A Negyedik Köztársaság (4K!) mozgalmát négy éve baráti társaságból hozta létre. Eleinte játékos, flashmob kulturális-közéleti akciókat szerveztek Budapesten. Ma már nyíltan politizálnak. Március 15-én részt vettek a sajtószabadságért rendezett demonstráción, áprilisban tüntettek az új alkotmány ellen. A Facebookon szerveződnek, ezrekkel tartanak kapcsolatot, aktív tagjaik száma is jelentős. Vezetőjük arról beszél: a Fidesz alkotmánya lendületet adott új baloldali mozgalmaknak.
SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
- Néhány éve – egy nemzetközi program keretében – a venezuelai társadalmi, politikai kultúrát tanulmányozhatta. Honi és külföldi elemzők gyakran hasonlítják Orbán Viktort a venezuelai diktátorhoz, Hugo Chávezhez.
– Chávez autoriter, ám demokratikusan választott baloldali vezér, aki erős államával elsősorban a kisemberek érdekeit védi. Bár Orbán Viktor is folyton hangoztatja, hogy a népét, a „magyar embereket” szolgálja, ő valójában a hazai felső középosztályt pártolja: adópolitikájával is a magas jövedelműeknek kedvez. Ráadásul egyértelműen munkavállaló-ellenes a Fidesz gazdasági programja. Másban is különbözik a két politikus. Bár Chávez 1998-ban abszolút többséggel került hatalomra, mégis népszavazást írt ki: egyetért-e a társadalom az alkotmány módosításával. Csak ezután kezdték az új alaptörvény megalkotását, amelyet újabb népszavazással hitelesítettek. Hol vagyunk mi ettől?! A Fidesz saját pártalkotmányát ráerőszakolta az országra. Talán furcsán hangzik, de Orbán elképzelése az alkotmányozásról kevésbé demokratikus, mint Chávezé.
- Különös, hogy ennyire kritikus Orbánnal. Az ön által vezetett 4K! mozgalom a tavalyi országgyűlési választás előtt még a Fidesz mellett kampányolt.
– Dehogy kampányoltunk! A választás előtt kiadtunk egy állásfoglalást: 2010 nem a valódi változás éve lesz, ugyanakkor az MSZP nyolc év kormányzás után rászolgált a bukásra, s ha valaki mégis elmegy szavazni, ellenzéki pártra szavazzon, csak ne a Jobbikra. Ez – kizárásos alapon – a Fideszt, az LMP-t és a Civil Mozgalmat jelentette. De elismerem: tévedtünk a Fidesz megítélésében. Teljesen megdöbbent forradalmi pszichózisuk, agresszív kormányzásuk. Úgy viselkednek, mint a kocsmai verekedők: „kiütnek” mindenkit, aki útjukban áll a közéletben. Amit művelnek, az ellentmond a politikai racionalitásnak is. Például: konszenzusos alaptörvénnyel a társadalmi bázisukat is megerősíthették volna. Ám a rohamtempóban, erővel levezényelt alkotmányozással megpecsételték az ország kettéosztottságát, és ezzel voltaképpen gyengítették saját hatalmukat: lendületet adtak új baloldali mozgalmaknak.
- Csakhogy akik a Fideszben csalódnak, és elutasítják az új alkotmányt, nem feltétlenül szavaznának a baloldalra. Amúgy számomra az sem világos: önök egyáltalán mit értenek „új baloldalon”?

Kovalovszky Dániel felvétele
– Egy új baloldaliságnak világosan össze kell kapcsolnia a jogállam és a szociális biztonság kérdését. Nevünkben is a köztársasági eszmény megújítására utalunk. A ’89-es alkotmány megteremtette a jogállam alapjait, ám a demokráciát sokan máig nem érzik magukénak. Ha úgy tetszik: tőlünk sem áll távol a rendszer megreformálásának gondolata. De a Fidesz a köztársaság megerősítése helyett kirekesztő, egypárti alkotmányt hozott létre. Ezt végképp elutasítjuk. Nyitott, befogadó társadalomban hiszünk, amely mindenkinek valódi esélyt ad. Az elszegényedés, az egzisztenciális fenyegetettség nem egy szűk kisebbség sorsa: ma már össztársadalmi probléma, amelyre a baloldali politikának új válaszokat kell adnia.
- A 4K! 2007-bent alakult. Eleinte játékos, provokatív flashmob utcai akciókat szerveztek. Ezeknek mi közük a politikai eszméikhez?
– Szimbolikus akcióinkkal arra akartuk felhívni a figyelmet: megjelent egy új korosztály, amely birtokba akarja venni és formálni szeretné a világot. Főleg olyan fiatalok csatlakoztak hozzánk, akik egyik nagy párttal sem tudtak azonosulni. Nem érzik sajátjuknak a konzervativizmust, de azt is gondolják: az MSZP nem képviseli hitelesen a baloldali elveket, a liberális eszmék pedig kiüresedtek. Az eddig követett gazdaságpolitika nem oldotta meg a szegénység problémáját, és a túlhajtott kozmopolita szemlélet nem ad választ a nemzeti kérdésekre. A negyedik köztársaságot olyan államnak képzeljük, ahol a szabadság megfér a patrióta mentalitással. Az emberek otthon érezhetik magukat a hazájukban, mert erős, szolidáris közösségek védik őket. És nem kényszerülnek arra, hogy egzisztenciális okból elmenjenek innen.
- Mozgalmukkal már nyíltan demonstrálják politikai nézeteiket is. Ön felszólalt március 15-én a sajtószabadság védelmében, áprilisban az új alkotmány elleni civil tüntetés szónoka volt. Sokan úgy vélik: csakis a demokratikus társadalmi és politikai ellenzék szövetsége válthatja le majd a Fideszt. De hajlandók-e a civil mozgalmak ilyen együttműködésre? Vagy külön pártosodnának? Súlyos kérdések. Nemrég a 4K! még csak happeningeket szervezett, most viszont hirtelen túl nagy politikai felelősség nehezedik önökre.
– Érzékeljük a fokozódó elvárásokat, és megértjük az okait. A parlamenti ellenzék gyengének tűnik. Egyelőre nincs semmi, ami reményt nyújtana a Fidesz nyomulásának a megállítására. Ezért jelenhetett meg szinte a semmiből egy új, vibráló, elsősorban az interneten szerveződő civil mozgalom, amely együttműködik a tiltakozó szakszervezetekkel is. De a különböző demokratikus ellenzéki erők egyesítésének még nincs itt az ideje. Sőt: egy táborba terelve inkább gyengébbek lennének. Ha – mondjuk – a Demokratikus Charta együtt akarna tüntetni az Egymillióan a sajtószabadságért csoporttal, az utóbbiból eltűnnének mindazok, akik nem szeretnének Gyurcsány Ferenccel közös platformon megjelenni. Az összefogás erőltetése, a túlnyomás ma még szétrobbanthatja az ellenzéki szerveződéseket. Ám azért inspirálnak is minket az új elvárások.
- Miképpen?
– Tisztában vagyunk azzal: nem elég pusztán lázadni a Fidesz-kormány ellen. Ha csak protestálni tudunk, óhatatlanul kifullad a mozgalmunk. Politikai akcióink miatt egyre több fiatal keres minket: ők is konkrét programot várnak tőlünk. Abban biztos vagyok:
a civil mozgalomnak továbbra is a parlamenti pártoktól függetlenül kell szerveződnie. Az MSZP és az LMP közelsége már csak azért sem tenne jót, mert óhatatlanul ránk terhelnék belső konfliktusaikat. Az MSZP-nek még el kell döntenie a Gyurcsány-kérdést: bármi lesz is az eredménye, kihat az egész ellenzéki pályára. Az LMP egykor mozgalomként azt akarta bizonyítani, felül lehet kerekedni a politikai szekértáborok küzdelmein, s valahol középen maradni. E pozíció mellett viszont elment a történelem: amikor a Fidesz a saját rendszerét építi, nem lehet „lavírozni”.
- De ha a civilek nem akarnak párttá szerveződni, sem odaállni valamelyik demokratikus párt mellé, nehéz lesz legyőzni a Fideszt. És akkor a negyedik köztársaság álma is szertefoszlik.
– Még csak az út elején vagyunk: a megfontolt építkezésben hiszünk. Eddig sokaknak úgy tűnhetett: a fiatalokat nem érdekli a közélet, illetve a többségük jobbra húz. A Jobbik is nemzedéki váltás története: az odacsatlakozó fiatalok „korszerűsítették” a Csurka-féle szélsőjobbot. Nekünk azt sikerült megmutatnunk: a demokráciának, a köztársaságnak is vannak elkötelezett hívei ebben a generációban. Olyan fiatalokat aktivizáltunk, akik eddig talán sosem tüntettek, nem vonultak utcára. Mi már szabad világban nőttünk fel, félelmek nélkül. A mi felelősségünk is, hogy közös szabadságunkat megvédjük.
Istvánffy András 1981-ben született Budapesten. 2005-ben végzett az ELTE BTK kommunikáció–magyar szakán. Önkénteskedett Dél-Amerikában, dolgozott az MTA Nyelvtudományi Intézetében és a Védegylet sajtósaként is. Jelenleg – a közéleti aktivizmus mellett – gerillamarketinggel foglalkozik.
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A 4K mozgalom nagyon hasonlít az LMP-hez, szerintem. Ők is közéleti akciókat szerveztek, bohóckommandót alakítottak, s amikor bekerültek a parlamentbe a bohócruha nélkül bohóckodtak a HÁZban. Módjával bírálják a Fideszt, de amikor szavazni kellett csak kisegítették a Fideszt. Gondolok itt a Kubatov-lista kivizsgálására amit a fidesszel együtt leszavaztak, ennyire aggódnak a jogállamért!!! Köpönyegforgató, képmutató társaság.
Ezt a stílust kinézem a 4k-ból is, hiszen ők is ügyelnek nagyon a "határokra"! A Fideszt bírálni is úgy lehet, ha naponta négyszer párhuzamot vonnak Orbán és Gyurcsány között!!! Mindaddig szabad a pálya amíg a Fidesz kottájából játszanak, amíg folytatják amit a jobbik már jól begyakorolt, az Mszp agyagbadöngölését... Ami a társadalom hasznára válna azt úgysem teszik, mert ellentétes a Fidesz hosszútávú érdekeivel!
Ez a fiatalember is tudhatja amit a bábfigura, szakszervezeteláruló Gaskó István, s talán szívesen is sétálgatna Orbánnal egy demón!???
Igazadvan Megmondó, szedek anyagot.Az anyag neve tolvaj orbán és tolvaj fidesz.Kábít és elhomályosítja a látást,nyomorra lelkesít,valamint addig tömjem a gazdagok zsebét míg élek utána mint számukra haszontalan akár fel is dobhatom a bakancsot.Látom te is ezt képviseled.Valószinüleg zsír gazdag vagy.
gyimi!
Van alapja a hirnek.
"Magyarországon nem reformok végrehajtása, hanem az ország újjászervezése történik. Az embereket a kormány nem arról próbálja meggyőzni, hogy egyes intézkedéseket vagy döntéseket támogassanak, hanem arról, hogy át kell szerveznünk az egész országot – mondta szerdán Orbán Viktor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulóján rendezett ünnepségen.
A magyar miniszterelnök a gazdasági válságkezelésről rendezett kerekasztal-beszélgetésen úgy vélekedett: az elmúlt időszakban nem egyszerűen egy válságot élt a világ, hanem egy olyan periódust, amely megváltoztatta Európa történelmét. Az egykori háborús alapú gazdaságot korábban a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik.
Ez a fajta látásmód Orbán Viktor szerint elengedhetetlen feltétele annak, hogy a társadalom támogatását megnyerjék a nagy változásokhoz. A "reformnyelv egyébként halott" Magyarországon, mert az a politikus, aki arról beszél, hogy valamit szeretne megreformálni, az "politikai öngyilkosságot" követ el. Ennek oka, hogy az elmúlt nyolc évben a kormányok által elindított reformok sorra elbuktak – mondta.
A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy "teljesen új nyugdíjrendszer" létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le."
Egy kérdés, hátha valaki okosabb ?! Az IWIW-en láttam egy felvételt azzal a kommentárral zorbánnak tulajdonítva , hogy minden dolgozónak és nyugdíjasnak le kell mondania egy havi járandóságáról , mert az ország helyzete ezt kívánja !! Azért kételkedem mert a jobbikos tv a forrás !!!
Végül is orbánnak igaza volt! "Rosszabbul élünk,mint 4 éve". Csak ő ezt 2006.-ban mondta,én meg ma!!!
Kedves András! Egy a hetvenhez közeledő kíván Önnek sikereket, eredményeket, és egészséget. Az Ön, önök célja kell hogy legyen az új század, új baloldalának megfogalmazása, érthetővé, vonzóvá tétele a tömegek számára. Egy új európai modern baloldal létrejöttében reménykedem. Önökben van erő, tudás, lelkesedés. Bízzanak önmagukban, szövetkezzenek az új európai baloldali törekvésekkel. ÚJAT ! ÚJAT !ÚJAT ! De EMBERIT! EMBERIT! Az új századnak megfelelő ÚJ BALOLDALIT!
Nyugdijas kor felé haladok és a fiatalokkal egyet értek.Változtani kell szerintem is kb.úgy ahogy András gondolja.Csak egy dolgot nem értek.Rosz szinben tüntetik fel Gyurcsányt és aztmondják nem igazán jól csinálta amit csinált.Akkor miért ugyan azt csinálják amit ő csinált.Gyurcsányt a hazug fidesznek sikerült befeketíteni, ti meg el is hiszitek.Még senki nem cáfolta tételesen mit csinált rosszúl.Pedagógusok fizetése nőt,míg a hazug fidesz nem szavasztatta le az orvosok is jól jártak a vizitdíjjal, csökkent az államadóság,megbízható volt az ország , jött a tóke befele.Ezt mindenki szidja.Most az ország megitélése a béka f..e alattvan, növekszik a munkanélküliség,a zemberek jobban el vannak adósodva,menekül a tőke.
Akik csalódtak a baloldalban,elutasították a haladást valószinüleg ezt a roszzat szándékosan akarták, hisz direkt oda tették az x et.
Erre mondják, kella jó nem kell a rossz igen.
Senki ne magyarázkodjon, a baloldal mindíg ezt kommonikálta, rossz lesz ha a hazug fidesz nyer.Rossz lett.Nem kéne már a Gyurcsány-Bajnay kormányt szidni,hisz ők csak jót tettek az országnak, még ha a homályos szemmel nem is lárszik.
Kedves András azért ezeket figyelembe kéne venni mielött véleményt mondanál.
mikor alapitasz pártot mert az eszed megvan hozzá csak túl kicsi