Hetilap kereső

Pungor András írása

Levelet írt Orbán Viktornak Komlóska polgármestere, hogy Őszöd helyett a zempléni faluban legyen a kormányzati üdülőnegyed. A lassan fogyatkozó településnek nem ez az első segélykiáltása: indítottak mozgalmat a kisposták bezárása ellen, zarándoklatot szerveztek, hogy a vidék gondjaira felhívják a figyelmet, sőt, a települést adóparadicsommá nyilvánították. PUNGOR ANDRÁS riportja.

Tokajon túl, Sárospatakon innen, a Pusztavár és a Nyugodó csúcsai alatt, a zempléni hegyek közé szorult kis ruszin zsákfaluban az ár alaposan kikezdte a patakmedret: nejlont, rozsdás vasat mart ki a földből. A vihar után Komlóskán most hét ágra süt a nap, jó a levegő, takarosak a porták, virágosak az utcák, apró a tájház, fatetős a szemétgyűjtő.

Van itt szinte minden, ami a szegény embernek kell. A kis falu a maga kezébe vette a sorsát, mert az állam szeme csak akkor tekint errefelé, ha nagyot kiáltanak. Pályáztak, és lett csatorna, út, helyi tévé. Csak gáz nincs. Meg térerő. Ahogy itt mondják: az Isten tenyerében még süketek a mobilok.

Fent, a kormányzati negyed üres telkein magas a fű. Ma még csak a házak között zúgnak az önkormányzati motoros kaszák, de talán eljutnak a falu fölé is, a domboldali rétekre. Van idő a rendbetételre, hiszen Orbán Viktor most Bulgáriában nyaral. Az alig több mint háromszáz lelkes Komlóska még csak álmodik nagy, állami üdülőkről.

Az ötlet Köteles László, a mindig nyughatatlan polgármester fejéből pattant ki. Levelet írt az új kormányfőnek: tizenhat telket parcelláznak a kabinetnek, építsen kormányzati üdülőket a faluban. Válasz még nincs, az ajánlatot most postázták.

A polgármester azt reméli, hátha a Fidesz felfigyel a vidék gondjaira, és egyébként is: Balatonőszöd Gyurcsány beszéde óta „cikivé vált”.

– A királynak is vittek ajándékot a régiek. Ahogy a mesében: mi hoztunk is, meg nem is – magyarázza a független polgármester.
Vagyis: adnak vendégszeretetet, szép környezetet, Orbán pedig cserébe építtessen ide üdülőket. Persze Komlóskának is lenne haszna az üzletből: munkahelyeket teremthet a kormányzati beruházás.

– Teszteljük őket, fontos-e nekik a vidék – mondja a telefonba Köteles László. Elkerültük egymást, családostul elutazott nyaralni. – Két éve nem pihentünk – mentegetőzik.
Polgármester híján Nagy András településőrrel méregetjük a kormánytelkeket. Ő korábban vadőr volt, most az önkormányzat embere, plusz helyi képviselő. Errefelé nagy a szegénység, de nincs átjáró forgalom, bűnözés. Nagy András azért körmére néz a néha idetévedő vándorárusoknak.

Sáros, köves, meredek úton járunk.
– Válság van. Honnan telne a kabinetnek üdülőre? – kételkedem.
– Ha visszaszerzik az elsikkasztott pénzeket, abból futja majd – liheg a kaptatón a településőr. Azt mondja, ő is megszavazta Köteles ötletét a testületi ülésen.
– Viccelnek maguk – tamáskodom.
Szúrós szemmel néz rám. Látszik, komolyan gondolja.

A faluért dolgozik

Köteles László 1994-ben huszonegy évesen lett a falu első embere. Kőművescsaládból származik, három diplomája van. Polgármesterként negyedik ciklusa a mostani. Széchenyi tervből takaros kis panziót épített Komlóska határába. Ott Ferencné Varga Klára, az alpolgármester a mindenes: szakács, pincér, recepciós, idegenvezető. Hálás a polgármesternek, neki legalább jutott munka.
– Meglepődtünk az újabb ötleten, de tudjuk, Laci a faluért dolgozik – mosolyog.
A rendszerváltás óta önálló a település. A halálra ítélt Komlóska előtt résnyire kinyílt a cellaajtó. Azóta a létért küzd. A fiatalok elköltöznek, lassan elöregszik, kihal a falu. Évekkel ezelőtt ezernégyszázan éltek itt, ma már negyedannyian.

Nem csoda, hiszen errefelé harmincszázalékos a munkanélküliség. Nincs már téesz, borkombinát. Korábban reggelente több busz is vitte ki a munkásokat a faluból, ma már egy se.

Nem szégyen errefelé a közmunka. Előfordul, hogy a nők fogják meg a fűkasza – ahogy itt mondják: az adapter – végét, és álarcban dacolnak a gazzal, a meleggel. Örülnek, ha az önkormányzat ad munkát, mert így hatvanezer jut a konyhára. Néhányan Egerbe járnak dolgozni, vagy a közeli városokban próbálnak szerencsét, de a többség itthon, az önkormányzatnak dolgozik, vagy nyugdíjas, és erdőbérletéből él.

A településőr után most Klára a kísérőnk, egymás kezébe adják itt az idegent.



– Vendégszerető nép a ruszin – mosolyog az alpolgármester. Bizonyságul: krumplilevessel és borsós hússal vendégelnek meg. Ez a menü jutott ma a falu öregjeinek is, az ebédet háromszázötven forintért az önkormányzat biciklise viszi házhoz.

Kész Rodolfo

A komlóskaiaknak lenne okuk nem szeretni a magyarokat, mégis békében élnek velük.

A nyolcvankét éves Péter bácsi meséli: annak idején, ha ruszinul beszélt, koloncot, vagyis egy falapot akasztottak a nyakába.

– Én maradtam csak az egykori sütésből. Meghaltak már a régiek – somolyog.
Portája előtt beszélgetünk. Nem megyünk be hozzá: csíp a kakasa.
Az öreg nem hallott a polgármester ötletéről, ahogy a faluban szinte senki. Hiába kérdezünk boldog-boldogtalant, hogy mit szólnak Komlóska kormányzati üdülőihez. Nem adott róla hírt még a falutévé.

– A Laci nem ígérget, tesz is értünk. Bízunk benne, bármit talál ki. Az előző választáson akadt egy ellenjelölt. Azt mondta, ha megválasztják polgármesternek, lesz itt munkahely. Alig néhányan voksoltak rá – magyarázzák a teleházban az asszonyok: ők most a távmunkaprogramban ismerkednek a számítógéppel.
Köteles polgármesternek nem a kormányzati üdülő az első furcsa ötlete. Mindent megtesz, hogy a lassan eltűnő falura felhívja a figyelmet.

A közelben áll Sólyom vára. A polgármester levelet írt a köztársasági elnöknek, hogy nézze meg a romokat, hiszen a neve alapján az övé. De Sólyom László nem reagált az invitálásra. Köteles egy polgármestertársával nemzeti zarándoklatot szervezett. Elgyalogoltak a fővárosba, hogy felhívják a figyelmet a vidék gondjaira.

A kisposta-bezárások idején tüntetett, perelt, országos mozgalmat generált – végül megmaradt a falu hivatala.



Később a polgármester adóparadicsommá alakította Komlóskát: itt nem kell iparűzési, kommunális adót fizetni. Több mint negyven, többségében fuvarozó cég jelentette át magát a faluba. Munkahelyet ugyan nem teremtettek, de az egyetlen megmaradt adófajtából, a súlyadóból így is tízmilliós bevételre tettek szert. Kell is a pénz, hiszen az államtól csak csepegtetve kap normatívát a település. A múlt hónapban több mint kétmillió helyett alig százezret utaltak.
– Rodolfo a polgármesterünk. Nem kapott állami pénzt, mégis utalt fizetést – mosolyog Komáromi Ferencné iskolaigazgató.
– Én még Pestig is elgyalogoltam vele – meséli egy asszony. – Begazosodott az udvarom, de nem érdekelt. Tudtam, hogy jó ügyért zarándokolunk.
Az út mellett az asszonyok a viharban megtépázott virágágyásokat hozzák helyre. Másutt éppen fát hasogatnak, hiszen errefelé azzal fűt mindenki, még az iskola, az óvoda meg a bölcsőde is.

Komlóska egész kis oktatási intézményhálóval büszkélkedhet. Az iskola öt osztályába mindössze tizenegy gyerek jár, évfolyamonként egy-két tanuló. Akár a Móra-könyvekből ismert tanyasi iskolákban, az összevont órákon a nagyok segítik a kicsiket.

Két tanterem, a tornaszobában cserépkályha, a ruszin teremben szalmazsákos ágy, régi ruhák, tárgyak, a falon hímzett vászon: „Akármerre visz is sorsom útja, visszavágyom csendes kis falumba.”

– Akárki akármit mond is: nem szabad megszüntetni a kis iskolákat – mondja Komáromi Ferencné.
De komoly árat fizettek saját oktatási intézményeikért. Kizárták Komlóskát az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került települések pályázati lehetőségeiből. Az elmúlt nyolc évben alig jutott nekik támogatás.

Kő ajándékba

– Egy településnek mindenáron meg kell tartania az alapintézményeit, csak akkor maradhat életben – magyarázza nyakasságukat a polgármester. – Márpedig Komlóska élni akar.
Búcsúzóul követ kapunk ajándékba az iskolaigazgatótól. Apró, jelentéktelennek tűnő kő. Mégis szép. Akár a zempléni kis falu. Az ajándékot a gyerekek gyűjtötték a határban. Valahol ott, ahova azt a kormányzati negyedet álmodták, amely reményeik szerint megmenti majd a hegyek közé szorult kis ruszin zsákfalut. És ad még neki legalább száz évet a Pusztavár és a Nyugodó csúcsai alatt.