Nem hangzott el olyan érv, ami indokolná a gépjárművek jelenlegi rendszámának lecserélését terület alapú táblákra - jelentette ki a 168ora.hu-nak Gyulainé dr. Tóth Zsuzsa, a Magyar Autóklub jogi igazgatója. A tárca szerint ősztől jelenhetnek meg az új típusú rendszámok, először az újonnan forgalomba helyezett gépjárműveken.
„Lassan nem múlik el hét, hogy ne hallanánk újabb ötleteket az autósok megsarcolására" – mondta a szakértő, aki nem tartja elfogadhatónak azt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által felhozott érvet, miszerint a bűnözők kiszűrésének megkönnyítésében is szerepe lehetne az új rendszámnak. "A jelenlegi rendszám-nyilvántartási rendszer alkalmas arra, hogy a rendőrség pillanatok alatt beazonosítsa egy adott gépjármű üzemeltetőjét vagy tulajdonosát. Nem látjuk, hogy valós előnnyel járna új, lakhelyhez kötődő rendszámtáblák bevezetése" – fogalmazott.

Az új rendszámtábláknak a minisztérium szerint szerepe lehet a szmogriadóval kapcsolatos szabályozás eredményes betartatásában is. Gyulainé dr. Tóth Zsuzsa elmondta: a szmogriadó rendelet a gépjárművek környezetvédelmi besorolásához kötődik, az úgynevezett piros és fekete környezetvédelmi matricához, ami a jelenlegi rendszámok mellett is látható és megbízhatóan ellenőrizhető. Úgy látja, az illetékesek nem gondolják végig az autósokat érintő elképzeléseik következményeit: "Ha bevezetik az útdíjat, nem lesz szmogriadó. Tömegesen fogják leállítani autóikat az üzemeltetők. Csökkenni fog az üzemanyag fogyasztás és így az ebből származó költségvetési bevételek is. Ezt figyelembe kellene venni a döntéshozóknak a rendszámcseréből remélt állami bevételek kalkulációja során is."
Új világ lesz ősztől
A szaktárca közleménye szerint legkorábban idén ősztől jelenhetnek meg az új típusú rendszámok, „önkéntesen, több lépcsőben, felmenő rendszerben". Elsőként az újonnan forgalomba helyezett gépjárműveken. Ha eleve az új típusú rendszámot kapja az autó, nem kell pluszköltséggel számolni. Kérdés, hogy azoknak a gépjárművek rendszámát is cserélni kell-e majd, melyek műszakija lejár.
Ősztől mindenképp ki kell fizetni az új rendszám és a kapcsolódó okmányok cseréjének árát, ha például egy budapesti autós vidéki, már új típusú rendszámmal ellátott gépkocsit vásárol. És azután ugyanezt meg kell tennie minden alkalommal, amikor a bejelentett lakcíme úgy változik, hogy más körzetbe kerül – hívta fel a figyelmet a jogász.
Költséges és időigényes
És ezek a tételek nem kicsik: "Számításaink szerint a rendszám és a forgalmi engedély cseréje 15 ezer forintba kerül. Ehhez kapcsolódóan az összes autópálya-matricát, parkolási engedélyt cserélni kell, a kötelező- és casco biztosításokat módosítani kell. A hitelszerződést – ha van – szintén át kell írni. A végösszeg közelít a húszezer forinthoz, a procedúra nem kis utánajárással jár, és nagy kérdés, mi ennek a hozadéka".
A régi, két betűből és négy számból álló rendszámokat azért kellett lecserélni, mert elfogytak a kiadható jelzések. Most erről nincs szó: a jelenlegi három betűből és három számból álló kombináció alapján még sok évig megoldott a rendszámok kiadása, és ez akkor is így lenne, ha nem esett volna vissza a gépjármű-kereskedelem az autósokat terhelő megnövekedett kiadások miatt – mutatott rá a szakértő.
HozzászólásokÖsszesen: 29 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A dögölj meg Viktor 01...02 stb rendszámokkal nagyot kaszálnának még felárral is.
Ez most mire jó? Megint csak újabb terhet akarnak kivetni a jármű tulajdonosokra, mert gondolom még nincs elég terhük...
Nos a kormányzo//DUO/ pártok mely népi politikai,parlamentáris rendszámot fognak kapni?? Merta NÉP tudni akarja kik,hol.mere.állanak,vannak,s felelösségre vonhatok hibák,koccanások miatt.BRUHA-HA
Lé Hűtő
2012-02-06 11:23:35 #25
"tiszta" emberek narancsszínű táblát kapjanak!
Az nem jo mert ha kinyilik a szeme akkor a szabad preda ra is vonatkozhat.
Mas megoldas kell mert mar sokaknak nyiladozik mar es adjunk eselyt meg tobbnek..
Mondjuk olyat mint nalunk van , a rendszam szemelyhez kotott nem az autohoz.
Egyszer megvettem akkor viszem tovabb a masik automra , meg meg 30 ev mulva is az van.
A torveny az , ha eladtam az automat 3 honapig tarthatom a rendszamot.
Szerintem azért helyiség szerinti táblákba nagyon
belebonyolódnának, azért csak azt javasolnám:
a Kubatov lista alpján maradjon minde a régiben csak
"tiszta" emberek narancsszínű táblát kapjanak!
Nekik mindenféle kedvezmény, míg az egyebekre a
rendőröknél a" szabad préda " vonatkozzon!!!!!!
luxus-rokkant minimálbéres szlovák tankpilóta
Naaaaaaagyon jóóóóóóóó!!!!!!!! Ennél jobban még senki sem foglalta össze egy mondatban! Gratula!
Amikor a két betűs két számos rendszámról áttértek a három betűshárom számos rendszámra, akkor kellett volna megcsinálni a körzetesített rendszámokat. A világ számos országában már rég óta be van vezetve.
Ahogy most akarják az nem más mint újabb pénzlenyúlás.
Valamelyik Fidesz közeli emberkének rendszámkészítő üzeme van?
(Bocs a stílusért, kicsit erős lett; olyan bajjerzsoltos.)
A minap egy Porsche szlovák rendszámába futottam: KN.HUNOR. Nem sajnálom tőle, mozgássérült volt szegénykém...
Íme a Bayer Zsolt akcióterv a forgalom rendezésére:
1) BZS meg a többi luxus-rokkant minimálbéres szlovák tankpilóta kapjon segélyt! 100%-os biztosítási kedvezmény mellé az állam megtéríti a felhasznált benzin árának 850%-át.
2) Azok a tetű, szabálytalan, gusztustalan segédmotorosok meg vegyenek csak rendszámot, fizessenek extrém sport utáni biztosítást! Száguldozó Babetták, reszkessetek!
3) A biciklisek csak jogsival ülhetnek nyeregbe (a háromkerekű játékra is)! Méghogy BKV-kiváltó eszköz? Fizessenek csak dugódíjat, forgalmi adót, járdajárulékot a mocskos kétkerekű gazemberek!
Éljen a nemzeti együttműködés!
A birka nép meg mellettem tüntet.Kell ennél jobb?Ez már itt a hülyék országa?
Én a helyükben bevezetném a járda adót.Aki használja fizessen,aki nem azt megbüntetem.A beszedésre meg alapítanék haveri céget aki tejel nekem 85%-ot.A reklamációkra meg azt válaszolnám,hogy ez a nép akarata.
komacsekk - ez jó :)
Én is oda-x-elnék
Emberek!
Mikor lesz már elég!?!? Mikor takarítjuk már el ezt a hazug, rabló, semmihez sem értő népnyúzó bandát? Még mindig nem a problémákon dolgoznak, hanem csak a saját jólétükön, és hatalomépítésükön. Lassan ott tartok, hogyha alakulna egy párt ami "csak" annyit ígér, hogy főbe lövi ezt a talpnyaló bandát a vezérrel együtt, két kézzel x-elnék!!!
Rohadt nehéz dolga van a kormánynak. Minden napra kitalálni egy-egy újabb gazemberséget nem kis feladat. Meddig bírják? Meddig tűrjük?
Eljön az az idő, hogy sz.ig. tartalmazná ki Kontár Orbán hívő ki nem mert ez is hozna egy pár milliárd forintot amit még ellophatnának illetve az ellopott értékek helyet az űrt betöltené!
Mi már 30 éve próbáltuk ezt elérni de reménytelenül. Most már akkora költséggel jár, hogy nem éri meg. Csak egyetlen előnye van a városjelzésnek, a közlekedők segíteni tudják az idegeneket.
Annak idején amikor javasoltam, a rendőrség illetékesei azt a választ adták: „Nincsenek érdekelve abban, hogy a lakóhelyek a gépkocsikon felismerhetők legyenek.” Így értelmezték a szabadságot?
Érthetetlen, kik és miért akartak így elbújni! A rendszám alapján mindenkit azonosítani lehet.
Most miért állnak mégis át? PÉNZÉRT!!
Sokan leállítják a gépkocsit, leáll a BKV is . .
A FIDESZ-nek sikerül a földön, vízen és a levegőben hazavágni az országot.
Ez az ujabb gazdasági csoda!
Az én bajom, hogy nem várom az ilyen csodákat.
Néhány nem várt csoda:manyup, MOL, Babakötvény, 16%, Malév, nyugdíjak, Rába.
Unortodoxak.
Ők mikor fogják már a saját fizetésüket lecsökkenteni mint pl az ukrán és olasz parlamentben? Tudom hülye kérdés.. Nem azért vannak ott hogy nekik legyen xar..:)
Kár azon sopánkodni, hogy sokan leteszik a kocsijukat és gyalog járnak. Okos kormányunk
bevezeti a gyalogosoknak lakóhely szerinti azonositó táblák kötelező viselését, hasonlóan a gépkocsikhoz elől és hátul. Praktikus nyakba akasztható formában, mint a szendvicsemberek.
Kormányunk okos tagjainak és tanácsadóiknak ujabb bevételi forrásként ajánlanám a lipicai csődör legnemesebb szervét!
Tisztességes lenne ha csak az új autókra lenne ez az új rendszám forma ...
Ja hogy tisztességről szó sincs ... akkor ez maga az állam által irányított csalás, lopás ... Ha nekik szabad akkor ...