Csatlakozott a magyar kormány politikáját kifogásoló brüsszeli bírálatokhoz az UMP francia jobbközép kormánypárt ifjúsági szervezete is. A Jeunes pop’ az Orbán-kormány demokráciát veszélyeztető intézkedései miatt úgy döntött, távol marad az európai konzervatív ifjúsági szervezeteket tömörítő YEPP (Youth of the European People's Party) február végére
Budapestre összehívott soros szemináriumától, ha a rendezvényt nem teszik át más országba.
A L’Express francia napilap Bojkott Budapest ellen? címmel adott hírt a Jeunes pop’ felhívásáról. Benjamin Lancar, a szervezet elnöke levélben tájékoztatta a francia ifjú konzervatívok álláspontjáról a budapesti találkozó szervezőit és a YEPP-ben részt vevő több mint ötven testvérpártot. Az UMP ifjúsági tagozatának levele emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor kormánya a közelmúltban kemény figyelmeztetést kapott az Európai Uniótól a demokratikus szabadságjogokat szűkítő, sorozatban elfogadott sarkalatos törvények miatt. Erre hivatkozva a Jeunes pop' azt ajánlja, halasszák el a Budapestre tervezett eseményt, amíg a magyar kormány nem tisztázza álláspontját az Unió által aggályosnak ítélt törvényekkel kapcsolatban. Ellenkező esetben nem küld delegációt a budapesti találkozóra.
Egyelőre kérdés, hogy a francia kezdeményezés pusztába kiáltott szó marad, vagy követőkre talál a testvérszervezetek között. A kérdés már csak azért is felvetődik, mert az Európai Néppárthoz tartozó YEPP élén nyár óta magyar elnök, Dömötör Csaba, a Fidelitas volt külügyi kabinetvezetője áll, akinek mandátuma két évre szól.
Az MTI által megkérdezett – név nélkül nyilatkozó – brüsszeli források szerint a francia felhívás egyelőre nem tűnik hatásosnak. Az eddigi visszajelzések alapján Brüsszelben nagy érdeklődésre számítanak, a szervezetben képviselt több mint 30 országból várnak résztvevőket a
Europe under reconstruction: the fall of taboos (Európa átépítés alatt: megdőlnek a tabuk) címmel február 23-25. között Budapesten megrendezendő szemináriumra.
HozzászólásokÖsszesen: 22 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves tibby!
Természetesen az általam idézett tudósítások nem Palesztínáról szólnak, hanem az európai eszmeiséget papoló franciákról.
A belgák is képviselték ezt az eszmeiséget, amit nekünk tanítani akarnak, például Belga Kongóban, ahol azokat a bennszülötteket, akik nem takarították be a kiszabott fejkvótát nyersgumiból, lelőtték és a hulla jobbkezét levágták igazolásul. Ezzel kapott a fejvadász egy (azaz egy) újabb lőszert további hőstettekhez.
Edmund Morel e hullagyártás eredményét 17 millióra becsülte (20-30 millióból maradt 8 millió), míg Adam Hochschild a lakosságcsökkenést csupán 10 millióra tette. Időtartam: 1890-1908. Talán nem véletlen, hogy Anglia a "gáláns kis Belgium" védelmében lépett be az első világháborúba. Merő kollegialitásból.
DIADÉM #16
Ez írói munkásságod csúcsa?
Box Hill
2012-01-27 11:56:01 #11
By Hana Levi Julian
First Publish: 3/2/2010, 11:49 AM / Last Update: 3/2/2010, 11:58 AM
Anti-Semitism in France is strongly on the rise, according to the 2009 annual report released late last week by the Jewish Community Protection Service (SPCJ). The organization reported that 832 anti-Semitic incidents were recorded in France in 2009, as compared with 474 such incidents in 2008 - a 75% increase.
Ezt mar masnak is elmondtam , tudod nalunk (Belgium) eleg surun mutatnak agresszios teruletfoglalasos filmeket ,
elnyomott palesztinokat , napokra elzart vizvezeteket meg amit az emberi agy nem kepes kitalalni olyan szornyusegeket.
Magyarul , olyan eletkorulmenyt teremtenek , nogy GETTO egesz palesztina.
Ugy latszik a ti tv-tek mast mutat.
Es ne gyere a gyerekek kodobalasaival , egyszer meg kellene ismerned a "Gettot"
Már megint egy újabb ellenség, akit kukoricára kellene térdeltetni! Ha sokat ugrálnak, egyszer azon veszik majd észre magukat, hogy a magyarok nélkül lesznek kénytelenek vegetálni.
jakabaa!
Szerintem a híreket jól megszűrné a médiahatóság főnökasszonya, a pornóujság főszerkesztői múltjának tapasztalataira támaszkodva.
A jobboldali pofon helyett nem lehetne orbánnak inkább egy parasztlengőt? Orrba.
Mit is mondott Martonyi par napja a Juppe-val valo talalkozasa soran?Hogy barati a viszony es egyetlen vitas kerdes sincs.Ahha.
Ez a Jeunes pop’ szervezet valszeg annyira onallo,mint Mo-n a fidelitas vagy a societas;azt teszik,amit a "nagy" partkozpontbol mondanak nekik.Ez a bojkott csak egy finom am felreerthethetlen jelzes,hogy korantsincs minden rendben a francia-magyar kapcsolatokban.Am a fityesz es a hazai jobboldal nem ert az ilyen jelzesekbol,ok a kokikra,sallerokra vannak szocializalva.Ha igy folytatjak,elob-utobb jonnek azok is.
Kedves Kérdőjel!
Azt kérdezed: Miért okozták volna?
Tehát miért foglaltam kérdésembe ezt a lehetőséget is?
Azért, mert az antiszemitizmust első közelítében a jobboldal számlájára szokták írni.
E cikk címének az első szavai pedig: "Jobbos pofon". Hát ezért.
Az általam idézett tudósítások egyike sem jelölte az elkövetők ideológiai hovatartozását. Ezért a kérdés jogos volt.
Továbbá: akiknek akkora darab vajak vannak a fejükön, mint a franciáknak, jobb, ha hallgatnak. Az a tény, hogy az európai eszmeiséget, amire manapság hivatkozni szoktak, nem lehet felismerni, részben nekik is köszönhető. Amit pedig fel lehet ismerni, arra jobb, ha nem hivatkoznak.
nos, sarközy és pronófotós neje alatt milyen "jobbos" fiatalokkal számolhatunk?
Box Hill:
Miért okozták volna? Tudsz valamit?
(Igen, fröcsögni.)
Per analogiam: Budapesten az elmúlt héten 120 betörés történt.
Te voltál?.....
Baromi undorító az, hogy ha valaki kritizálja a kormányt, abból rögtön ellenséget, bűnözőt kell formázni.
Csak hogy az a helyzet, hogy ezen a hülye országúton már MINDENKI szembe jön.
Európai, amerikai, liberális, szocialista és már bőven konzervatív is.
Box Hill!
Akkor lesz, ha összeszerveződünk, de nem faji alapon.
Aki a mai magyar valósággal elégedett kimarad belőle.
Vajon melyik csoportban lesznek többen?
By Hana Levi Julian
First Publish: 3/2/2010, 11:49 AM / Last Update: 3/2/2010, 11:58 AM
Anti-Semitism in France is strongly on the rise, according to the 2009 annual report released late last week by the Jewish Community Protection Service (SPCJ). The organization reported that 832 anti-Semitic incidents were recorded in France in 2009, as compared with 474 such incidents in 2008 - a 75% increase.
Fordítom: "Fanciaországban az antiszemitizmus erősen emelkedik a Zsidó Közösség Védelmi Szolgálata elnevezésű szervezet 2009-es éves jelentése szerint. A szervezet abban az évben 832 antiszemita incidenst jegyzőkönyvezett, ami a 2008-as év 474 esetéhez képest 75%-os növekedés."
Kérdések: Mit csináltak e bojkottáló fiatalok akkor? Bojkottálták saját magukat? Esetleg okozták egy részét ezeknek az incidenseknek?
Magyarországnak mikor lesz ilyen Magyar Közösség Védelmi Szolgálata, amely a magyarellenes incidenseket jegyzőkönyvezné és publikálná világszerte?
Már ezek a jobboldaliak is mocskos piszkos kommunisták lennének?
Kezdhetünk egy újabb szabadságharcot a jobboldal ellen is. Végül is már belefér.
Jobbosok vigyázzatok! Beindul a 2/3-ad.
Ez is a Gyurcsány, és az elmúlt 8 év miatt van.
A BBC News tudósítása 2004 július 14-én:
’Az izraeli miniszterelnök, Ariel Sharon, arra szólította fel a franciaországi zsidókat, hogy költözzenek azonnal Izraelbe elmenekülendő az antiszemitizmustól.
Az American Jewish Association jeruzsálemi értekezletén beszélt arról, hogy a zsidóknak mindenhonnan a világból Izraelbe kell költözniük, amilyen hamar csak lehetséges.
Hozzátette: azoknak, akik Franciaországban élnek, a költözés „elkerülhetetlen” („a must”), mert a zsidók elleni erőszak ott növekedik.
„Látjuk a legvadabb antiszemitizmus terjedését” Franciaországban – mondta Sharon.
A legutóbbi francia kormányadatok szerint 510 zsidóellenes tett és fenyegetés történt 2004 első hat hónapjában, összehasonlítva az előző év egészével, amikor 593.’
Akkor mit csinált az Európai Unió? Ja, éppen fogadta belépésünket.
(A francia fiatalokat azért nem kérdezem, mert akkor még kicsik lehettek.)
Hát ilyen tájékozottsággal ne is jöjjenek.
Főleg ne feszegessék a superman ingüket, mert még megijedek.
Szerintem akkor is jól alszol, ha Mo-t balkáni diktatúraként emlegetik.
De nem ez a kérdés.
Ha pedig nem jönnek, akkor majd azt mondjuk, hogy nem akartak közlekedési dugókat okozni Budapesten, oszt jó napot.
Most már tuti, hogy álmatlanul fogok forgolódni.
Nem hiszem, hogy ez akadályozni fogja a francia fiatalokat abban, hogy Budapesten bámulják a magyar csajokat. A francia fiatalok életébe sokkal kevésbe szól bele a politika. Magánéletüket meg végkép lekapcsolják a politikáról.
Ezek a jobboldali piszkos kommunisták, Gyurcsány bérencek mire nem vetemednek! A jó kommunisták a néppártokba "igazoltak", a rossz jobboldaliak baloldalhoz "csapódtak".