Szexuálterapeutát ajánl a Civilek a Szélsőjobb Ellen mozgalom szervezője azoknak a Jobbikosoknak, akik frusztráltan és agresszívan jelennek meg a nyilvánosság előtt. Alföldi Andrea szerint nácifikálódás zajlik le Magyarországon, az embereknek pedig szüksége van a radikális eszmékre. Lapunknak ugyanakkor azt mondta: létezik a radikalizmusnak baloldali fajtája is, amely a "józan ész fegyverét" vetné be a társadalmi-politikai problémák megoldására. Interjú.
Könnyű kampányolni cigánybűnözéssel – mondta Novák Előd felesége a Kurucinfónak. Hogy lehet kampányolni nácikkal?
Nehéz lenne elhatárolódnia a Jobbiknak a Kurucinfótól, már nem mondhatják, hogy az a lap nem az ő befolyásuk alatt áll.
A Jobbikos PR-cikkekből eddig is elég nyilvánvaló volt…
Meg vagyok döbbenve azon, hogy valaki nőként ki meri mondani, hogy romaügyekkel könnyű kampányolni…
Ez volt a hölgy őszödi beszéde. Hiszen teljesen őszinte volt. Viszont emiatt nem ment neki senki a rendőröknek.
Ez a hölgy fel merte vállalni, hogy egy másik embertársával szemben tudatosan gyűlöletet kelt. Nőként nekem ez nagyon sértő. A nőiesség, a nővériség sokkal szorosabb kötelék bármely világnézeti, vagy faji kérdésnél. A férfiak esetében a társadalom és a hatalom piramisszerűen épül fel. Egyértelmű a hatalmi hierarchia. A nőknél mindig hálózatos a rendszer. Az a nő, aki belép ebbe a férfi-hierarchiába, ebbe az embertelen szóhasználatú világba, elveszti a nőiességét. A saját nemét árulja el.

stop.hu
Mi köze a nőiességnek a politikai harchoz, esetleg a cigányellenességhez?
A nőket összehozza a szolidaritás. Viszont azok a jobbikosok, akik megjelennek a nyilvánosságban, frusztráltsággal és egyben agresszivitással válaszolnak minden kérdésre. Ezt a frusztráltságot le lehetne vezetni valahogy… úgy is tudjuk, hogy Morvai Krisztina ért a farkincákhoz. Egy szexuálterapeuta sokat segíthetne. Ez persze poén. Viszont, ha belegondolunk, akkor már szörnyű.
A magyar politikai kultúra része…
A kulturáltabb énjüket letaszítva előjön egy barbár jellegű megnyilvánulás. Maga az, hogy valaki a nyilvánosság előtt szerepel, feltételezi, hogy összeszedettebb gondolatokat mond…
Moderálniuk kellene magukat? Hisz teljesen összeszedett, amit mondanak. A saját logikájuk szerint működik és sokan egyet is értenek vele.
A férfiak harci-katonásdi játékába nem kötelező belemenni, nem kötelező felvállalni ilyeneket azoknak a nőknek, akik politikusok, vagy közéleti szereplők. Lehet külön hangot megütni.
Miért függ ez a női minőségtől? Miért kellene ehhez kötni? Lehetne a politikát nemtől függetlenül, kulturáltan „csinálni”, nem?
De a férfiaktól ezt nem várhatjuk el. Az elmúlt húsz évből is látható. Hallott már Lendvai Ildikó, vagy Dávid Ibolya szájából olyanokat, hogy ocsmány módon ócsárol másokat?
Ők nem vennének részt a politikai csatározásokban?
Ahhoz, hogy valaki érvényesüljön a politikában, nem kell átvenni a férfiak beszédmódját és lesüllyedni arra a szintre. Lehet más módon is megbeszélni…
Lehet más a politika…
A nők generálhatnak változást ebben a légkörben egyedül. Nem azért, mert ők nem akarnak küzdeni, vagy kevésbé harciasak. Az emberek megcsömörlöttek ettől a gyűlölettől. Üdítően hat, ha valaki végre nem ócsárol másokat.

http://www.antirasszista.eoldal.hu
Tüntetés a Gárda ellen a Deák téren
Viszont a Jobbik, sőt, az összes párt a másikkal van elfoglalva. Az emberek kajálják a szélsőjobbos harci mozgósítást.
Ezerszer leírta már minden újság, hogy a rendszerváltás veszteseinek ezek az üzenetek hordoznak bizonyos „forradalmár szellemiséget”. Meg kellene mutatni a baloldali részét is a politikának, ez lenne a radikális szociáldemokraták feladata. Amelyik nem sikítással és üvöltéssel kommunikál.
Mi lenne ez a radikális szociáldemokrata politika ebben a politikai helyzetben?
Nem probléma, hogy felvetették a cigánytémát. Nem kell tagadni, hogy van szegénység és vannak problémák. Nem biztos, hogy az a megoldás, hogy a Gárdával megfélemlítjük az embereket. Józan ésszel, racionális választ kell adni. Ordítva ideig-óráig lehet válaszolni a problémákra a „megtévesztett tömegeknek”. Azt szoktam mondani, hogy a szélsőjobbikosok a megtévesztett tömegek vámszedői.
Nyilván kihasználják a szegény embereket, a nyomorgókat.
Azt mondják, amit hallani akarnak.
Mint a többi populista politikus, nem?
Minden párt más minőségben politizál. Az emberek ki vannak éhezve a radikalizmusra. A radikalizmus Bibó szerint túlfűtött lényeglátás. Ennek az egyik irányzata a nemzeti radikalizálódás, a nácifikálódás.
Nácifikálódás?
Inkább náci, mert a fasiszták nem faji alapon szerveződtek. Mágikus nemzeti sérelmek, homofóbia, rasszizmus. Természetesen sosem ők a hibásak, hanem mindenki más.
Mi a második fajta radikalizmus?
A radikális szociáldemokraták a mainstream baloldali politika, illetve a kommunisták, a szélsőbaloldal közti vékony határon helyezkednek el. Ide tartoznak a feministák is. Lehetne cselekedni és a józan ész fegyverét bevetni.

Morvai Krisztina: "A metélt farkincájukkal játsszanak inkább"
Mi hiányzik?
A rendszerváltás óta a tömegek keresik azokat a közösségi élményeket, amelyekben részt lehet venni, őket segíti, megadja az érzést, hogy oda tartozhat. A mozgalom szót a létező szocializmus miatt sutba dobtuk, de nem kellett volna. Megkérdeztem gárdistákat, hogy miért gárdisták és nem azért, mert feltétlenül egyetértenek az eszmékkel, hanem tartozni szeretnének valahova. A politikai elitnek az elmúlt húsz évben sok bűne volt, az egyik az, hogy a nyolcvanas években születettekkel nem tudott mit kezdeni. A kilencvenesekről meg teljesen lemondtak.
A Civilek A Szélsőjobb Ellen most ezt szervezi? A közösséget?
A feminizmus mindig közösségi alapon szerveződött, demokratikusan. A nőmozgalom mindig akkor volt csúcson, amikor a demokratikus intézményekbe és a politikai elitbe vetett hit megrendült. A feminizmus a demokratizmus motora.
Mintha messiásszerepet vállalna magára.
Tudja, mit mondott Mónus Illés? 1944-ben, amikor a nyilasok megölték. „Szocialistának lenni, nehéz időkben, a legnehezebb és a legkiváltságosabb apostoli munka, mert erre nem mindenki vállalkozik.” Mi, a feministák vagyunk a reményvesztett ügyek prófétái. Ezért biztosan nem fogunk Kiváló Dolgozó Érdemrendet kapni. Viszont, ha mi nem csináljuk, akkor ki? A barikádnak két oldala van. Az egyik oldalon tudjuk, hogy kik állnak. A másik oldalon ott vagyunk mi, a mi kis zászlónkkal. Hogy kik állnak mellettünk, még nem tudjuk. De mi ott vagyunk.
„Civilek a szélsőjobb ellen” Mozgalom
A mozgalom szerint növekszik a fasisztoid politika támogatottsága, a szélsőjobb. A mindennapi életben gyakorlat lett az egymás iránti gyűlölet és kirekesztés. Ez nem sajátos magyarországi probléma, hanem a társadalmi rendszer, fokozódó válságának az egyik tünete.
A mozgalom célja: megtalálni azokat az embereket, jobb- és baloldaliakat egyaránt, akiket elborzaszt az erőszak, elutasítják a megkülönböztetést, és demokraták. Ezeket az embereket, elsősorban fiatalokat, a mozgalom szeretné összefogni, és reményt adni nekik, hogy van alternatíva az erőszakkal és a növekvő rasszizmussal szemben.
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Kedves mapolg!
Már nem tudom melyik tv csatornán láttam:megkérdezték az utca emberét,mit tud március 15.-ről, 1848-ról,Kossuth-ról,Petőfiről stb..
Az eredmény kiábrándító volt,a legtöbbnek fogalma sem volt semmiről.Egyedül egy kínai kislány tudott valamit.Ezért (nemcsak ezért)egy kicsit szkeptikus vagyok a tekintetben, hogy a magyar nép tanulna valamit a történelméből. A történelemből csak egymás gyűlöletét, a kirekesztést és önsorsrontást sikerült töretlenül továbbvinni.Hát hajrá Magyarország!
A történelem egyértelműen bebizonyította, hogy ha egy országban a társadalmi problémákra szélsőséges megoldásokat kínáló párt kerül hatalomra, akkor az katasztrófához vezet és sok-sok ember pusztulásával jár. Ilyen volt a bolsevizmus, a nácizmus, a maoizmus, a vörös khmerek, stb., stb.
Ilyen párt most a Jobbik. Vagyis aki, még ha jó szándékból is, a Jobbikra szavaz, az a diktatúrára, a szenvedésekre és Magyarország tönkretételére szavaz. A többi mellébeszélés. Sajnos a Fidesznek is vannak szélsőjobbos beütései. Tanuljunk már végre a történelemből.
Amit elfelejtettem: a Jobbik tevékenysége abban merül ki,hogy mohó leplezetlen,arrogáns hatalomvágyától hajtva,az ország egyik felét ráuszítja a másikra,közben az általa keltett zűrzavarban a saját rendjét(gárdáját)kínálgatja,mint egyedüli megoldást.Ha a jelenlegi kormányzat nem lenne ilyen erélytelen a témában,most nem itt tartanánk,és a nácik nem egy parlamenti párt tagjai lennének,hanem valamelyik fegyintézet lakói.
Egyetértek szutorral.Fel kell oszlatni a Jobbikot is a Gárdával együtt,pontosan a rend iránti igény miatt.Mind a két szervezet(amely valójában egy)konzekvensen törvények sért, a bíróság ítéleteit nem hajtja végre,közösség ellen uszít,nem beszélve arról hogy terroristákat hozna a magyar parlamentbe.A legfőbb ok,hogy ezek egyszerűen nácik,és az ilyeneknek nincs helye egy demokráciában.Beláthatatlan következményei pedig annak lesznek, ha Magyarországnak náci kormánya lesz.
Tisztelt szutor!
Az a baj, ez nem megoldás. Feloszlatni, megtiltani valamit, főleg mikor egyfajta felfokozott hangulatban van egy ország -- főleg azok az emberek akik most azt hiszik, rátaláltak valamire ami mellett érdemes kiállni -- csak szítaná az indulatokat és beláthatatlan következményei lennének.
balekandrea! Sajnálom, ha a humorosnak szánt soraim félreérthetők voltak.
Astory #4: Valóban. De az összefüggés, a hasonlatosság akkor is érdekes számomra.
Látomás, nem az a baj, hogy a radikálisok tenni akarnak valamit a hazájukért, hanem az, hogy ösze-vissza beszélnek mindenféle hülyeséget. Végre valaki felemlíti, hogy a rendszerváltás amatörjei nem jöttek rá arra, hogy kellenek szervezetek a fiatalok részére: a háború előtt különféle legényegyletek voltak, az átkosban szabadságharcos, stb. szövetségek. Ma meg csak sportegyletek vannak, de csak a versenysportolók részére. A nácifikálást elősegíti a közszolgálati televízió is, mert már nem csak a reggeli műsorba, hanem az Estébe is meghívják a jobbikosokat. A jobbikot a gárdával együtt kellett volna feloszlatni. Lesz még ennek bőjtje, aztán majd lehet nyivákolni.
...és most a bukott pásztorok félnek az új pásztortól ?
miért mert gazemberek voltak?
... igen ...igen
MSzP(churta)
Fidesz(szúrka)
Jobbik(olló)
Na már most miért háborognak ha a radikálisan hazájukért tenniakaró már nagyobb létszámú Magyar Állampolgárok az ollót választják.
Sokan hiszik azt ha a gyümölcsfáikat nem metszik, akkor sok sok gyümölcsöt terem. Ez nem igaz sok apró selejtet terem és elvadult rothadással semmi sem terem.
Sokan félnek még a veteményt is kiegyelni churták és a szúrták azt hiszik akkor jobb lesz a termés ez sem igaz csökött csenevész lesz.
Nem vagyok jobbikos, de jobb Magyarországot szeretnék.
Nem értem miért félnek azoktól akik radikálisabban követelik a jobbikon keresztül, hogy egészségesebben menjenek a dolgok ebben a társadalomban.
A demokráciát féltik? miért , hiszen jogállamban és demokráciában élünk a jobbik is csak ezen keretek között tud lavírozni és parlamanti viszonyok között esetleg majdan tenni, számonkérni és számotadni munkájáról.
Farkast kiálltanak de már most ítéletet és pálcát akarnak törni felette.
Farkast kiállt a jobbik , de hagyták a tolvajokat megélni ebben a
társadalomban.
Most akkor a tolvaj lobbi ténykedik és kellt hisztériát , mert fél, hogy a
farkast tényleg karóba húzzák? hol voltak eddig a pásztorok kiknek vigyázni kellett volna a nyájra?
Gyurinak: No persze. Csak a fideszes lehet tökéletes?!
Minden jobbikos Király Andráshoz hasonlóan buzi és drogos, éppúgy, ahogy minden balos csaló és tolvaj! Melyik kell a magyar népnek? Tetszik a választék, uraim?
Tisztelt Mx-Mx-Mx
Sorai egy összeesküvés elméletnek tünnek. Elsőre érdekesnek hat, de valójában amit leír bármire alkalmazható, kár néhány dologra szűkíteni.Az Ön általt tárgyalt "jelenség" a dolgok bonyolultságából, összetettségéből fakadnak, és minden bonyolultabb rendszer magában hordozza.
A legnagyobb hazugságok mindig ügyesen és célirányosan kiválogatott részigazságokból vannak össze szerkesztve.
Ez az, amit az átlag ember nem lát át, és ezért hisz ezekben a hazugságokban. Mert az egyszerű elme számára a pici kis igazság mozaikok egyenként érthetők, átláthatók, igaznak tűnnek. De a szerkesztésben, a teljes üzenetben levő rendszert már nem tudja megkérdőjelezni, mert azt már nem érti, nem fogja fel, nem látja át teljes részletességében.
Ez a populizmus egyik fő működési elve.
Ez a jobboldali világszemlélet egyik fő működési elve is.
Egyik legjobb példa erre a vallás. A vallásos tanítások mindegyike külön-külön teljesen igaz és koherens. Minden egyes példabeszéd, minden egyes történet kerek, könnyen felfogható, és önmagában logikus is. De ha más történetekkel együtt szemléli az ember, akkor kiderül, hogy az egyik történetből leszűrhető tanulsággal szöges ellentétben van egy másik történet tanulsága. Ezért fordulhat elő az, hogy a vallásos ember bármit tesz, bármilyen bűnt követ el, mindig talál egy felmentő történetet az önigazolásra. Ha egy ellensége bármit tesz, a vallásban mindig tud találni egy történetet, ami lenullázza az ellenség erényeit. Az egyszerű gondolkodású ember képtelen átlátni ezt a furfangot, ezt az inkoherenciát a vallásos eszmerendszer teljes egészét szemlélve. Ő csak az egyes kis történetek igazságát fogja fel és ezért hisz az egész rendszerben, amit vallásnak hívunk.
A másik példa a törvények rendszere. Bármilyen furcsán is hangzik, de a törvényekben is a vallásos eszme rendszerrel azonos a logikai szerkezet. Ha egy-egy jogszabályt önmagában elemzel, akkor koherens, logikus, érthető – bár ez az állítás már nem mindig igaz egy törvény szövegére -. Vannak azonban más jogszabályok, amelyek teljesen más irányba mutatnak. Ezért fordulhat elő, hogy teljesen mindegy hogy milyen törvényszegést követtél el, az ítélet alig függ az elkövetett szabálysértéstől. Sokkal nagyobb mértékben függ attól, hogy milyen ügyvéded van – azaz mennyi pénzed van jó ügyvédre -, és hogy melyik bírót dobja neked a szerencse. A látszólag logikus törvények rendszere ugyanis annyira inkoherens, hogy ügyes csűrcsavarral bármilyen eredményt ki lehet hozni és bárminek az ellenkezőjét is. Végül is ezért van szükség a jogászokra. Persze az is igaz, hogy a jogszabályokat is jogászok alkotják. Felmerül a kérdés, hogy vajon nem szándékosan vannak ezek az inkoherenciák beépítve a jogrendszerbe? Nem egy a fentebb leírt jelenség gyakorlati alkalmazásáról van szó? Amikor is az egyes jogszabályok logikusak, érthetőek, koherensek, mert azokat egyenként bárki átláthatja, de az egész rendszer már nem logikus, nem koherens, nem egységes. Mert azt már az egyszerű ember nem képes áttekinteni. Nem csupán egy manipuláció az egész?
Mindez csak azért jutott az eszembe, mert azt figyeltem meg, hogy ezek a mostani feltörekvők szinte mind jogászok. Alig van kivétel. Miért van az, hogy az általuk képviselt politikai eszme pont azt az ördögi metódust követi, pont azt az ördögi körmönfontságot mutatja, amit a jogrendszer és a vallás?
Szerintem ez egy fontos kérdés a folyamatok megértéséhez.
A cikkironak ajanlom Müller Péter Kigyo és kereszt c.-mü könyvét. Abben nagyon jol le van irva, hogy a jozan ész a szélsöséges gondolatok ellen nem tud semmit se tenni. A szélsöséges indulatok a logikanal erösebb sötét erövel rendelkeznek.
nagyon tetszett az a szó: Nacifikalódás. a jövöben hasznalni fogom a kifejezést eképpen:
Náci fika ló D ás(kálódik)
A D a naci fika ló neve.