Szerinte nem populista blöff, hanem átgondolt városfejlesztési koncepció egy eleme. S a nagy svunggal bejelentett ingyenes BKV ígéretére még véletlenül sem azért volt szükség, hogy megszilárdítsa főpolgármester-jelölti pozícióját. KRUG EMÍLIA interjúja.
- Hát, gratulálok.
– Mihez is?
- Ha az volt a cél, hogy a címlapokra kerüljön, sikerült.
– Az volt a cél, hogy vitát kezdeményezzek egy zöldebb, egészségesebb Budapestről. A rossz hangulatú választási végeredmény után nem hagytunk időt az önsajnálatra, rögtön nekiugrottunk az önkormányzati választásnak.
- Nem tudom eldönteni, mikor van nagyobb baj a szocialistákkal: ha megint csak beszállnak az ígéretlicitbe, vagy ha komolyan is gondolják.
– Azzal a céllal, hogy egészségesebb, zajtól, portól, dugóktól mentes környezetben éljünk, egyetértenek a budapestiek. Az elv egyszerű: a környezetszennyezők járuljanak hozzá nagyobb arányban a környezetet nem szennyezők közlekedési költségeihez. Korábban már megalapoztuk a változásokat. Az elmúlt években az MSZP kezdeményezésére elfogadtuk a főváros zajstratégiáját, az egységes parkolási stratégiát, Európa egyik legszigorúbb szmogriadó-rendeletét, és bevezettük a tehergépjármű-behajtási díját. Akkor beszélhetnénk ígéretlicitről, ha azt mondtam volna: majd valahogy kigazdálkodjuk, nem kell semmi egyebet tenni.
- Pedig ugyanilyen felelőtlennek látszik a mostani ígéret is. Merthogy a dugódíjból nemhogy ötvenmilliárd, jó, ha kilenc befolyhat. Ráadásul sokba kerül a bevezetése, és a működtetésre elmegy a bevételek csaknem fele.
– Akik kilenc-tízmilliárdot emlegetnek, azok egy jelzésértékű közlekedési díjról beszélnek, amely csak a legszűkebb belvárost érintené. Én ennél nagyobb, stratégiai lépést vázoltam. Itt van egy tanulmány, ez azt a zónabecslést tartalmazza, amelyikről beszélek.
- Ajjaj, megint egy tanulmány.
– Ez az eredeti, megalapozott javaslatcsomag, amelyre építhetünk. A bevételek felét azért emészti fel az üzemeltetés például Londonban vagy Stockholmban, mert nagy valószínűséggel nem megfelelő szerződéseket kötöttek. Ahelyett, hogy kifizették volna a rendszer árát, majd maguk gazdálkodtak volna a befolyó forrásokkal, rábízták egy cégre, és megállapodtak abban, milyen arányban osztják meg a bevételt. Az a racionális, hogy a rendszert ne magánvállalkozás, hanem száz százalékban fővárosi tulajdonú cég üzemeltesse, és a beérkező forrásokat komplex várostervezésben használjuk fel. Ez összetett program, amelyhez a feltételeket már elkezdtük megvalósítani. A cél az, hogy – az utazás minőségének javításával és radikális díjcsökkentéssel vagy akár díjmentességgel – vonzóvá tegyük a közösségi közlekedést.

Kovalovszky Dániel felvétele
- Amikor Mesterházy Attilának, Lendvai Ildikónak elmondta az ötletet, azt mondták, hajrá Csaba?
– Meg a budapesti vezetés is, igen. Megértették, hogy komplex fejlesztésről van szó, nem populista blöffről, ahogy beállítani próbálják.
- Akkor Mesterházy pár napra rá egy kérdésre válaszolva miért reagált úgy: nem ért hozzá?
– Mert nem az ő dolga, hogy átlássa az egész fejlesztési tervet.
- Egy párt, egy kampány, nem?
– Ez budapesti ügy. Amit egyébként Mesterházy támogat, amiképp Lendvai Ildikó is. Azonban nekem nem az MSZP vezetőit kell elsősorban meggyőznöm, mert ők már elkötelezettek a zöld fejlesztések, egy új szemléletű politikai program mellett.
- És a Bajnai-kormány lépéseivel párhuzamosan épp azt akarták megértetni, hogy nincs ingyenebéd.
– Nincs is. Ma a budapestiek az adófizetéssel, a jegyárral és az egészségükkel is fizetnek a közösségi közlekedésért. Évente kétezer budapesti hal meg légszennyezettség miatt, és további százezer betegszik meg. Ha ez nem elég ok arra, hogy akár szokatlan eszközökkel is, de bátran változtassunk a helyzeten, akkor nem tudom, mi az. Ráadásul a légszennyezettségből adódó egészségügyi kezelésekre évente kilencmilliárd forintot költünk, ez is jelentősen csökkenthető a környezettudatos közösségi közlekedéssel. Erről szól a javaslatom, mert így hamarosan élhetetlenné válik a város.
- Most tűnt föl?
– Meg lehet nézni a korábbi kezdeményezéseimet is.
- Miért az utolsó fél évben rukkol elő egy ilyen ötlettel?
– Ugye senki nem gondolta, hogy egy ilyen rendszerfejlesztést pillanatok alatt be lehet vezetni?
- Esetleg nem azért volt szükség a bejelentésre, hogy a főpolgármester-jelölti pozíciója megszilárduljon?
– A zöld közösségi város koncepciója az MSZP főpolgármester-jelölti programja. Az alapjait 2008 decemberében fogadta el a fővárosi MSZP, engem pedig idén februárban választott jelöltjévé. Nem kell semmit megszilárdítanom.
- Ez így marad akkor is, ha tisztújítás lesz a pártban?
– Igen, hiszen azon az úton indultam el, amire mandátumot kaptam. A program sok-sok eleméből áll össze egy jó levegőjű, modern főváros összképe.
- És miért hinnék el a szocialistáknak és Horváth Csabának, hogy most képes megvalósítani?
– Lépni kell, mert lassan megfulladunk. Az már csak mellékes szempont, hogy az Európai Uniónak tett kötelezettségvállalásunk alapján több tízmilliárd forintos bírságot kaphatunk, ha nem változik a légszennyezettség. De várom a további javaslatokat is.
- Talán előrelépés lenne, ha az általunk befizetett pénz nem nokiásdobozokban vándorolna a városháza folyosóin.
– Hadd idézzem fel, hogy én voltam az, aki a korrupció visszaszorításának érdekében javaslatot tettem a széles körű átláthatóság végett. Nem az ellopott százmilliók miatt tartunk itt, hanem mert az elmúlt húsz évben nem tudtunk szembenézni azokkal a feladatokkal, amelyeket el kell végeznünk.
- És ugyanazok a szocialisták, akik megint a budapesti lista élén vannak, mínusz Hagyó Miklós, most miért tudnák ezt megoldani?
– Nem ez a kérdés.
- Az én kérdésem ez. Meg azoké a választóké, akik elfordultak az MSZP-től a fővárosban is.
– Akármennyire egyszerű is „hagyózni”, megvárnám az eljárások végét. Ha valaki csak egy forintot is ellopott, arra sújtson le a törvény. De ennek nincs köze ahhoz a várospolitikai programhoz, amelyet meg kell valósítani.
- A hitelességhez van köze.
– Az én hitelességemet soha senki nem vonta kétségbe. Négy évig voltam polgármester, három évig főpolgármester-helyettes – a kultúráért, az oktatásért és az egészségügyért feleltem, és hetvenöt napig voltam felelős a közösségi közlekedésért is. Ezt az utóbbi munkát folytattam Budapest kormánybiztosaként: elkészítettünk egy üzleti modellt, amelynek alapján a kormány és a főváros megállapodást kötött. Ez üzemi szempontból nullszaldóssá tette a BKV működését, plusz több tízmilliárdos többletbevételt jelentett, és elérte, hogy a támogatás inflációkövető legyen.
- Csakhogy a kormány, amellyel megállapodott, fél év múlva már sehol nem lesz.
– Hamarosan kiderül, hogy a Fidesz 2002 óta tanult-e a hibáiból, és együttműködik-e a fővárossal, betartja-e a szerződéseket, vagy megint leállít budapesti beruházásokat, és panelprolizik.
- Vagy az alapoktól átszervezik a céget, és számos, régóta esedékes átszervezést végrehajtanak. Például a közös megrendelői szervezet létrehozása, a BKV, a MÁV és a Volán szolgáltatásainak összehangolása, a megrendelői, végrehajtói, ellenőrző funkciók szétválasztása.
– A közös megrendelői szervezet programja már megvan: az elmúlt években mi készítettük elő ezt a projektet.
- Akkor program már van...
– Lépésről lépésre haladunk. A szerződésben szerepel, hogy 2011-től ennek a közös megrendelői szervezetnek kell adnia a megrendelést a BKV-nak, a MÁV-nak, a Volánnak. A munkát ’90-ben, illetve ’98 és 2002 között is el lehetett volna végezni. De akkor sikerült, amikor bizonyos döntésekért én voltam a felelős. A hitelességemet ez támasztja alá.
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Ingyenes töm.közl: CSAK a budapestieknek... Az a rengeteg ingázó, aki meg kénytelen a városba jönni, (és nem mellékesen hozzájárul a budapesti GDP magasságának emeléséhez) meg fizessen. Ja.
Dugódíj: Ha normális lesz a töm.közl. és nem kell büdös-fertőző hajlékonyakkal egy levegőt szívni, talán mondhatjuk: elértünk valamit. Ha esetleg bevezetnék az időalapú jegyeket és nem kellene 3 töm.közl. eszközön 1-1- megállóért és 15 perces útért 1000 Ft-ot kifizetni talán még többen is fizetnének. Ha lenne elég busz (mert mostanság egyszerűen képtelenség feljutni csúcsidőben úgy a buszokra, hogy emberi körülmeények között lehessen utazni) talán többen buszra szállnának.
Ha nem tartana kétszer annyi ideig a töm.közl. utazás (pl nekem 1,5 óra helyett 3) akkor talán többen választanák. Ha úgy készülnének mertók és elővárosi kötöttpályás vonatok, hogy be lehesen velük jutni a belvárosba átszállás nélkül, talán többen választanák ezt a lehetőséget (én is.)
Ha az elsíbolt parkolási díjakból (amit mindenki LOPOTT pártállásra való tekintet nélkül) parkolóházakat építettek volna, akkor nem foglalnák el a közlekedésre szánt útfelületet kocsik, és talán a biciklistáknak is jutna hely.
Ha normálisan tisztítanák Bp útjait, (pl fel is porszívóznák a port) talán nem lenne ilyen koszos a város.
Ha a szmogrendeletben esetleg figyelembe vették volna, hogy nem azért közlekedünk tizenX éves kocsikkal, mert ez az úri passzónk, hanem nincs másra pénzünk, talán nem találták volna ki a sárga plecsnin baromságot(amit aztán be sem vezettek- hála istennek- egyelőre.) Én lennék a legboldogabb, ha lenne pénzem egy új járműre, ami környezetbarát.
Ha esetleg emberi költséggel környezetbaráttá lehetne tenni a régi járműveket (mert az egyedi átalakítási engedély több százezer forint- több, mint amibe a kocsi kerül) akkor talán beszélhetnénk behajtási és egyéb tilalmakról.
Na. kidühöngtem magam! :)
Franciaországban kb. egy tucat városban díjmentes a tömegközlekedés. Nem ingyenes, mert mindennek van ára. És persze nem tegnaptól. Compiègne, ha jól tudom, volt az első. Olaszországban is van ilyen lehetőség. Sőt, ha Berlinbe, vagy Drezdába megyek az interrégiós vonattal, akkor a megváltott és érvényes vasúti jeggyel vehetem igénybe a helyi tömegközlekedést.
Sajnos nálunk zsigerből elutasítják a bármiféle ötletet, ha nem a saját táborból való. Annak ellenére, hogy az elgondolás már másütt működik.
Az öreg nagyotmondó kisunokája ez az ember.Ingyenes BKV?Ekkora hülyeséget.
Tavaly még egészen mást mondott:
http://www.youtube.com/watch?v=2OJb9sj3X0Y&feature=player_embedded#!
Most akkor hogy is van ez kedves Horvát úr?
" A munkát ’90-ben, illetve ’98 és 2002 között is el lehetett volna végezni."
mondja Horváth úr. És arról miért nem szól, hogy 2002- 2010 között mi volt a munka elvégzésének az akadálya? Talán a szoc.-lib. kormánynak és a szoc.-lib. városvezetésnek dolgozni kellett volna?