16
Csák Gergely írása
2011. január 3.

Fülkeforradalmár prédája lett az M1

Medveczky Balázs a Magyar Televízió vezérigazgatója az m1 vezetőjévé Rákay Philipet, az m2 intendánsává pedig Süveges Gergőt nevezte ki - közölte az MTV a 168 Órával. Rákay Philip fideszes önkormányzatoknak ad tanácsot, sokáig a Fidesz-rendezvények műsorvezetője volt. Munkaviszonyát múlt évben a HírTV azért szüntette meg, mert "kormányzati kommunikációs tevékenységet kíván folytatni". A HírTV közleménye májusban fél éve azt írta: a kormányzati szerepvállalás összeférhetetlen a műsorvezetéssel.

Kapcsolódó írásaink

Az újonnan vezetők a közszolgálati televízió két csatornájának programjáért felelnek, az ő feladatuk lesz az átalakuló csatornák új profiljának megteremtése - olvasható a Magyar Televízió közleményében.

nepszava.com

Kifejtették: szeptembertől az m1 általános információs és szórakoztató csatornaként működik. Így ezen a csatornán hír- és hírháttér-műsorokat, politikai és közéleti elemző-, szolgáltató és vitaműsorokat, ugyanakkor minőségi filmeket és szórakoztató produkciókat láthatnak a nézők.

Philip, akit a HírTv is kitett

Az m1 intendánsi feladataival, a megújuló műsorkínálat kialakításával a vezérigazgató Rákay Philipet bízta meg. Medveczky Balázs tőle azt várja, hogy "irányításával a nemzeti főadó újra Magyarország mértékadó és kiegyensúlyozott információs csatornájává váljon, nézettsége pedig minden célcsoportban stabilizálódjon" - fogalmaztak.

 

Philip

piroslapok.blog.hu

Rákay Philip 1972-ben született Rákay Kálmán néven. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, esztétika szakon szerzett diplomát. 1992-ben megnyerte a Magyar Televízió "Műsorvezető kerestetik" című vetélkedőjét. 1997-ben egyik alapítója a Z+ magyar zenecsatornának. 2002 nyarán részt vesz a HírTv létrehozásában és elindításában. 2001-ben "a fiatalok jogaiért, élethelyzetük jobbításáért" végzett munkájáért Miniszteri elismerésben részesült. A televíziózás mellett éveken keresztül különböző tévécsatornák, nagyvállalatok, cégvezetők és politikusok stratégiai, kommunikációs főtanácsadója, valamint médiatrénere volt. Közszolgálati szerepvállalásával egy időben, cégeiben betöltött tisztségeiről lemondott, tulajdonrészeitől megvált.

 

Rákay Philip évek óta műsorvezető a Fidesz rendezvényein. 2010 elején derült ki, hogy milliókért ad tanácsokat fideszes önkormányzatoknak. (A Facebook-on csoport is alakult "Vagyok olyan jó tanácsadó, mint Rákay Philip" címmel). A Népszabadság megírta a sztorit, erre a HírTV összeférhetetlenségre (!) hivatkozva megszüntette Rákay munkaviszonyát.

Rákay Philipről rengeteg videó szerepel a Youtube videómegosztó csatornán is, ahol keményen káromkodik a már megszűnt Z+ zenecsatorna műsorvezetőjeként. (Felnőtt és erős idegzetű olvasóink ide kattinthatnak.) A Piroslapok blog felhívta a figyelmet az új intendáns egykori nyilatkozatára is: "Nem voltam hajlandó, és nem is vagyok hajlandó ezekben a gatyaletologatós, ostoba és romboló hatású műsorokban közreműködni."

M2: a 3-17 éves korosztály csatornája

Az m2 ez év őszétől a 3-17 éves korosztály csatornája lesz, azzal a küldetéssel, hogy felélessze a hazai gyermek- és ifjúsági műsorgyártást. A csatorna a hagyományos tévéműsorok mellett internetes tartalmat is gyárt majd.

"A magyar gyerektévé" profiljának kialakítására Medveczky Balázs Süveges Gergőt kérte fel. "Az MTV vezérigazgatója azzal a feladattal bízta meg Süveges Gergőt, hogy magas színvonalú műsorokkal töltse meg az új csatornát, hogy az a kereskedelmi gyermekcsatornák minőségi riválisa legyen, és rövid időn belül a gyermekek és fiatalok első számú médiaplatformjává válhasson" - írták.

 

Süveges Gergő

Süveges Gergő 1976-ban született, első, magyar szakos diplomáját az ELTÉ-n szerezte. 1998-ban a Duna Televíziónál kezdte pályáját, ahol a vallási műsoroknál dolgozott. 2001-ben lett a Magyar Televízió munkatársa, ahol először a Híradót vezette, majd 2008-tól a Nap-kelte, 2009-től a Ma reggel műsorvezetője lett. 2010-ben az országgyűlési választások műsorvezetői teljesítményéért MTV Nívódíjban részesült.

 

A közlemény szerint Süveges Gergő intendánsi feladatai mellett marad a köztelevízió műsorvezetője és a következő hónapokban átmenetileg még folytatja munkáját a Ma reggel című műsorban is.

Hozzászólások
Összesen: 16 db

A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztráljon!

Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!

Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!

Hozzászólhat a Facebook azonosítójával is.
Kattintson a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Hozzászólás Facebook regiszrációval
zenn
2011-01-03 11:03:33   #1

Nos, volt szerencsém látni Senki Rákay Filip ominózus videóit.Mit mondhatnék? Gratulálok a Kedves Vezető stábjának! Ez (is) férfimunka volt!Ha ilyen kvalitású és kaliberű munkatársak alkotják a "csapatot",nem kell éveket várni a következő választásig.SZÉGYEN!!! Még ,hogy ez intendáns!!! Ez egy....

davidoff90
2011-01-03 11:05:12   #2

Az,hogy Rákay Fülöp ilyen karriert futott be,szerintem is a politikai alkalmazkodás eredménye.Süveges Gergőt nem sorolnám ebbe a kategóriába.A Ma Reggel mai műsorában a köztársasági elnök apparátusából jövő Kis Norbertet ugyancsak megizzasztotta a kérdéseivel.Legutóbb kormánypolitikustól Kálmán Olga műsorában hallottam,hogy "nem ezért hívtak be",reggel az övében.
Süveges Gergőnek meg van a szakmai tapasztalata,felkészültsége.Miért ne kaphatna feladatot?
Őszintén sajnálnám,ha a riporteri munkáját fel kellene adnia.Nekem érte-és Krizsó Szilviáért-nézhető az M2.

hszilard
2011-01-03 11:27:14   #3

Hogyan lett Rákay Kálmánból Rákay Philip? Mi baja volt a Kálmán névvel? Még a zenei csatornákon rendben volt, hiszen ott szokás volt minden műsorvezetőnek nicknevet választani. Ott nem volt cél, hogy komolyan vegyék, de egy tévé vezetője nehogy már a nicknevével mutatkozzon be. Nevetséges.

mapolg
2011-01-03 12:06:07   #4

Most válik igazán Fidesz televízióvá a közszolgálatinak csúfolt M1 televízió csatorna. És mindezt persze a mi adónkból. Szégyen.

nyugdíjas
2011-01-03 12:21:04   #5

Az az igazság,hogy eddig se nagyon néztem a köztelevíziókat.Mára már fordult a kocka:eddig a második csatornán hajlítgatta a rendőr a gumibotját:kapcsolgatunk,kapcsolgatunk? A híreket meg nem a televízióból szerzem be,ezen a BBC-nél biztos jót röhögnének...Csak az a fránya pénz, amit erre költenek az hiányzik majd valahonnan...

davidoff90
2011-01-03 12:59:03   #6

Nem,csak nem tudok belenyugodni abba,hogy Rákay Philipet és Süveges Gergőt a címet adó munkatárs egy kalap alá vegye!Ez olyan igazságtalan,hogy ahányszor meglátom,tiltakoznom kell.
Ajánlom a Népszavát a címet elkövető úrnak/hölgynek.Rákayt oda teszi ahová-szerintem is való-míg a cikk írója,a kollégának Süveges Gergőnek sok sikert kíván.
Az érzéseimet fejezte ki.A fenti cím hatására pedig feláll a hátamon a szőr.De'javu érzésem van-csak fordítva.

méra
2011-01-03 16:36:33   #7

Én most csak arra nem emlékszem, hogy melyik mszp-s rendezvényt konferálta Medveczky úr?

nofrete
2011-01-03 16:39:26   #8

Szeretném, ha leadnák a videót a közszolg. tévében. Hadd ismerjék meg az emberek ezt a stilust.

azazello
2011-01-03 20:38:02   #9

Vannak akik mindig csak a lényeget hagyják figyelmen kívül.Nem az a baj hogy Fideszes,hanem az a baj hogy Rákay.Értjük,hogy a Fidesz elfoglalja a poziciókat,de legalább ne akárkikkel.

Mx-Mx-Mx
2011-01-03 21:04:23   #10

Tisztelt Davidoff! Feloldom a problémáját: Süveges Gergő csak átmenetileg lesz ott. :) Egyáltalán nincs egy szinten kezelve azzal a seggnyalóval.

Kedvezménykártya a 168 Órától

EDC kártya, akár Önnek is

Kedvezménykártya a 168 Órától

2014. július 10. csütörtök
Megosztások