Eleinte tartogatott némi izgalmat a Magyar Gárda augusztus 22-re meghirdetett avatása. Sokáig nem lehetett például tudni, hol is lesz a rendezvény, mivel a BRFK a hagyományosnak számító, Hősök terére szóló bejelentést elutasította. A paramilitáris szervezet alig néhány nappal az avatás előtt előrukkolt a megoldással: Szentendrére mennek, magánterületre. Ott majd – vélték a szervezők – a rendőrség nem kotyoghat bele semmibe, s nyugodtan gárdázhatnak napestig. Végül majdnem így lett. HORVÁTH B. BARNABÁS írása.
A gárdisták buszkordont vontak maguk köré – elvégre kordonból láttak már sokat, volt tapasztalat –, s reggel avatni kezdtek. A rendőrség igyekezett bejutni a felturbózott ünnepségre, de a kordon miatt annál többre nem jutott, hogy igazoltatott 176 embert. Mire a szerv végzett ezzel, a gárda már túl is volt avatáson, tagjanak száma 2500 fölé nőtt, s lett
csendőrségük is. Eztán pedig a rendezvény villámsebességgel átcsapott jobbikos családi napba, ahol a rendőröknek már kevés keresnivalójuk volt.

Kovalovszky Dániel felvételei
De miről is szól ez az egész? Jogi – és politikai – szempontból leginkább arról, hogy a Jobbik a gárdát mindenáron életben akarja tartani, míg az államhatalom ezt mindenképp igyekszik megakadályozni. Erre utal az is, hogy a rendőrség most
első ízben alkalmazta azt a kormányrendeletet, amely pénzbírság kirovását teszi lehetővé azoknál, akik feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében vesznek részt. Ahogy említettük: 176 embert igazoltattak, s meg is indult ellenük a szabálysértési eljárás.
Fontos megjegyezni, hogy a bírságolásról szóló kormányrendeletet alig néhány nappal a gárda feloszlatása után jelentették be, s az három héttel a július 2-i feloszlatás után életbe is lépett. Nagy reményt fűzni e jogi válaszhoz mégsem mernénk. A gárdisták ugyanis hisznek saját igazukban, s kitartók is. Ha pedig az elvek nem lennének elegendők, kering elég pletyka arról – még megbízható helyeken is –, hogy a radikálisok pénzbírságait a különféle
jogvédők fizetik ki.
Egyetlen – egyes helyszíni beszámolók szerint végül Vona Gábor használt rágógumiját „elnyelő” – papírlap talán több izgalmat tartogat. Ezen az szerepelt, hogy a pártelnököt egyesülési joggal való visszaélés miatt gyanúsítotti kihallgatásra idézték be a Teve utcába. Vona ezt szűk körben mosolyogva, visszafogottan viccelődve fogadta, s csak a pulpituson ütötte dühösen az asztalt. De mindkét helyen elmondta: számított rá, s ha kell börtönbe vonul. Valóban, akár
egy év börtönt is kaphat a pártelnök azért, mert – a rendőrség álláspontja szerint – jogerősen feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt. (Hasonló miatt Kiss Róbert gárdafőkapitány ellen már indult eljárás. Õ panasszal élt a gyanúsítás ellen, amit a Fővárosi Főügyészség elutasított. Ahogy azóta Vona is megtette ezt.) Hogy mennyire köthető Vona a gárdához, egyelőre nem tudni. Az biztos, hogy a gárda mindent megtesz majd azért, hogy bizonyítsa: Vona ott nem vezető személyiség. Nehéz lesz viszont eltagadni, hogy a pártelnök a feloszlatott Magyar Gárda Egyesület elnöke volt, s tagja az „Új Magyar Gárda Mozgalomnak” is.
Ezzel pedig eljutottunk egy újabb fronthoz: az egyik legújabb jogi trükk szerint azzal, hogy az „új” szócskát a Magyar Gárda neve elé biggyesztik, új szervezetet is kreálnak. Igaz, az egyenruhájuk ugyanaz, ugyanúgy menetelnek, s ugyanazokat az elveket vallják, de ott van nevükben az állítólag
perdöntő két betűcske. A rendőrség – és vele együtt a Magyar Helsinki Bizottság – úgy gondolja, hogy ettől még nem két külön szervezetről van szó. A hatóság nem is törődik azzal, hogy a gárdisták újabb cselekre készülnek. Épp az egyenruhára, az alakzatban masírozásra és más kísérőjelenségekre hivatkozva lépnek fel a gárdisták ellen. Az egészben a legérdekesebb, hogy a csatározás során mindkét fél a Fővárosi Ítélőtábla feloszlatásról szóló ítéletét lobogtatja.
Az emlegetett új gárda létrejöttét amúgy július 11-én jelentették be, s az ennek terepet adó rendezvényt egyetlen módon sikerült csak elfogadtatni a hatósággal: Jobbik-nagygyűlésként. Ahogy a mostanit is így sikerült viszonylagos biztonságba menekíteniük. Nem csodálkoznánk nagyon, ha eztán már mindig így lenne. Eddig egy-egy Jobbik-rendezvényen felszólalt ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész. Õ általában – miközben judeobolsevikozik pár szaftosat – Isten igéjét hirdeti, a maga módján. Utána a Jobbik EP-képviselője szól, s vagy az Európai Uniót szidja, vagy a rájuk váró teendőket ecseteli. Leginkább mindkettőt egyszerre. A záróakkord pedig általában Vona Gáboré. Õ mostanában arról számol be, hogy kormányzati szerepre és felelősségre vonásra készülnek. Közben a szimpatizánsok trianonoznak, zsidóznak, miegymás. Ez az átlagos, „családias” forgatókönyv egészülhet ki mostantól a gárdatüntetésekkel és -avatásokkal. És most nagyon úgy tűnik, újabb és újabb büntetőeljárások indításával. A Jobbik ezt egyelőre
nem nagyon bánja. Sőt még büszkélkedik is vele. Ma még minden ilyen támadás szavazói eltökéltségét növeli.
HozzászólásokÖsszesen: 13 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
No a pontos adatokat még nem ismerjük,de nem lesz az 100 milliárd,már ami az önkormányzatokat illeti.Aztán bizony a gazdasági válság legmélyebb pontján vagyunk.Ez bizony másokat a Lajtán túl is nagyon megvisel.Ergó a privatizáció nem magyar "szabadalom."
Hát László herceg,nem győzött meg.Nagyaon nagy az különbség véleményünk,világlátásunk között.Nem tesz semmit.Én igy is boldogan élek.A közvéleménykutatásról annyit,lehet igy is,ugy is magyarázni.Már
megszoktuk.Ezt a Heti Válasz csinálta.Erről ennyit,
Ja,a legutóbbi közvéleménykutatási adatok 5%-t mutatnak.Már ami Job-
bikot illeti.Jön a józanodás?
László herceg véleménye a mese kategóriába tartozik.Igy aztán a valósághoz semmi köze.Ilyen alapon már elmesélhette volna,hogy az or-
szágot is eladták.Az is jól hangzik.
Tisztelt László herceg! A hozzászólásából egyértelműen arra következtetek, hogy Ön nem Magyarországon él és egyébként csak a Magyar Nemzetből, a Magyar Hírlapból, a Demokratából, a Heti Válaszból, a Hír tv-ből és az Echo tv-ből szerzi az információit. Legközelebb, ha állást akar foglalni, kérem, legyen szíves Magyarországra jönni és közvetlen benyomásokat szerezni pl. a Magyar Gárda ügyleteiről (mellékesen a bíróság betiltotta, tehát illegálisan működik). Innen másként tűnik a helyzet.
Csak néhány adalék: a honvédség leépítését a parlament szavazta meg, polgárőrség hivatalosan soha nem működött, a rendősrséget a Fidesz és személyesen morvaikrisztina járatta le. Attól, hogy valaki nem lop mozdonyt még lehet tolvaj, ha nem robbant zsinagógát még lehet rasszista.
Ha majd eljön Magyarországra és körülnéz egy nem hivatalos Magyar Gárda gyűlésen, tapasztalni fogja, miért beszélnek az emberek fasiztákról, meg nácikról. Ha majd itt lesz, kérem, vegye le a szándékosan feltett és a valsógot más színben feltünető jobboldaliak által sűrűn használt szemüveget és próbáljon elfogulatlanul és befolyásolás nélkül véleményt formálni. Meglátja tisztulni fog a kép!
Ennyi lenne közel félmillió ember véleménye?
Uraim semmi pánik.Rövidesen jön a pofonok osztásának ideje.Lesz itt az-
tán csuda rend.Vonáék behuzzák fülüket,farkukat,még magánterületen sem
mernek avatásdit játszani.
Jobbik is csak azt csinalja mint barki Magyarorszagon. A jog hézagjaiban keres sunnyogási lehetöséget
Szerintem akik azt hiszik,hogy fenyegetéssel,agresszóval,a törvénnyel történő szembefordulással tartósan szavazatokat lehet szerezni azok tévednek.Tessék megnézni a populista nagy testvér megjámborult szóhasználatát.Sehol egy kirohanás,kapára kaszára kapás,sehol egy elmebetegezés,hazaárulózás-ugyanis a párt nyerni akar. Szerintem a Jobbik is kénytelen lesz rántani a kantáron,a legutóbbi közvéleménykutatás már népszerűség csökkenést jelez.És 5 millió ember véleménye egyáltalán nem ismert.Ennyien nem mentek el-ki ezért,ki azért,csömörből vagy közömbösségből az Uniós képviselők megválasztására.Ami az MSZMP-MSZP azonosságot illeti:nem így van.Az MSZMP hívei Thürmer Munkáspártjában vannak és az MSZP-t jobban utálják mint a Fideszt.Tessék őket meghallgatni.Az MSZP-be a néhai reformelkötelezettek léptek át és be,kár hogy a nagy tervekből és lehetőségekből hagyták,hogy a kisstílű karvalyok egy hiteltelen pártot csináljanak.
Vona Gábort Orbán Viktor hozta létre a polgári körben,neki is kell majd lefolytania.Semmiféle gárdára az országnak nincs szüksége az ország védelmére a rendörség a hadsereg és más törvényes szervezetek hivatottak,minden más uj,régi gárdának megszüntetése,totális feloszlatása törvényesen meg kell hogy történjen minnél elöbb.Vezetöit kivonni a forgalombol,anyagi javaikat,ruházatukat,felszereléseiket,pénzeszközeiket elkobozni,pénzforrásaikat felszámolni,a forrás tulajdonosokat törvényesen felelöségre vonnim,a felszámolást akár a volt munkásörséget kell végrehajtani.Ehez viszont Orbánnak is bele kell egyeznie mert eddig a háttérböl mindig támogatta ezeket a bandákat hallgatásával,hogy miért? Ezek az Ö szabadcsapatai.
Az pedig egyáltalán nem csak pletyka, hogy a kisebbségét is a jogvédők, OCÖ, antirasszista alapítvány stb vagyis közvetve mi adófizetők.
MSZP - MSZMP.
Uj Magyar Garda - Magyar Garda.
Ugyanazok az emberek, ugyanaz a jelkep (kalapacs->szeg, sarlo->fu), ugyanazok az elvek.
Teccik erteni?
Biztos?