A Jobbik tíz éve ifjúsági közösségként jelent meg egyetemeken és főiskolákon. A legújabb közvélemény-kutatások szerint a pártot választók 14 százaléka adná rá a voksát. Ők azok, akik szimpatizálnak a múlt héten másodfokon is betiltott Magyar Gárdával, s akár testükkel védelmezik annak tagjait s a közéjük kuporodó pártelnököt. Egy antidemokratikus elveket valló párt fejlődéstörténete a demokráciában. KRUG EMÍLIA írását a Jobbik-jelenségről a csütörtöki 168 Órában olvashatják.
Még élénk a kép.
Frissen tisztíttatott Bocskai, hajszálcsíkos öltöny, a marokban
méregdrága telefon. Kijelzőjén árpádsávba burkolózik a turul. Az asztalok körül diszkrét csevej, hogy jók az adatok Békésben, és persze az MTV nem ad most elemző műsort, nehogy ide is kapcsolnia kelljen.
Pár órával később önfeledt hátba veregetések, gyülekező éljenzők.
A középkorú, vörös nő korábban tojással sorozta a melegfelvonulást, tüntetett Gyurcsány és Bajnai ellen. Mellette festett, fekete harmincas, magassarkúban. Demonstrálni is így jár. Az Orbán-féle kordonbontás hírére is nyomban a Kossuth téren termett. Örök kísérője egy harci kutya, ünnepnapokon felkokárdázva. A fekete régi ismerősként köszönti a vöröst. Ahogy az öltönyösök is a párt politikusait. Ünnepelnek, hazatalálnak. Élőben adja a tévé a Jobbik sajtótájékoztatóját. Egy középpártét. Akár egy modern, demokratikus erőét. Ezt akarták elhitetni. Mi meg majdnem bevettük.

168 Óra
A következő héten a párt vezetői bejárják a közszolgálati médiumokat. Vona Gábor arról beszél, hogy szerinte nem szélsőséges dolog kereskedelmi tévék székházait lerombolni, és reméli, a nemzet egy szerencsés történelmi pillanatban újra egységes lesz. A műsorvezető illedelmesen köszöni a beszélgetést. Egy demokratikus erőnek, tudják ezt a jobbikosok, muszáj megjelennie a médiumokban.
És van neki sajátja is. Afféle barikád, amely mögé behúzódhat minden magukfajta. Amelybe a párt tagjai is szívesen írogatnak.
Akad másik is, igaz magyaroknak. Kurucoknak. Azoknak, akik szeretik a szókimondást: „Megint büdös cigányok alázzák a magyart.” „Forradalom vagy rabszolgaság, megvan Gyurcsány mobilszáma.” „A Mein Kampf és más tiltott könyvek – rendelje meg hírportálunkon.” Hogy az igaz magyarok nem vállalják névvel írásaikat? Potomság. Esze Tamásként, Egei Antalként és Héjjas Ivánként működtetik az oldalt. Szerintük vicces. A demokrácia, ők úgy találják, még nem működik tökéletesen. Néha megpróbálják lekapcsolni szerverüket, azonosítani őket. Persze sikertelenül. Ilyenkor a kurucok szólásszabadságért kiáltanak. Csak a sajátjukért. Mert másét nem tűrik. Zsindexezik a hírportált, 168tóraként emlékeznek meg lapunkról. Szólásszabadság csak egy van. Az övék.
Náluk az is belefér, hogy külföldi újságírókkal interjúkérő ívet töltetnek ki. Amelyen a médium és az újságíró adatain túl meg kell adni az interjú témáját, a feltenni szándékozott kérdéseket (legfeljebb hatot, nehogy túlzásba vigyék a faggatózást) és a Jobbikkal kapcsolatos véleményt. (Bevándorlóellenes? Abortuszellenes? Több felelet is lehetséges.) Minderre persze a párt szerint csak azért van szükség, mert a kampányhajrában sorra jelent meg a nyugati lapokban, hogy a Jobbik gyilkolja a cigányokat. Azt mondják, a cikkek köszönő viszonyban sem voltak a Morvai és Vona által mondottakkal.
Vajon miből finanszírozta a Jobbik a háromszázmilliós EP-kampányt? Mikor ocsúdunk végre? A teljes cikk a 168 Óra csütrtöki számában olvasható.
HozzászólásokÖsszesen: 60 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
" A kihalófélben lévő faj vagytok" alatt a jelenlegi szdsz / mszp támogatottságot (előbbiét már annak sem lehet nevezni) értem, akik 2006ban is bedőltek ezeknek, azok mára totál kikoptak a 2 táborból, az maszopban is már csak a beteges hívők maradtak (ugyanaz a szint mint a narancsos "hívőtagozat") akik olyanok mint a focidrukkerek, teljesen mindegy hogy a "csapatuk" mit csinál, lesittelhetnek akár 100ból 99 embert is, akkor is rájuk szavaz. A mai híreket olvasva is éppen megbukott egy közülük, tényleg nem kell már sokat várni és kormányülés lesz a szegedi Csillagban.
Az, hogy hogy beszélek ezekkel a liberális "értelmiségiekkel" (muhahaha) azok után amilyen hangnemben gúnyolódnak a magyarságon (bőgatya etc.), azokon akik között élnek, akik esetlegesen befogadták az őseiket (legyen az cigány, zsidó, hottentotta, bármi), teljesen magától értetődő. Mondhatnám, hogy JOBBAT érdemelnének, de hát csak ez jutott nekik :D
Abban a téveszmében meg ne ringasd magad, hogy elijeszti őket az ember és ezért nem lesznek Jobbik szavazók. Ezek a büdös életben nem szavaznak rájuk, amíg csak nyilasozni, nácizni tudnak (ismét nem tudják bizonyítani, hogy bármi köze lenne a Gárdának mondjuk a nyilasokhoz,az meg nem érv hogy mert piros fehér sávos zászlót használt mind a kettő, holott az égbekiáltó különbségeket meg nem hajlandóak tudomásul venni) más érvük pedig nincsen. Ja de, hogy masíroznak a cigánytelepeken. És? Öltek cigányt? Vertek meg cigányt? (itt most a százból százat hagyjuk ki, amikor kiderült hogy egymást ölték, meg saját házát gyújtotta fel biztosítási csalás céljából, miközben fekete terepjárós nácikról magyarázott) A válasz NEM. Ezzel ellentétben a cigányok öltek már magyart ? Vannak vidéken olyan települések ahol minden nap félelemben élnek a magyarok, mert a cigányok uralják az utcákat, törnek be, lopnak, fenyegetnek stb.? A válasz sajnos IGEN. Elég csak a hiradásokat figyelni, minden napra jut legalább 1-2 eset amiben ők a főkolomposok.
Ez nem azt jelenti, hogy fel kell őket koncolni, hanem szigorítani kell mindenféle ember és vagyon ellenes cselekményekért kijáró büntetést, akár a halálbüntetés visszaállításával is, de legelsőként megkell erősíteni minden településen a járőrszolgálatot, vagy ténylegesen vissza kell hozni a csendőrséget, persze modernizáltan. Vagy vehetünk példát a "primitív" Olaszországról, ahol a cigánybűnözés visszaszorítására megalakították államilag! a nemzeti gárdát. És ők nem szaroznak, ha a lakosaikról, állampolgáraik vagyonáról, életük védelméről van szó! Hol van ezektől a Magyar Gárda ? Sehol! Akkor meg mi ez a cirkusz a hivatásos rettegőktől?
El is gondolkodunk rajta. Hál Istennek Brüsszel sem tart örökké, az a fontos hogy az országban mi történik, nem az hogy az EU-s vízfejek mit vartyognak, miközben fingjuk sincs sem a Jobbikról, sem másról ami ebben az országban megy.
Ha a kultúrember a baloldali liberálist jelenti aki pl. a magyar viseletet ócsárolja, azt hazudja hogy a Jobbik kihirdette hogy a cigányokat ki kell írtani a zsidókat meg elüldözni, miközben konkrét idézetet mutatni sem tud ( nem a "Magyarország a Magyaroké",ba meg a magunkfajták-magukfajtákba kell belekötni, mindenki tudja hogy a magunkfajták vallástól, fajtól függetlenül azokat a magyarokat jelenti, akik nem nyerészkedni, ügyeskedni, profitot kivinni vannak itt, hanem tesznek is a hazájukért, környezetükért, népükért bármilyen formában, a profit meg csak sokadlagos) akkor büszke vagyok a "primitívségemre".
A Jobbiktól is nemegyszer hallottam, a cigányság felzárkóztatására és helyzetének javítására 2 megoldás van.
1. A segélyeket nem puszira, hanem ha munkaképes akkor közmunkára adják. Rögtön jött a fasisztázás, neonácizás, a monoki polgármester is megkapta a magáét, aztán azóta több helyen sikeresen működik. Az egyik városban ami mellett lakom, most nagyrészt ilyen közmunkás cigányok újítják fel a város utcáit, beszélgettem velük a minap, a Segélyért közmunka program keretében. Azért ez durva nem ? És nem ütik őket korbáccsal, ráadásul a pénzért amit kapnak, tesznek is valamit! Ha ez országosan működik, vajon mekkora összeget jelent a lassan kivéreztetett vidéki önkormányzatoknak? Jah és többnyire cigány zöld láthatósági mellényes nők tisztítják itt a parkokat, utcai szemetet szednek, stb.
2. A cigányoknak vidéken földet kell adni, és képzést hogy hogyan tudják megművelni, illetve az induláshoz szükséges eszközöket. Egyetlen kiút nekik a vidéki falvak környékén a földművelés, növénytermesztés. Ez is fasizmus, antiszemitizmus? Láttátok pár nappal ezelőtt az RTL klubot, hogy vidéken már egy 40 fős cigánycsalád TSZ-t alapított és csak ebből él, és terjed a módszer a környéken? Ha ez országos szinten mehetne (termőföld még a miénk) újra helyre lehetne állítani a mezőgazdaságot, több munkahelyet adna mint a multik összesen, és ha a termelés beindul, akkor kapcsolódhat hozzá a feldolgozóipar is ami szintén még ennyi munkahely! A multikat meg nem kell hülyére sajnálni, mert kapják szépen az 5 éves adókedvezményeket, miközben a profitot meg nagyrészt kiviszik. Ahol én dolgoztam, ott is érdekesmódon úgy 4 évente új külföldi cég vette át a vállalatot, új név, ismét 5 év adókedvezmény. És ők az össz foglalkoztatottak kb. 20%-át foglalkoztatják, míg a kis és középvállalkozók AKIK ITT AKARNAK MEGÉLNI, A PROFITOT NEM KÜLFÖLDRE AZ ANYACÉGHEZ VISZIK a munkavállalók 70-80%-át foglalkoztatják.
Ennyit a cigányok kiírtására vonatkozó Jobbik tervekről, körülbelül ennyire igaz a zsidók elüldözése is! A nemzeti érzelmű emberek között is nagyon sok olyan van, akinek a felmenői között van zsidó, mégsem számít egy fikarcnyit sem, amíg a hazájáért legalább annyit tesz, mint az egyéni boldogulásáért.
http://www.rtlhirek.hu/cikk/272388
Azért csak elkellene gondolkodni az itt ripacskodóknak,hogy egész Európában nemkivánatos a JOBBIK.Azért ennyi genetikai hulladék nincs Európában.Nem kellene először a tűkörbe nézni?Ezt a stilust amit képviselnek talán a barátaik között elfogadható,kulturemberek között nem.
Exlacusnak és a többi genetikai hulladéknak a picsogásával nem kell foglalkozni, körülbelül leszarom és vigasztaljon hogy még legalább 400 ezer ember magasról tesz rá, hogy mi az ami szerintetek megengedhető és mi az ami "primitív". Vigasztaljon titeket, hogy nemsokára még rájön 1-2 százezer, rátok meg már a kutya sem figyel, akárhány nyelven süketeltek is (jó megértem, magyarul tényleg nehéz megtanulni). Kihalóban lévő faj vagytok! Hogy egy Hollán Ernő utcai antifasiszta klasszikust idézzek.
Zabszem
Szanalmas vagy. Magadon kivül itt senkit sem húzol fel. Rajtad kivül itt senkinek sem dagad a feje meg az erek a nyakan. Minuscule minable qui ne dérange-ici rien rien de monde!
wideki,
Ez pontosan igy van! a 20 éves parlamenti demokracia, a 20 év alatt igazabol semmit el nem érés emelte 14%-ra ezt a pártot. Ugyhogy tényleg nemcsak a Jobbikra kell mutogatni!!! A jelen kormanypártoknak és ellenzéknek is nagyon nagy szerepe volt abban, hogy az orszag lakossaga radikalizálodott ill kiabrandult az egész eddigi politikából. De erre mondom én minidg, hogy a jelen kurzus alkalmatlansága nem jelenti azt, hogy a Jobbik alkalmas lenne. Süt az amatörség a pártból. Valahogy kicsit hasonlit a helyzet 88-hoz. marha nagy lelkesedés marha nagy amatörizmussal.
A jobbikot a jelenlegi parlamenti pártok "hozták létre" Szellemi vakságuk, társadalomtól, a való világtól való távolságuk, importált filozófiájuk, szóval "magyartalanságuk" és önzésük volt a teremtő. A szavazó, az állampolgár- igényeinek figyelmen kívül hagyása, lenézése, semmibe vétele eredményezte. És legyünk boldogok, hogy csak ennyire radikálisak.
Gyuri
Joshy es az az idiota Zabszem nem azonos. Joshy nagyon is értelmesen szól hozzá és jol kérdez és a valaszai is szerintem jok. Csupáncsak nem azon az oldalon van amin mondjuk te vagy én. En hatarozottan kedvelem a hozzászólásit. Zabszemmel meg nem kell foglaklozni.
SZSZ = SZDSZ
Joshy,
Olvasom a biroi indoklást, hogy miért lett feloszlatva. Hat nincs benne, hogy a gatakon végzett munk'aért vagy a véradásért de nem akarok ironizálni se. A félelemkeltés a lényeg. Mindenböl egy pici de amikor az egész összeáll akkor valami félelmetes. Valahogy igy szüröm le. valami miatt tényleg félnek a Gardától a roma lakosság. Etelek én téged, hogy számodra ez valami kákán csomo keresés de jogeröre emelkedett döntés. Hát lássuk mi lesz ezekután.
Szlovák gardanak utananézek. De amiért a szlovákok hibbantak a gardájukban nekünk nem feltétlenül kell. Ne haragudj de ezek a gardak arra valoak, hogy egymas torkat folytogassák Horn egyszerüen megkötötte a kétoldali paktumot. Ez szamomra szimpatikusabb és hasznosabb is. Bár probaljon az ember a mostani szlovak vezetéssel ilyet csinalni!
SZSZ-t rajtam ne kérd számon. Marhára megutáltam öket.
Kedves határozott és mindent tudó hozzászólók! Én nem voltam ott a rezidensi eligazításon, ezért csak kételyeimet tudom megosztani Önökkel. Kérem hogy durvaság helyett a kérdésekre adjanak választ! Talán többre jutnánk.
gyuri
Elképesztő kétszínűségnek tartom,hogy Ön beszél undorító stílusról,amikor a hozzászólásaiban folyamatosan gyűlölködik!
Idézek Öntől:"Kikérem magamnak, hogy ezek a dörzsölt sehonnaiak (akik álságosan MAGYARNAK vallják magukat) hülyének nézzenek bennünket!",vagy példul ezt:"Jobbik milyen választ ad? Kinyírni a cigányokat, elzavarni a zsidókat".Mikor beszélt a Jobbik cigányok kinyírásáról?Zsidók elzavarásáról?Kérem ha talál ilyen szöveget,írja le nekem,szívesen elolvasnám!
Nem értem Önt,amikor azt mondja,hogy undorító stílusban fogalmazok,és azt meg pláne nem,hogy nem a lényegről beszélek!
Amit leírok,mindennek utána lehet nézni,de azért szeretném,ha megmagyarázná nekem,mikor beszéltem gyűlöletről,és bosszúszomjról?Én csak primitív dolgokat tudok leírni,sajnálom,hogy az Ön szellemi fölényével,és műveltségével,kifinomult stílusával nem állok egy szinten,és biztos rossz érzés lealacsonyodnia hozzám.
De ha esetleg veszi a fáradtságot,és még egyszer elolvassa a kommentjeimet,akkor rájön,hogy lényegi dolgokról esett benne szó!
Az az undorító stílus, amit az itt megjelenő zabszem meg Joshy használ jellemző az általuk képviselt ideológiára, meg az azt támogató politikai bagázsra. Az ilyen primitív szöveggel vitatkozni sem érdemes, mert nem a lényegről (a különböző gondolatok és vélemények cseréjéről), hanem a gyűlöletről, meg a bosszúszomjról szól, alpári stílusban.
Istenem,micsoda stilus.Persze ehez nem kell ész.
Mi lenne,ha az általunk jól megfizetett Állami Alkalmazottak elolvasnák a meglévő TÖRVÉNYEKET? És ennek alapján járnának pl.a iskolákban,munkahelyeken müködő,létező pártok ellen.A Törvénytelenül müködő pártot be kell tiltani a TÖRVÉNY SZERINT!
Joshy: Azért nem a 0.001%-os szadesszel meg a másik bukott párttal a maszoppal foglalkoznak hanem a Jobbikkal, mert bevannak fosva, én meg jót röhögök az ilyen szerencsétlen szellemi rövidnadrágosokon mint ez a nővé operált exLacus és a többi agyhalott.
Azért könyörgöm minden nap, hogy tartsák a vizen a Jobbik témát, szídják és fikázzák ahogy csak bírják, mert ez csak erősíti a szavazóbázist, mint ahogy azt az izraeli magyar kettősállampolgár által felügyelt, szerencsére jól elbaszott EP kampányban is láthattuk. (aztá persze a maszop is átvette).
"A hunor magyor szittyogas meg a ragya(n)adrág egyesülete kifejezést is folytatom mert ripacs bohoc mivoltotokat ezzel tudom kifejezni a legjobban."
Ezt jó hallani / olvasni egy tetűhintás nílusi palóctól mint ez az exLacus. Minnél több ilyen kommentet kívánok amit eddig kiböfögtél magadből eresedpő homlokkal, mert annál inkább a másik oldalt erősítitek.
Amikor bukta van, mindig a szélsőjobbról megy az ajvékolás, figyelemelterelésnek. Mi pedig jót röhögünk rajtatok.
Helló zabszem!
Szerintem ebben egyetérthetünk nicolas-sal,hogy idézem"
Nagy harc folyik a pocsojában"!(pocsolya ly-vel kell írni)Természetesen ebben a pocsolyában a koncon marakodó,talán még észrevehető mszp,és a már láthatatlan,de talán nagyítóval megpillantható szdsz úszkál!
Én megértem,hogy savanyú a szőlő,de ha azt írja,hogy EU Parlamentben nem kell a Jobbik senkinek-nem lényeg,mert az szdsz még itthon sem kell!
Helló exLacus!
A gárda paramilitáris hangulata még nem elég ok arra,hogy feloszlassák.
De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre,hogy mi volt a "tarsolyban",ami miatt fel kellett oszlatni,mert törvényt sértett?
A szlovák gárda sokkal komolyabban léptek fel a cigányokkal szemben mint a magyar,sőt Szlovákiában a rendőrök is fel tudnak lépni a cigánybűnözőkkel szemben,mert van rá jogkörük! Az önvédelemből otthon tartható éles lőfegyvert pedig legálisan lehet tartani-nincs is annyi betörés,gyilkosság!
Nekem is lenne egy kérdésem,ha már mindenki a Jobbikkal van elfoglalva.Az szdsz-mikor lesz számon kérve a kampány során elköltött milliókkal?Mindenhonnan-tv,rádió,óriásplakát-ők folytak messze a legjobban,holott egy akkorra már alig 2%-os pártról beszélhettünk!
Zabszem
Hollokoszt igy helyes! Igy még jobb.
Joshy,
Nem fegyveres szervezet ebben igazad van de felvonulasai, avatasi ünnepségei nagyon is valamiféle paramilitaris garda szerü hangulatot kelt. Ha drukkere vagy és nem messziröl nézel rajuk akkor felhaborodsz, hogy a munkasörséghez hasonlitja az ember. Pedig nagyon is hasonlo ha nem is ugyan az a cel.
Szlovak garda tartott ciganyok elleni felvonulast?