Siklós fideszes többségű önkormányzata felhatalmazta Marenics János polgármestert, hogy a 2012-es büdzsé terhére havi 250 ezer forintos megállapodást kössön Várhegyi Attila, az első Orbán-kormány kulturális államtitkárának cégével – tudta meg a 168ora.hu.
Várhegyi Attilát, a Fidesz pártigazgatóját 2002 őszén folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyon hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen felfüggesztett egyéves börtönbüntetésre ítélte a bíróság. A politikus emiatt lemondott parlamenti mandátumáról.
Idén novemberben derült ki, hogy a Miniszterelnökségi szerződött Várhegyi Attila egyik cégével, a Prestige Media reklámügynökséggel, amely „filmgyártás a Magyarország Alaptörvényének megalkotását előkészítő nemzeti konzultációhoz” címen
7,7 millió forintot kapott közpénzből.
A település honlapján megtalálhatóak a december 15-i képviselő-testületi ülés előterjesztései. E szerint Várhegyi Attila cége, a Myself Consulting Kft. létrehozna egy helyi hírszájtot, a sikloshirado.hu-t, cserébe Siklós városa hirdetőként jelenne meg a weboldalon. Mindez „egy mérsékelt összegű, tartós hirdetési szerződés keretében” valósulna meg – olvasható a polgármester előterjesztésében. A
„mérsékelt ár” 250 ezer forint + ÁFA-t jelent havonta
A Marenics János által jegyzett előterjesztés azt javasolta, hogy a képviselő-testület fogadja el a Myself Consulting Kft. médiaajánlatát, és építse be a 2012-es költségvetésbe annak összegét. Ezen kívül felhatalmazta a polgármestert a „szükséges megállapodás megkötésére”.
Külön ízt ad az ügynek, hogy a december 15-i képviselő-testületi ülés előterjesztéseit tartalmazó
pdf-dokumentumban – nem tudni milyen okból – egyedül a Siklós Híradó hírportál létrehozását célzó javaslatot
nem látták el elektronikus könyvjelzővel. Aki csak felületesen, a könyvjelző alapján pörgeti végig a dokumentumokat, valószínűleg észre sem veszi a szóban forgó javaslatot.
Siklóson idén
megszüntették a legszegényebb gyermekeknek járó nyári ingyenes étkeztetést, és a 2012-es évben tovább csökkennek az oktatásra, kultúrára és sportra fordítható összegek, reklámszerződésre mégis akad pénz – mondta el a 168ora.hu-nak ifjabb Szalai Ottó önkormányzati képviselő, aki a Siklósért Megalkuvás Nélkül Egyesület színeiben jutott be a képviselő-testületbe. A város pénzügyi helyzetével kapcsolatban elmondta,
Siklós adósságállománya jelenleg 3,5 milliárd forint svájci frankban és egymilliárd forint forintalapú hitel.
„2011. december 15-én felháborító és szégyenteljes döntést hozott a siklósi képviselő-testület többségét adó Fidesz és Marenics János polgármester. A döntés semmi másról nem szól, mint a siklósi adófizetők pénzének felelőtlen, pártutasításra történő lenyúlásáról, ami a közel 3 milliárdos, teljes egészében hitelből épült, Fidesz-közeli cég által megépített termálfürdő árnyékában kis szösszenetnek tűnik, a város katasztrofális anyagi helyzetében azonban megbocsáthatatlan és gyalázatos” – fogalmazott lapunknak Szalai.
A hírportál létrehozásáról, és a reklámszerződés megkötéséről szóló javaslatot a polgármester mellett a hét fideszes képviselő támogatta. Nemmel szavazott a
testület két szocialist tagja, a Kapocs Egyesület képviselője és ifjabb Szalai Ottó.
A
sikloshirado.hu doménnév alatt jelenleg nincs tartalom.
Az ügyben kerestük Marenics Jánost is, ám telefonon a polgármesteri hivatalon keresztül nem sikerült őt elérni, e-mailen megküldött kérdéseinkre pedig egyelőre nem reagált. Esetleges válaszait természetesen leközöljük.
HozzászólásokÖsszesen: 15 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A mi Attilánk 100 milliónűál többet síkított. A bírósági itélet: felfüggesztett. Indoklás LEÍRVA, nem saját magának, hanem egy pártnak sikkasztott. Kérdés?
Nekem is megszavazhatna má valaki 1-2 millát havonta.
Matulaaaaa!!!!
Mi van?
berugtál?
nem látod a fától az erdöt?
Tudsz te valamit egyáltalán?
vagy csak lesel ki a fejedböl.;-{
Tisztelt "Matatu"! Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok neked, valamint mindazt a sok szépet és jót amit te mondtál/kívántál a kommentjeidben másoknak. Szia!
Matatu
És akkor még nem néztél a tükörbe.
Ugyan semmi közöm hozzá, de muszáj hülyét csinálni magadból?
Bocsika ,a magánnyugdíj az 3 000 000 000 000.00 ft, meg az a kicsi ami még most hozzá jön.
Én nem szeretek semmi mutyit amiben nem vagyok benne,nem szerettem a mszp/szdsz-es mutyikat sem, de ezeket nagyon nem szeretem, mert ezek nagyban csinálják. .Ezekhez képest a hagyó első áldozó. Mit jelent pár milkó a magánnyugdíj 3 000 000 000.00-hoz képest? Apró pénz. És most jön a nagy dobás, a Nemzeti deviza tartalék. 9 920 000 000 000 ft. Na ezzel már bent lehet a legnagyobb maffiózók sorának az élén.DE fog jönni egy demokratikus kormány ,(poltpot főügyésztelen)és ha nem csukja le ezeket a primitív bűnözőket,akkor megérdemli a Magyar nép a sorsát.
öszike13
2011-12-24 11:19:42 #3
Nekem szóltál,seggnyalonc viktorivadék,maradék,köcsög?.
Én a várnak azt a nevet adnám: Fidesz börtön 2014-től.
bocs:roma stratégia
Az elszámoltatók harsogása közepette rabszíjon rángattak a Hír TV kamerái előtt, félóránként ítéletet hirdetve - be nem bizonyosodott gyanú alapján - szocialista vezetőket.
Mindez Fidesz erkölcsre lefordítva azt jelenti,hogy Várhegyi,Meggyes,Bayer,,a maguknak milliókat utaló polgármesterek,a két helyről jövedelmet húzók,a lézer blokkolókkal járók,a román stratégiát a feleségükkel és "titkárnőjükkel" együtt meglátogató exluziv helyen tárgyalók és társaik természetesen csak a nekik járó előnyökkel élnek.
Persze tehetik,mert tódi és társai úgy vélik,reklám céljából tették Tessék nekik gyűjtést rendezni,hátha a többi városról is készülnek ingyen filmek és képek.
Minden pénz amit elloptunk, az a mienk - hirdeti a felcsuti erkölcs.
...és, csak ennyi jött le neked t ó d i !!!
a mutyi az semmi?
Rohadjon rátok a műanyag börtönlakat Orbánnal együtt.
Mocskok voltatok,vagytok,lesztek és azok s maradtok egész életetekben.
Ami ma az országban életképtelen és rohadás,az egyenlő a fideSS-el.
Már megérte az egész, pedig még el sem kezdődött! Micsoda reklámérték, hogy máris sikerült egy országos lap címlapjára kerülnie Siklósnak. Erre évek óta nem volt példa. Ráadásul egy nagyméretű fotóval a várról! Már csak az élményfürdőt kellett volna valahogy belekeverni és megvan a tökéletes reklám!