Az osztrák-magyar határnál lévő, hegyeshalmi Paprika Csárdát rendszeresen felkeresik hírességek, az étteremben pedig egy amolyan "hírességek falát" is kialakítottak a tulajdonosok. Tavaly szeptemberben - Bécsbe utazván - nem kisebb személyiség, mint az ország legfőbb közjogi méltósága is megállt itt egy kis időre.
A köztársasági elnök is tollat ragadott, hogy üdvözlő sorokat hagyjon az étterem személyzetének.
Egy mondaton belül két ordító helyesírási hibát is vétett Schmitt Pál, amikor üdvözlő sorokat írt egy hegyeshalmi étteremnek. A csárda falán azóta is ott olvasható: "
Első álamfői látogatásom első álomásán. Köszönettel: Schmitt Pál, 2010. szept. 7."
Mint képeken is látható, a köztársasági elnök kissé szálkás kézírása két ordas helyesírási hibát rejt. Az államfő (vagy mostantól álamfő?) elnöki programja
egyik leghangsúlyosabb elemeként emlegeti a magyar nyelv védelmét és művelését, nyelvi állapotaink romlása miatt rendszeresen felemeli a szavát. Ennek ellenére Schmitt Pál elnöki működését eddig végigkísérték a nyelvi hibák miatti kínos magyarázkodások - írta a
hirszerzo.hu.
Novemberben az államfő a készülő Alkotmányhoz küldte el javaslatait - az iromány
hemzsegett a nyelvhelyességi és helyesírási hibáktól. A kínos eset betetőzéseként a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) kiadott egy közleményt, miszerint Schmitt Pál nem is látta a honlapra kikerült szöveget, majd a köztévé és Kiss Norbert hivatalvezető erre még rátett egy lapáttal: a tévé
hamisan próbálta elkenni a levél ügyét azzal, hogy két műsorában is azt állította, a javaslatsor csak pár óráig volt elérhető, miközben hetekig olvasható volt.
A Köztársasági Elnöki Hivatal kommunikációs vezetője pedig fontos tényeket hallgatott el, például azt, hogy a "Köztársasági Elnök Úr gondolatait tartalmazó" javaslatokat nem egy névtelen munkatárs, hanem a hivatal alkotmányossági kérdésekkel foglalkozó felelős vezetője jegyezte.
Alig három héttel később újabb KO-t kapott a köztársasági elnök a magyar nyelvtől, ezúttal hat konkrét javaslatot megfogalmazó írás jelent meg a KEH honlapján -
ismét tele nyelvhelyességi hibákkal. Kiss Norbert egyetlen konkrét kérdésre sem volt hajlandó válaszolni később a köztévé riporterének, ellenben kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy Schmitt Pálnak és hivatalának láthatóan sikerült a nyelvhelyesség fontosságára felhívni a figyelmet, mert mindenki erről beszél.
HozzászólásokÖsszesen: 30 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
kissapuka,nem az elnököt nem bántja mi történt,mert akkor hejjesirás tanárhoz járna korrigálni,a fogytékosságát!
roly 46!
Ön újólag bizonyította hogy sem nem intelligens sem nem toleráns...
inkább csak ocsmánykodásra hajlamos mint a "völgy"-beliek....
Mire jó ez? Élvezi talán ? Vagy szeret belerúgni a földönfekvőbe?
Mit gondol az elnököt nem bántja ami történt? Mit csináljon ,talán
mondjonle ezért...?
kissapuka
2011-03-19 17:32:47 #5
Beteges ömlengéseire nem én adom az önt lesajnáló válaszokat. El kéne olvasnia a 8.,21. és 25. alatti kommenteket! Csak kicsit kellene a vezérke fenekéből a fejét kihúznia....
Mit várjunk el akkor, amikor tömegével kerülnek vezető pozícióba olyan emberek, akiknek egyetlen érdeme, hogy gondolkodás nélkül végrehajtják a nagy fülkeforradalmi vezér parancsait.
Ha az iskolába ir egy 2-os hát lehet,hogy kapna egy egyest a tőbbi hiba miatt is.Most Schmitt mit kapjon,szégyenérzete nincs,hagyjuk a fenébe.
Kedves szabojgy2!A köztársasági elnök ezeket a hibákat egy vendégkönyvbe való beíráskor ejtette.Mit csináljon a stáb?A testőrei között képviseltesse magát és diktálja tollba hogy mit és hogyan kell írni ha vágya támad egy-egy vendégkönyvre?
Üljenek mellé fogadásokon,rendezvényeken,ha valamit írni kell nehogy hibát ejtsen?
Nem lehet,hogy minimum elvárás egy közjogi méltósággal szemben hogy legalább egy mondatot önállóan megfogalmazzon és helyesen leírjon?
Nem lehet,hogy alkalmatlan ember ül Magyarország első számú székében?
"kisapuka"-val egyetértek. Az a megdöbbentő, hogy ez (az égés/ország égetése is) már nem az első eset és a stábja még mindig nem ébredt fel, hogy mit kéne tenniük az ilyen helyzetek kezelésére. Most akkor vagy nincs stáb és önjáró lett az illető, vagy van de olyanok mint ő.
Ha viszont van és működik akkor jogos a kérdés hogy mi a fenét csinálnak körülötte és miért kapják a fizetésüket?
Mi az, hogy helyesírási hiba!? A 2/3-ad az kétharmad! Ezentúl így kell írni oszt jó napot!
Megfigyelés, amit - ím - közreadok:
minden köztársasági elnökünk ütésállób (vastagabb bőrű) az elődjénél.
http://farm6.static.flickr.com/5133/5542091000_802c242615_b.jpg
Szerintem is megdöbbentő. Hogy hogyan ment át az érettségin, anno.
===
Szerintem ami igazán megdöbbentő, az Lázár nyilatkozata, a szegény ember nem ember mondanivalóval.
Semmi probléma.Majd csinálnak egy Helyesírási Alkotmányt,amiben benne lesz hogy visszamenőleg minden magyar szót egy l-lel kell írni.És az bizonyos iromány volt a Preambulum.
Nem ertem,mit vagytok ugy oda emiatt a par apro hiba miatt.Majd szepen beleirjak az uj Takolmanyba,hogy az a helyes forma,amit a smittpalibacsi ir, oszt jonapot!Elvegre ketharmad van vagy mi a fene!
Tisztelt Idelátogatók!
Nem értem.
Itt mindenki a (rö)hejes írására gondol a törvénykezés motorjának.
Pedig nem erről van szó!
A nyelvről.
Aszt köll védeni.
A pergőt.
A mindig megfelelő helyen, kellő csapásszámmal munkálkodót.
Tehát: hátrébb az agarakkal, ne támadjátok, védjétek!
Tisztelettel:
anonymand
És ez még az alkotmányhoz is hozzátehette az okosságait. Annyit is ér.
Azért az az "állomásán" - kis jóindulattal - két "l"-lel van írva, csak a második "l" kicsit kisebb.
Csak az aláírás az övé, a többit más írta!
Majd csak kimagyarázzák valahogy!
Kis ország.Kis államfő.
Úgy tudom,,hogy Schmitt több nyelven beszél....Ezek után nem hiszem el...A helyesírására elégtelent kapna egy alsótagozatos..
Nem ártana a kézirását megnézetni egy grafológussal is,szerintem az ilyen primitív formáju irásból érdekes véleményt szürne le a jelleméről.
Orbánnak az a lényeg,hogy a miniszterei és a körülötte lévők ne legyenek okosabbak nála,arról nem is beszélve,hogy a magasságukra is figyel...
Én nagyon szégyellném magamat Schmitt helyébe és nemcsak a helyesírásom miatt..
Drága jó Palibát mink nem csak ezér szeressük.....