114
168 Óra Online írása
2016. január 21.

Kemény figyelmeztetés: Orbánéknak is szól

Igen kemény figyelmeztetést intézett a kelet-európai országokhoz a német államfő. A davosi Világgazdasági Fórumon elhangzott megnyitó beszédében Joachim Gauck kifejtette, hogy ezek az uniós tagok éppen elég segítséget kaptak az uniótól, így most ők is segíthetnek a menekültkérdés megoldásában.

Kapcsolódó írásaink

Mint mondta, megérti, hogy másként látják, hány embert tudnak befogadni – írja a Spiegel. Megérti a nemzeti szuverenitás és identitás körüli aggályaikat. De azt nemigen képes felfogni, hogy éppen azok az államok tagadják meg a szolidaritást az üldözöttektől, amelyeknek a polgárai politikai üldözöttként megtapasztalták, hogy mi is az a szolidaritás.

A német elnök kifejtette azt is, hogy a vitának Európáról és nem arról kell zajlania, hogy egyes országok visszahúzódnak a nemzeti keretek közé. Mert lehet, hogy anyagi előnyökkel jár, ha valaki megtagadja az együttérzést, csak éppen közben elveszítjük az önbecsülésünket. Gauck ugyanakkor nem tagadta, hogy a bevándorlóhullám az előnyök mellett gondokkal is jár. A német határok szigorú ellenőrzését ellenben továbbra is elutasítja, mert úgy ítéli meg, hogy bizonyosan nem jó ily módon bezárkózni. Ugyanakkor védelmébe vette Merkel menekültpolitikáját. Hangsúlyozta, hogy az őszi határnyitás nem naivitásból fakadt, hanem hitvallás volt egy nyílt, szolidáris ország mellett, amely a súlyos bukás után nem akar többé idegenellenes lenni, rasszista meg végképp nem.

(Szelestey Lajos/Klubrádió)


Hozzászólások
Összesen: 114 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
Székely István
2016-01-26 15:03:15   #40

Tessenek a "zsidót" kicserélni "muszlim migránsra" s Ady szavai mintha hangoznának el!! :D
http://mek.oszk.hu/05500/05551/html/adypr0183.html

Gábor Rétai
2016-01-26 08:45:41   #39

Magyarország a párizsi terrorcselekmények után is folytatott kvótaellenes aláírásgyűjtésvel majd annak törvényellenessé nyilváníttatási kisérletével"segítette" az Eu közös erőfeszítését.
A terrorcselekmények utáni szolidarítási megemlékezés a Bazilikánál - a lakosság megosztott a menekültek kérdésében.

https://www.youtube.com/watch?v=chPHgNq3SRE

János Rohács
2016-01-24 20:43:12   #38

Mentőcsónak hasonlat :Ha megtelt nem szabad felvenni senkit ,mert mindenki elpusztul . Sajnálom őket de oldják meg a problémájukat .Az Arab térségben van a világ kőolajkészletének kb 50 % a . A gázkészletek 30 % a .Lehetne Kánaán . Ehelyett van öldöklés terrorizmus ,menekülés , káosz .Ezeket az ütődött Uniós vezetőket a migránsok ,vagy az Unió lakossága választotta ? Úgy viselkednek mintha 5000 emberről lenne csupán szó .AzUSA nak van bevándorlási politikája .Nem kérdezünk tőle ? Vagy nem vagyunk vele beszélő viszonyban ?.Abba hagyom mert egyre idegesebb leszek .

tengri00
2016-01-24 11:03:59   #37

Csakhogy, kedves Elnök úr, a pokolba vezető út csupa jó szándékkal és együttérzéssel van kikövezve végestelen végig. És az elején az útjelző táblán "Mennyország" van kiírva.
*
-Talán, ha olvasta volna Gárdonyi Egri csillagokját,
-Talán, ha tudná, hogy a keleti államok segítségként kapott pénzei azok elvesztett vámbevételeik, iparuk és piacaik pótlására jöttek, és nem a migránskrízis megoldásának jóváhagyását vásárolták meg vele.
-Talán, ha egy nem háborús törökországi menekült táborokból kiinduló szervezett inváziót nem tévesztene össze harcok elől menekülő szerencsétlenekkel..
-Talán, ha az Ön kancellárja is úgy járt volna el a német munkaerőpótlás ügyében, ahogy azt az angol miniszterelnök tette.
-Talán, ha az Ön kancellárja nem gyalogoltattott volna ezer kilométereken át a nőket, öregeket, gyermekeket- hanem közvetlenül a török táborokban kiválogatva a szükséges munkaerőt charter járatokkal szállította volna Németországba. (igaz, akkor az útiköltség nem a közbeeső államokat terhelte volna!)
-Talán, ha ennek a válságnak és a kicsemegézett migránsok helyzetének megoldását nem a kényszerkvóták ránk erőltetésével kívánnák megoldani.

-Nos, akkor talán mi, egykori ostblokkosok, sem így állnánk az ügyhöz.

Nemetorszagi_magyar
2016-01-24 17:32:35

Izé...

Gaucknak nincs Kanzellarja

A Kanzellarnak van Gauckja. Ö az allamfö.

Nemetorszagi_magyar
2016-01-24 17:29:53

teged azert nem zavar egy cseppet sem, hogy az EU millio munkanelklije, mint ti is, idearamolhat szabadon. Olyasz, spanyol, aki akar. Mindig is.

Meg ugye azt sem tudod, hogy Nemetorszagnak 2, 7 millio munkanelkülije van.

Mert ha ezt tudnad, nem irkalnal ekkorta baromsagot.

Ha valaki jön, mint menekült, es ha majd megtanul nemetül es ,lesz egy szakmaja vagy jart iskolaba, akkor talal itt munkat. Ugy 10 ev mulva.

banya46
2016-01-22 15:13:32   #36

nedudgi, mi meg hülyén fogunk nézni,ha kívül találjuk magunkat.

tengri00
2016-01-24 11:17:24

Ha a v4-ek 55 milliós táborát ki akarnák ebrudalni az Unióból, mert kimondjuk, hogy a király meztelen, Merkel pedig esztelen! az térdre kényszerítheti magát az Úniót is gazdaságilag.
-Ehhez egyébként minden tagállam egyetértése szükséges.
-Szerinted meg lenne?

banya46
2016-01-22 15:12:04   #35

nedudgi

Akkor Gauck rosszul emlékszik.

"http://www.tagesschau.de/wirtschaft/gauck-davos-fluechtlinge-101.html

"Tavaly " abban az értelemben, túláradó , vagy naivitás " kereskednek . Ő volt utalva többek között a buszok , amely küldött a szövetségi kormány , valamint Ausztriából Budapestre, hogy felszabadítsa ott szökött meg egy humanitárius vészhelyzet."

Beszédéből, durva fordítással, mégiscsak volt valami segítségkérés.

Ki tudja ebben a nagy tömegben......

Más, ha lehet most is rendkívüli helyzetet kihirdetni, minek ez a nagy kapaszkodás az alaptörvény módosításra?

nedudgi
2016-01-22 13:50:44   #34

GAUCK nyilatkozata a tipikus fogjuk meg és vigyétek.
Gyurcsány Ferenc legalább vendégül látott egy menekült családot.:-)

Gábor Rétai
2016-01-26 08:52:57

Gyurcsány partszínekbe támogatta viona a szegedi MigSzol munkaját, amikor ezt visszautasították, elvonult.
A menekültek támogatását nem szabad pártpolitikai célokra használni.
Így bántunk a menekültekkel. Civil szervezetek segítségével, jóérzésű emberek pár és oldalfüggetlen támogatása segítette megelőzni a humanitárius katasztrófát.
Menekültek a Keletiben tavaly szeptemeber1-én:

https://www.youtube.com/watch?v=mpIX5MKP67g

nedudgi
2016-01-22 13:48:39   #33

és egy cikk címe a propellerből
"A németek 79 százaléka a pokolba kívánja Merkel menekültpolitikáját"
A lényeg pedig ez!

tengri00
2016-01-24 11:10:45

Elég rég olvashattál újságot ebben az ügyben!

Nézd csak:

Merkelt egyre kevesebben támogatják

MTI | 2016. január 23., szombat

A német lakosság 79 százaléka váltást sürget a menekültpolitikában, Angela Merkel kancellár irányvonalát pedig csupán 15 százalék támogatja egy pénteken ismertetett felmérés szerint.

http://kitekinto.hu/europa/2016/01/23/merkelt_egyre_kevesebben_tamogatjak/

sgyuri
2016-01-22 20:10:04

Rosszul látod a lényeget.
A németek 21% annak ellenére , hogy a szélsőjobb minden eszközzel a gyűlölet és a felelem keltés politikáját folytatja mégis Merkelt támogatja.
Én emlékszem olyan időre amikor a német hatalom is a szélsőjobb hangján és stílusában mételyezte a maga 79%-át (mint hazánkban jelenleg) és ismerjük a következményeket.

A zéró megoldás undorítóan önző és aljas. Európa legaljasabb nemzete leszünk. Ezért nekünk a 20%-nak hallatnunk kell a hangunkat , hogy ez az ordas diktatúra nem tudta lenullázni nálunk sem a szolidaritást és a humánumot.

nedudgi
2016-01-22 13:31:09   #32

BOSZI!
Merkel hülye volt, mert azt hitte, hogy az ő munkaerő igényét kielégítheti a migránsokból, a többit meg elterítheti a zunió 27 országába úgy, hogy a migránsokkal nem egyeztet.:-)

banya46
2016-01-22 06:24:43   #31

Merkel "hülye" volt, mert buszokat küldött Budapestre a menekültekért.
Hülye volt, mert 28 tagállam egyeztetésében bízott.
Úgy-ahogy megoldják, de Magyarország további szerepe nagyon kétséges, amennyiben a jobboldali hullámon lovagolva --át akarják venni---??? az irányítást, legalábbis a passzátszelet fújják. (CÖF)

A kis dolgozatok írása helyett gondolkodjatok el, nem definiált terrorveszély miatt lekapcsolhatják az internetet, jegyrendszert és kijárási tilalmat rendelhet el főnökünk és szeretett vezérünk.
Remélem a terrorelhárítás azért végzi a dolgát.
Bár a twittert kapcsolták le az über helyett, tehát csak remélem.

nedudgi
2016-01-22 13:27:44

boszi
már megint félremagyarázod a dolgokat.
nem küldött buszokat budapestre.
a jobbik prominensének értelmezését meg nem kell azonosítani a valósággal, meg a valós tartalommal.
előd "barátunk" meg csak hallomásból tájékozódhatott, úgy, hogy eljárást sem indíthatnak ellene államtitok megsértéséért...:-) hiába állította be úgy, mintha ezért őt felelősségre lehetne vonni. ez csak a mondanivalója hitelességét kívánta megerősíteni az eccerű honpolgárok felé....:-)

Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Közösség
apuska: Látom, szelfiztél a tükör elött. 23:11
Elképesztő fideszes arcok galeriája
Lé Hűtő: Én is! Nyugodalmasat! Itt mindjárt kezdődik... 21:27
Társalgó, 2016. június
Lé Hűtő: Én nem felejtek ilyen könnyen...[/quote] ... 21:26
A FIDESZ vizet prédikál, és bort iszik......
anyavaja: Má megin azok a rohatt migráncsok... 20:14
Hmmm....
A Propeller hírei