Saját szervezetével sem ismertette az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke azt a javaslat-csomagot, melyet csütörtökön jelentett be, és a megalakuló kormánynak akar felajánlani. Kolompár Orbán úgy beszél nyilvánosan a csomagról, hogy azt senki sem terjesztette az OCÖ közgyűlése elé, így nincs is határozat róla – tájékoztatta a Roma Sajtóközpontot a szervezet alelnöke.
Javaslat-csomaggal akarja az új kormány roma politikáját segíteni az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) — jelentette be csütörtökön egy budapesti sajtótájékoztatón Kolompár Orbán, a szervezet elnöke. A majd nyolcvan oldalas tervezet többek közt a kisebbségek parlamenti képviseletét és kedvezményes mandátumhoz jutását sürgeti az önkormányzati képviselő-testületekbe, csak az ötven-hatvan év közti romákat vonná be a közhasznú munkaprogramokba, addig képzéseket javasol számukra,
megvonná a családi pótlékot a felső tízezertől és a középosztálytól, és ezt a pénzt a szegényeknek adná, valamint az öregségi nyugdíj összegét legfeljebb kétszázezer forintban határozná meg.
Ugyanakkor az „OCÖ-csomagról” úgy beszél Kolompár Orbán, hogy azt nem ismertette, nem terjesztette az országos önkormányzat közgyűlése elé, így nincs is határozat róla – közölte a Roma Sajtóközpont kérdésére az OCÖ alelnöke, aki egyben a most leköszönő miniszterelnöki biztos is. Teleki László azt mondta: elvárja, hogy olyan tervezetet mutasson be Kolompár Orbán az alakuló kormánynak, melyet az Országos Cigány Önkormányzat testülete is elfogad.
A Fidesszel szövetséges Lungo Drom egyik újból parlamenti mandátumot szerzett képviselője, Varga József azt mondta: addig nem tud nyilatkozni, mi tegyenek a tervezettel, amíg nem ismeri azt. Korábban a Lungo Drom elnöke, a szintén fideszes színekben politizáló Farkas Flórián még a választási kampányban úgy nyilatkozott, hogy a saját programjuk,
a Fidesz és a Lungo Drom közösen kidolgozott cigány politikája lesz képes valóságos integráció elindítására.
Ahogy azt a Roma Sajtóközpont (RSK) hírül adta: az új Országgyűlésben csak három jobboldali és egy LMP-s roma képviselő lesz, a baloldaliak nem szereztek mandátumot. Maga Kolompár Orbán sem, aki pártja a Magyarországi Cigány Szervezetek Fóruma (MCF) képviselő-jelöltjeként szállt ringbe a parlamenti képviselőségért.
Kolompárt így nem védi mentelmi jog az ellene folyó büntetőeljárásban, melynek következő fordulója június közepén lesz a Kecskeméti Városi Bíróságon. Az OCÖ elnöke és öt társa ellen jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, számvitel rendjének megsértése és magánokirat-hamisítás vádjával folyik az eljárás. Emiatt nem csupán az OCÖ-ben jelenleg ellenzékben lévő Lungo Drom-os képviselők szólították már fel lemondásra, hanem
például saját egyik elnökhelyettese is, Kozák János. Kolompár Orbán a csütörtöki sajtótájékoztatón erről azt mondta: nem az a kérdés, hogy mi lesz vele, hanem az, hogy az OCÖ véghez tudja –e vinni a most kidolgozott programjavaslatot vagy sem. A jelenlegi OCÖ felhatalmazása még pár hónapig, az őszi önkormányzati és kisebbségi választásokig tart - írta a Roma Sajtóközpont.
A Kolompár elleni per vádpontjai
A vád szerint Kolompár Orbán a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet vezetőjeként valótlan számlákkal igazolt 7,2 millió forint vissza nem térítendő támogatást, 2004 őszén több alkalommal arra utasította az OCÖ pénztárát, hogy különböző összegeket fizessen ki neki utólagos elszámolásra, így több mint ötmillió forintot vett fel, mellyel később nem számolt el Ezen kívül a roma vezető és társai az Európai Unió foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió forintot, a hazai költségvetésből pedig 36,4 milliót szereztek meg jogosulatlanul, és további 76,5 milliót kíséreltek megszerezni. E vádirat szerint a szervezetek által felvett 145,5 millió forint támogatási összeg elszámolásához benyújtott, bizonylatokon szereplő gazdasági események nem valósultak meg, így a benyújtott bizonylatok sem valósak.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!