Hetilap kereső

Karácsony Ágnes írása

Akkor kezdtük ezt a naplót, amikor Gyurcsány Ferenc az Országgyűlésnek bejelentette: lemond a miniszterelnökségről. És akkor fejeztük be, amikor az SZDSZ eldöntötte, hogy elfogadja kormányfőjelöltnek Bajnai Gordont. Az egy hét statisztikájához tartozik: 20 miniszterelnök-jelölt, többtucatnyi egyeztetés, 42 informátor, négy reggeli, két vacsora, 260 telefonhívás, 502 SMS és egy lemondott pártelnök.

Március 23., hétfő

„Biztos van jelöltje Ferinek, ha olyan hangsúlyosan nemzeti egységkormányt akar” – biztatták egymást körtelefonokban szocialisták a délelőtti frakciógyűlés előtt. De azért körbekérdezték: ki mit tud, kire cserélné magát Gyurcsány?

Volt, akinek „Feri köreiből” megsúgták: Gyurcsány a kongresszus előtt napokig Sugár Andrást, a
T-Mobil egykori vezérét képzelte utódjának, de „lebeszélték Ferit róla”.

Mások azt hallották: Gyurcsány vasárnap este lakására hívta Glatz Ferencet, aki „kezet nyújtott, hogy vállalná a pozíciót”. A kézfogót Baja Ferenc készítette elő még a kongresszus napján, ő javasolta a történészt, Gyurcsány gyorsan rábólintott. Hiszen ő maga is gondolt a tudósra, aki tagja a Reformszövetségnek, és akit 2005-ben – amikor neve felvetődött köztársasági elnökként – még Kuncze Gábor is támogatott.

Ám a jobban értesültek szerint az SZDSZ – Horn Gábor, Magyar Bálint „közreműködésével” – még vasárnap háttérjelezte az MSZP-nek: nem támogatnák a történészt, aki „mindig mindenhez ért, s mindent vállal”. Keressenek a szocialisták valódi válságkezelőt, közgazdászt, olyat, mint Surányi György, aki a pénzpiacokat is megnyugtatná. De azért mérlegeljék azt is: egy jelölt nem jelölt.

„Gyurcsány vasárnap este Mészáros Tamást, a Corvinus Egyetem rektorát is felhívta, vállalná-e a miniszterelnökséget” – került újabb információ a szocialista hírhálóba. A közgazdász rektor köszönte a bizalmat, de úgy gondolta: nem alkalmas miniszterelnöknek, nincs a fiókjában kész „mentőprogram”, az idő meg sürget, felelőtlenség így kormányfőnek beugrani.

S bár a frakcióülés előtt kis csoportokban már aggódni kezdtek szocialista képviselők, „mi lesz, ha végül senki nem vállalja a miniszterelnökséget”, gyűlésükön „rezzenéstelen nyugalommal” hallgatták végig Gyurcsány Ferenc lemondó beszédét.

„Senki nem támadt Ferire, nem vádolták felelőtlenséggel, önmentéssel. Még a nagy megmondóember, Suchman Tamás sem rántott kardot, inkább biztatott: olyan nincs, hogy nem oldjuk meg a helyzetet. Aztán kinyíltak a szocialista telefonkönyvek, repkedtek a nevek” – adta viszsza hétfő déli hangulatukat egy képviselő, aki amúgy Király Júliát, az MNB alelnökét javasolta miniszterelnöknek, „mert egy nő erős és rendíthetetlen”.

Másik frakciótag piros tollal jelölte fekete bőrnoteszában a leggyakrabban elhangzó neveket: Glatz, Inotai András (Világgazdasági Kutatóintézet), Vértes András (GKI), Deák Ferenc (Henkel Magyarország), Csáki Csaba (Corvinus Egyetem), Nagy Tamás (Mezőgazdasági Termelők Szövetsége). Két név mellé felkiáltójelet is tett: Csáki, Vértes!
Gyurcsány egy órakor az Országgyűlésnek is bejelentette, lemond, konstruktív bizalmatlansági indítványt tesz majd új jelölttel, s megköszönte, hogy miniszterelnök lehetett. Csak kicsit rezdült az arca, amikor Navracsics Tibor Fidesz-szónok „nyomorúságos komédiának” nevezte a helyzetet.

Négykor már Gyurcsány parlamenti dolgozószobájában egyeztettek – tea mellett – az MSZP és az SZDSZ kormányfőkereső csapatai. „Nincs sok időnk” – ebben egyetértettek. Amíg a teafilter ázott, Fodor Gábor liberális elnök határidőt szabott: csütörtökig meg kell állapodni, ők szeretnének egyezséget. Lehetőleg Surányiban. De ez a szocialistákon múlik. „Nem kevésbé magán Surányin” – töprengett hangosan Lendvai Ildikó frakcióvezető.

Öt óra előtt Gyurcsány kiviharzott a szobájából. Késésben volt, várta már Surányi György – „politikailag szélvédett helyen”. Liberálisok előre tudták, mit fog mondani a bankvezér: „Szélesebb politikai legitimációt szeretne, kikérni Orbán véleményét is. Jóhiszemű gondolkodás.”

Késő este azzal hívták egymást szocialisták: „Surányi járt Orbánnál is, aki egyértelművé tette, hogy itt csak előrehozott választás lehet. Surányi erősen hezitál.”

Pánikreakciót váltottak ki a körtelefonok az MSZP-ben: „Ha Surányi nem, akkor ki? Be kell hozni az MDF-et is. Legyen Glatz a miniszterelnök, általános helyettese Surányi, Bokros Lajos pedig lépjen be pénzügyminiszternek. Ideális hármas. Nemzeti egységkormány.”

Néhány fiatal baloldali azonban már hétfő este is fogadást kötött volna arra: hétvégére Bajnai Gordon lesz a befutó. „Ma még elutasítaná a frakció, mondván, hogy Gordon úgy külsős, hogy belsős. És ha már belülről kellene választaniuk, inkább Gráfot nyomnák. De ha csütörtökig nem lesz megegyezés a kormányfő személyéről, a szocik megrettennek, és ijedségükben felsorakoznak Bajnai mögött” – vázolt forgatókönyvet egy ifjú platformpolitikus a 168 Óra naplóírójának. Annyit azért még hozzátett: „Kóka hozná a liberális frakció többségét Gordonnak. Akinek már kész a programja is.”

Március 24., kedd

Dávid Ibolyával nyitotta a napot reggel nyolckor az MSZP tárgyalóküldöttsége, Gyurcsány, Lendvai, Simon Gábor. Az MDF elnöke nem kedélyeskedett, szikár volt. Támogatnák a konstruktív bizalmatlansági indítványt – főként Glatz Ferenc jelölésekor. De ez nem jelenti azt, hogy a szocialisták később is számíthatnak fórumos voksokra. Viszont nem lenne ellenükre, ha Oszkó Péter, a Reformszövetség adóügyi szakértője pénzügyminiszteri posztot kapna az új kormányban.

Kilenckor már a pártelnökség előtt adott helyzetjelentést Gyurcsány a Jókai utcai székház ötödik emeletén.
Néhányan jegyzeteltek: „Surányi Brüsszelbe megy este.” „Kovács Laci keresse meg ott.” „Feri széles legitimációt akar az új kormányfőnek.” „MDF Glatz mellett, az SZDSZ nem.” „Megállapodni Fodorékkal kell.” „Vértes András, Csáki Csaba – megpróbálni.” „Ma este legyenek jelöltek.” „Üzenni a pénzpiacnak.”

Kora délután bennfentes baloldali visszajelzést kapott: Csáki Csaba nemet mondott a jelöltségre, köszönte ugyan, de szerinte „erősebb ember kell” a feladatra. Vértes viszont rajthoz állna, „akár azonnal nekilát a program kidolgozásának, elképzelése van, konzultálna a teljes közgazdászszakmával, és nem akarja felrobbantani a társadalmat”. A bennfentes baloldali belegondolt: „Ha Békesi Lacira vagy Csillag Pistára hallgat az SZDSZ, Vértes nem megy át náluk. Sajnos.”

Öt órakor újra „politikai teapartit” tartott Gyurcsánynál a szocialista és a szabad demokrata delegáció. Fodor kezdte: náluk járt délelőtt Surányi, nem mondott határozott nemet, de igent sem, pedig mégiscsak ő lenne a legjobb.

Gyurcsány már hívta is mobiljáról Surányit, és „konferenciaszerűen” kihangosította a telefonját. Közösen kérték a bankárt: csütörtökig gondolja át az egészet, addig ők sem veszik úgy, hogy elutasította a felkérést. Ebben maradtak.
De azért Gyurcsány nekifeszült a liberálisoknak: „Ha nektek nem jó Glatz, sem Vértes, Békesi meg elzárkózik, Surányi pedig esetleg nemet mond, még kit tudnátok elképzelni?!” Horn Gábor kissé nyeglén kivágta Chikán Attilának, az Orbán-kormány gazdasági miniszterének a nevét. „Jó, nekünk tökéletesen megfelelne” – dőlt hátra Gyurcsány a székében. Horn visszakozott: jó, jó, ezt csak úgy mondta, úgyis lehetetlenség. És azért várják meg, mit felel csütörtökig Surányi.

Hat órakor újból ülésezett az MSZP elnöksége. Idegesebbek voltak, mint reggel, egymást figyelték, az arcokból szinte mindannyian ugyanazt olvasták ki: „Ha ez így megy, hétvégére felfaljuk egymást. Az SZDSZ-szel pedig odáig jutunk, mint a 2005-ös köztársaságielnök-jelöléskor. Minél többet beszélünk, annál inkább távolodunk egymástól.”

Gyurcsány mozdulatlan maradt pártelnöki székében, két kezét összekulcsolta maga előtt az asztalon. Mérsékelt hangot választott: „Lemondott a cseh kormány. Surányi pedig nem biztos, hogy igent mond itthon.”

Nem húzták tovább az időt, elfogadták: azonnal miniszterelnöknek jelölik – szigorúan ábécérendben, s nem rangsorolva – Glatz Ferencet, Surányi Györgyöt és Vértes Andrást.

„Jöjjön most az SZDSZ, mondják ki nyíltan, kit fogadnak el” – szólt hozzá egy szocialista, és szőlővel kínálta társait. Magában még azt is gondolta: „Ha Surányi nyilvánosan is nemet mond, készülődhetünk a halálugráshoz. Addig még két napunk van. Fodornak meg lassanként puhítania kellene a csütörtöki ultimátumon.”

Március 25., szerda

Fodor Gábor hét óra előtt még otthonról adott telefoninterjút a Kossuth Krónikának. A liberális elnök kimondta: Surányit támogatják, a többi jelöltet „nem minősíti”. És ugyan bízik a megegyezésben a szocialistákkal, de „lehet, hogy a történet vége az előrehozott választás lesz, mint tisztességes megoldás”.

Simon Gábor választmányi elnök, az MSZP egyik tárgyalója nem sokkal később a Nap TV-s Össztűzben komor hangon szólt: „A megállapodás nem lehet ultimátum, és nem lehet diktátum.”

Néhány szocialista rögtön riasztott néhány liberálist. „Az nem lehet, hogy Surányit nem tudjátok meggyőzni.” „Gyuri megijedt. Nem akar Orbán céltáblája lenni, nem akar elmeháborodott, zsidózó tüntetőket látni a háza előtt.” „De hát ti már beszéltetek vele korábban is, nem?” „De! Amikor Fodor szakértői kormányt javasolt ősszel. Gyuri akkor nem zárkózott el, hogy szerepet vállaljon benne. Nem érte váratlanul a mostani felkérés sem. De nyugi! Fél Európa őt győzködi most. Beszállt Brüsszelben Kovács Laci is a kapcsolataival, elég nagy ereje van, Szent-Iványi pedig beszélni fog Genscherrel is.”

Aztán délben Sólyom László sűrű pislogások közt belemart a demokráciába meg az új miniszterelnök-jelöltbe. Az MTV Híradója hozta a köztársasági elnök nyilatkozatát: „Ma már olyan a helyzet, hogy csak egy előrehozott parlamenti választás adhat esélyt arra, hogy egy stabil, széles körű felhatalmazással rendelkező kormány tud felállni.” MSZP-s körökben forogtak a mondatok: „Orbán nyilát lőtte ki Sólyom. Surányira céloztak. Tudta Orbán, ha Surányi mégis vállalja, Gyurcsány megerősödik.”

Lendvai Ildikó 14 órára hívta össze frakcióját, hogy a jelöltekről vitázzanak. Egy-két, a „társadalompolitikára különösen érzékeny” képviselő folyosói szegletekben találgatott: „Ha Surányi lenne, mi a garancia arra, hogy nem mond le két hónap múlva? Tudja egyáltalán, hogy ez az egész mivel járna?” Szanyi Tibor magában forrongott, cigarettafüstben: „Lassan már a Caligula lova is szóba jöhet lehetséges jelöltként.”

Bent, zárt ajtók mögött, a frakcióteremben senki sem zúgolódott. Baja Ferenc kért szót, Glatzot méltatta, „ismeri az ország, szót ért mindenkivel, kiegyensúlyozó személy”. Amíg Baja beszélt, egy képviselő belelapozott Glatz új vidékpolitikai könyvébe: aznap hozta a posta, nemcsak neki, a képviselői irodaházba.

Szabó Zoltán is feltette a kezét: Surányi mellett érvelt, „ismeri a világ, tudja, mit kell tenni, megoldó személy”. És ha a két párt frakciója bizalmat szavaz Surányinak, az neki bizonyára sokat jelentene. Pesszimisták alig hallhatón sziszegték: „Ezt itt még komolyan veszi bárki is – Sólyom beszólása után?”

És bár páran azért új neveket is kerestek volna, Gyurcsány rövidre zárta a témát: „Ezt a kérdést most még ne nyissuk föl.”

Surányi György viszont nem várt csütörtökig. Szerda este fölhívta a szocialistákat és a liberálisokat is.

A halk hangú bankvezér sajnálattal – „megtisztelő a felkérés, de nyomasztó a feladat súlya, hiányozna a pártok valamilyen támogatása, ne haragudjatok” – nemet mondott. És maga helyett Patai Mihály közgazdászdoktort, a Budapesti Értéktőzsde elnökét javasolta.

Március 26., csütörtök

Surányi reggeli rádióinterjújában nyilvánossá is tette Brüsszelből: nem vállalja a miniszterelnökséget.
A szocialista belső kör akkor újra végiggondolta: Vértes András náluk csont nélkül átmenne, még Karsai József és Suchman Tamás is megszavazná a frakcióban. Csakhogy Kóka János már korábban „margón kívülre” küldte Vértest, mondván, „nem támogatná Frankfurt és Brüsszel”.

A jobboldali média pedig „kegyetlenül kicsinálta” a közgazdászt azzal, hogy jelölése után percekkel „Amway-ügynökként” bulvárírtak róla.

„Valahogy mégis Glatz Ferenccel kellene kezdeni valamit, Kuncze talán segíthet” – próbáltak már reggel helyzetet menteni az MSZP-ben, amikor informális üzenetet kaptak SZDSZ-es körökből: ha Patai Mihályt „képbe hozzák” a szocialisták, a szabad demokraták támogatni fogják. Nem volt ismeretlen Patai a szocialisták előtt: Szekeres Imre elnökhelyettes és Veres János pénzügyminiszter rögtön melléállt.

Aki közelről ismeri a közgazdászt, már délben hallotta: Patai hajlik az igenre, vélhetően elfogadja a felkérést. De ezt akkor még csak tucatnyian ha tudták.

Nagyjából ezzel egy időben miniszterelnök-levadászó kampány indult az internetes portálokon. Villámgyorsan szivárogtak újabb nevek: Jaksity György, az OTP-s Pongrácz Antal, Balázs Péter egykori nagykövet, Felcsuti Péter, a Bankszövetség elnöke persze azonnal cáfolták, hogy felkérték volna őket kormányfőnek – és nem is vállalnák, tették hozzá gyorsan.

„Mi ez a bohóctréfa? Ki indította az internetes castingot? Ki tesz minket nevetségessé? És miért?” – hívták egymást Pesttől Pécsig szocialisták, bár már kételkedtek, hogy valaki egyáltalán tudná a megnyugtató választ. De kaptak tippet, kettőt is:
a jobboldal játszmája ez, hogy kiröhögtesse a baloldalt. Vagy: szocialista vezérkörök próbálják elterelni a figyelmet egy új jelöltről.

„És ha Feriék így akarnak kilőni minden jelöltet, hogy a végén Bajnait futtassák be?” – ezt megyei pártvezetők találgatták, majd maguk is vetették el a kérdést azzal: „Feri csak nem készül öngyilkosságra.” Épp csak végére értek a gondolatnak, amikor egyikük SMS-t kapott pesti politológustól: „Patai lett volna a jelölt. Viszszalépett. Idő előtt ellehetetlenítették. Nézd meg a Magyar Nemzet honlapját. Ez irányított. Ki áll mögötte?”

A jobbos netlap elsőként közölte, hogy Patai Mihály az új jelölt. De megjegyezték azt is: első felesége Biszku Béla lánya volt, ő maga pedig KGST-ösztöndíjasként Moszkvában tanult.

Kora este a szocialisták egyik mindentudója néhány ismerősét jázmintea mellett beavatta a részletekbe: „Patai azért lépett vissza, mert felismerte: ebben a játszmában nem ő számít. Ha a neve ilyen gyorsan kiszivárog egy rendkívül szűk körből, amellyel tárgyalt, később is így rángathatják marionettfiguraként.”

Akkor döntötte el Glatz Ferenc is: levelet ír Gyurcsánynak, és szépen kéri, hogy vegyék le a jelöltlistáról.
De a miniszterelnöki „castingcsütörtök” ezzel még nem ért véget. Sőt: valójában késő este kezdődött, amikor az SZDSZ bejelentette: újabb nevet kér hivatalosan – Surányi helyett.

Előbb liberálisok üzenték nyomatékosan a szocialistáknak: Bokrost pillanatokon belül javasolni fogják miniszterelnöknek, „Lajos felhatalmazott minket erre, Kókával megbeszélte tegnap”. Az MSZP visszaüzent: ez csak esti mese lehet, „tudjátok jól, Lajos nem megy át nálunk”.

Aztán baloldali értelmiségieket arról informáltak liberálisok: Kuncze Gábor komoly esélyes volt a kormányfői posztra, legalábbis mostanáig.

Majd egyre gyorsabban terjedt szocialista vidéki csoportokban: „Bajnai Gordon marad az egyetlen jelölt.” Valójában teszt volt: milyen reakciót indít el Bajnai neve?

Március 27., péntek

Kuncze Gábort reggel külföldön érte utol telefonon a 168 Óra naplóírója: valóban kormányfőjelölt volt a napokban? „Hülyeség. Jelenleg árkon kívüli gyepmester vagyok az SZDSZ-ben.”

Ugyanebben az időben különféle szocialista „keresőprogramokon” újabb jelöltneveket futtattak le. Ezért is csúsztatták tizenegy órára az eredetileg kilencre meghirdetett elnökségi ülést, ahol „végső megoldásként” bedobták Takács János nevét. Az Electrolux Lehel vezérét Szekeres Imre javasolta, „nem lehet már várni, két perc van még az előrehozott választásig, mondjuk meg az SZDSZ-nek, Takács a harmadik jelöltünk Glatz és Vértes mellett”, vergődtek az egyre fáradtabb, egyre kimerültebb szocialisták.

„Takács János” – kapta az MSZP-s jelzést Fodor Gábor délben az ügyvivők tanácskozásán. Eörsi Mátyás ismerte Takácsot, „jó vezető, ügyes menedzser”. Kovács Kálmán, Horn Gábor és Fodor sem ellenezte.
A többiek igen: „Nem húzónév, nincs üzenete, nem mehetünk bele, óriási visszalépés lenne, presztízsvesztés, ha már eredetileg Surányiból indultunk ki.”

Másfél órás belső erőpróbát tartottak a liberálisok: előrehozott választások kontra Bokros Lajos. Utóbbiban maradtak, Fodor pedig visszajelezte Gyurcsánynak. Igaz, a szocialisták később tudták meg a liberális választ, mint néhány bennfentes újságíró.

Sokkolta az elnökséget a liberális döntés. Informálisan ugyanis azt hallották tőlük: Takács nincs ellenükre. „Mi meg végig azt mondtuk nekik, hogy Bokrost nem tudjuk átvinni a frakción, vagy csodának kellene történnie”, zuhantak magukba a szocialisták. Később sem ocsúdtak föl. „Ragaszkodjunk Takácshoz, s jövő héten indítsunk kampányt érte, győzzük meg az MDF-et? Vagy Bokros nevét vigyük a jövő szombati kongresszus elé, és valahogy mégis szavaztassuk meg?” – forogtak körbe a kérdések, és a fejekben közben egyre kontúrosabban jelent meg Bajnai arca, s nyomta el az előrehozott választás rémképét.

Estefelé a szocialisták közül többen is próbálták elérni Bokrost. Nem sikerült. Annyit tudtak róla, Erdélyben van, másnap meg Dávid Ibolyával EP-kampánynyitót tart. „De kizárt, hogy Bokros elfogadná a jelölésünket. Az MDF már nem ereszti őt. Hülyék is lennének. Másrészt nálunk úgyis sokan tartanak Lajostól. Mert nemcsak azt leplezné le, hogy a Fidesz képtelen a cselekvésre, hanem azt is: a kormány semmit sem csinált” – vette önkritikusra az egyik frakciótag egy értelmiségi vacsorán.

Akkor persze már ő is tudta: Suchman Tamás – aki hétfőn még nem rántott kardot – „pihenni küldte” a pártelnököt, új vezetőt szorgalmazott, mert szerinte a politikai irányítás kicsúszott Gyurcsány kezéből, „egy életre tönkretették azokat, akiknek a nevét kiszivárogtatták, s céltáblája lettek alantas támadásoknak”.

Szanyi Tibor meg Chiléből, a San Diegó-i „Haladó baloldali kormányzás” világkonferenciájáról üzente: „Csatlakozom Tamáshoz, kimondta, amit mások is gondolnak. Nem lehet gebinbe kiadni a posztokat. Vízválasztó lehet a holnapi elnökségi, főként a megyei elnökségi ülés.”

Fiatal baloldaliak péntek éjjel nem aludtak: „Ha Gordon szombaton átmegy az elnökségen, Ferit megvádolhatják, hogy kettős játékot folytatott, és valójában mindvégig Bajnai volt a titkos favoritja. Nincs jó lépés.”
De álmatlanság gyötört régi szocialistákat is: „Csak nehogy kettős leszámolásra játsszon Feri: ha velem nem megy, nélkülem sem fog. Akkor szakad a baloldal.”

Március 28., szombat

Reggel kilenckor kezdett az MSZP elnöksége a Jókai utcai székház tetőterében: gyűrött arcok jelezték az éjszakai vívódásokat. De gyötrődtek tovább: lehet-e Bokros Lajossal, maradjon-e jelölt Takács János, vagy ki más legyen a miniszterelnök?

Valamivel tíz előtt Gyurcsány kibökte: ha nincs külsős szakértő, belülről Gráf vegye át a kormányzást tőle, különben „toljuk magunkat az előrehozott választásokba”. Majd kifújta magából egy szuszra: lemond a pártelnökségről, vezesse az MSZP-t is Gráf, így nem lesz kettős hatalmi centrum.

„Jóska a kongresszus után azt mondta, eszében sincs miniszterelnöknek lenni. Miből gondolod, hogy most vállalná ezt vagy azt?” – kérdezte valaki óvatos gyanakvással Gyurcsánytól.

Még ki sem beszélték a „Gráf-kérdést”, de már özönlöttek az SMS-ek az elnökségi telefonokra: „Már fönt van a neten, hogy Gyurcsány lemondott a pártelnökségről, és Gráfot javasolta, de Gráf semmiről nem tud.”
Gyurcsány ideges lett, „majd meg lehet nézni a híváslistákat, ki szivárogtatott innen”.

Aztán nagy levegőt vett: a frakcióból ugyan néhányan bírálják Bajnai Gordont, de az SZDSZ nem gördítene akadályt a jelölése elé, ő is vállalná a dolgot, meg kell hallgatni, van-e világos programja. Mert nem biztos, hogy van más út. Dönteni kell: Gráf vagy Bajnai? „De ha Gordon, akkor is megyek, mert azt mondják majd, olyan, mintha ő én lennék, és a kutya sem hinné el, hogy ezt én nem így akartam már eleve is.”

Kevesen leplezték az elnökségből, hogy meglepődtek. Egyvalaki azért megkérdezte: „Feri, nincs valami olyasmi a fejedben, hogy új pártot alapítasz?” Gyurcsány tiltakozott, szenvedélyesen.

Mire a gyorsétteremből megérkeztek a pizzaszeletek az elnökségi ebédhez, addigra már Bokros Lajos bejelentette: nem vesz részt a „kutyakomédiában”, nem akar a szocialisták miniszterelnöke lenni.

Gyurcsányt a közös ebéd végére Lendvai Ildikó és Kiss Péter „visszaszelídítette” a pártelnöki posztba. Talán arra gondolhattak: ha Gyurcsány innen is kiszáll, szakadhat a párt. 2004-ben a megyei elnökök emelték hatalomba, meg kellene várni, mit mondanak ugyanők, hiszen négykor üléseznek. Ráadásul ha mégis az előrehozott választás a vég, egy Gyurcsány nélküli, darabjaira esett párt teljesen lenullázódhat.

Bajnait kettőre behívták a pártházba, később a háta mögött dicsérték: „Jól beszélt, ragyogó programot adott elő, sokban hasonlót a Reformszövetségéhez. Látszott, felkészült a kormányzásra.”

S miközben Morvai Krisztina szélsőjobbos hadikosztümben a Kossuth téren lehazaárulózta és „népharaggal” fenyegette az új miniszterelnököt, a szocialisták megüzenték a liberálisoknak: Bajnai a jelöltjük. Az SZDSZ visszaüzent: nincs ellenükre Gordon. Feledték, hogy egymás közt korábban csak „Gyurcsány Ferenc Juniorként” emlegették.

Négykor aztán eldördültek az MSZP megyei pártelnökei. Szemben az országos elnökséggel, ők nem kímélték Gyurcsányt, fejére olvasták az elmúlt káoszhetet, vádolták zavarkeltéssel, politikai hibákkal, trükközéssel: „Ha lemondasz, mi azt támogatjuk, veled most nem mehet tovább, állj félre!” Bár elhangzott az is: mindez nemcsak egyszemélyes felelőtlenség volt.

Este nyolcra az MSZP tárgyalóküldöttsége – már Szekeres Imrével, a lehetséges új pártelnökkel és Kiss Péterrel kibővítve – tanácskozásra hívta az SZDSZ-eseket. De ők nem értek rá. Ünnepelték az Ellenzéki Kerekasztal huszadik évfordulóját.

Ott mondta egy liberális elemző: „Gyurcsány okos taktikus, kizárt, hogy ne tudta volna előre: ha sikerül becseleznie Gordont miniszterelnöknek, ő kiesik a pártelnökségből. Kérdés: mikor tér vissza? De kérdés az is: Bajnai saját kormányt csinál, vagy Gyurcsány nélküli Gyurcsány-kormányt?”

Március 29., vasárnap

„Ez a nap úgy terít ki majd mindenkit, mintha a országgyűlési választások eredményét várnánk” – mondta rántottás reggelije mellett baloldali politikus a 168 Óra naplóírójának. Arra utalt: kilenc órától az SZDSZ ügyvivői és frakciótagjai, ők harminchárman eldöntik saját sorsukat, és persze a szocialistákét is – Fodor fordulatával – az „ország érdekében”.

Kilenckor a Gizella utcai székházban minden liberális fegyelmezetten kikapcsolta a mobilját, „ne mehessen ki információ, a kiszivárogtatás rossz rendező elve lett a hétnek”.

Aggódó szocialisták tízkor már nemcsak egymást „körkapcsolták”, kérdezték az újságírókat is: van már hír az SZDSZ-től? „Semmi. Előzetesen csak azt hallottuk, a fiatalok forradalomra készülnek, Gusztos Péter meg a többiek. Nem akarják Bajnait. Ha győznek, jöhet az előrehozott választás.”

Tizenegy óra előtt valaki kinyitotta a liberális hírcsapot: „Kóka hozza a frakció többségét. De az ügyvivőknél vesztésre áll Gordon. Demszky nincs itt, külföldön van, pedig ő Bajnai mellett állna. John Emese álláspontja nem világos. De inkább nem támogatja Bajnait.”

A déli harangszóra aztán Orbán Viktor is „megkondult” a Bibó-kollégiumban, a Fidesz-születésnapon: újra és újra indítványozzák az előrehozott választásokat, ehhez csak az SZDSZ támogatása hiányzik. És a Fidesz kész a kormányzásra.

„Ezt vajon hallották a liberálisok is? Tényleg azt akarják, hogy az egész baloldalt felfalja a fő torkos?” – veszítették el végképp türelmüket szocialisták a szabad demokraták hosszú vergődése miatt.

A liberálisok kora délután „kényszerszünetet” tartottak: „Demszkyt megvárjuk. Már közeledik a határhoz. Nélküle nincs meg Bajnai. És Demszky átállíthatja John Emesét is.”

Baloldali kiskörök kajánkodtak: „Szép kis jövő, Demszkytől függ az életünk.”

Amíg az SZDSZ Demszkyre várt, Bajnai „politikai termékbemutatót” tartott az MSZP frakciójának. Gyurcsány nem jelent meg, „de velünk van, otthonról kezeli a helyzetet”, hívei nyugtatták így egymást.

Bajnai már kissé fáradt volt, elkeseredett. Mondta, éjfélig adott ultimátumot az SZDSZ-nek, hogy döntsenek róla. Amúgy szerződést kötne mindkét párttal, hogy támogassák a programját. Mint Bokros tette 1995-ben Horn Gyulával.
Miután Bajnai elhagyta a termet – kilencre ígérte magát a liberálisoknak –, néhány szocialista magára zárta az ajtót: „A baj az, hogy ha nagy nehezen elfogadja is Gordont az SZDSZ, onnantól ők irányíthatják majd, és nemcsak őt, minket is rendre figyelmeztethetnek: a liberálisokon múlt, hogy nem buktunk meg. Hogy nincs előrehozott választás.”
Bajnai Gordon pontban kilenckor prezentálta magát az SZDSZ-nek. Két és fél órán át faggatták, reformgyűrték, számokat kértek tőle, és ígéretet. Még az sem zavarta, hogy már nem jutott neki a pizzából. Fél tizenkettőkor távozott. Harminc perccel az ultimátum lejárta előtt.

Éjfél előtt hét perccel a szabad demokraták „belső indexe” már jelezte a várható végeredményt: a frakciótagok nagy többséggel, az ügyvivők 7:5 arányban Bajnaira szavaznak, John Emese besorol Demszky mögé.
Így is lett.

„Köszönjük, Emese” – sóhajtottak magukban remegő szocialisták éjfél után.

És mert a naplóírót sürgette a lapzárta, az SZDSZ döntése után rövid SMS-t írt – „de mi lesz Gyurcsánnyal?” – egy fiatal baloldali platformpolitikusnak. Hosszú válasz jött: „Várjuk ki a végét! Ferinek mégiscsak sikerült elfogadtatnia Bajnait. De ha most még lennének is olyanok, akik visszakövetelnék pártelnöknek, nem fog belemenni. Mert az már nem is komédia, hanem paródia lenne. Ennél komolyabb politikus Feri. Hosszú távon úgyis övé a baloldal.”

Meglátjuk. Igaz, ugyanez a platformpolitikus mondta hat nappal ezelőtt azt is: Bajnai Gordon lesz a befutó.