Lassan, fokozatosan tér vissza az MTV képernyőjére. A televíziós műsorvezető egy évvel ezelőtt tűnt el a Híradóból. Azóta könyveket írt és Európa-szakértői diplomát fog szerezni. Most a Panoráma műsorvezetője. Egyetlen példaképe nagybátyja, Pálfy József, a magyar televíziózás első évtizedeinek egyik legnépszerűbb médiaszemélyisége. Pálffy Istvánnal beszélgettünk.
Többször is próbáltam Önnel interjút készíteni, de eddig sajnos nem sikerült. Eltűnt a Híradóból, s az okokat a nézők vagy nem, vagy nem pontosan ismerik. Miért nem lehetett látni, s miért nem lehetett megkérdezni az eltűnés okairól?
Fél év fizetés nélküli szabadságra mentem, könyveket írtam. Most már a harmadiknál tartok.
Úgy tudom, az elvonulásnak konkrétabb oka is volt. Egy nyilatkozata miatt letiltották a képernyőről.
Nem, tényleg nem a nyilatkozatokkal volt a baj. Kifejezetten a barátok tanácsolták azt – tévések, a gazdasági élet, a közélet szereplői – hogy egy ideig valami mással foglalkozzam. Egyébként is az volt a tervem, hogy idén, azaz ötvenéves koromban, húsz év után abbahagyom a híradózást, és más műfajokkal foglalkozom. Ez így most egy évvel előbbre került.
Azóta miért nem adott interjút?
Nyilatkoztam, de inkább a könyveimről.
Hogyan telt az év? Gondolom, az írás nem töltötte ki teljesen az életét.
A fél éves fizetés nélküli szabadság után már bejártam a televízióba. Beszéltem az alelnökkel s az akkori hírigazgatóval arról, hogy hogyan tovább. Azt mondtam, szívesen részt veszek a külföldi tudósítói hálózat fejlesztésében. Magam a londoni állást pályáztam volna meg, de kiderült, hogy az idei költségvetésben erre egy fillér se lesz, úgyhogy folytatódott tovább a várakozás.
Most azonban lassan, fokozatosan visszatér a képernyőre. Nemrég a Prima Primissima műsorát vezette, s február közepe óta a Panoráma műsorvezetője. Miért csak ilyen lassan körvonalazódott az új feladat?
Európa-szakértői diplomát akartam szerezni. Most lesz az államvizsga, s a diplomamunkát is most írom. Mindig szerettem volna a külpolitikai újságírással foglalkozni. Nagybátyám, Pálfy József is ezen a területen dolgozott. Édesapám külszolgálatban volt, Londonban. Kifejezetten készültem az új feladatra. Csak kicsit nehezen alakultak a dolgok.
Közben új hírigazgató érkezett, Bednárik Imre személyében.
Igen, vele most megint újratárgyaltunk mindent, s azóta már túl vagyunk a második Panoráma-adáson.
Gondolom, az átalakult műsor vezetőjeként személyesebben szólhat a nézőkhöz, mint annak idején, a Híradóban.
Én a Híradóban is magam írtam a szövegeimet.
Pedig a köztudatban az él, hogy a műsorvezető csak felolvas, a szöveget más írja.
Van olyan helyzet is… Például kereskedelmi tévékben, vagy ahol szigorúbb az irányítás. Ott leírják a szöveget, és az illetőnek fel kell olvasnia a súgógépről. Nekem is fel kellett olvasnom, de én írtam.
Lehet-e egy műsorvezetőnek véleménye a hírről?
Nem, hírműsorban nem lehet.
S ha mégis van, metakommunikációval kifejezheti?
Nem, úgy sem. Ezt írja elő a médiatörvény. Az újságíró személye a riportokban, tudósításokban bontakozhat ki.
Akkor a nézők miért mégis inkább a műsorvezetővel azonosulnak, mint a riporterrel? Sőt, a műsorvezetőtől várják az eligazodást, eligazítást. Lehet, hogy a nézők többsége többet engedne meg egy-egy hírműsor vezetőjének, mint a médiatörvény?
Aki a stúdióban ül, személyes tulajdonságaival fejthet ki hatást. Azzal, hogy például mennyire dinamikus, pörgő alkat, vagy inkább megfontolt, körültekintő. Az adottságok jelenthetik a különbséget, más nem. De jó, ha van személyiség, mert akkor lesz a műsor nézett, hallgatott. Vannak persze megosztó egyéniségek is. Ők is gyakran nagy nézettséget érnek el. Maximum nem hallják, hogy otthon miket mondanak róluk a nézők.
Több évtizedes hagyománya van a Panorámának, amely nem hír-, hanem háttérműsor. Kik is kezdték?
Sugár András, Chrudinák Alajos. És Benda László, aki most is szerepel.
Ők jelentik egyben a követendő hagyományt?
Számomra új munkámban Pálfy József jelenti a követendő hagyományt.
Átalakul-e a Panoráma szerkezete, stílusa?
Ezek a típusú háttérműsorok mindig ilyenek voltak, és mindig ilyenek is lesznek. Korrekt, aktuális anyagokra van szükség a helyszínekről, s olyan műsorvezetőre, aki ezt jól eladja. Semmiféleképp nincs szükség „látványpékségre”.
Ön is készít majd riportokat?
Igen, ez is a feladataim közé tartozik. Sőt, egy-egy nemzetközi együttműködés, koprodukciós munka megszervezésével is foglalkozhatom.
Készül-e arra, hogy – mint az egyik legnépszerűbb televíziós – a Híradó képernyőjére is visszatérjen?
Nem készülök rá, de nem utasítanám vissza, ha esetleg hétvégén egy-egy adásra felkérnének.
A londoni tudósítói poszt lehetőségéről végleg lemondott?
Nem, sőt abban bízom, hogy a Magyar Televízió előbb-utóbb olyan anyagi helyzetbe kerül, hogy ismét kiterjedt nemzetközi tudósítói hálózatot tud kialakítani. Akkor én is újra pályázni fogok.
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szeretném tömören összefoglalni a véleményemet: FŐ, HOGY ELTŰNT!
Ha már a női műsorvezetőknél tartunk, Varga Edit legalább olyan szexi volt, mint most D.Tóth Kriszta. Sőt. Mégis elüldözték.
Amúgy a legjobb, legérthetőbb és leghitelesebb még mindig Acél Anna. De őt sajnos csak a legkevésbé nézett sávokban látni.
Az én szememnek kedvesebb D.Tóth Kriszta.Mellesleg jobb újságírónak tartom,mint Pálffy-t.Úgy látszik nem voltak sikeresek a könyvei,így most már dolgoznia is kell valahol,valamit.
Az a baj a Józsival, hogy észreveszem a tévé előtt, ha nem forog a nyelve rendesen.De hát a világ sorsa bárhogy áll is, aki nem iszik, az nem normális.
Hihetetlen, mennyi alkoholista szólal meg most, és mondj el a tapasztalatait.
Az alkoholizmus onmagaban is baj, de egy ilyen (vagy hasonlo ) pozicioban azert is veszelyes mert az ilyen szempontbol erintett szemel zsarolhato, befolyasolhato, azaz raveheto tendenciozus velemenyalkotasra, sugalmazasra!!!
Pálffy Istvánról Pálffy József kapcsán Engels III. Napóleonról adott meghatározása jut eszembe: "A nagy nagybácsi kis unokaöccse". Pálffy híradós műsorvezetése a súgógépen látható szöveg felolvasásában merült ki - amikor a váratlan helyzet spontán megszólalásra kényszerítette, rendszeresen belegabalyodott már az első önállóan megfogalmazandó mondatba. Jellegzetesen mai "sztár", akiről senki sem tudja, hogy a sztár-allűrökön kívül mitől az. A Panorámában ezt a minőséget (?) viszi tovább, sajnos immár kétségtelenül az alkoholizmusra utaló fejjel (a cikkhez mellékelt fotó nagyon régen készülhetett....). Sajnálom, mint minden beteg embert, de a képernyőről nem hiányzott, mert egyszerűen hiányzanak az ehhez szükséges képességei (ami persze Magyarországon nem jelenti azt, hogy jó hátszéllel 100 évesen ne a köztévé híradójának kiemelt műsorvezetőjeként menjen nyugdíjba).
Az alkohol nagy úr,és nem kimél senkit!
A cikk szerencsére Pálffyról szólt és nem a Panoráma című műsor történetéről.
De mondd csak "pikaford", ki az a Richár Nixon?
És mért követsz el ilyen feltűnő helyesírási hibát?
Tán csak nem szándékosan?
S ha már ennyire foglalkoztat a Panoráma múltja, Janovics Sándor nevét rosszul írtad. Ellenőrizheted az interneten.
A Panoráma eredetileg egy beszélgetős műsor volt,amelyben az írott sajtó munkatársai mondták el véleményüket aktuális külpolitikai kérdésekről,ekkor valóban Chrudinák Alajos volt az MTV Külpolitikai Főszerkesztőségének vezetője és később a Hírháttérrel váltásban kéthetenként a Szomszédok adása után lett valamikor a nyolcvanas évek elején a legnézettebb külpolitikai program rengeteg eredeti, helyszíni tudósítással.Szerkesztője és műsorvezetője Churdinák,Benda és Sugár mellett eleinte Baló,Wisinger, Schmidt Péter és Gubcsi Lajos volt.Olyan remek operatőrök készítették az anyagait, mint Mátray Mihály,Várszegi Károly,Neumann László,Janovich Sándor.Minden túlzás nélkül mondható, hogy a műsor a „béketábor” legszinvonalasabb és leghitelesebb külpolitikai magazinműsora volt,természetesen a korabeli elvárásoknak megfelelően,de gyakran túllépve az előre „kiszabott” kovácsandrási értelemben vett „Falak” határait.
Benda, Baló és Chrudinák legjobb anyagaira néha még nyugati források is hivatkoztak.Később csatlakozott a csapathoz Kalmár György és például a ma is sikeres Szellő István is itt kezdte bontogatni szárnyait.Csak egy példa:Richár Nixon egyszer jelent meg exkluzív interjúban egy szocialista televízió műsorában,ez a Panoráma volt.Mindezt csak azért írom le, hátha a mai fiatalabb generációnak eszébe jut tájékozódni is mielött „nagyszabású” interjúkat készít a mai „kisnagy” sztárokkal.A fenti információk egy része elérhető az interneten, a többiről pedig biztos, hogy Pálffy is szívesen mesélt volna,ha a „kollega” kérdezi.A 168óra örök híve.
Pálffy illemtanító úriemberként sajátosan rendezte el maga körül a tévés kolléganőket: a nemükre való tekintettel csak késő éjjel dolgozhattak. Talán zavaró volt egy-egy szépen beszélő hölgy jelenléte a baki-király közelében? Ha tehette, miért ne tette volna? A példakép nagybácsi a Magyarország című hetilappal szépen teljesített. Igaz, nem voltak versenytársai, nem lehettek, elhárítódtak. Franciaországi útikönyvével is biztosra ment: oldalakat másolt a megfelelő francia kiadványból. Javára írandó, hogy fordítóként nem magát tüntette fel. Igaz, hogy mást sem. Ha tehette...
Utánanéztem: Feledy Péter csinálta a pizsamás interjút.
A Pálfy G. István nem rokona? Aki még '90 előtt volt híradós, meg azután is. Úgy emlékszem, ő csinálta Antallal a pizsamás interjút. Bár ő egy f-fel írja a nevét.
http://www.valasztas.hu/ve/j51/j51-iwTWZuBT7lQMQiwd8hodmHc Bxc.htm
Ez a Pálffy elég nagyarcú, sosem kedveltem. Inkább maradna otthon a borospincéjében.
Amikor elkészült a Köröshegyi völgyhid, Pálfy elég meglepően, de teljesen jogosan tett egy megjegyzést, hogy elkészült a legdrágább és legfeleslegesebb völgyhíd. Azt hittem ez is hozzájárult a letiltásához. De ha Önként távozott, akkor tévedtem.
Na, ne! Én határozottan emlékszem, amikor Pálfy József annak idején bamutatta az ifjú tehetséges újságírót. Akkor határozottan azt állították, hogy csak névrokonság, és hogy mindketten Debrecenből származnak. Csak ennyi a közös bennük. Akkor hazudtak, vagy most?