Magas labdát adott Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, a Fidesz hajléktalanügyi referense, amikor bejelentette, hogy büntetőjogi kategóriává tenné a kiszolgáltatott emberek – így például a hajléktalanok – megalázását. Az MSZP és az LMP is ugyanúgy reagált: Kocsis saját magát fenyegeti börtönnel.
Kocsis – aki nemrég neveztek ki a Fidesz-frakció hajléktalanügyi referensévé – kapcsolódó módosító indítványban javasolta: a büntető törvénykönyv mondja ki, hogy aki mást, annak kiszolgáltatott élethelyzetét kihasználva, arra bír rá, hogy magát megalázó magatartást tanúsítson, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ellenzék egyként ütötte le a magas labdát.
Erre reagálva Nyakó István, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi parlamenti bizottság szocialista tagja az MTI-nek pénteken azt mondta, hogy Kocsis Máté javaslata voltaképpen fideszes politikusokat, köztük magát az előterjesztőt fenyegeti börtönnel. Az MSZP-s képviselő ezt azzal indokolta: éppen Kocsis Máté állította a hajléktalanokat célpontként a társadalom elé, amikor népszavazást kezdeményezett a VIII. kerületben a többi között a kukázást tiltó rendelet hatályban maradásáért, illetve a közterületen történő életvitelszerű lakhatás megtiltásáért.
Nyakó István szerint a javaslat alapján "lehet, hogy megérdemelne egy tárgyalást" Tarlós István főpolgármester és a Fidesz "embertelen, megalázó" hajléktalanpolitikája is.
Az MSZP-s képviselő hozzátette: a kormánypártok nemcsak a hajléktalanokat alázták meg az elmúlt másfél évben, hanem társadalmi csoportok sorát a nyugdíjasoktól a rendvédelmi dolgozókon és a bírókon át a munkanélküliekig, a táppénzesekig és a közalkalmazottakig.
LMP: Kocsis Máténak lelkiismeret-furdalása támadt?
A Lehet Más a Politika közölte, nagy érdeklődéssel figyelik, hogy Kocsis Máté börtönbe juttatja saját magát. Nem végződhet ugyanis másképp legújabb kezdeményezése, amelynek értelmében a jog szigorával csapna le azokra, akik a kiszolgáltatottakat megalázzák, emberi méltóságukban megsértik. A VIII. kerületi Fideszes polgármester hajléktalanokkal kapcsolatos tevékenysége eddig szinte másról sem szólt – írta közleményében a párt.
A kormánypárti polgármester és honatya büntetőjogi kategóriává tenné a szegények megalázását, és ezt szabadságvesztéssel büntetné. Az LMP szerint nem kizárt, hogy Kocsis Máténak lelkiismeret-furdalása támadt, ezért akarja saját magát akarja rács mögé juttatni. Hiszen ő volt az, aki saját kerületéből rendészeti eszközökkel űzi ki a szélsőséges kiszolgáltatottságban, szegénységben élő hajléktalanokat, kukázásra kényszerülő embertársait – emlékeztetett a közlemény.
Az LMP szerint nincs csodálkoznivaló azon, ha a Fidesznek minden probléma kezelése kapcsán a rendészeti megközelítés jut eszébe, mert már régen letettek arról, hogy a problémák okát kezeljék, a szegénység, hajléktalanság kialakulása ellen tegyenek, valamint a szegénységben élők helyzetét jobbá tegyék.
Elég csak megnézni a 2012-es költségvetési javaslatot – írta az LMP –, ahol jól látszik, hogy a szociális ágazatot milyen újabb súlyos megszorítások érik. Nem kivétel ez alól a hajléktalan-ellátás sem. Jövőre kevesebb forrás jut az utcai szociális munkára, ráadásul az nem is lesz már kötelező önkormányzati feladat. Több hajléktalan-ellátással foglalkozó közalapítvány költségvetési támogatása is megszűnik.
Az LMP szerint a Fidesznek és Kocsis Máténak inkább azzal kéne foglalkoznia, hogy megakadályozzák az ilyen kiszolgáltatott élethelyzetek kialakulását. A párt újra azt üzeni a Fidesznek, hogy hagyja abba a szociális ágazatból történő forráskivonását, és kezdjen el végre egy igazságosabb lakástámogatási rendszert kialakítani. Kezdjen el végre foglalkozni a valódi lakáspolitika kialakításával, építsen ki végre egy erős bérlakás-rendszert.
HozzászólásokÖsszesen: 9 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Máté gyerek szvsz. csak port hint a szmünkbe....
Ez ám az öngól Máté gyerek. Nagyon jól néztek majd ki Tarlóssal együtt
a rácsok mögött. Fotó: éppen a hajléktalanokat ráncigálják, lökdösik a biztonsági emberek az aluljárókból, vagy a rendőrségre a ti utasításotokra. A megoldáson törjétek a fejeteket, ne a büntetésekről. Jön a tél, az emberek megfagynak, éheznek. Gondoskodás kell!
Megfélelmitett,leterített életünk kapujában érlelünk zamatos,mustos ízű gyönyörű rímeket?
Reggel csinosan felöltözünk,és magunkkal kínosan flörtölünk,tőlünk származó tükörbe belenézve?
Sötét fényben szép fedésünk,az betömített élénk résünk?
Nem kell nékünk ténykedésünk,hisz tény elkésünk,ha időben nem hullatja fogait öreg fésűnk? Szemeinkkel távcsőként kémleljük az eget,és színleljük elismerően a látvány szépségét?Vészesen és élesen közelít felénk világnak a vége?
Szlogenetek éljen bennetek:”BÉKE,SZERETET”.
Emberek.Nyalakodjatok,szaporodjatok,de ne nagyon marakodjatok.
Maradjatok meg mindig jónak,ha lehet kiválónak,s lónak adjatok szátokba rakott összerágott abrakot.Jó napot.Tiszteljétek a szombatot.
Hullámzó béke szavaim, a mély vízben fulladoznak,s akadoznak el az élet mezején hurrázó örömmel?
Megfélelmitett,leterített életetek kapujában érleltetek zamatos,mustos ízű gyönyörű rímeket?
Édes,aranyos,gyémántokkal kivert drágaköves,kedves alapos magyarok!
Sok sikert kívánok élénken én néktek.Ellenkező esetben mint szén égtek el,magatokból magas hőfokot majd adván?Maradvány nem számot tevően,se nem jellemzően él tovább,bennem az eleven szívemben?Jól van.Adandóan előre láthatóan biztatóan bízik ember a hathatóan átfogó áradó reformokban?Bár romokban a kormokban sokban hasonlítanak fekete apró szemcsék elaprózó,rongyosodó életünkre?
A büdös cigányokat se szabadjon szidni! A szemét zsidókat se! A mocskos buzikat meg pláne nem!
:-))
T Kocsis Máté! Nagyobb izé vagy, mint amilyennek minket gondolsz.
Ennél nyíltabban aligha lehetne hülyének nézni minket.
Júúúúj!
Aztán meddig tűrjük még ennek a fidesznyik bagázsnak az ámokfutását?A pofádról hideg fuvallat érkezik,szarházi fidesznyik,a vityáddal együtt a kurva édes anyátokba lesztek elzavarva.Igaz,hajdú uram?Sok gyakorlatot az állománynak,mert rövidesen szükség lesz rá.Azért nem olyan hülye a magyar,hogy egy gennyedék,pökhendi faszkalap felcsúti mocskot sokáig eltűrjön.Nem olyan hülye a magyar,hogy eltűrje ennek a szarházi társaságnak a pofátlan lenyúlását.hajdúkám,nagyon rossz helyre szegődtél.A hülye fasz fönököd csak veszíteni fog ebben a játszmában.
De szép lenne ha börtönbe menne. És vinné a főnökét is.
... Fidesz-ben kötelező nagyot álmodni !
... nota bene ! de valamivel kisebbet Orbán Viktorhoz képest ...