„Az esetek egyesekben azt a látszatot kelthetik, hogy az Esélyegyenlőségi Főigazgatóság főigazgatója és helyettese a nagyobb, külső támogatási programok támogatásánál a nyugodt szakmai munka biztosítása érdekében egyfajta »védelmi pénzként« – legkevesebb – a támogatási összeg tíz százalékát meghaladó visszafizetést várt el” – áll Nagy Attila, a Katapult Mentorprogram volt programigazgatójának Hiller István miniszterhez címzett nyílt levelében. Nagy állítja: „A főigazgatóság megbízásonként a megbízási díj 11-12 százalékát saját érdekeltségbe tartozó cégek, alapítványok közbeiktatásával, teljesítés nélküli kifizetésekkel igyekszik jogtalanul felhasználni.”
A Mentorprogramot az oktatási tárca 2005-ben indította, hogy segítse a hátrányos helyzetű fiatalokat felsőfokú tanulmányaikban. A működtetéssel a minisztérium a HÖOK a Hallgatókért Alapítványt bízta meg. A rendszer pörgött is, egészen addig, amíg a HÖOK 2008 őszén le nem váltotta Nagy Attilát.

A volt igazgató pedig, aki magára nézve is terhelő tényeket adott elő a bejelentésében, pár hónap múltán kitálalt. „A főigazgató kérésére (utasítására)” a HÖOK ötmillió forintos – amúgy soha el nem készülő – kutatással bízta meg a Romaversitas Alapítványt. Az összeg egy részének visszafizetése után további anyag megírására kaptak felkérést. Utóbbi 45 milliós támogatási összegből ötmilliót kellett „visszaosztani”. Ráadásul a főigazgató, Borovszki Tímea tulajdonában lévő betéti társaság a program hirdetésére már egy hónappal a programot működtető alapítvány előtt 4,2 milliós szerződést kötött.
A minisztérium gyorsan reagált. Hiller István azonnali és soron kívüli belső ellenőrzési vizsgálatot rendelt el, majd fegyelmi eljárást indított a bejelentésben érintett köztisztviselők szerepének tisztázására.

Szakmai támogatás?

Az eset rávilágít a romák számára kiírt pályázatok sötét foltjaira.
– A cigányoknak szánt pénzügyi keret piti pályázatokra aprózódott, kevesek biznisze lett. Ezért születtek mindenféle kiegészítő programok: tanoda, tehetségkutatatás, ösztöndíj. A sok milliárd minimális részét fordították az eredeti célra: a deszegregációra – véli Mohácsi Viktória, az oktatási minisztérium volt miniszteri biztosa.
Megjegyezi: az OKM egy háttérintézményt is létrehozott, amelynek pályázatírói több százezer forintért nyújtottak „szakmai támogatást” a rászorulóknak.
Ez lenne a sokak által emlegetett „pénzlenyúló” hely?
Az mindenesetre biztos: a Miniszteri Biztos Hivatala 2005-ben hívta életre az azóta uniós háttérintézményként működő Roma Program Támogatási Hálózatot, amelynek célja, hogy „országosan vezető szerepet töltsön be az oktatás területén a romákat érintő, romák által működtetett regionális, térségi vagy helyi projektfejlesztések technikai támogatásában”.

Kollégák, cégek

Sárközi Gábort, OKM Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának helyettes vezetőjét az őt (is) ért vádakról nem kérdezhetjük. A pályázatokról viszont nyilatkozhat.
– A tárca fontosnak tartja, hogy programjaiban a romák is részt vegyenek. A hálózat tanácsadói olyan civilszervezeteknek is segítséget nyújtottak, amelyek nem tudnának megfizetni egy nagy pályázatíró céget. Tevékenységükért ellenszolgáltatás nem járt.
Hivatalosan biztos nem.
Sokat sejtető viszont, hogy Nagy Attila programigazgató levelében azt is írja: a főigazgatóságon más esetekben is „saját kollégák, esetleg cégeik láthatják el azokat a szakértői munkákat, amelyek elvégzése egyébként hivatali alapfeladatuk lenne”.
Márpedig romaprogramokból akad bőségesen. És mindhez szakértő, tanulmány, pályázatíró cég, szervezőbizottság dukál. A Mentor program „tapasztalatai” alapján ezek a tevékenységek a megnyert pénz minimum egyharmadát elviszik.
– Az indokolatlanul túlbürokratizált rendszer életre hívta az élősködő pályázatírói szektort, amely piaci rést generált magának. Hozzácsapódott kisebbségi önkormányzatokhoz, civilszervezetekhez, mondván, szakértelmére és kapcsolataira szükség van. Nyakatekert pályázati nyelvet alakított ki. Célja, hogy fenntartsa a bonyolult működést, hisz a nehezen ellenőrizhető projektek visszaélésre adhatnak lehetőséget – mondja Béres Tibor, az Autonómia Alapítvány programfelelőse.
Mohácsi Viktória egyetért vele:
– A települési önkormányzatok biztosítják a pályázatokhoz az önrészt, bevesznek egy cigány szervezetet, és szakértői megbízást adnak egy romának. Ez el is viszi a pénz nagy részét.
A Folyamatokban gondolkodni elnevezésű roma közösségfejlesztő program három hétvégére szóló felzárkóztatási menetrendjét említjük példaként a képviselőnek.
– Ezeket nevezem barátkozós programoknak. Céljuk, hogy tanítsuk meg a cigányokat dolgozni, amihez közösséget kell építeni, és még azt is meg kell mutatni, hogyan húzzák le a vécét. A cigány azt látja, megjelenik nála egy gádzsó azzal, hogy jött felvilágosítani. Naná, hogy jól kidobja. Megesett, hogy aktivisták óvszert osztogattak, mert pályázaton szexuális tájékoztatásra kaptak pénzt. Az anyuka kiment a sodrófával, és jól fejbe vágta az embereket. Amire persze jött a szöveg, hogy nem kell a cigányoknak a program.
Így nehéz felzárkóztatni.

Zavaros helyzet

Ráadásul – Mohácsi Viktória szerint – a támogatási rendszerben időközben olyan lényeges szakmai szempontok is sérültek, mint a differenciált oktatás kiterjesztése, valamint a roma és a nem roma gyerekek közös tanítása.
– Míg 2003-ban, ha egy településen illegális gettó vagy szegregált intézmény működött, az önkormányzat csak a megszüntetésére adhatott be pályázatot, különben további EU-s fejlesztési pénzektől esett el. Mára ez a kritérium megszűnt.
A romákra szánt pénzek „átstrukturálására” más lehetőség is adódhatott.
– Hogy egy iskola szegregált-e, a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számától függ – mondja Mohácsi Viktória.
Akik többnyire romák. A közoktatási törvény szerint az számít hátrányos helyzetűnek, akit családi körülményei és szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett. Halmozottan hátrányos helyzetűnek pedig az, akinek szülője legfeljebb az iskola nyolcadik osztályát fejezte be.
– Erről a jegyző nyilatkoztatja a szülőt. Ám ha nem kérdez, nincs válasz, és elvileg nincs roma gyerek, így nincs szegregált iskola sem. A törvényt is betartjuk, a pénzt is elköltjük, és közben nem valljuk be: létezik elkülönítés. Így a szegregáció megszüntetésére be sem adnak pályázatot. Márpedig ha megmarad az erre szánt sok száz millió, kormányengedéllyel más célra csoportosítható át.
Találtunk erre egy jó példát.
Az Oktatási és Kulturális Minisztériumban 2005-ben meghirdetett, több mint 11 milliárd forint értékű pályázatok közül „iskolai szegregáció csökkentésére” 500 millió forint állt rendelkezésre. A beérkező 8 beadványból formai és egyéb hibák miatt 7 pályamunkát érvénytelenített a hivatal, s a félmilliárdot más integrációs célra használta!
A helyzet a nagypolitika színterén is zavaros. Az Állami Számvevőszék Kutató Intézete vizsgálta a cigányság felemelkedésére 1997 és 2007 között szánt támogatások hatékonyságát. Az eredmény lesújtó.
– Minden kormány a ciklusa elején elfogadta a saját roma integrációs programját – mondja Pulay Gyula, az ÁSZ Kutató Intézetének főigazgatója, a vizsgálat nyomán készült tanulmány egyik szerzője. – Az erre szánt összeget viszont a minisztériumok maguk határozták meg.

A rendszer hitele

Ebből adódóan, ha egy tárca például százmilliót ígért romákra, de csak hetvenet költött, elmaradt a felelősségre vonás. Az ígért összegből finanszírozott programokban nem csupán romák, hanem más hátrányos helyzetűek is részt vettek. Így csak becsülhető, hogy tíz év alatt mintegy 120 milliárdot költhettek cigányokra, amiből csupán 14 volt nevesített tétel.
– És még utóbbiban is adódtak problémák. A Cigányokért Közalapítvány által folyósított ösztöndíjak kapcsán felvetődött: nemcsak roma tanulók részesültek belőle. De ott legalább a szándék megvolt, hogy kizárólag cigányokra költsék a pénzt.
A fennmaradó 106 milliárdnyi pályázatnál még az is elmaradt.
– Legtöbbje roma integrációt elősegítő forrásként szerepelt, miközben senki nem tudta, és nem is akarta tudni, mennyit fordítottak erre a célra. Ezért a rengeteg, sokmilliárdos, ad hoc pályázatocska, ami formálisan ugyan eleget tesz a követelményeknek, de eredményessége erősen kétséges.
Gyakorlati példát említ a főigazgató.
– Ha a munkaügyi központ kiír egy romákra szánt húszmilliós programot, és a pályázó megkapja a pénzt, annak jelentős része a képzésszervező céghez meg az önkormányzathoz jut, és csak töredéke (!) érkezik a romákhoz. Senki nem tartja számon, hogy a rengeteg tanfolyam után hány cigány tudott kosárfonóként elhelyezkedni. Így hamar hitelét veszti a rendszer.

Stabil lábakon?

Ráadásul a romaügyek koordinációjáért tíz év alatt hat tárca volt felelős.
– Mire valaki elkezdte volna a megvalósítást, újra átalakították a rendszert – állítja Pulay. – A politikát nem érdekli, mekkora kárt okoz az állandó átszervezéssel.
A következmény?
– A jogutód tárca bejelenti: képtelen elszámolni a korábban felelős minisztérium cigányprogramokra fordított költségeivel. És senki nem kér számon semmit.
Így a szépen felépített elképzelések sorra dugába dőltek. Pedig – bár az EU a szegregációt korábban nemzeti kompetenciába tartozónak tekintette – a romaügyet végül sikerült oktatáspolitikai fejlesztésként „eladni”.
– A 2004 és 2007 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Fejlesztési Terv programjait az EU kritériumai alapján úgy határoztuk meg, hogy az előirányzott 8,5 milliárd forintnyi euró ötszörösét kelljen elkölteni – mondja Mohácsi Viktória. – A folytatást, a 2007–2013-ra szóló Új Magyarország Fejlesztési Tervet pedig – szintén EU-szabvány szerint – úgy, hogy a valós érték a nyolcszorosára duzzadjon. Ez csaknem 70 milliárd forint lett volna.
Nem lett annyi.
– Pedig ha minden a tervek szerint alakul, 2013-ra megszűntek volna a gettóiskolák. Azt hittem, a rendszer stabil lábakon áll. Tévedtem.