Hetilap kereső

Pungor András írása

Hogy mit hoz 2010 az óév nyomorúsága után? Az újságok jobboldali választási győzelmet vizionálnak, a Jobbik előretörését, számonkérést, nehézkes kilábalást a gazdasági válságból. A jósnő sem tesz mást, hiába faggatjuk, felolvassa nekünk a címlapos jövőt. De legalább megtudtuk tőle, hogyan olvassunk a gondolatokban. Ha máséban nem is, a sajátunkban.

„Véget ért a szerelmünk” – süvít át a lakodalmas a bérház gangján. Tuc-tuc zenére csüggednek a kint felejtett, sárgálló muskátlik. Az ablakkereteken kopott zöld váltja a pirosat, lenn, a betonudvaron tépett karácsonyfa mellett ósdi konyhakredenc árválkodik.

Jósnőre várok. Egy cigaretta még belefér. Nem magamért jöttem, hanem 2010 miatt. Vajon mit hoz Magyarországra az új év? Ami biztos: választást, változást, válságot. De konkrétan?

Mielőtt idejöttem, felhívtam egy másik látót.
– Ne haragudjon, de nem beszélhetek – hárított.
– Miért? Annyira aggasztó a jövő?
– Csak szomorúságot látok, és nélkülözést – sóhajtott a jós.
– Mégis, mi lesz?
– Miért riogassuk az embereket? – kérdezett vissza.

Így jobb híján a netes horoszkópokat bújtam. „A kínaiak szerint 2010 a tigris éve lesz. Hatalmas változások várhatók!” „A Nap éve 2010. Boldogság és béke.”

Rikkancshoz illő mondatok.

Szóval: jósnőre várok egy kilencedik kerületi bérház udvarán. Valakik lefelé jönnek a lépcsőn.
– Nincs több pénzem – magyarázza a fiataloknak egy asszony.

Vattakabátjára fény helyett hull a lépcsőházi vakolat.
– Értsd meg, nem jövünk ki elsejéig – horkan fel a fiú.

A lány fázósan bújik hozzá. Nem néz az anyósra, lehorgasztott fejjel számolja az utcára vezető fokokat. Csak a füstölőillatra kapja fel a fejét. A lépcső alatti kis helyiségből gyertyafény szűrődik ki. Nyílik az ajtó.
– Áldja az ég! – búcsúzik vendégétől a jós, Lilla King.

Szőke haj, fekete blúz, cicanadrág, szolid ékszerek.
– Viszontlátásra – mormogja távozóban a középkorú hölgy. Zavart. Még a folyosón is igazgatja kopottas kabátját. Tétován áll meg a lépcső mellé hordott sószsákok előtt. Hosszan néz maga elé, mintha megbabonázták volna. Lassan indul el, viszi magával a nagy, vásott télikabát.

A lépcső alatti parányi kuckóban hatalmas tükrök. Buddha-szobrok, mécsesek, gyertyák, füstölők, kártyák – egy jósnő rekvizitumai.



– Pesttől negyven kilométerre élek. Ezt a szobát azért vettem, hogy ne kelljen utazniuk a vendégeimnek – tessékel be a kis helyiségbe Lilla King.

Katalinnak anyakönyvezték, de a számmisztika alapján új nevet keresett magának.

– A mostani betűi a 22-es számot adják ki. Ez a mesterszám. Akinek ennyi, mindent elér az életben – magyarázza.

Gyakorlott nyilatkozó: sokszor szerepel a kereskedelmi tévékben, bulvárújságokban. Benne volt szinte minden titokzatos ügy szalagcímében: megmondta előre, hogy a nyomaveszett francia lány a Dunából kerül majd elő. Megjósolta, hogy VV-Ági eltűnt barátja vízbe fulladt, s hogy a kis Dominikot kutyák marcangolták szét. Tudta: a kiskunlacházi lányt egyetlen támadó ölte meg. Segített a rendőröknek, és bulvárhős lett ő is. Azt mondja, jár hozzá politikus, művész, egyszerű ember.

Azonnal látja gondjaikat, testi nyavalyájukat, kétségeiket, bánatukat.
– Már gyerekkoromban előre tudtam, mikor fog valaki megbetegedni a környezetemben. Anyukám elvitt az orvoshoz, aki megnyugtatta, majd kinövöm. Nem így lett. A húgom egy ideig azt beszélte a faluban, hogy biztos megbolondultam. Az iskola után ápolóként dolgoztam. Előre megéreztem, melyik beteg mikor lesz rosszul, vagy távozik el. Már féltek tőlem a kollégáim. Végül ott kellett hagynom a munkahelyemet.

Egy pillanatra megáll.

– Nem baj, hogy ennyit beszélek? – kérdezi zavartan.
– Nem – mosolygok.

Harminchat éves volt, amikor beütött a krach. Férjével építkeztek. Nem lett kész időben a ház. Ideges volt, fogyott a pénz. Végül elszállt minden ereje: elájult. Agyérgörcs volt a diagnózis, jobb oldali bénulás.

– Egy pillanatra meghaltam, a klinikai halál állapotába kerültem. Tiszta tudattal voltam odaát. Én azóta nem hiszem, hanem tudom, hogy van Isten.

Állítja, képes olvasni a gondolatokban, és látomásokban ismeri meg a jövőt. Tanfolyamokra járt, kártyát vetni tanult, megismerkedett a tibeti mágiával. Azt mondja, betegsége óta lecsendesült.
– Megtanítsam gondolatot olvasni? – kérdezi.
– Megpróbálhatjuk – tamáskodom.
– Vegyen ki a szívemből egy érzelemmolekulát, és húzza magához – csippent felém hüvelyk- és mutatóujjával.

Ügyetlenül utánzom.
– Milyen házam van: földszintes vagy emeletes? – kérdezi.

Emeletes ugrik be elsőként. Nem nyert. Pedig istenuccse, koncentráltam!
– Ne a tudata, hanem a megérzése irányítsa! – figyelmeztet.

Még néhány próbálkozás, és kiderül: szekunda gondolatolvasásból.
– Imádom a fiamat. Nem örökölte a tehetségemet, ő két lábbal áll a földön, informatikus. Az apja elhagyott minket, és 2002-ben meghalt. Nem véletlen, hogy akkor. Nézze! – elővesz egy papírt, és kiszámolja a férfi és a fia születési adataiból a halál évét, hónapját, napját. – Kérdeztem az égiektől, miért olyan nehéz nekem párt találni. Valószínű, én már hozzájuk tartozom – sóhajt, és felfelé mutat. – Nyugdíjas vagyok, ebből élek. Megvan mindenem, ami kell. Tudja, a dolgok nagyjából eldőltek már. A probléma csak azzal van, ahogy megéljük a történéseket.

– És mit hoz 2010? – kérdezem.

Sűrűn teleírt újabb papírt vesz elő.
– A nagy materializmusnak lassan vége lesz. Sokan indulnak el a spirituális úton. Nagy nehézségeket kell az országnak átvészelnie. Az Európából érkező válság egy társadalmilag, gazdaságilag sebezhető országot talált – olvassa egy szuszra.

Múlt esti látomása után jegyezte fel a szalagcímes jövőt.
– Jövőre változás várható. Jobboldali kormány kerül hatalomra, és egy új párt is bekerül a parlamentbe. Csökkennek a vállalkozók adóterhei, elszámoltatják a politikai elitet. Bármilyen szorongató a helyzet, jobb évünk lesz, mint az idei. Ám a gondjainkat nem 2010 oldja meg.
– Melyik lesz az az új párt? – kíváncsiskodom.
– Nem mondhatom el, hiszen már most is támadnak.
– Kik?
– Egyszer egy politikusnak jósoltam, aztán megfenyegetett telefonon. Tudja, a parlamentben is dolgozik egy mágus...
– Alkalmazzák?
– Igen, hogy befolyásolja a folyamatokat.

Akkor itt is az ideje indulni. Tétován állok meg a lépcső mellé hordott sószsákok előtt. Még jó, hogy nem magamért, hanem 2010 miatt jöttem.

Somolygok, amikor hazavisz a vásott télikabát.