Már 10 halottja van az újinfluenzának - Az első áldozat egy 38 éves férfi volt
Egy hetven év feletti asszony az influenza tizedik magyarországi áldozata, csütörtökön halt meg Szombathelyen, a Vas Megyei Markusovszky Kórházban – mondta pénteken Schaffer Éva, az intenzív osztály főorvosa az
RTL Híreknek. A beteg tüdőgyulladással került az intenzív osztályra. Emellett előrehaladott állapotú szívbetegsége is volt,
a két betegség együtt vezetett a halálához.
Pénteken kapták meg az ÁNTSZ járványügyi munkacsoportjától az eredményt, eszerint kimutatták a beteg szervezetében a H1N1 vírust. Az intenzív osztályon jelenleg egyetlen beteget sem kezelnek influenzás tünetekkel, de a járvány miatt számítanak újabb esetekre - tette hozzá a főorvos.
Egy 38 éves férfi volt az idei influenzaszezon első hazai halálos áldozata, 2011 első hetében hunyt el a H1N1-es vírusfertőzés szövődményei miatt. Védőoltást nem kapott, és túlsúlyos volt. Január 23-ig két 60 éven felüli ember is belehalt az influenzás fertőzésbe, illetve annak szövődményeibe. Szervezetükből az influenza „B” vírusát mutatták ki a vizsgálatok során. Az influenza negyedik áldozata ebben a szezonban egy kétéves gyermek volt, akit az influenza „B” vírusa fertőzött meg. Az idei év negyedik hetének végéig már kilencen haltak meg, és most csütörtökön halt meg a tizedik beteg.
Hét beteg a H1N1-es fertőzésbe halt bele,
hármat pedig a „B” vírus fertőzött meg az összesítések szerint. Valamennyi felnőtt áldozat egy vagy több krónikus alapbetegsége miatt az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztetett volt, influenza elleni védőoltást nem kaptak.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!