Ellentmond a józan észnek, hogy a rendőröket a szegények elleni fellépésre használják fel, felelős politikus ilyet nem tesz - mondta Bús Balázs, Óbuda KDNP-s polgármestere a kerületi szociális munka napján. A polgármester Kocsis Máté nevét és a hajléktalanságot nem vette a szájára, mégis nyíltan elítélte józsefvárosi kollégája - és a Fidesz hajléktalanügyi referense - politikáját.
A kerületi szociális munka napján az óbudai szociális munkások előtt mondott beszédet csütörtökön délután Bús Balázs óbudai polgármester. Ebben kiemelte, hogy a szociális munkát nem elég megtanulni, hanem beleérző képesség is kell az elvégzéséhez - írta a
HVG.
A főváros vonzza az elszegényedett embereket, ez mára politikai kérdéssé vált, de
Budapest néhány kerületében nem megfelelő választ adtak rá, rendészeti kérdéssé tették - mutatott rá Bús Balázs, és ugyan nem mondta ki, mégis egyértelműen Kocsis Máté józsefvárosi fideszes polgármester hajléktalanellenes intézkedéseire célzott vele. Válsághelyzetben megindul a bűnbakkeresés, de felelős, és differenciáltan gondolkodó politikus nem kovácsol ebből politikai tőkét - mondta.
A közbiztonság ismert helyzete mellett ellentmond a józan észnek, hogy a rendőröket a szegények elleni fellépésre használják fel, ez a szolidaritás hiányát jelzi - mondta a polgármester, aki Kádár János krumplilevesről szóló ismert mondatát megváltoztatva úgy fogalmazott, hogy a rendőr legyen rendőr, a szociális munkás legyen szociális munkás, a szegényekkel pedig a szociális munkás foglalkozzon, ne a rendőr.
Bús Balázs beszélt arról is, hogy
a szegények iránti szolidaritást ferences diákként tanulta, hogy Óbudán a kereszténydemokrácia alapértékei szerint vezetik a kerületet.
Az óbudai polgármester egyszer sem említette név szerint Kocsist, sem a hajléktalan szót nem említette.
Pénteken hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt ítélt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) egy szociális munkást, aki egy a józsefvárosi önkormányzat tiltó rendelete elleni demonstráción arra biztatta társait, hogy a performansz részeként kukázzanak. Ezzel a VIII. kerületi önkormányzat ez év elejétől érvényes, a guberálást 50 ezer forintig terjedő pénzbüntetéssel szankcionáló rendelete ellen demonstráltak.
Kocsis Máté hajléktalanrendelete miatt
Szabó Máté országgyűlési ombudsman az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. Az országgyűlési biztos szerint a józsefvárosi önkormányzat a guberálás szabálysértéssé nyilvánításával és szankcionálásával aránytalanul korlátozta a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek jogait, és a rendelet szemben áll az egyenlő bánásmód követelményével.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Periférikus KDNP-sekkel a Fidesz nem foglalkozik.Azok,akik a Parlamentben ülnek,csak egyet ismernek-megértettem.Harrach után,szabadon.
Reggeli gondolatok mellőzzék az indulatok káros hatásait.Ember kötekedő szokásait,és benne rossz társait tanít,tanítja az élet ravasz tapasztalata?
Elmélkedjünk!El miért menjünk ha szomjunkat magunknak itt csillapíthatjuk?Hisz lapíthatjuk a lapost laposabbra,de felkelő nap nélkül ne számítsunk naposabbra.