„A Pannonhalmi Bencés Főapátság megnyitja kapuit: a vendégszeretetét az örökkévalóság felé, a titkokét egy rövid pillanat erejéig” – mondta Várszegi Asztrik püspök, főapát a VIATOR Étterem és Borbár ünnepi megnyitóján. A családbaráttá alakított új szolgáltatásokkal az átutazó-turizmus helyett a hosszú, családi hétvégék egyik legkedveltebb központja lehet a Világörökség részét képező Apátság. A magyarországi bencések 1560 millió forintos beruházásainak ez a része 880 millió forintba került.
Az 1996 óra a Világörökség részét képező
Pannonhalmi Bencés Főapátság nagyszabású turisztikai fejlesztési programja keretében között nyitotta meg a nagyközönség előtt kapuit az Apátság étterme.
„Pannonhalma, az ezer év jelen időként emlegetett, élő történelem. Az Apátság a vendégfogadásban is a komoly fejlődés útjára lépett. A fejlesztéseknek köszönhetően olyan
vendégbarát hellyé vált az elmúlt években, ahol a minőségi kínálat az univerzális értékekkel és a magyarság szellemi hagyományaival találkozik.” - mondta Rábai László főapáti titkár.

Fotók: Dénes Gábor
A most megnyílt látogatóközpont korszerű szolgáltatásokat biztosít majd a hazai és a külföldi vendégek számára egyaránt. A kétszintes, akadálymentesített épületben kapott helyet az
étterem és az irodalmi, művészeti és vallási témájú rendezvények számára kialakított
előadóterem is. A felszín alatt kényelmes parkolót alakítottak ki gépkocsik és autóbuszok számára, de kerékpártárolót és csomagmegőrzőt is létesítettek a kerékpáros turistákra gondolva. A létesítmény különlegessége a növényekkel gazdagon beültetett zöldtető.
A
1560 millió forintos projektköltségből, mintegy 880 millió forintba került a látogatóközpont és az étterem kialakítása. A 65 vendég befogadására alkalmas étterem a Viator nevet kapta. A latin kifejezés utast, úton lévőt jelent, utal arra is, hogy
„úton vagyunk mindannyian” – magyarázta az elnevezést Várszegi Asztrik. Majd hozzátette: A viator-hoz kapcsolódhat még egy szép ókori-, és
középkori hagyomány is. A feliratok hagyománya, amelyek gyakran így kezdődnek: sta viator!
Állj meg vándor! Állj meg, hogy elgondolkozz. A gyulafehérvári székesegyházban álló régi (sir)kő egyikén ez a felirat olvasható: "Sta viator! Nec abi. Morare paulum et considera. ... Állj meg vándor, ne siess, időzz egy kissé és eszmélkedj..."
Az úgynevezett Kosaras-domb eredetileg az időzés, az ejtőzés helye volt: a piacra igyekvő asszonyok itt tették le a kosarukat, hogy ha nem is eszmélkedjenek, de legalább szusszanjanak egy kicsit. Ma funkciójában pedig nemcsak pihenő-, hanem amolyan szellemi szusszanásra is alkalmas hellyé válhat. E spirituális funkció megvilágításából Angelus Silesius: A kerúbi vándorából idézett Várszegi Asztrik:
"Állj meg, mit futkosol, a menny benned ragyog, akkor hiányzik csak, ha másutt hajszolod!"
A projekt további ütemeiben befejeződnek az
arborétum és gyógynövénykert felújítási munkálatai, elkészül a
levendula lepárló is és hamarosan megnyílik a
vendégház, amely lehetővé teszi a több napos kikapcsolódást és feltöltődést.
A Főapátságot évente mintegy
120 000 turista keresi fel, és a fejlesztéseknek köszönhetően, további 20%-os látogatószám növekedést várnak.
– Szeretném megköszönni,
mindenekelőtt Istennek az ajándékot, valamint az adózó magyar népnek, az illetékes hivataloknak, és számos jó embernek, hogy a pályázatok, jelen esetben a kiemelt Európai Uniós pályázattal ezt sokak és magunk örömére megtehettük, megvalósíthattuk – mondta a főapát. – Pannonhalma az ősi PAX BENEDICTINA, a bencés Regula lelkiségéből fakadó
béke oázisa szeretne lenni a magyar társadalomban, keresztények és minden jóakaratú honfitársunk, és a világörökséget felkereső külföldi embertársunk számára.
– A mostani létesítmény ez egy kiemelt európai uniós turisztikai pályázatnak az elnyerése után vált lehetővé – mesélte a 168 Óra Online-nak Várszegi Asztrik. – Ahogy itt elhangzott, számszerűen 1,2 milliárd forintról van szó, enélkül mi mozdulni nem tudtunk volna, még az önrészhez is hitelt vettünk fel, hogy elinduljunk. Pannonhalma a Jóisten segítségével és az emberek jóságából él: a példa azt mutatja, hogy szeretnek bennünket, értékelnek bennünket, és ezért mellénk állnak, És ezt
nem kötném csak katolikus lelkekhez, hiszen Magyarország, a társadalom, az emberek sok helyen állnak, de szeretettel vannak irántunk, és én ezt értékelem, meg is köszönöm. Ezért lehetünk így, ahogy vagyunk.
Orando et laborando, azaz imádkozz és dolgozz: ez olvasható a debreceni református kollégium homlokzatán. Magyarországon a katolikus rendekhez általában nem kapcsolódik a serény, profitot termelő munka képzete. Ez alól a igencsak kivétel a Pannonhalmi Apátság, melynek profi munkálkodását látva még Max Weber is elégedetten dörzsölgetné a kezét. Persze, nem idegen ez hely hagyományától: ha nem is gerundiumban, hanem felszólító módban, azaz
Ora et labora, azaz imádkozz és dolgozz, eredetileg a bencés szerzetesek jelmondata. volt. A főapát nem sértődik meg, hogy a protestáns etikához hasonlítom a pannonhalmi szellemiséget.
– Itt a jó dolgokat kell összekötni. Keressük hosszú és közép távon a megmaradásnak, a megkapaszkodásnak a lehetőségét. Ezt kedvesen, vonzóan, hasznosan és sokak javára akarjuk tenni, mert a múltunknak olyan kincsei vannak, a lelkiségünket is beleértve, amit szeretnénk bemutatni – mondja.
Nem sok kell már ahhoz, hogy a Viator étteremben
régi apátsági receptek alapján készült ételeket is lehessen fogyasztani. Ezek az ételreceptek ugyanis a barokk korig visszamenően megvannak, csak idő kellene ahhoz, hogy átnézzék, feldogozzák, és természetesen ki is próbálják őket.
A szőlészet-borászathoz azonban már tíz éve visszatértek a pannonhalmi szerzetesek.
„Végül is ketten maradnak: Isten és a Bor” – Pannonhalmi Apátsági Pincészet
A Pannonhalmán megtelepedett bencés szerzetesek a korábbi évszázadokban mindig szoros kapcsolatban voltak a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel. Az adott kor legmagasabb szintű szőlő- és borkultúráját művelték. Az 1900-as évek elején az apátsági birtokméret kb. 100 hektárnyi lehetett Pannonhalma közvetlen környékén, de emellett Somlón és Tokaj-Hegyalján is rendelkezett birtokokkal az Apátság. Már abban az időben palackozott formában értékesítette
fehér- és vörösborait, amelyek a történelmi határokon túlra is eljutottak.
A II. világháborút követő politikai és társadalmi átrendeződés lehetetlenné tette e több évszázados hagyomány folytatását, mivel a szőlőbirtokok és a pincészet is állami tulajdonba került. Az ezt követő évtizedekben a Pannonhalmán élő szerzetesek nem mondtak le a hagyományok újjáélesztéséről. 2000-ben kezdtek körvonalazódni azok a tervek, amelyek révén a Pannonhalmi Főapátság többségi és az MKB Bank Zrt. kisebbségi tulajdonhányadával.
Miközben az
apátság borait kóstolgatjuk (újdonság: rozé is van!), megtudunk néhány dolgot a bencések és a nedű másfél évezrede kapcsolatáról:
Arra már 560-ban rájöttek, hogy a borfogyasztás nem lehet teljesen megtiltani nem lehet a bencéseknek, mert a még "a legbölcsebbet is eltaszítja a Jóistentől." A szerzetesek menzaasztalán tehát mindig ott állt üvegben vagy korsóban a bor, mely, ki gondolná, hathatós
fegyelmező eszköznek bizonyultak: a vétkezőket bormegvonással büntették. Volt is rend...
No de mekkora az a napi bormennyiség, ami nem leépít, hanem felépít? Hamarosan megszületett a verdikt:
egy hemina. Mivel a hemina, nem vált SI mértékegységgé, sajnos nem maradt fenn adat arról, hogy hány decinek felelne is ma meg. Az osztrák bencéseknél akár 3-5 litert is jelenthet, a pannonhalmiaknál viszont 3-4 decinél húzták meg a mértéket. Az indoklás: a
tüzes pannonhalmi borból ennyi az Istennek is tetsző hemina, az osztrákok gyönge borából viszont jóval többet kell inni.
Fotógaléria (Dénes Gábor felvételei)
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Őszike13 te még hiszel a mesékben?
Mi az hogy "főapát úr"? Na és akkor mi van ha az?
Mi az, hogy egy papról, főleg ha elég mélyen bele van ágyazva a politikába, akkor ne lehessen úgy beszélni mint bárkiről?
Különben jó látod az orbáni vallásos kommunikáció lényegét, csak nem tudatosult benned, hogy ezt el kell utasítani. Azzal a mondattal, hogy "Isten a történelem ura" egy örök érvényű feloldást adott önmagának és talpnyalóinak. Áttételesen. Milyen rejtett jelentést hordoz ez a mondat valójában? Azt, hogy Isten csinálja a történelmet, azaz orbán és bandája valójában olyan szentek, akik Istentől közvetlenül kapták a jelenlegi pozíciójukat és minden, amit csinálnak, valójában Isten akarata. Ergo: Nem illik kétségbe vonni amit mondanak és tesznek. Egyelőre még nem Isten sértés ha valaki orbánt kritizálja, de eljöhet az idő, midőn az lesz.
Gondolj bele! Miért gondolod azt, hogy egy egyházi ember eleve sérthetetlen? Na, pont ezt a reflexet érezte meg a törpevezér és próbál manipulálni ezzel az érzéssel is. Az összes kommunikációs trükközése mögött efféle manipulációs szándék fedezhető fel, és mit tagadjam: hatásos. Persze ez még nem jelenti azt, hogy a legvégén nem derül ki a tömegek számára is, hogy csúnyán át lettek verve és pusztán manipulációs hazugságoknak lettek áldozatai. Minden szélhámost is pont így csinálja. Azt hiteti el veled, ami hinni akarsz és így férkőzik közel hozzád. Utána meglop, és lehet hogy még te magad sem akarod elhinni, hogy átvertek. Pont ezt csinálja orbán és egyelőre sikerrel.
Bolondok ezek, csak nem forognak.
Eljött a hülyék ideje.
Hajrá Magyarok!
Megköszönve a kedves invitálást, sajnálattal kell közölnöm, hogy a megnyitott kapuval nem boldogulok.
Negyvenkét éven keresztül csak tisztességgel dolgoztam de nyilván keveset imádkoztam...a százezret sem elérő nyugdíjam egy napot talán kifutna, de mi lesz a többi huszonkilenccel ?
További eredményes imádkozást és bőséget kívánok !
Valamikor a reklám végére...(x) került...
Csak halkan jegyzem meg, hogy nagyon sok Várszegi Asztrik-ra lenne
nagy szükség, és nem csak a Bencéseknél....
Nem méltó, senkihez sem, hogy ilyen nagy tudásu emberröl, mint Várszegi Asztrik Föapát ur cinikusan nyilatkozzon.
Meg a gyertyát is "tarcsad" Asztrikom!
A vendégszeretetét ne az örökkévalóság felé nyitogassa, van elég sok károsultja az árvíznek!
Nosza, oda tárja a kapukat!
Ja.........., hogy azt majd megteszi a Máltai Szeretetszolgálat és a Krisnások?
Meg majd kűggye a nép az sms-t?!
Hát, ez az!!!!!!!!
Újabb bizonyíték arra, hogy
ELJÖTT A HÜLYÉK IDEJE!
Hajrá Magyarok! Hehe.