Becsöngettek

Isten malmai lassan őrölnek: a nagy hoffmanni mű, a köznevelési törvény elemei hétről hétre megjelenő rendeletsorozatban öltenek majd testet. Ne legyen illúziónk, a győzelem most is átütő lesz. Több ezer tanintézet, 1,3 millió gyerek, százhúszezer pedagógus kerül állami felügyelet alá 2013 őszére. De a kormányzati adminisztráció már január 1-jétől magához ragadja az iskolafenntartás jogkörét, az oktatás tartalmi kérdéseinek irányítását, az intézményeiből kitúrt önkormányzatokra hagyva az üzemeltetés gondját. Egy átlag magyar iskolába lépve mindebből alig érzünk valamit. Az évnyitó békésen lement, szelíden süt a kora őszi nap, a folyosón izgatott zsongás, elsősök keresik tantermeiket. Még nincs órarend, munkafüzet, angolkönyv, a komputer is most fagy le. Van viszont néhány rendezetlen kérdés. Ha tele a tornaterem, hol tartják az újonnan bevezetendő napi testnevelést? És egyáltalán: hogy telt ez a forró nyár, 2012 zaklatott nyara? BUJÁK ATTILA kérdezett a helyszínen.

Hogy a nyár miként is telt, függő kérdés, de hogy az államtitkár asszonynak (iskolai körökben csak „Rózsi néni”) megfeszített munkával, az biztos. Életének nagy pillanata előtt áll: személyesen állíthatja más pályára a pedagógia világát. A XIII. kerület az államosítás legnagyobb vesztese lehet. Nem véletlenül fogalmaz keserűen a helyi önkormányzat és Tóth József polgármester a kollégákhoz és Balog Zoltán miniszterhez intézett levelében: vizsgálják felül döntésüket. Engedjék, hogy az önkormányzatok „jó gazdaként” továbbra is gondoskodhassanak a rájuk bízott közösségről, ahogy eddig is tették.

Kár a gőzért. Ez már annyi, mint halottnak a csók, minden eldöntetett. Pedig az angyalföldi iskolák „nagyjából rendben vannak”. Ezekkel az államtitkár asszonynak és csapatának nem lesz sok gondja. A Herman Ottó-tagiskola 225 elemistájából a tavalyi statisztika szerint több a körzeten kívüli kisdiák, mint a „körzetes”. Ezt már Chovanetz Edittől (magyar nyelv és torna), a főnök asszonytól tudjuk, aki az ökogondolat élharcosa. Az iskola öko, a feliratok halványzöldek. És valóban, mintha akusztikus aláfestést rendelt volna az ökosághoz, az igazgatói iroda ablakában egyszer csak megszólal egy lelkes kis széncinke, hogy többé el se hallgasson. Ami itt, a belváros közepén, ötpercnyire az ólmos gőzben fürdő Nyugati tértől, teljesítmény. De lehet benne tendencia, mert a hermanosok pagony- és madárügyekben eléggé elkötelezettek, ahogy az osztálytermek fölé vésett fantázianevek mutatják. Felvonul a teljes ornitológia a Feketególya Teremtől a Zöldike Szalonon át a Kerecsensólyomig. A Zöldike különös becsben áll, mert, ahogy Edit asszony tájékoztat, „az idén ő az év madara”. S az ablak alatt csúfondárosan rákezd a pimasz kis cinege. Mert őt nem lehet kiszorítani.

A tanárokat annál inkább. Angyalföld önkormányzati iskoláiban nagy a riadalom. Januártól minden bizonytalan. Honnan kapják a fizetésüket (és mennyit?), lesz-e szerény kis jutalom (az önkormányzatra, Tóth polgármesterre lehetett számítani), hova kerül majd munkajogilag a technikai személyzet? A fenntartóhoz (magyar állam) vagy az üzemeltetőhöz (Angyalföld önkormányzata)? Merthogy a tanárnép megy a központi, állami levesbe, az biztos. Hogy működik egy ilyen öszvér intézmény, kettébontva? Újrapályáztatják-e a „megbízhatatlan”, régi vezetőket?

– Polgármesterünk és a kerület „véres posztó” a Fidesz szemében – mondja valaki a folyosón.

Vártak Manóra

Való igaz, Angyalföld magányos hajó a Fidesz-világ narancssárga tengerén. Az egyetlen budapesti kerület, amely nemcsak hogy szoci polgármestert, de két ellenzéki képviselőt is merészelt megválasztani. S bár a húzóerő nem a szoci szimpátia, inkább Tóth József polgármester személye volt, ezt azért „följegyzik még valahol”.

Hitéletben a Pozsonyi úton is változások várhatók. Jövő szeptembertől nyakunkon a hit- és (vagy) erkölcstan, határozott hoffmanni késztetésre. Korábban a hittan fakultatív volt, a Hermanban öten-hatan-nyolcan látogatták a legnépesebb (róm. kat.) kurzust. Jövőre ha valaki nem „csatlakozik le” valamelyik nagyegyházhoz, erkölcstanban kell elmélyednie. A dolog az erkölcstannal kicsit átlátszó semjéni selymaság, azt szolgálja, hogy „az egyenlő mérce” álcájával (vallás és etika) hivatalosan beillesszék a tanrendbe az államrezonhoz kötődő hittant, abban a reményben, hogy idővel az erkölcsről egyre többen nyergelnek át a hitre. Míg helyre nem áll a „régi jó világ”, a tanári közepén a tisztelendő atyával.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke mondja: a hoffmanni törvény fontos adaléka, hogy a világnézeti semlegesség kötelezettségének passzusa az új törvényből kimaradt, ami mögött enyhe számítás sejthető. Igaz, alkotmányos garanciák még vannak, ám a törvény elmossa ezeket.

– A régi törvényből ezen kívül is számos garanciális elem kimaradt – mondja Gallóné. – Ha mostanáig gyermekcentrikus oktatási rendszerben éltünk, ezt felváltja az államcentrikus iskola.

A Zöldike Terem előtti folyosón az etatizmus még nem nyert teret. Edit asszony aggódó tyúkanyóként adja elő az igazgatói szerepet.
– Edit néni, Edit néni – rohanják meg a másodikosok.

Hiába, nyár volt, mindenkinek sok mondanivalója van. De ez nem a társalgás ideje.
– Bemenni gyorsan. Gyorsan, gyorsan. Te is, Bence.

Úgy kapja össze őket, mint a hörcsögmama az alomra való kölyköt. Ez a tanév első nagyszünete, úgyhogy nagy itt az élet. Dórika (Ágni Dóra) kilenc gyereket „fejleszt” az iskolában. Maga a szakma (fejlesztő gyógypedagógus) három év alatt lassan respektust nyert. A tanárok először afféle varázslónak, jobb esetben pszichológusnak nézték. Ma már jönnek eredmények. A gondok elég nehezen körvonalazhatók. Ki tudja, miért tanul gyengén egy mindenben normálisnak látszó, okos hat-tizennégy éves srác. Korábban simán megbuktatták. Ma úgy mondják, „tanulási nehézségei” vannak. Ez lehet imposztorság, lelki ellenállás, de lehet mentális zavar is.

A szakma (és a Herman) egyik csodája Bálint, népszerűbb nevén Manó, a mozgássérült kisfiú. A koraszülöttség terheit szenvedi. Az ikertestvérével jár egy osztályba. A tesónak – az apuka szerint – „megvolt az a tízdekányi előnye”, ami Manó-Bálintnak is annyira kellett volna. A Hermanba számos visszataszító, megalázó tapasztalattal érkeztek. Itt váratlanul minden más volt.

– „Készültek ránk”, mozgássérültvécét állítottak be, előkészítő tanfolyam is indult, épp csak liftet nem építettek.

Mundérkultúra

De ami ennél fontosabb, Edit néni előkészítette a terepet. Másnap nem volt a suliban gyerek, aki akár csak megkérdezte volna, ki ő, mi ő, mi a baja. Lift persze most sincs az épületben, így Manó – ha fel akar jutni az angolórára – vagy maga kapaszkodik, de ha sietős, a fiúk felnyalábolják, és az ölükben viszik őt fel. Ahogy valaki (talán az egyik szülő) mondta: „Ez oázis a részvétlenség sivatagában.”

Kemény feladat előtt állunk: az oktatás megtekintése következik. „Beszoktató órára” csöppenünk be (írás), hogy magunk is beszokjunk az elsősök közé. A tanár néni ajka fölött finom verejtékharmat jelzi, a munka erős koncentrációt követel. Nem is könnyű egyben tartani egy huszonhárom fős hangyabolyt. Látszólag minden mozgás céltalan, mégis rendszere, struktúrája van. A rendszert megfejteni és irányítani a szakma igazi csodája, amelyet mi, földi halandók nem értünk soha. Mivel a boly huszonhárom fős, Áronnak, a kis huszonharmadiknak az utolsó padban nem jutott pár. A világ mégsem változott... A tulipánt kell lerajzolni és hajtogatással kávéscsészévé transzformálni. Nem könnyű, mi feladjuk. Továbbállunk az angolra, ahol, mint mindig, most is Manó a sztár. Ide már elkísér a hírünk.

– A Bálint híres lesz, benne lesz majd az újságban – mondja egy szőke kislány.

Sztárfellépéseik, zajos sikereik a lányoknak is voltak. A három grácia (Teodóra, Hanna, Judit) közül az egyik kétezer ember előtt táncolt Tunéziában, igaz, csak kilencvenedmagával, a másik törpét játszott a RaM-ban (Radnóti Miklós Művelődési Központ). A harmadik Piroska volt, de mint megtudjuk, „nem is szeretett volna Csipkerózsika lenni, mert szégyenlős”. Nem értjük, hogy függ ez így össze, de hagyjuk.

A kék köpeny erőltetése az idők során az államtitkár asszony védjegye lett. Bevezetni, törvénybe tenni nem merte, mert tudta, hogy „bizonyos rétegek” meg sem tudnák venni. De a társadalmi vita lényegbevágó érve volt az Oxford College, a Tesco, valamint az Esterházy-huszárok zubbony- és mundérkultúrája. Hoffmann Rózsa stúdiófellépésén fölmerültek a gazdasági szempontok is.

– Ha meggondolom, hogy több mint egymillió köpenyről van szó, amelyet meg kell valakinek varrni... Hány embernek jelent az munkát? Szóval beindult ám az én fejem is.
Be. S ha meggondoljuk, hogy a köpenyhez váltóköpeny is jár, hazánk asszonyi populációja máris varrógépet ragadhat. A hoffmanni törvény föllendítheti honi textiliparunkat.

Egyelőre arról van szó – gyanítja Galló Istvánné (Pedagógusok Szakszervezete) –, hogy a törvény bevezetésének kritikus pontján „köpenyt borítottunk” az igazán kényes ügyekre.

Ideges rendmánia

Az igazgatónő (Edit) az egészre legyint.

– Az iskolaköpenyt idővel úgyis kigombolják, a cipzárt is le lehet húzni, hogy a tizennégy éves lányok megmutassák „előnyös oldalukat is”. Előbb-utóbb majd felbukkan a pearcing, a testékszer, a dekoltázs vagy a fiúkon a Barcelona- vagy a Viktor-feliratú mez. Ez véget nem érő bújócska, amelyben csak a diák lehet a nyertes.
Ha valaki, Edit asszony tudja, hogy mit beszél. Most indítja a harminchatodik tanévet, látott egyet s mást. Többek között a hetvenes-nyolcvanas éveket, ahonnan Hoffmann asszony az élményeit, ideges rendmániáját hozta, konzervatív, keresztény oktatásként adva el az egészet.

Szedelőzködünk, vége a nagyszünetnek. Az év második „első szünetének”. A zsibongó már néma. Becsöngettek.

De nehéz az iskolatáska...