Hetilap kereső

Sándor Zsuzsanna írása

A történészprofesszor a József Attila Színházban tartott előadássorozatot Magyarország utóbbi másfél századáról. Szerinte többször, a rendszerváltozáskor is lett volna esélyünk Európához felzárkózni, a polgárosodás, a modernizáció útjára lépni. De lehetőségeinkkel hosszú távon sosem tudtunk élni. A konszolidáció hiánya pedig a szélsőségek megerősödéséhez vezetett. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

Előadásában utalt arra: mai közéletünk sok tekintetben a harmincas évekre emlékezteti. Akkor erősödött föl a „mélymagyar–hígmagyar”-konfliktus.

Ez a vita sokáig szűk értelmiségi körben zajlott, viszonylag illedelmes hangnemben. Akkor durvult el a helyzet, amikor a gazdasági világválság után a nyilas párt népszerűsége megnőtt. A szélsőjobb a legrosszabbul élő rétegeket tudta megszólítani: munkásokat, szegényparasztokat. Most is gazdasági világválság van, s a magyarkodás mélyen áthatotta már egész társadalmunkat. A közép- s alsóbb rétegek még inkább lecsúsztak: az elégedetlenség mindig táptalaja a szélsőségeknek. Ma is érzékelhető, és a harmincas években is érződött egyfajta kiábrándulás a demokráciából. Az 1929-es válság után a polgári pártok nem tudták, miként kezeljék a gazdasági-pénzügyi összeomlás következményeit. Ez a tehetetlenség egyaránt jellemezte a konzervatívokat és a szociáldemokratákat. Ezzel szemben a szélsőséges csoportok azt hirdették: kezükben a „megváltás” kulcsa.

Épp hetven éve történt, hogy a nyilaskeresztes párt bejutott a parlamentbe. És megint ott tartunk: a szélsőjobb esélyes az országgyűlési választásokon, az EP-szavazáson már a „harmadik erőként” jelent meg. A Jobbik és az egykori nyilasok között akad hasonlóság?

A szélsőjobboldali retorika alapjai nem változtak: közös elem az Európától való elfordulás, a bezárkózás, a nacionalizmus. A kisebbségellenesség, a rasszizmus is. A Jobbikra is jellemző az antiszemitizmus, ő is próbálkozott a zsidóellenesség szításával, de aztán rájött: ezzel nem lehet tömegeket mobilizálni. Egyrészt a „zsidózást” nemzetközileg elítélik, másrészt itthon sem hatásos „hívószó”. Hiszen hol a zsidó tőke, amit gyűlölni kéne? A globalizált világban a tőke inkább német, japán, amerikai, kínai. Még nem kezdődött el itthon a cigányozás, amikor egy interjúban elmondtam: a hazai szélsőjobb célkeresztjébe a romák kerülnek majd. A „cigánykérdésre” ugyanis széles körben vevő a társadalom. A Jobbiknak ezzel sikerült tematizálnia a honi közéletet, és sokakat megnyert magának.

Az elmúlt egy-két évben sorra alakultak olyan félkatonai csoportok – Magyar Gárda, Nemzeti Õrsereg, Hunnia Sereg –, amelyek kulturális, hagyományőrző szervezetként tüntetik fel magukat. Ez is régi „trükk”: a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt harci egységét, az SA-t Torna és Sportrészleg néven „regisztrálták”.

Az SA valójában kezdettől fogva a nácik harci osztaga volt. Nekik kellett a nemzetiszocialisták gyűlésein a rendet biztosítani. De a Hitler-Jugend is „művészeti és sporttevékenységet” folytatott. Majd a német hadsereg előiskolája lett. A román Vasgárda szintén egyetemi szervezetként indult a húszas években. A falvakat járták, segítettek a parasztoknak. A falusiak támogatásával később 16 százalékot értek el a választásokon. De a „vasgárdistákat” is fajgyűlölet fűtötte: zsidó templomokat vertek szét Erdélyben. A mai magyar militáns csoportok ugyanilyen „toposzok” szerint működnek, noha leplezni próbálják politikai céljaikat.

A mai és a régi szélsőjobb között van egy lényeges különbség: a hungaristák Trianon után, a húszas években jelentek meg, és csak 1939-ben váltak parlamenti erővé. A Jobbik népszerűsége viszont rohamosan nő. A két éve alakult Magyar Gárdára pedig – ha párt lenne – máris a lakosság 9 százaléka szavazna. Vagyis a radikalizmus ma mintha sokkal gyorsabban terjedne.

Ez így van. De ne felejtsük el: a két világháború között volt egy hosszú időszak, amíg Bethlen István konzervatív kormánya regnált. Ezek az évek viszonylagos békességben teltek, a trianoni veszteség után konszolidálódott a társadalom. Persze akkor is voltak viták a pártok között, de az alapvető kérdésekben együttműködtek. Ennek eredményeként az ország gazdaságilag, politikailag is stabilizálódott. A szélsőségesek háttérbe szorultak. És a hangjuk csak a Bethlen-kormány bukása, a világválság kirobbanása után erősödött fel újra.

A példával arra utal: a mai gyors radikalizálódás egyik oka, hogy a rendszerváltás óta nincs stabil, kiegyensúlyozott kormányzás?

Erről van szó: 1989 óta nem történt meg nálunk a konszolidáció. Itt korábban olyan jól működő nagyvállalatok voltak – például a Rába, Bábolna –, amelyeket át kellett volna menteni a rendszerváltáskor. A magyar mezőgazdaság és ipar széthullása miatt több mint egymillióan veszítették el állásukat. És azóta a munkahelyeket egyetlen kormány sem tudta „visszapótolni”. A munkanélküliséghez társult a „cigányprobléma”. Nem volt még ilyen helyzet a magyar történelemben. E megoldatlan konfliktusok vezettek el a radikalizálódáshoz.

A feszültségeket fokozhatta a korlátlan gyűlöletbeszéd is. A bethleni konszolidáció idején például nem volt ennyire parttalan a szólásszabadság. Államellenes izgatásért szélsőjobboldaliakat is lecsuktak.

Fontos érték, hogy a mai magyar alkotmány mindenki számára biztosítja az alapvető szabadságjogokat. Ám a parlamentáris demokráciát meg is kell tudni védeni. Ennek a garanciáját azonban elmulasztották az alkotmányban megfogalmazni. És a mulasztás azóta is tart. Ezért terjedhet a kisebbségek elleni gyűlölet, ezért masírozhatnak félkatonai szervezetek az utcán.

A harmincas években Szálasit többször bebörtönözték felforgató tevékenysége miatt. Pártját nemegyszer feloszlatták. A mai „szálasik” gond nélkül szónokolhatnak.

Egyetértek. Ezért is hangsúlyozom: a demokráciát nem elég megteremteni. Megbecsülni, óvni is kellene.

A Fidesz kétharmados parlamenti győzelemre is esélyes. Egy politológus nyilatkozta nekünk: Gömbös Gyula egykori Nemzeti Egységpártja és a Fidesz között feltűnő a hasonlóság. Mindkét párt erősen populista. Orbán Viktor is jobboldali nemzeti egységet tervez. És tőle sem idegenek az antiparlamentáris eszközök.

Igaz. Azzal a különbséggel: Gömbös sohasem hangoztatta, hogy aki nem hisz benne, utolsó gazember. Sőt, azt sem mondta, hogy aki másként gondolkodik, nem magyar.

A József Attila színházbeli előadásában ön arról is szólt: a nacionalista, jobboldali fordulat „első tünete” mindig az volt, hogy a balliberális értelmiség elhagyta az országot, vagy margóra került itthon. Most is tart ettől?

Igen. Ezért is beszéltem arról: ha nálunk már a legjobb íróink – Esterházy, Nádas, Spiró, Kertész – magyarságát is meg lehet kérdőjelezni, akkor tényleg nagy baj van. Ez ugyanis azt jelzi: a kirekesztés mindennapos gyakorlattá vált. A jobboldal szerint a cigányok sem igazi magyarok. És aki nem római katolikus vagy református, az sem magyar. A liberálisok nemzetidegenek, a szocialisták hazaárulók. De akkor egyáltalán ki élhet még itt? Úgy látszik, sokan gondolják azt: még mindig nem vagyunk elég kevesen.