Úgy véli, a Nyugat rendre összemossa a szélsőjobbos és a jobbközép pártokat – most épp a Jobbikkal „keveri” a Fideszt. A The Washington Post minapi, kritikus hangvételű vezércikke Orbán Viktort vette célba, amit az Antall-kormány volt külügyminisztere nem hagyhatott szó nélkül: olvasói levelet írt a lapnak. Jeszenszky Géza az újságírói képzelődésről adott interjút LAMPÉ ÁGNESNEK.
- A The Washington Post vezércikke több ügyet kritizál a médiatörvénytől a kettős állampolgárságon át Schmitt Pál kinevezéséig. Ön viszont csupán két állításukat igyekszik cáfolni: egyrészt, hogy Orbán 2002-ben kiszolgálta a szélsőjobbot, másrészt, hogy bár Magyarország F–16-os helyett Gripen vadászgépeket vásárolt, Orbánt nem tekintették páriának a tengerentúlon.
– A lapnál közölték, maximum háromszáz szó lehet az olvasói levelem terjedelme, de még azt is rövidíthetik. Így azt emeltem ki, amiben kompetens vagyok. Tudom, Orbán nemhogy támogatta, hanem kiiktatta a MIÉP-et a parlamentből, és sosem volt pária az USA-ban. Tisztában vagyok azzal, miként vélekedtek róla, hisz 1998 és 2002 között én voltam a washingtoni nagykövet. Egyébként nyilatkoznom kellett, hogy én írtam az olvasói levelet, és nem külső kérésre született, vagyis nem a kormány sugallta. Remélem, azóta belátta a szerkesztőség, hogy kicsit túllőtt a célon.
- Miért érdekes még ma is a Gripen-ügy?
– Mert törést okozott az addig mintaszerű magyar–amerikai viszonyban. Amikor Orbán 2002 februárjában – már a Gripen-ügy után – Bostonba utazott átvenni díszdoktori oklevelét, ésszerű lett volna Washingtonba is ellátogatnia. Erre valóban nem volt fogadókészség. De Bush elnök számos államfőre sem tudott időt szakítani. Felidézték, hogy az elnök 2001-ben már találkozott a magyar miniszterelnökkel. Az elmaradt találkozó ellensúlyozására – és arra számítva, hogy Orbán 2002-ben ismét megnyeri a választást – Bush márciusban komoly gesztust tett: felhívta a magyar miniszterelnököt, így csitítva a Gripen-ügy keltette hullámokat.

Ajpek Orsi felvétele
- A szélsőjobbal való orbáni kokettálás vádja ennek ellenére 2002 óta rendre felbukkan a nyugati sajtóban.
– Valóban, elég csak a közelmúltat nézni: még a The Washington Post szóban forgó cikke előtt a Newsweek lehozta az egyik volt angol munkáspárti miniszter még rosszindulatúbb írását Magyarországról.
- Valamiért csak kialakult ez a kép Orbánról és Magyarországról.
– Európa jobbra tolódik. Kontinensünkön mindenütt van antiszemitizmus és radikális jobboldal, helyenként az iszlám radikalizmus is komoly fejfájást okoz. Nyugaton, főleg Amerikában erre úgy reagálnak, hogy összemossák a szélsőjobboldali és a jobbközép pártokat, és félreverik a harangot.
- Az Egyesült Államokból nézve összefolyik a Fidesz és a Jobbik tevékenysége?
– Sokan esnek ebbe a hibába. Kellemetlen meglepetésnek tekintették a Jobbik választási eredményét, amit tetézett a Fidesz kétharmados győzelme. És levonták a hibás következtetést: a jobb magyarországi megerősödése tendencia. Szalonképes ága a Fidesz, szalonképtelen a Jobbik. Kénytelen voltam szót emelni.
- Amerikában nem értik, miért trianonozik folyton Magyarország.
– Kilencven éve csúnyán elbántak velünk, és az elcsatolt területeken maradt magyar milliók helyzete ma sem megnyugtató. Ha a kormány és a társadalom hangot ad a fájdalomnak, az nem veszélyes irredentizmus. Nem nézhetjük passzívan, ha hazánkat alaptalan vádakkal illetik. A világsajtó már miniszter koromban is gyakorta minősítette veszélyesnek, hogy támogatjuk a határon túli magyarokat. A cikkírók úgy vélték, ez valójában rejtett határ-felülvizsgálati törekvés. Sajnos a hazai ellenzék is hozzájárult a külföldi lapok félretájékoztatásához. Ahogy gyanúm szerint most is.
- Tájékoztatta, vagy félretájékoztatta. Kérdés, honnan nézzük.
– A Post-cikkek valószínű szerzője – Jackson Diehl – 2002-ben hasonló írást közölt. Akkor is egyoldalú, nem igazolható volt az álláspontja.
- Diehl annak idején azt írta, Magyarország nem került volna be a NATO-ba, ha Orbán már 1995-ben használja a „magyarok élettere” kifejezést, ráadásul a harmincas évekbe illő ügyeket karol fel. Mintha most megismétlődne az akkori eset.
– Valóban. Akármilyen tájékozott is egy amerikai újságíró, aligha ismeri a harmincas évek Magyarországát. Nyilván hallott a jobboldal akkori előretörésről és arról, hogy Magyarország közeledett Hitlerhez.
- Magyarország közeledett Hitlerhez. És Orbán használta a „magyar élettér” kifejezést.
– A Lebensraumnak valóban rossz a csengése. Én sem használnám, de egy rosszul megválasztott szóból nem lehet egy teljes politikai irányvonalra következtetni. Sok mindent lehet bírálni Orbánban, de hogy antiszemita lenne, és rokonszenvezne a harmincas évek nácizmusával, azt senki nem állíthatja.
- Tavaly az ön Csaba Lászlóval és Martonyi Jánossal közösen írt könyvét Orbán Viktor mutatta be, aki akkor úgy fogalmazott: az önfeladás politikája jelen van a magyar politikában, amikor a magyar miniszterelnök Erdély elcsatolásának évfordulóján koccint román kollégájával.
– Nézze, egy ilyen mondaton Magyarországon szerintem senki nem ütközik meg. A szövegkörnyezetéből kiragadva, rosszindulattal az ilyesmit úgy adják elő külföldön, hogy a magyar miniszterelnök szerint Gyurcsány nemzetietlen. Amin kint persze megütköznek. Amúgy az a bizonyos koccintás szerintem is nagy hiba volt.
- Orbán hozzátette: a közgondolkodásban kétféle szemlélet van jelen. Az egyik az összeesküvés-elmélet, amely szerint az egész világ ellenünk van, a másik pedig az önfeladásról szól, lényege a merjünk kicsik lenni. Egyetért?
– Természetesen. A jobbközép elképzelés úgy tartja: mondjuk ki nyíltan, ami fáj, és miközben leszámolunk az irredenta illúziókkal, várjuk el szomszédainktól, hogy ők is szakítsanak a harcias, ellenséges hangokkal. Sajnos a balközép kormányok álláspontja – főleg SZDSZ-hatásra – az volt, hogy legyünk jóban a szomszédokkal, ne emlegessük a fájdalmakat, az idő majd begyógyítja a sebeket.
- Annak idején éppen ön javasolta a kelet-közép-európai együttműködést.
– Valóban, egyik létrehozója voltam 1991-ben a visegrádi együttműködésnek. Ám utóbb ezt a gondolatot háttérbe szorították a szocialista kormányok. A legsúlyosabb hiba az volt, hogy hagyták kihűlni a magyar–lengyel viszonyt.
- Tavaly a Corvinus Egyetemen tartott előadásában azt mondta, ha sikerül megerősíteni a kelet-közép-európai összefogást, „fel lehet venni a harcot a Berlin–Párizs-tengellyel”. Hogy értette ezt?
– Egyetemi közegben szabadabban fogalmaz az ember. Pár éve valóban azt láttuk, túl szoros a kapocs Párizs–Berlin és Moszkva között. És velük szemben létezik egy közös történelmi fájdalmakat hordozó, a nagyhatalmaknak kiszolgáltatott tömb, amelynek kis országait kommunista uralom sújtotta. Ezeknek pedig igenis lehetnek saját nézeteik.
- Balázs Péter volt külügyminiszter szerint alaptézis, hogy Párizzsal és Berlinnel lehetetlen szembemenni.
– Persze, fejjel ne menjünk a falnak. De tartásra és öntudatra a politikában is szükség van.
- Mostanában Orbán Viktor használt hasonló érveket, indokolva, miért szakította meg a tárgyalást az IMF-fel.
– Első pillantásra valóban úgy tűnhetett, szembemegyünk a világgal. De vegyük észre azt is, hogy például a londoni The Times és a The Wall Street Journal üdvözölte a magyar lépést. És sok közgazdász is helyesli, hogy nem engedünk az IMF-nek.
- Egyetlen kérdés erejéig térjünk még vissza a Post cikkéhez. A szerző Schmitt Pál köztársasági elnököt a kormányfő nacionalista szövetségesének titulálta, még a nevét sem írta le. Ehhez mit szól?
– A vezércikk írójának fogalma sincs, ki az a Schmitt Pál. Nem tudja, hogy olimpiai bajnok, nem tudja, hogy Madridban, majd Bernben volt nagykövet, és nemzeti elfogultságnak sosem adta jelét. Nyilván valaki mondta neki, hogy öt éven át egy tekintélyes jogász ült a Sándor-palotában, most meg egy fideszes pártkatonát tettek a helyére. Naná, hogy ez a történet megragadta a szerző képzeletét.
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Azt már nem tudhatjuk, hogy milyen ország lennénk, ha Antall mondjuk két ciklust végig visz...
szerintem, olyan uri Magyarország-szerüséget....
azt hiszem viszont, hogy az utobbi husz évben Antall volt az akire azt mondhatni, hogy Politikus volt, nagybetüvel....annak idején OV-t is helyre tette, négyszemközti beszélgetés alkalmával....
az alkohol mámoros Pista bácsit is ugy `` védte meg`` kifele, hogy
kicsit lecsendesedett....Torgyán egész biztos nem kaphatott volna játékteret Antallnál.....
"Nyilván valaki mondta neki, hogy öt éven át egy tekintélyes jogász ült a Sándor-palotában, most meg egy fideszes pártkatonát tettek a helyére. Naná, hogy ez a történet megragadta a szerző képzeletét."
Es nem ez az igazsag???
Smitt egy seggnyalo giliszta. Ezt mindenki tudja.
Szerintem Antall néhai min. elnök nagyon sok lehetöséget hagyott ki
- valószinü a betegsége is közre játszott- akkor nagyon sok kapu nyilt ki világszerte elöttünk, szinte mindenki segíteni akart.....
Nem éltünk a lehetöséggel...a privatizálás, kártéritések öszecsapottan lettek végre hajtva, akik közel voltak a tüzhöz, csak azok üdvözültek, szerintem Antall volt az aki nem ismerte fel, hogy
a munkás embereknek is járna valami, legalább a munka alkalom.....
a kiskereskedést, kisipart, feldolgozó ipart stb...Ö kezdte el kiiktatni....
Most ennek a levét is iszuk...
Klopédia mindkét hozzászólásával egyetértek.Hasonlóan érzek.
janus!
Hóbagoly nekem is csak azért maradt meg, mert a fiam akkor volt 3 éves, és sokat mondogattuk (fölnőttek) amikor megjelent a képernyőn Boross, hogy jaj már megint a Hóbagoly bölcsel.
Aztán egyszer kiszaladt a kicsi, hogy azonnal gyere be, mert itt van Bagolybácsi!
Felejthetős lenne Boross, de nem hagyja ám magát! Most éppen alkotmányoz. Mert ahhoz is ért. Meg mellesleg történész is. De hál' istennek jó erőben van, még sok minden kiderülhet róla. Izgatottan várom.
Antall Józsefnek sok hibás lépése volt, egyike Jeszenszky kinevezése, de ne feledkezzünk el méltatatlanul Für Lajosról sem!
Antallal gyakorlatilag semmiben sem értettem egyet, nagyon vártam a bukását.
Persze nem a halálát, mint embert meggyászoltam.
Most visszasírom. Mert demokrata volt, mert nem kisstílű piti akarnok volt, mert nem volt korrumpálható, és nem is akart senkit korrumpálni, mert a hatalmat eszközként használta és nem a hatalom volt a célja.
Megkockáztatom azt a kijelentést, hogy az elmúlt 2o év politikai palettáját áttekintve, talán az egyetlen államférfi volt.
Sajnos hasonló kaliberű politikust sem jobbról, sem balról nem látok sem közel, sem távol. Szomorú.
Jeszenszky alighanem elkesett a seggnyalassal-komoly forgalmi akadalyok mutatkoznak a felcsuti boszme hatso fertalya korul...:-))
Amugy a felcsuti boszme valoban nem antiszemita-osztva Janus velemenyet-sokkal rosszabb annal.Ha az antiszemitizmus lenne az ar a hatalomert,akkor azt az alarcot tenne fel,ha a kommunizmus,akkor pedig azt.
klopédia:
Jesszusom!Pedig én azt hittem,hogy hóbagoly az a Jeszenszky, nem pedig a Boross!:)
Oly rég voltak már porondon a politikai múmiák...
Szóval, lehet, hogy Orbán nem antiszemita, viszont támogatta az antiszemizmus kialalakulását, hallgatásával bátoritást kaptak töle a széljobbok....
egyetlen kritikus szava nem volt a gyülölet beszéd divatba hozásakor,
nem szólalt meg amikor zsidókat vertek, cigányokat gyilkoltak,most sem osztogatja azt a bizonyos két pofont.....
Jeszenszky ur felesel egy mérvadó ujság irójával....ugy gondolom ez befele jelent/het valamit, szerintem az biztos, hogy az USA prominenseit nem hatja meg.....anyit ér mintha akárki más irna, olvasói levél......nem oszt, nem szoroz...
Jeszenszky ur -ha mér 300 szóra engedélyt kapott- miért nem intervjut
eszközölt ki.....kérdez-felelek formátumot...
Orbán Viktort személy szerint én sem tartom antiszemitának. Sokkal rosszabb a véleményem róla. Nevezetesen az, hogy a legaljasabb ösztönök felszínre törését engedte, sőt bátorította, kizárólag a hatalom megszerzése céljából.
Ez több mint bűn, ez hiba.
janus!
Boross Péterre aggatták rá a Hóbagoly nevet. Amúgy nagyjából egyetértek.
Hóbagoly úr újra kimászott az odujából és észt oszt!
Orbán perszre,hogy nem antiszemita!Az meggyőződés lenne és az OV-nak sosem volt.
OV egy éngyenge pszichopata,aki maga is elhiszi,amit hazudik.
Tökéletesen megérzi,hogy kikkel kell lepaktálni a hatalomszerzéshez.
Ha ugyan a nácikkal kell,hát akkor velük.
Ezt egyszer maga mondta:" féltő szeretettel figyelte a jobbik fejlődését"
Hóbagoly úr meg jobb ha siet!OV mellett már nagy a slepp és nem fog bekerülni a pixisbe.
Most megint ki fogom húzni a gyufát,mégis bevallom:szerintem sem antiszemita Orbán.
Jeszenszkynek pedig joga van úgy látni a világot ahogy ő gondolja,s nekem is,ahogy én gondolom.
Az ő szava nyilván súlyosabb,messze szóló.Az enyém egy a felejteni valók közül.De az ő háromszáz szavát megismerve hadd mondjam:az én helyzetemből másként látszik a világ.
Kedves Jeszenszky Úr!!
Lehet nagy " Nyelvcsapásokkal szerecsenmosdatást" végezni!
Sajnos e rövid kormányzási idő nagyon is bizonyítja hogy mennyire jogosak az aggodalmak!!
Ha viszont valaki ezt megpróbálja elbagatellizálni ugyanolyan bűnös
mint a " Nagy tudású Örökös Miniszterelnök!!!
Lampé Ágnes kérdéseit akár provokatívnak is nézhetnénk. Az egész interjú azonban, mégis józanságot és értelmet sugároz. Jeszenszkyt nem mindig szerettem, de most profi, magyar diplomataként viselkedett.
J.G simulekony es alkalmazkodo, nyilvan uj pozicioert tapos. orbannal csak igy lehet, gerinces ember nem letezik a fidesz-vilagban. Mikor lesznek mar egy kicsit gerincesebbek ezek a jobboldali ertelmisegiek?
Jeszenszky tagja egy neonaci levelezöcsoportnak melyet Fodor andrás az ELTE nyugalmazott volt docense hozott létre. Ez a csoport - benne Jeszenszky - támogatja az amerikai neonaci magyar csoportokat.
Jeszenszky volt az, aki mint külügyminiszter is, alkalmatlan volt különféle hazugságaival a külügyminiszteri posztra. Pld a horvátoknak eladot Kalasnyikov üggyel kapcsolatosan.