párt sem vonult ki a parlamentből.Számolja már valaki ki jogtalanul igy menny pénzt vettek fel 2002 óta.A nyugdijasok zsebéből ök tőbb pénz vettek el mint a 13 havi nyugdij megvonása.Kiszámoltam l999 januárja óta már 1.500000.-ft-al lett kevesebb .Az általuk el törölt nyugdij emelés 20% helyett csak az akkori inflációra hivatkoztak.Senk ne hidje, hogy ha hatalomra kerülnek akkor ök nem fognak megszoritást csinálni. Ők is ugyan úgy hazudnak csak nekik még nem szivárgott ki aFideszes beszéd. Lásd semmi féle jegyzőkönyv nem lett készitve nehogy lebukjanak.A 2010-esválasztás lehet, hogy meg lepetést hoz nekik.
_ Főnök, a Fidesz 56%-kal nyert ez EP választáson. Mit mondjunk a népnek?
- Hogy ez a választás nem belpolitikai jelentőséggel bír, és az emberek nem a kormányról szavaztak.
...
- Főnök,a fiam kiszámolta, hogy igaz ugyan az 56%, de a 36 százalékos részvétel mellett ez csak 20%-átjelenti a választópolgároknak.
- Oh, basszameg, akkor inkább azt kommunikáljuk, hogy ebből is látszik, nincs kormányváltó hangulat.
:D :D :D
"ügyvéd"-nek igaza van, csak sajnos vetiteni kell a pórnépnek... és döngetni a mellünket...
hogy is mondják "Egyszer hopp, máskor kopp!" - már alig várom a kopp-ot... és akkor majd azt mondom h 'most jó'....
Hogy világos legyen mindenki előtt: ha valaki nem megy el szavazni, az is egy vélemény.
Csak egy kérdés: ha minden szavazáskor lenne a szavazólapon egy olyan rublika, kör, stb, amely azt jelentené, hogy egyik (alternatíva) sem és erre a lehetőségre is érvényesen szavazhatna mindenki, akkor vajon milyen eredmény jönne ki?
gullwing, tohotom,davidoff90:
Az EP választáson összes szavazásra jogosult választópolgár:8.046.046 fő. A Fideszre szavazott: 1.632.309 fő. Ez alig több, mint 20%.
A maradék közel 80% kétségtelen tény, hogy nem szavazott az MSZP-re, de a Fideszre sem.
Hol van itt a többség?
Ezúttal tohotom-nél a pont, úgy vélem. Siránkozni kevés, el kell menni szavazni.
A baloldal meg mindig ezzel a mesevel ringatja magat? Hogy ez most nem azt jelenti, hogy "azt mondtak menyj a picsaba" (by Horn Gabor)? De igen, azt jelenti. Hogy 36% ment el? A tobbi tesz ra, hogy mi lesz vele. Nem tamogatnak senkit. Sem ezt, sem azt. Mindenesetre akit erdekel, hogy mi tortenjen vele, az velemenyt nyilvanitott. Vagy az egyik meglevo oldalra, vagy egy uj kezdemenyezesre (Jobbik, LMP, MCF). Es igen. A kormanyoldal szepen elsullyedt a sajat maga altal termelt kakiban.
Persze lehet almokat kergetni, hogy ez csak egy EP valasztas volt. Most akkor ki az EU ellenes? A Jobbik, vagy aki szerint ez csak az EP-rol szolt? Ez utobbi siman az EU lenezese, bagatellizalasa, dehat az MSZP politkajanak alapveto resze, hogy ugyanmar, ez csak egy gazdasagi adat, ugyanmar, ez nem szamit, ugyanmar, nem is nott a bunozes, stb. A FIDESZ elsoproen nyert, mint ahogy a jelenlegi helyzetben varhato volt. Ketlem, hogy ez a nagy Orban-kiraly egyeduli teljesitmenye, az MSZP-SZDSZ (meg igy hivjak?) kormany tobbet segitett, mint OV retorikaja. Es ugyanez, a tenyeket, az igazsagot elhallgatni szandekozo kormany juttatta a Jobbikot a kozel 15%-os eredmenyehez. Amin lehet sirni, hogy jaj, eloretort a szelsojobboldal, jaj mi lesz itt, jaj menekuljunk, jaj... Csakhogy ezt igy Europa lesz.rja. Ezert biztosan nem fognak minket kirakni egy gazdasagi kozossegbol. Viszont az elbaltazott gazdasag miatt sokkal hamarabb. Meg szerencse, hogy mar nem sok ido van hatra, mondjuk azalatt meg biztos talalnak tonkretennivalot.
gullwing hány százaléka ment el szavazni az embereknek?:-)))
Ott jobboldalon tilos a gondolkodás,vagy követelmény?:-))))))
Ja viszont ha így nézzük akkor a fidesz sem lehet büszke magára:-)))
8 millióból 1.5 millió szavazott a fideszre:-)))
2.9 ezer szavazó volt hol volt a többi,
Az a keserű hírem van a számodra,hogy ennyi választót tudott össze kaparni a fidesz,ennyi és nem több ennyi volt ennyi lesz,de mi lesz,ha az emberek 2010-ben elmennek választani,és mondjuk 50-60%-os lesz a választási kedv ,mert azt érzik,hogy tétre megy?
Nem lesz meg a fidesz 2/3-a nos akkor zengjed majd az örömódákat:-))))
Addig is vedd a kezedbe a tankönyveket és növeld a szürke állományod számát,mert nagyon rád fér azt látom:-))))
Bocsánat,hogy megint szólok,de gullwing véleményére:tökéletesen igaza van,a baloldal és a liberális SZDSZ még ennyit sem tudott összeszedni.Ezen nem fanyalogni szoktunk,hanem azt mondani,hogy ezért az eredményért megdolgoztak.A különbség annyi,hogy szemben a 2-szer bukott ellenzéki vezérrel,most nem rohannak körbe az országon,hogy a haza nem lehet ellenzékben és vádolják csalással ellenfeleiket,hanem-innen az én nézőpontomról úgy látszik-megpróbálnak új utat keresni.Hogy lesz-e ebből megújulás...hát a régi káderekkel nehezen hihető,újak meg nem látszanak.Én azt gondolom,hogy mindaddig,amíg az "érted haragszom,nem ellened,s ezért szólok,hogy eddig és ne tovább"elv nem lesz gyakorlat a szimpatizáló szavazók körében,kedvező változás nem várható.Egy komoly figyelmeztetés már itt van:hogy mivé lesz a Jobbik,az rajtunk is múlik.
Az ilyen blődségek hallatán mindig az foglalkoztat,hogy 1.A tapsolók,Viktor-Viktorozók valóban elhiszik-e, 2.tudják,hogy nem igaz,de nem számít,3.ha a telefonkönyvet olvasná fel,akkor is igaza lenne álláspont alapján éljeneznek.Hogy meddig lehet ilyen üres dumákkal csillogni?Hogy minden mindegy,csak a szocik tűnjenek el és ezért a 3 is páros?A tömegpszichózis éles fegyver.Ezt csak a felelőtlen politikus nem akarja tudomásul venni.
Én is gondoltam rá, hogy mekkora leégés lehet ebből a kicsit sem titkolt elbizakodottságból...bár azt hiszem, a leégés szónak a jelentésével csak a normáls emberek vannak tisztában. A politikus meg egy se az.
Hello viktorka hello,az emberek 35%-a ment el szavazni kétmillió kilencszázezer ember ebből a fideszre 1.5 millió szavazott!
Térj má észhez kicsi huszár ,vagy talán tudsz olyan szavazásról amikor a fideszre 1.5 millió embernél több szavazott?
A jelenlegi állás szerint kedves viktor fiam nem szereztél újabb szavazókat,csak a baloldali szokásos lustaság miatt lett számodra kedvező az eredmény.
Kicsi fiu 2010 ben meglásd úgy jársz mint az Mszp az szdsz-el,vagy mint 98-ban te a kisgazdákkal (akkor is azt mondtad velük aztán nem),a győzelemhez ha tetszik ha nem koaliciót kell kössél a jobbikkal:-)))))))
Megint mehetsz vacsizni kicsi fiu mint anno Torgyán Józsi bához,csak most vona bának fogják híni azt a politikust,csak el ne flejts pamacsot növeszteni az ormányod alá,hogy nagyobb esélyed legyen a keresztes vitéznél:-))