Ki fog állni az MSZP új elnökhelyettese azok mellett, akiket politikai üldöztetés ér. Balogh András szerint szétesik a párt, ha a liberális és szocialista csoportok elválnak egymástól. Mindent megtesz tehát, hogy integrálja őket. PUNGOR ANDRÁS interjúja
- Megválasztása után jól berúgta az ajtót egy tévényilatkozatával.
– Mit mondtam?
- Azt, hogy az elmúlt nyolc év kormányzása szerencsétlen malőr volt.
– Ennyire durva azért nem szoktam lenni. Azokkal vitatkoztam, akik úgy tekintenek a választási vereségre, mint egy kínos epizódra. Úgy látják, a szocialista kormány a világgazdasági, pénzügyi válság és számos más külső tényező miatt nem tudott megfelelően teljesíteni, de alapvetően jó úton haladtak a dolgok.
- És ön szerint nem így van?
– Sokkal mélyebb elemzésre van szükség. Nem tudok egyetlen olyan társadalmi csoportot sem említeni, ahol ne veszítettünk volna pozícióinkból. Történelmi vereséget szenvedtünk. Ha nem nézünk ezzel szembe, három veszély fenyeget minket: széteshet a párt, „ellengyelesedik”, azaz felaprózódik, és eltűnik a hazai szociáldemokrácia, vagy – az SZDSZ mintájára és hozzá hasonló sorssal – kis liberális párttá válik az MSZP.
- Azt nyilatkozta korábban, hogy a szocialista kormányoknak csak a modernizáció volt a fontos, de az emberekkel nem foglalkoztak. Ennyi volt csak a bűnük?
– A modernizáció nem öncél. Reformokról beszéltünk, de arról nem, hogy azok milyen hatással lesznek az emberekre. Akik a változtatásokat kitalálták, úgy beszéltek, mintha kereskedelmi kamarai közgyűlésen lettek volna. Akik az államot irányították, úgy viselkedtek, mintha multinacionális vállalatot vezetnének.
- A Fidesz most rabszíjon szeretné látni a volt vezetőket: Gyurcsányt, Bajnait.
– A Fidesz-frakció előtt is azt mondtam, az elszámoltatás helyes dolog. De gusztustalan, elfogadhatatlan, ha ez a szándék leszámolássá válik. Ki fogok állni azok mellett, akiket politikai üldöztetés ér.

Ajpek Orsi felvétele
- Egyszerű a dolga, hiszen a kilencvenes évek elején jó viszonyt ápolt Orbán Viktorral. Csak fel kéne hívnia.
– Amikor a Külügyi Intézet igazgatójaként dolgoztam, Orbán a parlament integrációs bizottságának volt az elnöke. Intézményünk megfelelő dokumentumokkal, információkkal segítette az elnököt, ahogy minden parlamenti párt illetékesét. Mindketten hívei voltunk az uniós csatlakozásnak, és szívélyes kapcsolat alakult ki közöttünk. Aztán egészen az államfőjelölésig nem beszéltem Orbán Viktorral. Bízom abban, hogy a jövőben is fenntartható lesz ez a korrekt viszony.
- Az elemzők megelőlegezik önnek a bizalmat: azt állítják, ön elnökhelyettesként összefoghatja a platformokat, pacifikálhatja a pártot.
– Nem vagyok a konfrontáció híve. Szétesik a párt, ha a liberális és a szocialista csoportok elválnak egymástól. Nagy tragédiának tartanám, ha Szili Katalin mozgalma eltávolodna a párttól, vagy szembemenne vele. De ugyanez érvényes Gyurcsány Ferencre is. Ha a volt kormányfő körül csoportosulók nem a párton belül képzelnék el a jövőt, az nagy csapás lenne az MSZP-re. De azt nekik is figyelembe kell venniük, hogy a politikatörténet szerint azok, akik eltávolodnak egy párttól, utána a pusztában kénytelenek bolyongani, igen kevés eséllyel pályázhatnak arra, hogy valaha is eljutnak az ígéret földjére. Kicsit zavarosak ma a pártbéli viszonyok. Szalai Sándort, a híres szociológust 1945-ben megkérdezték, hogy a szocdemeket vagy a kommunistákat részesíti-e előnyben. Ő azt válaszolta: „A szocdem párt egy kuplerájhoz, a kommunista párt pedig kaszárnyához hasonlít. Miután egész életemben jobban szerettem kuplerájba járni, inkább a szociáldemokratákat választom.” Ma jobboldali ellenfeleinknek is mintha a kaszárnya tetszene jobban. Az MSZP szeretne megszabadulni rendetlen, fegyelmezetlen „kupis” jellegétől, de nem úgy, hogy közelebb kerüljön a kaszárnyához.
- De hogyan férhet meg egymással a népnemzeti, balfordulatot sürgető Szili Katalin a liberális Gyurcsány Ferenccel, vagy Gyurcsány Mesterházy Attilával?
– Itt mindenkinek kell hogy helye legyen. Mindent megteszek azért, hogy segítsem integrálni ezeket a csoportokat. De politikai, egyetértési minimumra szükség lesz. Még a választási vereségnél is nagyobb baj, hogy nem tudtuk megfogalmazni azokat a szocialista alapértékeket, amelyeknek elfogadásával tagja lehet valaki ennek a pártnak.
- Mit tartalmazna egy ilyen dokumentum?
– Nagyobb szociális érzékenységre van szükség. A vélt gazdasági racionalitás oltárán nem áldozhatjuk fel a magyar társadalom fontos csoportjainak érdekeit. Egy modern szocialista mozgalom magáénak vallja a liberális demokrácia elveit, de annál többet is kell nyújtania. A demokrácia valódi esélyegyenlőség nélkül nem eléggé vonzó, és így nem tud ellenállni a tekintélyuralmi törekvéseknek, a szélsőségesek térnyerésének. Továbbá, ki kell mondani: a nemzeti szimbólumok a mieink is. Az nem járja, hogy a konzervatív politikusok mellett már időnként baloldaliak is nemzetieknek neveznek jobboldali pártokat.
- Azt mondja, radikálisabb nézeteket vall szocialista társainál: nagyobb szerepet szán a szakszervezeteknek. De hiszen a többi vezető – így Mesterházy Attila is – az érdekvédőkkel való kapcsolatfelvételt szorgalmazza.
– Először is: semmiféle szerepet nem adnék azoknak a vezetőknek, akik saját zsebükre dolgoztak, részt vettek a szakszervezeti vagyon elherdálásában, privatizációjában. Képtelen helyzet alakult ki Magyarországon: a cégek büntetik az érdekvédelmet, sok vállalatnál létre sem jöhetnek a munkavállalókat védő szervezetek. Segítenünk kell a szakszervezetek megerősödését, újak megalakulását. Más progresszív civilszervezetek és csoportok létrejöttét is támogatnunk kell. Hívhatjuk ezeket akár önvédelmi szervezeteknek, akár demokrata köröknek, a lényeg az, hogy lépnünk kell. A nálunk gyerekcipőben járó fogyasztóvédelmet is fel kell karolnunk. Abszurd, hogy Magyarországon sok mindent, elsősorban a multik termékeit drágábban lehet vásárolni, mint a szomszédos Ausztriában. A településeken létrejöhetnének fogyasztóvédelmi szervezetek. És ami a leglényegesebb: állást foglalunk a teljes foglalkoztatottság mellett. A szocialista pártnak olyan mozgalmakat kell bátorítania, amelyek ezeket a célokat tűzik a zászlajukra.
- Pont a szocialisták nevettek nagyot, amikor meghallották Orbán teljes foglalkoztatottságra vonatkozó ötletét.
– A jobboldal behatolt abba a térbe, amelyet mi elhagytunk. Ostobaság erre azt mondani, hogy ehhez a Fidesznek nincs joga. Nekünk nem lett volna jogunk kivonulni innen. De megtettük, és súlyos árat fizetünk érte.
- Szép ötletek, javaslatok, de lesz-e elég hatalma, ereje a párton belül ahhoz, hogy meg is valósuljanak?
– Nem vagyok egyedül. Hasonló eszményei vannak a pártelnök Mesterházy Attilának. Nagy örömmel töltött el, hogy a legutóbbi pártkongresszuson sok küldött biztosított a támogatásáról.
- Hallgatva önt, úgy tűnik, hogy a sok kacskaringó után vissza akarja rángatni a pártot a baloldalra.
– Az MSZP-nek ismét magáévá kell tennie a társadalmi igazságosság, az emberi méltóság, a mások iránti felelősség ideáit. Micsoda dolog az, hogy emberek milliói kiesnek a munka világából, remény nélkül? Még szörnyűbb, hogy a gyermekeik sem képesek már visszakapaszkodni. Ha az emberek nem végeznek hasznos munkát, elveszítik az önbecsülésüket. Ennek felismeréséhez nem feltétlenül kell szocialistának lenni. „Csak” humanistának. Vagy egyszerűen tisztességes embernek.
HozzászólásokÖsszesen: 18 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Balogh András felfogásából és okfejtéséből több realitás és előremutatás tűnik ki , mint a hangadó MSZP-sek bármelyikétől, vagy összesen is. Megjelent benne a Hammada Fleet által hiányolt lényeg is, ami szerint:olyan stratégia kell, amivel a modernizációt baloldali értékrend mentén lehet végrehajtani.
Ez lehet az MSZP. talpra állásának feltétele. De bármely más erő is csak így lehet nyerő. Adott a lehetőség és a feladat!
Menj ki nyugat Európába, élj ott pár évet, és nézz rá a jelenlegi magyar politikai vezetésre. Akkor majd rájössz, hogy nem a szocik ülnek fordítva a lovon. Azt hiszem, hogy te azért gondolod ezt, mert ti mind olyan lovakon ültök, amelyek farral néznek a haladási irányra. Ehhez képest persze hogy minden normális ember az ellenkező irányba néz.
Mint sok más szoci vezető, Balogh András is fordítva ül a lovon: az alapkérdés, amihez viszonyulni kell, nem a "baloldaliság", hanem a modernizáció (immáron ezer éve...).
Sikeres jobboldali modernizációs folyamatokra bőven van példa a háború utáni gazdaságtörténetben (Dél-Korea, Chile), de sikeres baloldali modernizációs kíséretek csak a centrumban voltak (Schmidt, Blair, Obama). Az MSZP-nek nem egyszerűen a baloldali értékekhez kell visszatérnie, hanem olyan stratégiát kell kidolgoznia, amivel a modernizációt baloldali értékrend mentén lehet végrehajtani. Azt nem tudom, hogy ez az intellektuális kihívás Baloghot hogyan érintheti, de az MSZP jelenlegi vezérkarában csak a baloldali polgári liberális vonalnak (Vitányi, Gyurcsány, Molnár Csaba) vannak olyan kvalitásai, amelyek akár elegendőek is lehetnek a feladat megoldásához.
Hogy a hülyék országával kapcsolatban mi a véleményem többször kifejtettem. Tartom azt is,hogy a stílus maga az ember.Különösen ha a köz elé lép, és-többek közt-fórumon nyilvánul meg.
A cikkhez:megdöbbenve hallgattam az Egyenes beszédben tegnap a változó MSZP egyik prominensének nyilatkozatát.Horváth Csaba Kálmán Olga kérdésére,hogy ki a párt főpolgármester jelöltje,azt mondta,hogy ő."De hisz Szanyi azt közölte,hogy a kérdés nyitott,s ha találnak nem párthoz tartozó alkalmas jelöltet vissza lép"-képedt el a riporter.
"Szanyi nem kompetens a főpolgármesterséget illetően.Az ő feladata kizárólag technikai,koordináció."
Most akkor csak egy kérdésem van:mi lenne akkor,ha nem egy megújuló párt prominensei nyilatkoznának?
Nagy fába vágta a fejszéjét tisztelt Balogh András.
Hadseregének két mértékadó,vezető tagja mutatta most éppen be.
Samu
Kifejtenéd bővebben?
Nem teljesen értem.
Előre is köszönöm.
Tistelt Donj
A stílusjegyket a szituációhoz igazítom.
Sajnos jelenleg olyan szituációt érzek, amelyhez ezek, sőt ennél durvább szavak passzolnak.
A lényeget tessék látni a szövegeimben. A stílusjegyek nem olyan fontosak.
Súgok egy kicsit. Az MSZP-nek.
Mindíg a második vonalban támadókre lőj! (részlet, egy szabályzatból)
Vedd fel azokkal a cégekkel a kapcsolatot, akikről a jobb oldali sajtó egyre ádázabban koholja a vádjait. Hamar ki fog derülni, hogy a hecckampányok beindulása előtt konkrétan mennyi hallgatási pénz követelt, követeltek. (esetenként tíz számjegyű összegeket)
Addig tedd ezt, amíg tudod!
Magyarán - bizonyítsd az ellenzéki sajtóra, hogy korrupt. Most!
Teljes foglalkoztatottság Jézus Mária! Nem és nem értik a modern demokrácia lényegét, egyik párt sem. Szociális érzékenységről akkor tennének bizonyságot, ha jól működtetnék a gazdaságot, ahol minden polgár ha nem is nyugati színvonalon, de megélne valahogy a munkájából. Lehet igaza van Mx-nek, nekünk langyos diktatúra kell, állam bácsi pártfogó keze. Aki nem tud felnőtt emberként gondolkodni, ne kapjon választójogot. Gyerekeknek nem jár.
Ez itt a hülyék országa!Mikor nem volt az?De van még remény,vannak itt okoskák is.Hajrá Magyar!Naná!Mind örökké!!Nem kell itt kipontozni semmit.Persze ha jobb oldali írná,akkor ordenárénak,felháborítónak,vagy jobb esetbe mélymagyarnak neveznék.Na de mivel nem jobbos írta,így rendben van.
Igazat adva Nektek, ugy gondolom, hogy az MSZP kormány legnagyobb
lazasága, /ugy is mondhatnám;túlzott demokrácia felfogása/a koalicios SZDSZ-nek a túlzott térnyerése, a majdnem dirigensi arcátlansága, különösen Kunce távozása után, volt igen nagy befolyással arra, hogy a választók elfordultak tölük.
Azon túl, hogy nagyon böszmék voltak /most is azok!/ az akkori ellenzék lehengerlö szóáradatával...
Most sincs olyan emberük, akik elmondhatná az embereknek, hogy a mostani módositó dömping kiket, hogyan, miért érinthet....
Eszük ágában sincs pl. a baloldali médiát megerösiteni....baloldali média igen laposodik.../nem az ujságirók laposodnak!/ csakhát -szerintem- nem érzik a háttér támogatást....
volt szó már arról, hogy a 168órát vásárlóit is érték szóbeli inzultusok.....
az a helyzet, hogy jobban tennék ha minden ``kilométer köhöz`` állitanának egy embert....
Tisztelt "Mx-Mx-Mx"
Bár beírásában a jogos felháborodása miatt, van egy két szó, amit kipontoznék, de megállapításaival nem lehet vitába szállni. A mottója külön is lenyűgöz.
Az Úr - úgy értem teremtő - szóljon általad! :)
De én szkeptikus vagyok.
Ennek a népnek kell az a maszlag, ami orbán etet velük. Ezek képtelek enélkül élni. Nem véletlen, hogy Szálasy, Rákosi és az efféle rémek tudtak hatalomra kerülni ebben az országban. Ennek a népnek valahogy ez kell. Sose fogom megérteni mitől van ez. Orbán és az a stílus amit képvisel tökéletesen bele illik a sorba.
Mx-Mx-Mx: Hiába dugdossák be mindenhová a saját pártembereiket, talán épp ez lesz a vesztük. Ez az egész, amit leírsz, elemi erővel hullhat vissza a fejükre, mihelyst eljönnek a népszerűtlen intézkedések, és a ma még hűséges pártkatonák egy része elkezd kételkedni a vezérükben. A nagy fidesz-monstrum a rendkívül heterogén mivolta miatt az ilyen stresszeket nehezen fogja tűrni.
A szavazók rá fognak jönni, hogy csúnyán, de piszkosul átbaszták őket. Az persze igaz, hogy akkorra már régen késő lesz. Az alkotmány tökéletesen át lesz szabva a fideszre. A választási rendszer tökéletesen át lesz szabva a fideszre. A média teljesen át lesz szabva a fideszre. A jogrendszer - alkotmány bíróság, bírói testületek, ügyészség - teljesen a fidesz karmai között lesz. A választási bizottság a fideszből fog állni. Szinte lehetetlen lesz kizavarni őket a bitorolt helyeikről. De a nép, a szavazók rá fognak jönni, hogy piszkosul átbaszták a fideszesek.
Ez itt már a hülyék országa!
Hajrá Magyar!
Időspancser: Én nem így látom. Szerintem az MSZP-nek minden új arc jól jön, főleg aki ilyen határozottsággal (és nem utolsósorban: baloldali eszmeiséggel) áll neki a pártmunkának. Balog Andrást karizmatikus embernek látom, neki talán sikerül a pártban valamit előremozdítani.
De hogy valami kritikát is megfogalmazzak, azt egy kicsit furcsálom, hogy milyen párt az, amelyikben egyik napról a másikra egy olyan valakiből hirtelen elnökhelyettes lesz, aki addig nem sok mindent tett a pártban (egyáltalán, tagja volt egyátalán az MSZP-nek?). Ez nyugaton nem így működik, egy politikust hosszú évek alatt "építenek fel", ilyen nincs, hogy valakit néhány hét alatt rögtön bedobnak a mélyvízbe. Na de mindegy. Ez egy ilyen ország...
Én mégis úgy látom - mindent mérnöki módon számításba véve - hogy az ország és az emberek érdekében az MSZP-SZDSZ koalíció tett legtöbbet. Orbánék a saját generációjuk segítését tekintették és tekintik most is lefőbb céljuknak. Az intézkedések megtételében valóban voltak hibák, de azok a lényeget nem érintették.Ezért Balogh András kritikáját túlzottnak tartom, ugyanakkor arról van szó, hogy az emberek nem viselik el könnyen a problámákat, és bosszúra hajlamosak. Szili nem alkalmas bármilyen irányzat vezetésére, hiszen a köztársasági elnök-választásnál komoly racionalitási és morális hibákat vétett. A koaliciót pártolók nagy része akkor kezdett az MSZP-ből kiábrándulni. Szili egyébként azóta is adja a sértődöttet, kisstilűségét bizonyítják piti ellenállásai, ill. kiszavazásai, alaptalanul ellenséges nyilatkozatai.
Balogh András az MSZP elnökhelyettese ? Újabb rés a pajzson .
Szegény Balogh András!!! Fogalma sincs a párton belüli viszonyokról de azért illúziói egy valamilyen baloldalisághoz kötődnek! Érzékelhető, hogy a modern európai baloldaliságról még nincs fogalma, úgy tűnik sok év kiesett nála! És még egy Orbán-féle vezérrel kapcsolatban is vannak illúziói!